Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-08 / 132. szám
2013. JÚNIUS 8., SZOMBAT SPORTTÜKÖR 15 0 0 » Rekordok után rekortánt remélve diákolimpia Pontszerző helyezésből negyvenötöt könyvelhettek el a megyénkben atléták A Domoszló nem változtat, gólokkal venné kézbe az aranyérmet A 2012/13-as tanévben atlétáink a Diákolimpia Országos Döntőkben - minden eddigi eredményt felülmúlva 45 alkalommal végeztek pontszerző (1-8.) helyen. Felértékelődik az eredmény, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megyében finoman fogalmazva sem adottak a sportághoz a tárgyi feltételek. Bódi Csaba Eljutni a „Puskásba”!. Ez már sikerélménnyel ér fel a kisiskolásoknak, azonban a szű- kebb hazánkbeli atléták nem nézelődni és csodálkozni mentek a budapesti Puskás Ferenc Stadionba, hanem az „Atlétika Ünnepe” néven meghirdetett versenysorozatra éerkeztek. A II-VT. korcsoport számára rendezett Diákolimpia Országos Döntőkben aztán kiváló versenyzéssel, sokszor a rossz időjárással is megküzdve értek el nagyszerű eredményeket.- Bár a végleges lista még várat magára, ám a diákolimpiái év vége felé közeledve már most van mit ünnepelnünk- bocsátotta előre Bíró Csaba, a Heves Megyei Diáksport Tanács elnöke. - A 2012/13-as § tanévben atlétáink a honi fi- | nálékban minden eddigi ered- f ményt felülmúlva, 45 alkalom- mai végeztek pontszerző-fl-8.) 2 helyen. Ezek közül legszebben a hat bajnoki aranyérem csillog, ezen kívül egy ezüst-, és három bronzmedál is született, és ne felejtkezzünk meg a sok 4-8. helyezésről sem. A sportvezető, egyben gyakorló testnevelő szerint mindez különösen felértékelődik, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megyében finoman fogalmazva sem adottak a tárgyi feltételek a sportághoz.- Egyetlen versenyzésre alkalmas atlétika pályán nyílik mód a viadalokra, az is úgymond magánkézben szerepel- folytatta Bíró. - Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Harmati Judit jóvoltából ebben f a tanévben is minden diákolim- 5 , , , s pia versenyre teritesmentesen £ használhattuk a Leányka úti I létesítményt. A Balassi iskola diákjaként Kun Zita két számban is felülmúlta a mezőnyt Hárompróbában a Hunyadi iskola fiúcsapata szerzett honi bajnoki címet Még az előző önkormányzati ciklusban az Egri Alsó-, és Középfokú DSB-k kezdeményezésére mintegy 7000 aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Egerben végre épüljön egy modern műanyag borítású atlétika pálya. A megoldás azonban továbbra is várat magára. A kérdés: meddig?- Úgy érzem, hogy az elért eredmények tükrében, a lelkesen dolgozó testnevelő tanárok, edzők, és nem utolsó sorban az atletizálni vágyó gyerekek jogos igénye, egy modern pálya - egyértelműsítette a szakember. - A Szentmarjay Tibor Városi Stadion kiváló elhelyezkedésű. Ha ott létesülne egy rekortán pálya, az nem csak az atlétika sportág gondjait oldaná meg, hanem a mindennapos testnevelés bevezetésével előállt problémák megoldását is segítené. Végül, de nem utolsó sorban, a város lakossága, a kocogni vágyók széles rétege is kiváló lehetőséghez jutna. Mi továbbra is végezzük a feladatunkat, és bízunk a jövőben. A gyerekek pedig abban, hogy majd egyszer eljuthatnak a rekortánnal rendelkező Szentmarjayba. Egyéniben Kun Zita és Papp Szabolcs az élen A 2012/13-as tanévben a Diákolimpia Országos Döntőjében elért megyei atléták eredményei a következők. ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG. III-IV. korcsoport, fiú magasugrás: 1. Eger Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Fiú távolugrás: 3. Kemény isk. 10x200 m váltó: 3. Kemény isk. Fiú súlylökés: 5. Kemény isk. Fiú magasugrás: 5. Kemény isk. Leány magasugrás: 6. Kemény isk. Fiú kislabdahajítás: 6. Kemény isk. Leány magasugrás: 7. Eger, Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Leány távolugrás: 8. Kemény isk. V-VI. korcsoport fiú súlylökés: 1. Heves, Eötvös József Református Középiskola. Leány gerelyhajítás: 6. Eger, Szilágyi Erzsébet Gimn. mezei futás, III. korcsoport fiú csapatverseny: 4. Kemény isk., 6. Gyöngyös, Kálváriaparti Ált. Iskola és Sportiskola. V. kcs. fiú csapat: 3. Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium. PÁLYABAJNOKSÁG. II. kOrCSO- port 3 próba fiú csapat: 1. Hunyadi isk. II. kcs. 3 próba leány csapat: 5. Hunyadi isk. II. kcs, 3 próba fiú egyéni: 5. Molnár Kristóf (Hunyadi isk.), 6. Juhász Gergő (Hunyadi isk.), 7. Gégény Bence (Hunyadi isk.). Fiú csapat: 8. Kemény isk. III. korcsoport 4 próba leány egyéni: 1. Kun Zita (Eger, Balassi Bálint Ált. Isk.). 4 próba leány csapat: 8. Balassi isk. IV. kcs. 5 próba leány csapat: 6. Kemény isk. III. kcs. leány távolugrás: 1. Kun Zita. Leány 60 m síkfutás: 2. Kun Zita. Fiú 600 m síkfutás: 4. Gyallai Máté (Kálváriaparti isk.). Leány kislabdahajítás: 4. Szatló Nóra (Heves Városi Köznevelési Intézmény Újtelepi Általános Tagiskola). Fiú kislabdahajítás: 5. Fülöp Nándor (Kálváriaparti isk.). Fiú 4x100 m váltó: 5. Kemény isk. Leány 4x100 m váltó: 6. Kemény isk. Leány magasugrás: 8. Hócza Hanna (Balassi isk.). IV. korcsoport fiú súlylökés: 1. Papp Szabolcs (Nagyréde, Szent Imre Ált. Isk.). Fiú kislabdahajítás: 4. Péter Gábor (Füzesabony, Városi Intézményi Központ). Leány magasugrás: 4. Rottenstein Fanni (Hunyadi isk.). Leány 300 m-es síkfutás: 4. Sípos Csenge (Eötvös Közé- pisk.). Fiú kislabdahajítás: 5. Béta Ármin (Hunyadi isk.). Fiú magasugrás: 5. Nagy Roland (Kemény isk.). Fiú 300 m síkfutás: 8. Tóth Norbert (Eger, Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimn.). V. korcsoport fiú magasugrás: 7. Vojtekovszki Márton (Eger, Andrássy Gy. Kát. Köz- gazd. Szki.). Leány magasugrás: 8. Póti Henrietta (Berze gimn.). Fiú 400 m síkfutás: 8. Együd Máté (Eötvös Középisk.). Fiú súlylökés: 8. Holló Henrik (Eötvös Középisk.). VI. korcsoport fiú súlylökés: 3. Detrik Balázs (Eötvös Középisk.). VI. kcs. leány 3000 m síkfutás: 6. Juhász Fanni (Gyöngyös, Berze Nagy János Gimn.). VI. kcs. fiú gerelyhajítás: 8. Koleszár Soma (Hatvan, Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola.). labdarúgás Domoszlón dől el, hogy melyik csapat lesz bajnok az Arany Fácán megyei II. osztály Keleti csoportjában. A rájátszás 6., utolsó fordulójában ma 17 órától a nagy vetély- társ Visonta együttese érkezik az élen álló domoszlóiakhoz, ahol Adorján Gáboréknak feltétlenül győzni kell, hogy megelőzzék riválisukat. A házigazdának már az esetleges pontszerzés is elegendő lehet a biztos elsőséghez. A visontaiak számára nem sok jóval kecsegtet, hogy a listavezető eddig valamennyi rájátszásbeli mérkőzését megnyerte, Visontán 2-1-re diadalmaskodott.