Heves Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-12 / 135. szám
12 2013. JÚNIUS 12., SZERDA Világliga. Ma 11.45-kor Montenegró ellen játszik a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely kedden 9-9 után ötméteresekkel veszített az USA ellen a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjének nyitónapján. Benedek Tibor kapitánykodása alatt először kapott ki az együttes. SPORT Bíró Máté és Szöllőssy Áron számára kedves emlék Debrecenből Tárgyalás Jámbor Jánossal tulajdonos Az Egri FC első embere a héten találkozik a hitelezőkkel Pétervásárán még nem akadt jobb az országos hetedik helytol Albert Ádám, Zvara Dávid, Vladimir Buacs és Kasza Dániel a Győr elleni idényzárón. Még nem tudni, hogy közülük ki int búcsút az egri klubnak. atlétika Bíró Máté kislabdado- básban győzött, a Szőllősy testvérek pedig egyéni csúcsot futottak 600 méteren a debreceni Nemzetközi Gyermek és Nyílt Versenyen. A több mint 400 indulóból hat atléta képviselte az Egri Városi Sportiskolát.- Kocsik Eszter a nála idősebb korcsoportban, új egyéni csúccsal az ötödik helyen végzett - közölte Gotyár József edző. - Nagyon örültem, hogy négy versenyzőnk is tudott indulni gáton, itt a sokat fejlődött Sári Pálma emelendő ki. Akadt, aki nemcsak az idővel és a méterekkel küzdött: Kris- ton Tia 11,42 mp-cel kvalifikálta magát a 60 m-es gátfutás döntőjébe, de sarokfájdalom miatt nem tudott indulni. Jege- lés és pihenés után megpróbált ismét talpra állni, de 120 centinél abba kellett hagynia a magasugrást. eredményeik. 600 m: 2. Szöllőssy Richárd 1:43,50 perc. Kislabdadobás: 5. Szöllőssy Richárd 47,26 m. 60 m gát: 3. Szöllőssy Richárd 10,76. 60 m gát: 4. Szöllőssy Áron 11,95.600 m: 1. Szöllőssy Áron 1:51,98. Kislabdadobás: 1. Bíró Máté 39,46 m. 600 m: 5. Kocsik Eszter 2:08,56. 60 m gát: 5. Sári Pálma 12,27. 60 m gát: Kriston Tia 11,42. Magasugrás: Kriston Tia 120 cm. ■ B. CS. Bíró Máté 39,46 métert dobott Kocsis Zoltán, Jámbor János, Tóth Dénes, Vojtekovszki Csaba és Németh Norbert neve is szóba került a Kosa Sándorral történt keddi telefoninterjú során. Az Egri FC Kft.-t immár százszázalékban tulajdonló üzletember „ezerrel” dolgozik a klubért. Bódi Csaba- Egerből haza, vagy Egerbe visszafelé tart?- Utóbbi - válaszolta a Hírlapnak Kosa Sándor a megye- székhely irányába jövet.- Úgy érkezik, hogy öné a klub teljes tulajdona?- Igen, az átadás-átvétel megtörtént, Kocsis Zoltán kisebbségi tulajdonos 25 százalékos üzletrészét kivásároltam az egyletet működtető gazdasági társaságból.- A hitelezőkkel való egyeztetés terén is ilyen jól halad az ügymenet?- Nagyon bízom benne, hogy mindazokkal megtudunk majd állapodni, akiknek tartozik az egylet. Csütörtök délután három órakor személyesen is találkozók azokkal, akik követeléssel éltek az Egri FC felé. Megpróbáljuk rendezni az adósságállományt, amit - és ezt aligha szükséges hangsúlyozni - azonban nem lehet egyik napról a másikra egy huszárvágással megoldani.- Ebben a témakörben a korábbi főtámogató, Jámbor János által kölcsönadott összeg kiemelkedő tételként bír. Vele felvette már a kapcsolatot? a keret nagy részének június 30-án lejár az Egri FC-vel kötött megállapodása, ám kilenc labdarúgót még szerződés köt az egylethez. íme a lista (zárójelben a kontraktus lejárta): Prek- let Csaba (2014. 12. 31.), Szime- on Hrisztov (2014. 06. 30. - kölcsönben szerepelt a macedón- A héten ülök le vele beszélni erről a kérdésről. A tét nagy, ugyanis esetében 80 millió forintról beszélünk.- Mi a helyzet Tóth Dénes klubmenedzserrel és Vojtekovszki Csaba megbízott edzővel?- Mindketten maradnak, egyeztettem velük, mint ahogy az utánpótlásért felelős Horváth Tamással is ez a helyzet.- A játékoskeret viszonylatában gondolom még nem tartanak ennyire előre.- Ezért is utazok most Egerbe, hogy ezt a problémát is megoldjuk. Azt látni kell, hogy Peliszternél), Dusán Pavlov (2014. 06. 30 - kölcsönben játszott Putnokon), Zvara Dávid (2014.12. 31.), Németh Norbert (2014. 06. 30.), Darko Brljak (2014. 06. 30.), Jaszmin Mecsi- novics ( 2015. 06. 30.), Jiri Kabele (2014. 06. 30.), Marcus Vi- nicius „Tanque” (2015. 06. 30.) az NB III-as bajnokság nem vonzó a korábbi NB I-es játékosok számára, én pedig senkinek sem akarom a karrierjét megtörni. Azok esetében, akik menni szeretnének, de élő szerződéssel rendelkeznek, állok a tárgyalások elébe.