Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-15 / 138. szám
INTERJÚ 15 2013. JÚNIUS 15., SZOMBAT- ZF-EGERAz uborkaszezon elején terítékre került a már hagyományosan gyenge ősz, a vezetőedző szólt a csapat formába lendüléséről, a Szécsi-ügyről és jövőre vonatkozó fontos kérdések is fókuszba kerültek. A bl-menetei.es még hiányzik Másodjára ért fel a csúcsra Egerben Gerendás György, a magyar vízilabdasportág egyik legkiemelkedőbb alakja. Egy esztendő múltán a Hírlap ismét évértékelőre kérte a szakembert, aki - értelem szerint - idén sokkal jobb kedvűén elemzett. Fenyves Balázs HIRDETÉS HUNGÁRIA- Maradt hal a Tiszában?- Nem fogtam szinte semmit, botrányos idő volt, pont az a változékony, amit nem szeret senki, de nagyon jól éreztem magam és legalább ettem egy kiváló lecsót- foglalta össze a szezon utáni „ napok kikapcsolódásának ta- | nulságait Gerendás György, a ZF | bajnokcsapatának vezetőedzője. g £- Arra azért megfelelőnek mu- £ tatkozott ez a pár nap, hogy kipihenje az éves fáradalmakat?- Ha nem is töltődtem fel teljesen, de jót tett. Az legalábbis biztos, hogy sokkal nyugisabb az élő víz partján állni, mint a medence szélén.- Abban azért megegyezhetünk, jobb, hogy inkább horgászvízen maradt eredménytelen, semmint a medencében?- Hát persze! Inkább itt ne legyen eredmény, mint a medence mellékén.- Pedig, amikor az őszi időszakot idézzük vissza, nem lehet ilyen egyértelmű eredményességről beszélni. Mondhatjuk, hogy már-már szokásos módon?- Sajnos igen. A szezonban mindig a Magyar Kupa az első sorozat, ahol nagyot lehet alkotni, ami azért valljuk be, mindig egy lutri. Az eredményesség nagyban függ a sorsolástól. Jól emlékszem, hogy jutottunk mi el egészen a fináléig úgy, hogy egészen odáig egyetlen nehéz meccset sem játszottunk, most viszont már a négyes döntő előtt jött a Szolnok.- A Magyar Kupa mellett idén a Bajnokok Ligájában is sok lehetőség rejlett. Kijelenthető, hogy soha nem lesz a ZF-Eger- nek ilyen egyszerű ága, hogy a legjobb nyolc, vagy akár négy együttes közé jusson? A pihenő első pár napja után is megerősítést nyert Gerendás Györgynél, hogy az élővíz partján nyugisabb az élet- Személy szerint magam mindenképp így gondoltam. Azok után, hogy változott a kiírás és hogy tudtuk jól, milyen neves csapatok maradtak távol az idei sorozattól, reálisan nézve minimum a legjobb nyolc között lett volna a helyünk.- De nem lett. Már megint nem...- Nem, valóban. Hagyományosan „jól” kezdtük a Bajnokok Ligája-menetelést, kicsit álmos- kásán, kicsit belealudva játszottuk le az első idegenbeli mérkőzésünket Volgográdban. Egy egészen pocsék találkozó volt az oroszországi, ami után bár a következő rangadón, a Vuliagmeni otthonában már sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, a végjátékban megint elkövettünk buta hibákat.- A tíz csoportmeccsből ez csak két összecsapást jelentett, valóban ezeken csúszott el az egész évi nemzetközi kupaszereplés?- Nem egészen. A két említett gárda elleni visszavágók előtt az uszodában szinte mindenki - beleértve az ellenfeleket is- biztos volt benne, hogy nyerni fogunk. Nekünk mindkét esetben legalább háromgólos győzelmet kellett volna aratnunk, ami úgy tűnt, meg is lesz, aztán a végjátékban kis túlzással a sima három pontnak is örülni kellett. Aztán jött a Crvena zvezda, amely gárda mondjuk később meg is nyerte a sorozatot.- Jelenthet ez némi vigaszt?- Azt gondolom, azzal, hogy csak csoport harmadikként jutottunk tovább, sok jóra nem számíthattunk. A Crvena zvezda egy profi csapat. Ahogyan Belg- rádban kikaptunk, úgy nem lett volna szabad. Valamiért a csapatom külföldi ellenféllel szemben nem tudja előhúzni azt a pluszt, amit itthon bármelyik rivális ellen sikerül. Régebben az Eger tábla elhagyása jelentett Olimpiai bajnok és ötszörös OB l-es „aranyedző” GERENDÁS GYÖRGY EREDMÉNYEI, JÁTÉKOSKÉNT: Olimpiai bajnok (1976). Olimpiai harmadik helyezett (1980). Kétszeres világbajnoki 2. helyezett (1978, 1982). Európa-baj- nok (1977). Európa-bajnoki 2. helyezett (1983). Világkupa-győztes (1979). Kétszeres KEK-győztes (1974, 1977). Szuper Kupagyőztes (1977). Kétszeres magyar bajnok (1985, 1987). Kétszeres olasz bajnok (1988, 1989). Ötszörös Magyar Kupa-győztes (1973, 1976,1978, 1979, 1987) EDZŐKÉNT: OBI 1. helyezett(1996, 1997, 1998, 1999, 2011, 2013). OB 12. (1993, 2000, 2001, 2008, 2009, 2010, 2012). OB 13. (1994, 2002, 2003, 2004, 2006, 2007). Magyar Kupa győzelem (1995, 2000, 2003, 2007, 2008). Magyar Szuperkupa győzelem (2003). BL 3. hely (2000). BL csoportkor (1997, 1998, 1999). Euro Liga csoportkor (2004, 2007, 2009). LEN-kupa 2. helyezett (2008). LEN-kupa elődöntő (1994, 1995, 2002). KEK 2. hely (1996). KEK elődöntő (2001). Két bajnoki cím, két MK-siker kilenc év alatt Szezon OBI Magyar Kupa Nemzetközi kupa 2004/05 4. 