Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-06 / 104. szám
2013. MÁJUS 6.. HETFÓ WTCC. Michelisz Norbert 8. helyen zárta a túraautó-világbajnoksag (WTCC) magyarországi fordulójának második futamát a Hungaroringen. A Zengő Motorsport pilótája előzőleg második volt a versenyen, így a két futamon 22 pontot szerzett, s az összesítésben előrelépett a 10. helyre. MICHELISZ NORBERT Gyenge kezdés kiváló befejezéssel ob i Kétgólos hátrányból állt fel, majd nyert három találattal a ZF-Eger férficsapata És még mondja valaki, hogy nem szerencsés szám a 13-as! Biros Péterék ennyi gólt dobtak. Képgaléria: lieol.hu HIRDETÉS ^HUNGÁRIA Az OB I-es férfi vízilabda-bajnokság elődöntőjében lépéselőnybe került az ZF-Eger csapata, miután a harmatos nyitányt sokkal jobb folytatás követte a Vasas ellen. Fenyves Balázs Az elmúlt öt bajnoki év aranycsatája után ezúttal már az elődöntőben nézett farkasszemet egymással a két csapat a Bitskey-uszodában, ahol a fővárosiak már 3-1-re is vezettek. A távoli lövések védése gondot okozott Bisztritsányi Dávidnak, aki viszont a következő etapban ötméterest is hárított. Gyakorlatilag akkor fordult meg a mérkőzés menete. A ZF elképesztő precizitással használta ki emberelőnyeit, mialatt a piros-kékek kezdtek egyre inkább elbizonytalanodni a hazai kapu előtt. A harmadik felvonásban a találatok továbbra is nagy meny- nyiségben születtek, de ebből is Gerendás György és Tóth Kálmán tanítványai jöttek ki jobban. A ZF az utolsó negyedben sem állt le, így teljesen izgalommentesen alakult a végjáték, ha pedig az Egér-Vasas párharc kapcsán a rekordot jelentő alacsony nézőszám (1200) miatt adodótt, is ok a panaszkodásra annyit illik megjegyezni, hogy ilyen simán már rég sikerült megverni a Földi-legényeket. ZF-Eger-TEVA-Vasas 13-10 (2-3,5-2,4-3,2-2) Eger, Bitskey-uszoda, 1200 néző. V.: Németh A., Vojvoda I. EGER: BISZTRITSÁNYI - Graham, GÓR NAGY 3, BIROS 4, Kovács G., SÉMÁN 2, Salamon 1. Cs.: Gerritse, Bátori 1, Mezei, VARGA II. ZS. 2, Lőrincz B., Bundschuh, edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. VASAS: Nagy V. - Brguljan 1, Takács B., KATONÁS 3, Vámos, Hárai, Oeler 2. Cs.: Barabás - Csapó M. 1, Fazekas, Angyal, Vereczkey, Hőna, dr. STEINMETZ Á. 3. edző: Földi László. GÓL EMBERELŐNYBŐL: 10/7, ill. 10/4. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. 1/0. kipontozódott: Gerritse (29.). AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0- 1, 1-3, 4-3, 6-4, 7-5, 8-6, 9-7,10-8,12-8,12-10,13-10. AZ EGYIK FÉL MÁSODIK GYŐZELMÉIG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 1- 0, az Eger javára. GERENDÁS György: - Nem úgy indult a meccs, ahogyan elterveztük, de utána nagyon fegyelmezetten, jól védekezve és jól is támadva játszottunk. Nagyon jól alakítottuk ki magunknak az emberelőnyös lehetőségeket, amelyeket a mai napon remekül is kihasználtunk. Jól ismerem ugyanakkor a Vasast, ezért semmiképp sem nyugodhatunk meg, kedden biztosan kőkemény csata vár ránk. földi László: - Jól kezdtük a mérkőzést, ám sajnos nem tudtuk sokáig tartani a jó védekezést. Az Eger átvette az irányítást, és mi csak mentünk az eredmény után. Tizenhárom kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni, ilyen szinten legalábbis nem. Jól játszott ellenfelünk, megérdemelten nyert, ezért gratulálok a hazai gárdának, de óva inteném a vendéglátókat az elbizakodottságra. következik: Vasas-ZF-Eger, Komjádi-uszoda, kedd, 19.00. A MÁSIK ELŐDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉSÉN: Szeged-Szolnok 9-11. A sportbállal jobban jártak volna az egri főiskolás fiúk vízilabda A férfi OB 19-11. helyéért rendezett párharcának I. mérkőzésén: Juniorválogatott- EKF-EgerFood-lmola 9-7 (2-2,2-0,4-3,1-2) Budapest, Széchy-uszoda, 50 néző. V.: Csanádi Zs., dr. Fekete B. EKF: Laboncz - Milcowich, Sántavy M., MOLNÁR A. 1, Jakab Dániel 1, Bánhidy, KERESZTES 1.3. Cserék: Takács J. 1, Farkas R, Szöllősi 1. edző: Tóth Péter. GÓL EMBERELŐNYBŐL: 11/2, ill. 7/0. ÖTMÉTERESBŐL: -, ill. 1/1. kipontozódott: Pellei a 30., Szöllősi a 32. