Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-24 / 119. szám
2013. MÁJUS 24., PENTEK MOZAIK ■L;r. / Emberi jogi aktivizmusáért, az ország mellett való kiállásáért adományozott Barbra Streisandnak díszdoktori címet az izraeli Héber Egyetem. A 71 éves színésznő júniusban először látogat Izraelbe, ahol két koncertet is ad Jk. A Végigfut a Duna teljes hosszán a környezetünkért aggódó sportoló A Duna-deltában található Tul- cearól (Románia) elindulva a folyó mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt egy parasportoló, aki a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig akar eljutni - írja az MTI. A hét országot érintő, június 29-éig tartó „Eu- ■* rópai Kék Szalag Futással” Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó az uniós Duna-stra- tégia cselekvéstervére akarja felhívni a figyelmet. „Nagyon szeretek a Duna mellett, az erdőben futni, egyéb, természethez közeli, szép helyeken, de az a hihetetlen mennyiségű ipari hulladék és szemét, amit az emberek szétszórnak a települések mellett, az eléggé elkeserítő. Ezen lehetne segíteni, csak egy kis összefogás kell” - beszélt a motivációjáról a sportoló, aki azt szeretné elérni, hogy a dunai országokban élő emberek tudatosabban óvják környezetük • természeti értékeit. Molnár Péternek egy születési rendellenesség következtében bal karja könyök alatt véget ér, fogyatékossága azonban sohasem gátolta meg abban, hogy * teljes életet éljen. Kiemelkedő sporteredményeket ért el: para- triatlon Európa-bajnok, négyszer teljesítette az Ironmant, 27-szer a maratont, nyolcszor a 24 órás futást, egyszer pedig a 6 napos futást, utóbbin 621 kilométert tett meg. ■ Naponta 71 kilométer az adagja A termeszét kincseskamrai országjárás Hamarosan tizenegyre bővül a nemzeti parkok száma Több mint egy évszázada kezdték védelem alá venni a természeti értékeket őrző helyeket, ezzel kezdődött a nemzeti parkok története. Nógrádi László Az Europarc Szövetség kezdeményezésére 1999 óta május 24-én ünnepük az európai nemzeti parkok napját, megemlékezve arról, hogy 1909-ben ekkor alakultak meg az első európai nemzeti parkok Svédországban. Az MTVA összeállítása szerint az 1973-ban alakult szövetség együttesen 35 ország 400-nál is több védett tájáért felelős. Az egész Európára kiterjedő, kampány jellegű rendezvénysorozat a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseire és jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet, és minél szélesebb társadalmi támogatást kíván szerezni a természetvédelem ügyének. Persze a természeti értékeket nem csak a védett területeken lehet és kell óvni. Ezt Magyar- országon az 1996-ban elfogadott természetvédelmi törvény szabályozza, a nemzeti parkokat is magában foglalva. Magyarországon 1973-ban nyílt meg az első nemzeti park, a Hortobágyi, legutóbb, tizediknek pedig az Őrségi NemA természet értékei emberi gondoskodással őrizhetők meg, ez a nemzeti parkok küldetése zeti Park alakult meg 2002- ben, (időrendben: Hortobágyi, Kiskunsági, Bükki, Aggteleki, Fertő-Hanság, Duna-Dráva, Körös-Maros, Balaton-felvidéki, Duna-Ipoly, Őrségi), s már megkezdődött a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrehozásának szervező munkája. Évente több mint egymillióin keresik fel nemzeti parkjainkat. A nemzeti parkok mellett 36 tájvédelmi körzet és a 140-nél is több országos jelentőségű természetvédelmi terület is található. Sokkal több, mint egyszerű kirándulóhely a nemzeti parkok amellett, hogy a természetjárók számára a lehető legháborítatlanabb formában mutatják be a környezetet, fajok és életmódok konzerválásában is fontos szerepet töltenek be. A biológiai sokféleség fenntartását szolgálják a védett, gyakran ember által is alig látogatható élőhelyek, mint például a ritka madarak fészkelőhelyei. A hagyományos, természettel egyensúlyra törekvő gazdálkodási formák megőrzésében és bemutatásában is jelentős a szerepük, amivel a parkok a kultúra gazdagságát erősítik. Az ártéri vad- és halgazdálkodástól a pusztai rideg állattartáson át a tradicionális iparés építészet mesterségeiig terjed azoknak az értékeknek a sora, amelyeket évszázados fennállásuk után a modern civilizáció az eltűnés szélére sodort. Ezeknek egy részét a nemzeti parkokban ma is életmódszerűen művelik, ápolva a hagyományt. POENPERCEK- Uram, Ont feltétlenül meg kell műteni - tájékoztatja a beteget az orvos.- Azt már nem! Inkább meghalok!- Nézze, az egyik nem zárja ki a másikat... ■ A tanár dorgálja a diákját:- Te nem tanultad meg a múltkor feladott leckét, igaz?- Honnan tetszik tudni?- Látom a szemedről! Nos, mit fogsz délután csinálni?