- Németh Norbert esetében ez fennáll. Netalán már el is kelt a korábbi válogatott középpályás?- Két klub , egy NB I-es és egy NB Il-es, is jelentkezett már érte, és mindkettő komoly érdeklődést tanúsított, mi több, külföldről is megkeresték már. Magam azt tanácsoltam neki, ha tudja, folytassa inkább légiósként a pályafutását.- És a többiek?- Preklet Csaba iránt mutatkozott érdeklődés, de több nem történt.- Mikorra várható bővebb információ a klubot illető folytatásról.- Azt ígérhetem, hogy rövidesen, mert szeretnénk nyílt lapokkal játszani. Mecsinovics és Tanque: 2015-ös „lejárat” labdarúgás Para István, Kovács Richárd, Dulai Rajmund, Szabó Márton, Danó Tamás, Suha Norbert, Farkas Benjámin, Danyi Krisztofer és Berki Krisztofer alkotta a Tamási Áron Általános Iskola azon csapatát, amely a Diákolimpia Országos Döntőjének IV. korcsoportjában 7. helyen végzett, s ezzel a sportágban az intézmény eddigi legjobb eredményét könyvelhette el. A Pétervására SE igazolt labdarúgóiként is futballozó gyerekek Boros Csaba, Pádár Béla vezetésével az egri megyei fináléban szereztek jogot a pécsi megméretésre. A D csoportból (- Soltvad- kert 0-0 büntetőkkel: 3-2;- Aparhant 2-1; - Ajka 3-1; -Szeged 8-1) elsőként a legjobb nyolcba jutott péter- keiek a folytatásban már fáradtabban mozogtak, így két vereséggel (-Sárbogárd 2-4; -Debrecen 1-3) és egy győzelemmel (-Soltvadkert 1-0) hetedikként zártak. ■ B. CS. Médiamenők. Az egri Szuperinfó triója (Kovács Ádám, Honfi Gábor, Szajkó Csaba) hetedik alkalommal nyerte a Metropol Média Bajnokságot. A K&H maraton és félmaraton váltón harmadikként az Axel Sprinter végzett. A női médiabajnoki címet az Axel Sprinter hármasa szerezte meg. Menkő sújtotta a 11 évesek mezőnyét bajnokság Négy érmet szerzett az Ormai Csarnokban az Egri ÁFÉSZ-EVSI HIRDETÉS Országos bajnoki cím büszke birtokosának mondhatja magát Menkő Veronika. Az Egri ÁFÉSZ-EVSI 11 éves játékosa a 2013-as Újonc és Serdülő Országos Bajnokság Ull-es kategóriájában találtatott a legjobbnak. A TOP 20-as küzdelemsorozatot megnyert pingpongozón kívül Domoszlai Anna (Ull) és Béres | Zsófia (serdülő) jutott még fel a | főtáblára, de onnan egyikük- f nek sem sikerült tovább lépni. 2 Tripa Alexandra betegség miatt § hiányzott. A fiúknál Timafalvi Menkő Veronika tarolt. Mind a négy ellenfelét legyőzte az egri versenyző. Gergő egyéniben második helyezést ért el, míg csapattársa, Bánok Tamás a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Párosban a Timafalvi, Bánok kettős az ezüstéremig menetelt, így az Egri-ÁFÉSZ-EVSI egy arany-, két ezüst-, és egy bronzmedált nyertek az ob-n.- Nagyon jól indult az országos bajnokság, ugyanis Menkő Veronika diadalmaskodni tudott, a két fiú pedig alig maradt le az első helyről - értékelte a budapesti rendezvényt Pálosi Balázs, az egriek edzője. - Öröm volt látni, hogyan fejlődnek tanítványaink és bebizonyítottuk, hogy hosszútávon kell számolni velünk. ■ B. CS. A hét végéig még várni kell, hogy ki hol folytatja labdarúgás Az NB I-es, NB Il-es, NB III-as, megyei I., II. és III. osztályú bajnokságok már befejeződtek, és még noha jelenleg zajlanak az osztályozó mérkőzések, de érdemes áttekinteni, miként is alakul a kiesés, feljutás rendje. Az NB I-ből búcsúzott a Siófok és az Egri FC, helyükre, a másodosztály két bajnoka, Nyugatról a Puskás Akadémia Felcsút, míg Keletről a Mezőkövesd került. Az NB II. mezőnye a 2013/14- es bajnoki évben már csak 16 csapatot számlál: az élvonalbeli klubok második együttesein (Haladás II., Győr II., Kaposvár II., Paks II., FTC II., Újpest II., Honvéd II., Debrecen II.) kívül nyolc klub gárda esett ki az NB III-ba: Csákvár, Veszprém, BKV Előre, Baja, illetve Orosháza, Putnok, Kazincbarcika, Vác. Hozzájuk csatlakozik a hat osztályozó pár győztes társulata. Az NB III-as pont- vadászatot ősztől az eddigi 96 egylet (6x16) helyett csupán 3x16 csapat alkotja. A megyei I. osztály bajnoka, a Márkáz FC osztályozót játszik a Duna- harasztival, veresége esetén marad a csoportban. Kiesett a 15. helyezett Szűcsi és a 16. No- vaj-Ostoros gárdája. Helyükre a megye kettőből a két bajnok, Keletről a Domoszló, Nyugatról a Heréd lép előre. ■ B. CS.