- Amennyire egy edző lehet, optimista vagyok - tekintett előre Pócs Tamás, a domosz- lóiak edzője. - Minden mérkőzésen rengeteg helyzetet dolgozunk ki, ha ezeket értékesítjük, nem érhet bennünket meglepetés. Maximálisan bízom a labdarúgóimban, kellően felkészítettek a ránk váró feladatokra. A játékunk egyértelműen támadó felfogású, ezen akkor sem változtatunk, ha ez esetben számunkra a döntetlen is üdvözítő lehet. A szakember hozzátette: a gárda kinőtte a másodosztályt, csapata már komolyabb feladatok megoldására is hivatott lehet. A Nyugati csoportban egy fordulóval a zárás előtt már eldőlt, hogy a Heréd KC csapata szerezte meg a bajnoki címet. Az ezüst-, illetve bronzéremért a pontelőnnyel második Ecséd és a Gyöngyöstarján vív harcot. Vasárnap 17 órától előbbi egylet az aranyérmest fogadja, míg utóbbi társulat Zagyva- szántóra látogat. ■ S. K. Pócs Tamás: kinőttük az osztályt ■ Csapatban a Kemény, az Eötvös és a Hunyadi iskola végzett országos elsőként. Diáknapi dobogósok. Kispályás fociban Kömlő, Kisköre, Tenk és Kunhegyes sorrend alakult ki a kiskörei Vásárhelyi Pál Diáknapon, ahol Hecskó Ferenc (Kömlő, legjobb kapus), Nagy Tamás (Kisköre, legjobb játékos) és Túró Tamás (Komló, gólkirály) részesült különdíjban. Lány kézilabdában a mezőkövesdiek mögött a helyiek és a kunhegyesiek végeztek. Különdíjasok, legjobb kapus: Izsóid Orsolya (Kisköre); legjobb játékos: Sepsi Réka (Mezőkövesd); gólkirálynő: Farkas Alexandra (Kunhegyes). VÁLTOZATOS, ZIVATARFOLTOS, MELEGEDŐ reggeli hőmérséklet + déli felhőzet IL 27 X .15 X Pétervására Eger 26 X Tp prc is x Lőrinci 15 x Füzesabony Gyöngyös ,, • Hátvan \ He.ve|ex f EMS 15 EWS-^ Vr Heves megyében hétvégén is változóan napos-felhős idő lesz de az előző napokénál sokkal több napsütéssel és, kevesebb zivatarral Viharos zivatarfoltok kialakulásának valószínűsége délutánonként nagy. A zivataroktól függetlenül gyenge változó irányú szél fúj. Az éjszaka második felében nagyrészt szétoszlanak a zivatarfelhők. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga szombat reggel 15, délután 26, reggel 16 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: jövő szerdáig meleg, de erősen, a hétvégétől mérsékelten zivatarfoltos időjárás, szerdára szél kissé csökkenő hőmérséklet várható. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az árvíz miatt gyorsan emelkedik a folyók melletti vlzszint. Rengeteg a védekezéshez használt anyagokat szállító gépjármű és azoknak elsőbbséget kell adnunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 11-13 X Tisza 15-17 X Balaton 19 X Velencei-tó 19 X Fertő 16 X Tisza-tó 17 X Pollen Gombák magas Pázsitfűfélék magas Csalánfélék közepes Energys ezüst. Dance kategóriában ezüstérmet szerzett az Országos Aerobik Fesztivál tavaszi fordulójának döntőjében az Egri Energy Aerobik Egyesület utánpótlás csapata. A budaörsi rendezvényen Ignácz Szandi, Kovács Petra, Mezei Virág, Kormos Luca, Mohos Anna és Szabó Bettina alkotta az edzőként Kelemen Anikó által felkészített együttest. I * 1 t