- Elmegyek a szemészetre... ■ Férj a feleségnek:- Szivecském, nem emlékszel rá, hogy melyik évben volt divat a miniszoknya, mikor minden csaj azt hordta? Feleség:- Nem tudom melyik év volt pontosan, csak arra emlékszem, hogy akkor volt, amikor rájöttél, hogy új szemüveget kell vegyél, mert a régivel már nem látsz elég jól. ■ Két barátnő beszélget:- Szerintem a pasim nős.- Miből gondolod?- Tegnap rúzsnyomokat hagytam az arcán, és ma ugyanott egy kék folttal az arcán jött haza. ■ A repülőgép egyik utasa nagyon fél, de a pilóta próbálja nyugtatni:- Repülni nem is olyan veszélyes, mint autót vezetni. Képzelje csak el! A múltkor utazott a barátom az autópályán, amikor hirtelen ráesett a kocsijára egy repülőgép! Perelheti az Omega a rappert plágium? Kanye West klipjében a Gyöngyhajú lány szól A magyar Omega együttes 1969-es száma, a Gyöngyhajú lány dallamai hallatszanak egy amerikai rapper, Kanye West napokban bemutatott klipjében - írja a Kiskegyed.hu A goo. g]/M00g3 címen látható videó a rapper június 17-én bemutatandó új albumát harangozza be, de a jelek szerint az előadó engedély nélkül használta a magyar zenekar dalát. A hangfelvételt kiadó Hungaroton képviselői szerint őket nem keresték meg a dal felhasználásának szándékával. Kanye West menedzsmentje tehát hamarosan jogi megkeresésre számíthat a Presser Gábor és Adamis Anna által megalkotott dal jogdíjai miatt. Az ügyvédi eljárással azonban meg kell várniuk az album megjelenését - közölték az érintettek. A Gyöngyhajú lány egyébként nemcsak idehaza ismert, sláger volt a keleti blokk mellett Németországban, Francia- országban és Angliában is, a Scorpions is feldolgozta. ■ Kitartásukat ünnepük a fővárosi művészmozik A hagyományos mozizás élményének őrzését hangsúlyozza a három vezető művészmozi a ma kezdődő Artmozik Éjszakája rendezvénnyel. A Művész, a Puskin, és a Toldi filmjeire közös karszalaggal ülhetnek be a nézők, a műsorban az éppen aktu- áüs premierek mellett korábban nem látott alkotások is futnak. A látogatók egy belépővel annyi filmet nézhetnek meg, amennyit csak bírnak - a maratoni mozizást a kávézók meghosszabbított nyitva tartással segítik. Premier előtt vetítenek több vadonatúj francia filmet is, egyebek mellett a Tajtékos napok című Boris Vian-feldolgozást, Audrey Tatou főszereplésével. ■ Kiderítették az osztrákok, mi segít a csigák ellen A földigiliszták segítik a növényeket, hogy hatékonyabban védekezhessenek a kertekben elterjedt spanyol meztelencsigák ellen. Ráadásul a csigafaj kevésbé falánk, ha a környezetében többféle növénnyel találkozik - állapították meg a Bécsi Egyetem kutatói, akiknek tanulmányát az MTI idézi. A spanyol meztelencsiga hivatalosan Európa száz legkártékonyabb bevándorló faja közé tartozik. A tudósok azt vizsgálták, hogyan reagálnak az állatok, ha magasabb vagy alacsonyabb változatos- ságú növényközösségbe helyezik őket, illetve ha a területre földigilisztákat telepítenek. A növényközösségek kialakítása után egy héttel a meztelencsigák egy éjszakán át szabadon falatozhattak. A csigák akkor voltak a legfalánkabbak, ha kevés növényfélével találkoztak és a területen egyáltalán nem voltak földigiliszták. Ha giliszták is éltek a területen, 60 százalékkal kisebb kárt okoztak, a növényfajok számától függetlenül. „A földigiliszták úgy javítják a növények csigák elleni védekezőképességét, hogy növelik a tápanyagellátásukat. Ezáltal ugyanis azok több, a csigák számára mérgező antitestet termelnek” - fejtette ki Johann Zaller, a tanulmány vezetője. ■ Nagyra nőtt Buborék. Zöldségtortával ünnepelte a napokban ötéves születésnapját Buborék, az abonyi vadaspark vízilova. A meglepetésben lucerna, répa és uborka is volt, amit az ünnepelt jó étvággyal fogyasztott el. Buborék a Pécsi Állatkertben született és 5 hónapos korában került az abonyi vadasparkba, ahol mára csaknem egy tonnásra hízott Bíróságon Stohl András börtönnaplójának ügye Megkezdődött a per Stohl András és könyvének szerzőtársa elleni per, amelyet a Budapesti Fegyház és Börtön indított jó hírnév megsértése miatt - írja az MTI. A polgári per a színész és Szalai Vivien újságíró ellen indult a Budapest Környéki Törvényszéken. Koszta János, a törvényszék szóvivője március elején elmondta: a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl András és a színész élményeit könyvbe foglaló újságíró a kötet valótlan állításaival megsértette a büntetés-végrehajtási intézet jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti. Mindezekért arra kérik a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére az alpereseket (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és elvárják a kötet forgalmazásának betiltását is. Stohl András másfél évvel ezelőtt azért került a rács mögé, mert 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. ■ j \ i I I