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 2-2,4-2, 5-3, 6-4,7-4, 8-5, 9-5, 9-7. Tóth PÉTER: - Ezen a napon igazából az egri sportbálra készültünk, ehelyett vízilabdázni kellett, ezért elég tartalékosán álltunk fel a Juniorválogatott ellen. A csapat egyik fele a rendezvényen volt, mi pedig a Margitszigeten jelentünk meg. Talán jobban jártunk volna, ha mi is az utóbbin maradunk... KÖVETKEZIK: EKF-EgerFo- od-Imola-OSC, Bitskey-uszoda, szerda, 12.00. ■ F. B. HIRDETÉS frissülj fel vegre •frfssüles Mára vége a melónak! Dőlj hátra Te is, és élvezd a Négyutánt! Gyújtsd a Kőbányai korsó sörökért járó matricákat, mert mindennap 4 óra után az 5. korsó Kőbányai ajándék. A hónap utolsó 7 napján pedig 4 óra után pohár áron adjuk a korsó Kőbányait. Részt vevő sörözök listája: www.negyutan.hu Gang, Antal és Keszthelyi, Czigány Pécsi és Somhegyi VÍZILABDA Egyfelől Gang Edina, Antal Dóra és Keszthelyi Rita, másrészről Czigány Dóra, Pó- csi Bianka és Somhegyi Noémi képviselheti a nemzeti színeket a magyar válogatottban az idei legrangosabb eseményeken. Ez azok után látott napvilágot, hogy Merész András szövetségi kapitány kihirdette a barcelonai világbajnokságra készülő, a pekingi Világliga Szuperdöntőre utazó és a kazanyi Univer- siadéra hangoló női vízilabda válogatott kereteket. A ZF-Eger játékosai közül a Gang, Antal, Keszthelyi trió a vb-n, és a Világligán szerepelhet, a Czigány, Pócsi és Somhegyi hármas pedig a főiskolások eseményén. A nyári felkészülést mindkét keret május 26-án kezdi Budapesten, a Margitszigeten. A két állomány a Világliga Szuperdöntőjének hetét kivéve együtt készül, és ahogy Merész András kiemelte, mindkét irányban átjárható, egészen az Universiade hivatalos nevezési határidejéig. A Világliga Szuperdöntőjére május 29-én indul a csapat. A torna mezőnye csak május végére alakul ki, ezért a részletes programról még nincs hivatalos információ. A Világliga Szuperdöntőjét a 2008-as Olimpiára épült „Madárfészek” uszodában rendezik június 1. és 6. között. Az Universiade keret - néhány a felnőttből kimaradókkal kiegészülve - június 3-7-ig Manchesterben az angol felnőtt válogatott vendégeként hangolódhat. ■ B. CS. CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! www.alkohol.info.hu A: .uoofcan ki;jrolaq 1$. évüket betöltött személyek vehetnek részt, ittas és várandós személyek kizárva. A fogyasztok a részvételiéi elfogadlak a: itt megjelölt részvételi feltételeket. Jogi út kizárva. Az akció során elfogyasztható sörmennyiség napi maximuma 2 liter (4 korso A nyeremenyakttó 2013. április 1-tól szeptember 30-ig tart. A nyeremények készpénzre nem válthatók es masra at nem ruhazhatok Azon korso Kőbányai sörök mellé, amelyeket a hónap utolsó 7 napján pohár áron adunk, nem jár matrica. Történelmi egri pillanat, valóra vált főiskolás álmok KÉZILABDA A női NB I/B Keleti csoportja 23. fordulójában: Eszterházy KFSC-GloboSys- Vasas SC 30:25 (16:13) Eger, Eszterházy-csarnok, 500 néző. V.: Medve, Nagy I. L. EKFSC: HRANKAI - Hárs 3, Molnár N. 3, LÁSZLÓ 6, KIRÁLY 1, PADOS 8 (6), KOVÁCS V. 6. Cs.: Fekete (kapus), Bárkai, Gyimesi 3, Balázs N. edző: Hegedűs Tibor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. Ó. perc: 4:1,12. p.: 7:3,18. p.: 10:5, 24. p.: 13:11, 36. p.: 18:16,42. p.: 20:18,48. p.: 22:20, 54. p.: 26:22. kiállítások: 6, ill. 4 perc. HÉTMÉTERESEK: 6/6, ill. 3/3. A mérkőzést megelőzően a kiesés elöl menekülő Kecskemét óriási meglepetésre, az EKFSC legnagyobb vetélytársának számító Nyíradony vendégeként győzött, így a főiskolások egyetlen győzelemmel is bebiztosíthatták bajnoki címüket. Ha már így alakult, László Barbaráék éltek a sors adta lehetőséggel, és három fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tettek szert. Az összecsapáson egy hullámvölgytől eltekintve végig a vendéglátók akarata érvényesült, akik mindössze a 0:l-es állásnál kényszerültek hátrányba. A fővárosiak a 44. percben ugyan egyenlítettek (20:20), de többre már nem futotta tőlük. hegedűs tibor: - Sikerült valóra váltani az álmainkat! Történelmi pillanat ez, ugyanis egri női főiskolás kézilabda-csapat még nem szerepelt a sportág élvonalában. Remélem, hogy jövőre már az ország legjobbjait láthatja az egri publikum. következik: K. Szeged-Esz- terházy KFSC-GloboSys, május 12., vasárnap, 15.00. ■ S. K. Arany-ünnep Eszterházy KFSC-módra a Leányka úton Képgaléria: h60l.hu