Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-25 / 146. szám

2013. JÚNIUS 25., KEDD SPORTTUKOR 11 . Az eldőlt, hogy a Felsőtarkány nem lép fúzióra az Egri FC-vel A sporik hozzák az életet klubsirató Istenmezején csak a nosztalgiamérkőzés maradt meg A tamaméraiak vidékbajnoka őriztethet libát ellenfelével * labdarúgás „Mi már az NB III-ra adtuk be a nevezésü­ket” - árulta el Szarvas László. A Fortress-Felsőtárkány SC szakosztálytitkárát annak apropóján kerestük, hogy el­dőlt-e már az egylet sorsa az NB Il-es indulást illetően, ám a vezető letörten válaszolt. „A fúzióról tárgyaltunk az Egri FC elöljáróval és a folytatásról szóló szándéknyilatkozatot el is juttattuk a szövetséghez, ám nemleges választ kaptunk.” A Szolnokkal szembeni NB Il-es osztályozón 11-1-es össze­sítéssel alulmaradt NB III-as bajnok irányítói és az NB I-es kiesés után másodosztályú li- cencet sem kapott megyeszék­helyiek hiába állapodtak meg egymással a közös folytatásról, az MLSZ megtörte a lendületet. A Mátra-csoport aranyérme­se még abban is reménykedhe­tett, hogy az éppen az Egri FC működési engedélyének hiá­nya miatt feltöltendő NB Il-es mezőnyben indulhat, azonban erre is egyre csökken az esély, noha, a szabályok időközben nem változtak. Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség idevonatkozó passzusa szerint első lépésként „a legjobb szá­zalékos eredménnyel végző, osztályozón vesztes NB III-as csapattal” töltik fel az egy­csoportos másodosztályt. Ez ugyan nem az NB Il-es licenc- cel rendelkező Felsőtárkány, hanem az ilyen engedélyt nem kapott Dorog, ám leginkább az valószínűsíthető, hogy az NB II. Nyugati csoportjának 8. he­lyén végzett Soproni VSE lesz a befutó. ■ B. CS. Megtörték Szarvas László lendületét Ma már csak akkor költözik újra élet az Istenmezeje SE sporttelepére, ha a játék­vezetőkkel közös barátságos mérkőzésre kerül sor. A szombatot ezért jegyzik nagy napként a településen. Bódi Csaba „Nincs megfelelő anyagi tá­mogatás, alig akad szponzor, így még az MLSZ segítsége el­lenére is nehéz az egylet mű­ködtetése - tárta fel a prob­lémát Utasi lózsef, az észak hevesi egyesület történetének egyik legjobb labdarúgója. - Csak helyi játékosokkal lehe­tetlen megoldani a csapatépí­tést, a tehetségesebbek pedig inkább a környéken játszanak magasabb osztályban. A mai fiatalokat nem érdekli már annyira a futball, mint a mi korosztályunkat. Pedig a ré­gi játékosoknak, a szurkolók­nak is hiányzik a mérkőzések hangulata, a hajnalig tartó beszélgetések, az összetar­tás. A '90-es évek sikereinek egyértelműen ez jelentette az alapját. Igazi közösség ala­kult, életre szóló barátságok születtek a csapattársak kö­zött. Szerencse, hogy a sporik elleni mérkőzés még évente egyszer életre kelti a létesít­ményt. Ilyenkor egy kicsit megfiatalodunk, újra átéljük falunk labdarúgásának leg­szebb sikereit.” A Heves megyei játékve­zető válogatott június 29-én szombaton már nyolcadik al­kalommal látogat Istenmeze­jére, hogy összemérje erejét a település öregfiúk csapatával. A hagyományosnak tekinthe­tő barátságos összecsapáson idén hölgytrió idén működik. Urbán Eszter FIFA-játékveze- tő munkáját Koroknai Ágnes és Molnár Réka asszisztens segíti a férfiak meccsén. Az összecsapásnak