Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-22 / 144. szám

SPORT Üzlet. Ä Kicker című német sportnapilap értesülései szerint a Schalke 04 együttesében folytat­ja pályafutását Szalai Ádám, a Mainz magyar válogatott futballistája. A gelsenkircheni klub vár­hatóan megadja a magyar csatár 8 millió eurós kivásárlási árat. SZALAI ÁDÁM ■*«* I BÓDI CSABA Kis Tárkány, nagy Sopron a LiCENC szentírás. Az Eg­ri Futball Club esetében egészen egy éven át lehet rá hivatkozni rá vagy a stadionbiztonság, vagy a világítás, vagy az edzői ké­pesítés miatt, vagy csak úgy. A teljességgel dicstelen, mi több, megszégyenítő NB I-es szezon után a csőd közeibe sodródott egyletnek aztán az a lehetősége is elúszott, hogy az NB II-ben induljon. Mon­dani sem kell: a licenc, illet­ve annak hiánya miatt. nem úgy az NB III-as baj­nok Fortress-Felsőtárkány esetében! A Mátra-csoport aranyérmes együttese a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a jövő hét első pár napjáig még reménykedhet a második vonalbeli szereplésben. A tavasszal bombaerős Szol­noki MÁV-tól az osztályozón elszenvedett 11-1-es ösz- szesítésbeli kiütés ellenére „papíron” már ugyan Vígh Ferenc gárdája vigadhatna, viszont jobb lesz a földre szállni, mielőtt a mélyütés bekövetkezik. KOMOLYAN TETSZENEK gon­dolni, hogy a „kis” Tárkány és nagyfon hűséges) Sopron közül előbbi lesz a befutó azok után, hogy például a Dorog úgy vehetett részt az NB II-be jutásért rendezett párharcban, hogy nincs másodosztályra érvényes működési engedélye? A Tár- kánynak van, ám félő ez is kevés lesz. megélt már olyat a sport­történelem, amikor a Borsod Volán jogán a DVTK indult, és a Felsőtárkány-Egri FC fúzióra a mostanitól jobb al­kalom nem is kínálkozna. azonban ez csupán egy sajtómunkási teória, nagyon távol a szentírástól. Kováts és Krasznai távozik mérleg Csökkenő büdzsével folytatja majd az EKF-Eger-HÉSZ csapata Váczi Péter edző azért nem volt elégedett csapata 2012/13-as szereplésével, mert a játéktudás alapján a legjobb négy között lett volna az EKF helye Egy pozíciót rontva a tavalyi negyedik helyezésén, idén ötödikként zárt a máso­dosztályú bajnokságban az EKF-Eger-HÉSZ férfi kosár­labdacsapata. Az edzőben maradt hiányérzet. Sike Károly- Az alapszakaszbeli harma­dik helyezés után a felsőházi rájátszást ötödikként fejezte be a csapat. Az eredmények miatt nincs okuk szégyenkezni, mégsem tűnik teljesen elége­dettnek.- Kétféle módon közelítenék a témához - szabott irányít Vá­czi Péter, az egriek edzője. - Az elmúlt évekhez képest idén erő­sebb vetélytársakkal szemben kellett felvennünk a versenyt, a tavaly nyáron új alapokra helyeződött, válogatott kosár­labdázókkal megerősített Kecs­keméti TE és a tavalyi bajnok, ám az osztályváltást nem vál­laló Salgótarjáni KSE is nagyon komoly feladat elé állította az ellenfeleket. Ezzel együtt szá­momra csalódás az eredmény, ugyanis a játéktudás alapján idén is a legjobb négy között lett volna a helyünk.- Nyilván hosszasan lehetne boncolgatni az okokat, de ön miben látja a visszaesés leg­főbb okát?- Hiányzott a bravúr! Sajnos az előttünk álló csapatokkal szemben kevés sikerélményben volt részünk. Leginkább a Baja elleni hazai vereség fájt (86-74), amely a rájátszásban is éreztet­te hatását. A playoff szereplésre nem lehet panasz, de az alap­szakaszból nagyon hiányzott az imént említett mérkőzés meg­nyerése. Már azzal is „bentebb” lettünk volna.- Milyen lépéseket tervez a jobb folytatást illetően?- A csapat védekezése évek óta kimagasló a másodosztály­ban, erre feltétlenül büszkék lehetünk. A támadójáték ha­tékonyságán viszont jócskán lenne mit javítani, ennek érde­kében ősztől új edzésmódszer szeretnénk bevezetni. Az eddig másfél órás tréningeket lehe­tőség szerint két órára növel­nénk. A technikai és taktikai feladatok gyakorlását követően- nyugati mintára -, az utolsó harminc percben csak a dobó­forma csiszolására összpontosí­tanánk.- A játékoskeretben várható változás?