2.2005/06 3. 3. negyeddöntő (LEN-kupa) 2006/07 3. 1. 2. (LEN-kupa) 2007/08 2. 1. Csoportkor (BL) 2008/09 2. 2. Csoportkor (BL) 2009/10 2. 2. Negyeddöntő (BL) 2010/11 1. 3. Csoportkor (BL) 2011/12 2. 3. Csoportkor (BL) 2012/13 1.Nyolcaddöntő (BL) nehézségeket, az elmúlt években viszont egyértelműen az országhatár átlépése után blokkolunk le. Látom viszont a csapatban, hogy egyre inkább érik. Aztán mivel nekem a következő évem az utolsó itt Egerben, lehet, hogy már nem fogom látni, hogy ez a gyümölcs a nemzetközi porondon beérjen.- Kilenc éve irányija a szakmai munkát Egerben, és ahogyan fogalmazott, következik az utolsó szezon. A Bajnokok Ligáján kívül minden sorozatban komoly sikert tudott elérni, utolsó dobásként számíthatunk egy nagy BL-menetelésre?- Valóban hiányzik ez a rész az itt eltöltött éveimből. Jó lenne bejutni a legjobb nyolcba, aztán onnan tovább lépni. Ha pedig már a négyben vagyunk, akkor egy kicsikét többet elérni, ugyanakkor maga a magyar bajnokság play-off rendszere olyan, hogy dönteni kell, mikorra jöjjön ki a formaidőzítés. Remek példát kínál erre immáron második éve a Szeged szereplése. Egyszerűen nyolc hónapig nem lehet tökéletes formában játszani, ezért választani kell. Ennek megvalósításához szerintem mágus szükséges, én pedig csak egy egyszerű edző vagyok.- Ön pedig ezek szerint a magyar bajnokságot választotta, ahol - tegyük hozzá -, jött is a siker. Az önfeledt ünneplés azonban nem tartott sokáig, hamar kibukott a Szécsi Zoltán-fé- le botrány.- Ez nem egy szép történet, legalábbis nincs szépen lekezelve. Dolgoztam együtt a Zolival 16 évet. Éppen ezért nem is szívesen mondanék inkább semmit, mert a Szécsi Zolit én szerettem, nagyon tiszteltem. Egyetlen egyszer beszéltem vele az eset után, és azt hittem, sikerült vele tisztázni a dolgokat. Tévedtem. Sajnos olyan szintre jutottunk, hogy a napokban az uszoda bejáratánál állva én hatvan évesen köszöntem neki, mire ő elfordult. Nem is akarok erről többet mondani, mert számomra érthetetlen az egész. Az embernek ugyanis vannak olyan dolgok az életében, amik fájnak, és bizony ez most nyomot hagyott bennem.- Ez azt jelenti, hogy egy évtizedes barátság így ér véget?- Úgy gondolom, nagyon nehéz most már erről beszélni, mert ha a fiatalabb ember nem elég, hogy nem köszön előre, egyáltalán visz- sza sem köszön, azt hiszem, ez mindenképp egy barátságnak a végét jelenti. Illetve még valami. Ha a 35 éves játékos a köszöntés elszalasztása mellett még a fejét is elfordítja, akkor szerintem egyáltalán, soha nem is beszélhettünk igazi barátságról.- Lapozzunk! A többi játékosát illetően ismert tény, hogy a válogatottak dolgoznak, a többiek most pihennek, ön viszont még a legutóbbi hétvégén is vízilabda meccsen járt.- A lányom az Eger serdülőcsapatában játszik és még a múlt szombaton hátra volt nekik egy mérkőzés, amelyen nyerni kellett a harmadik hely megszerzéséért.. Az .történt,.hogy nyertünk, azt hiszem, egy góllal úgy, hogy gyakorlatilag azt láttam: ott volt huszonhat lány, akik közül huszonnégy vagy örömében, vagy bánatában sírt, amit azért férfi meccsen nem igazán látni.- Ezek szerint kisebbik lánya, Matilda a papa és a mama útját követi?- Szereti a vízilabdát, de majd az idő eldönti, hogy merre tovább. Egy érdekes dolgot viszont itt árulnék el. Az évek alatt sokszor felteszik nekem a kérdést, tényleg teljesen lenyugodtam-e a kisvárosi életben. Nos, néha meccs közben megmérem a pulzusomat, ezúttal viszont igencsak meglepődtem. Általában 110-120 fölé nem szokott menni, de most megmértem a lányom mérkőzése közben, és bizony százharmincat számoltam. Egyszóval az előbb felhozott kérdést megválaszolva, eljutottam odáig, hogy már egy leány serdülő meccsen is sikerül magam ennyire felizgatni.- Egy ideig azonban most aligha lesz szükség az ujjával a csuklójához, vagy a nyakához kapnia, jöhet a jól megérdemelt pihenő.- Azért egy csöppnyi izgalom még mindig hátra van, a nagyobbik lányomnak ugyanis most jön a szóbeli érettségi. Aztán nekünk is lesz körülbelül öt hét, amikor hazamegyünk, de augusztus 20- a körül visszatérünk és kezdődik minden előröl.- Utoljára...- Mindig azt mondom, soha ne mondd, hogy soha, de Egerben nagy valószínűség szerint egészen biztosan. J i i