köszön­hetően újra benépesül a fa­lu szívében fekvő, sok nagy csatát megélt sportpálya. Á község sportszeretőinek egy évet kellett várniuk, hogy új­ra „igazi” mérkőzésen szur­kolhassanak. Ugyanis már egy esztendeje nincs csapat Mezőn, csupán az egykori kedvencek alkotta öregfi­Az ISE szerelése legközelebb négy nap múlva lesz használatos, utána ki tudja mennyi Ideig száradhat az öltözőben úk-együttes találkozója és a nosztalgia maradt. Pedig nem volt ez mindig így. A 1990-es években igazi oroszlánbarlangnak számí­tott az ISE otthona, a vendég- csapatok nem nyerni jártak a Tarna-partjára. Abban az időszakban érte el az egye­sület a legnagyobb sikereit, a A profi játékvezető segít szülőfaluja csapatán AZ ISTENMEZEJE SE tavaly ű III. osztály 12. helyen végzett csa­pataként lépett le a futballtér- képről. A '90-es évek második felében az I. osztályban kétszer ('96/97, '97/98) is a 11. helyen zárt gárda, '99-ben 12. lett, majd 2000-ben sereghajtóként kiesett. Azóta tart a vegetálás, sőt egy éve már az sem. Utasi Józsefék számára a sípmesterek elleni fellépés és gyöngyösi jóté­konysági teremtorna kínál al­kalmat a futballcipő felvételére, f Mindkettő az immár honiprofi t bíróként jegyzett Farkas Adám | jóvoltából, aki nem felejtette el, I hogy honnan indult. Utasi József: fel a cipővel! drukkerek a mai napig fátyo­los tekintettel emlegetik az „aranycsapatot”, a megyei má­sodosztályú gárda MK-mene- telését, melynek csúcspontját az akkor NB Il-es FC Hatvan elleni diadal jelentette. Az ak­koriban mintegy 2000 lakosú település együttesének mér* kőzéseit általában 400-500 néző tekintette meg, de a nagy rangadókon még többen zsúfolódtak össze a játéktér körül. A jobbára helyi játé­kosokra épülő alakulat a me­gyei élvonalba is feljutott és négy. .esztendőt, töltött ntl, .Az ezredfordulót követően mind nehezebbé vált az egyesület működése: az utánpótlás bá­zisa kiapadt, mert évről évre kevesebb gyermek születik, miközben a nehéz helyzetben lévő településnek sincs módja a korábban megszokott mér­tékben támogatni a sportot. Egyelőre tehát az istenme­zeje! focikedvelőknek marad az egykori kedvencek és szű- kebb hazánk játékvezetőinek összecsapása. A Nagy Péter és Utasi József irányította mezei- ek a még mindig lelkes druk­kereik támogatásával a pár­harc történetének első hazai győzelmére készülnek, hogy aztán a harmadik félidőben újra felidézzék az „aranycsa­pat” sikertörténetének legem­lékezetesebb momentumait. Addig meg marad az okok keresése. tenisz Az L12-es ranglistát július elsejét a hetedik hely­ről kezdheti Kovács Zita azok után, hogy a Korosztályos Vidékbajnokságot kategóriá­jában megnyerte. Az ob utá­ni legrangosabb versenyek egyikén a tarnamérai játékos második kiemeltként lépett pályára Balatonbogláron. Fel­készülésként Egerben egy L14-es versenyen indult, ame­lyen győzelemmel hangolt a balatoni megméretésre. A jó formának köszönhetően a tor­nát szett veszteség nélkül telje­sítette. Bemelegítésképpen az első fordulóban győri ellenfelét 6:0,6:0-ra verte, majd debrece­ni lányt búcsúztatott (6:1, 6:4). Azután már kiemelt vetély- társak következtek, elsőként a mogyoródi Plasek Lilla, akit 6:2,6:0-val küldött az öltözőbe, majd a torna negyedik helyén rangsorolt indulóját búcsúz­tatta 6:0,6:2-es eredménnyel. Ezzel a sikerrel bejutott a dön­tőjébe, ahol a harmadikként jegyzett Zádori Réka várta. A szegediek reménysége azt a feladatot kapta, hogy „a falusi kislányt küldje haza libát őriz­ni”. Zita ezt nem így gondolta és röpke háromnegyed óra alatt 6:0,6:2-vel tette helyre a csongrádiak reménységét.