- Kováts Róbert és Krasznai Tibor eddigi munkáját megkö­szönte a klub, míg Farkasinsz- ki Gábor családi okokra hivat­kozva kérte, hogy a jövőben tekintsünk el a szolgálataitól. Elképzelhető, hogy a távozók névsora ezzel még nem végle­ges, tudomásom szerint akad­nak még olyanok, akiket foglal­koztat a klubváltás gondolata. Még inkább előtérbe kerülnek az Eszterházy Károly Főiskolá­hoz szorosan kötő fiatalok. Az U20-as csapatunk csoportjában a legjobbnak bizonyult, nem szűkölködünk a tehetségekben.- Kováts és Krasznai távozása eléggé meglepő, hiszen mind­ketten meghatározó figurái a gárdának. Mi indokolta a ke­nyértörést?- Szó nincs arról, hogy a telje­sítményükkel lenne gond. Nem titok, a jövő évi költségvetésünk szűkösebb lesz, emiatt vált in­dokolttá a keret átalakítása. Arról, hogy ez mennyire befo­lyásolja majd a csapat célkitű­zéseit, még korai beszélni, ezt több tényező is meghatározza. Nem mellékes, hogy a mezőny többi tagja milyen változáson megy keresztül a nyáron. Mi a bajnoki felkészülést augusztus 6-án kezdjük. Tíz gólt kaptak a spanyoloktól, de megnyerték a nézők szívét labdarúgás „Nagy győzel­met arattunk, megnyertük a közönség szívét - nyilatkozta Eddy Etaeta, a tahiti válogatott szövetségi kapitánya a Konfö­derációs-kupán a spanyoloktól elszenvedett történelmi, tíz­gólos vereséget követően. - Ha­talmas meglepetés, hogy egy­általán itt lehetünk a tornán, és az, hogy a vereség ellenére ilyen hatalmas támogatást kap- • tunk a nézőktől.” A Maracana Stadion 71 ezer nézőjének többsége - a sem­legesek mindenképpen - a kezdés után rögtön a gyengébb pártjára állt. Szinte minden tahiti labdaérintést, nem is be­szélve a szórványos és nem túl veszélyes akciókról azonnal hangos drukkolás kísérte, és a tíz gólt kapó válogatott is vas­taps közepette hagyhatta el a küzdőteret. A B-CSOPORT 2. FORDULÓJÁ­BAN: Spanyolország-Tahiti 10- 0 (4-0). Gólszerzők: Fernando Torres (5., 33., 57., 78.), David Silva (31., 89.), David Villa (38., 48., 64.), Mata (66.). Nigéria- Uruguay 1-2 (1-1). Gólszerzők: Mikel 37., ill. Lugano 19., For- lán 51.). ma játsszák, 21.00: Brazí­lia-Olaszország (Tv: ml, 20.15), Japán-Mexikó (Tv: ml, 0.35 fel- * vételről), vasárnap, 21.00: Ni­géria-Spanyolország (Tv: ml, 20.15), Tahiti-Uruguay (Tv: ml, 0.40 felvételről). ■ B. CS. Eddy Etaeta, az elégedett mester OB . Címvédőhöz méltó versenyzés­sel nyerte Fejes Gábor az országúti kerékpárosok időfutam-bajnoksá- gát. A Dr. Bátorfi Team-Agria KTK bringázója a Rajka és Dunakiliti között rendezett 30 km-es távot 39:02 perc alatt teljesítette. A bajnok tarnaméraiakat csak a végén lassították megyei ii. o. Két olyan mérkőzés is akadt, amelyen a gólkirály Vadnai Bálint 9-9 esetben talált a hálóba A 20. fordulóig százszázalé­kos teljesítménnyel menetelt a Tárnáméra SE U19-es labda­rúgó-csapata az Arany Fácán megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjában. A későbbi ezüstérmes Abasár elleni dön­tetlen (1-1) azonban ugyanúgy csupán hajszálnyit rontotta a bajnoki címet szerzett együttes nagyszerű teljesítményét, mint a záró játéknap során Erdőtel­ken elszenvedett vereség (1-2). Az edzőként Előházi Zoltán irányította társaság aranyér­méhez a csoport gólkirályi cí­mét elhódított Vadnai Bálint 57 találattal járult hozzá úgy, hogy a gyöngyössolymosiaknak és az erdőtelkieknek is 9-9 alka­A mérai legénység végigverte a keleti csoport mezőnyét és 14 pontos előnnyel végzett első helyezettként lommal „köszönt be” a 18 éves támadó. ■ B. CS. A végeredmény 1. Tárnáméra 22 20 1 1 125-13 61 2.Abasár 22 15 2 5 96-27 47 3. Szihalom 22 15­7 81-34 45 4. Egerszólát 22 13 3 6 80-48 41 5. Energia SC 22 12 3 7 67-24 39 6. Poroszló 22 12 2 8 78-44 38 7. Visonta 22 11 3 8 81-49 36 8. M.derecske 22 10 2 10 91-65 32 9. Domoszló 22 7 2 13 61-91 22 10. Erdőtelek 22 4­18 32-107 4 11. Egerbakta 22 2­20 21-115 2 12. Gy.solymos 22 2­20 14-210 2 MEGJEGYZÉS: Erdőtelektől 8, Egerbaktától és Gyöngyössoly- mostól 4-4, Egerszóláttól és Do- moszlótól 1-1 pont levonva. ♦ t f

Next

/
Thumbnails
Contents