- A 32-es táblában Debre­centől Sopronig képviselték magukat a résztvevők, aki között sikerült megmutatni, hogy mire képes Zita - közölte a Hírlappal a játékos édesapja, Kovács lmre. - A pihenésre vi­szont nincs idő, mert hétfőtől már nemzetközi mezőnyben fog ütőt a kezébe a friss vidék­bajnok. ■ B. CS. Kovács Zita, az L12-es bajnok Hajdú Norbertok diakolimpikonokkal avatták az új pályát jótékonyság A pétervásárai műfüves játékteret nemes célt szolgáló rendezvénnyel vették birtokba a hét végén a futballisták Hajdú Norbert (ZTE), Kerék­gyártó Tamás (Putnok), Katona Bence (Vasas) és Besenyei Fe­renc (Felsőtárkány, strandfoci válogatott) is erősítette a Bodon Péter FC csapatát, amely győz­tesként zárt a Pétervásárán rendezett 2. Jótékonysági kis­pályás foci tornán. Bodon Péter meghívására nyolc csapat vett részt az eseményen, amelynek bevételéből a szervezők a helyi Karitász csoport segítségével beteg gyerekeknek nyújtanak segítséget. A rendezvényt pá­f lyaavató előzte meg, ahol Eged István polgármester, Fehér Ró­bert plébános és az Magyar Labdarúgó Szövetséget képvi­selő Pál László adta a 30 millió forintos beruházás eredménye­ként épült kisméretű műfüves játékteret. Bemutató mérkőzé­sen a Bodon Péter FC csapatá­■ Az esemény bevételét beteg gyermekek gyógyítására ajánlották fel Bodon Péterék. nak játékosai a Tamási Áron Általános Iskola azon fiatal te­hetségei ellen játszottak, akik a Diákolimpia Országos Döntőjé­ben a hetedik helyen végeztek. A nemes célt szolgáló torna legjobbjai: 1. Bodon Péter FC (Zubó Norbert, Nádasdi Balázs, Nánási József, Zsákai Márió, Bodon Péter, Forgó Csaba, Bódi Gábor, Hajdú Norbert, Kerék­gyártó Tamás, Katona Bence, Besenyei Ferenc), 2. Másnapo­sok FBC, 3. Pétervására SE, 4. Váraszó LC, Különdíjak, leg­jobb kapus: Zubó Norbert (Bo­don Péter FC); gólkirály: Katona Bence (Bodon Péter FC); legjobb játékos: Csák László (Másnapo­sok FBC). Játékvezetőként Mol­nár Réka, Motsidlovszky Attila és Kis Zsolt működött.- Idén ismét erős csapattal tudtunk nevezni, azonban a jó ellenfelek igencsak megnehe­zítették a dolgunkat, így még inkább értéke van az elsőség­nek. - magyarázta Katona Ben­ce, a Bodon Péter FC mátrabal- lai illetőségű játékosa. A papírforma nem gyúródott, a Bodon Péter FC nyerte a tornát A kupagyőztes vezetője nagyobb betekintést adott. - Számomra ez a torna életem egyik legjobb napját jelentette - közölte Bodon Péter. - Szer­vezőként nagyon örülök, hogy közösen az önkormányzattal és a karitásszal olyan szín­vonalas rendezvényt tudtunk lebonyolítani, amelyen mint­egy százan léptek pályára. Kö­szönöm azoknak a segítségét, akik hozzájárultak az esemény szervezéséhez. Edzőként gra­tulálok játékosaimnak az első helyhez és hálás vagyok, hogy elfogadták a meghívást. Felejt­hetetlen élménynek számított, hogy ilyen labdarúgókkal játsz­hattam egy csapatban. ■ B. CS. »

Next

/
Thumbnails
Contents