Heves Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 109. szám
2013. MÁJUS 11., SZOMBAT HORIZONT 5 1 PERCES INTERJÚ A piknik étlapja: zene és irodalom újdonság Rendkívül izgalmas program vár az irodalomkedvelőkre szombaton a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szervezésében. A „Bródy Piknik, avagy Rájátszás Egerben” című egész estés rendezvényről Oroszi Katalin könyvtárost kérdeztük.- Mit takar a cím? Mi vár a látogatókra?- Néhány évvel ezelőtt a budapesti Margó Fesztiválon találkozhatott a közönség először ezzel a különlegességgel. A „Rájátszásában a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai és kortárs költők írják át egymás műveit, hogy slágereket hozzanak létre. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy költeményét.- Honnan az ötlet, hogy Egerbe is elhozzák az együttest?- Könyvtárunk nyitott az újdonságokra, és szeretnénk, ha minél többen olvasnának. Úgy gondoltuk, egy ilyen programmal megnyerhetjük a fiatalabb korosztályt is, hátha szívesen veszik majd utána kezükbe a kortárs alkotóink műveit.- Kik lépnek fel?- A költők közül Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt, Háy Jánost, a zenészek sorában pedig Beck Zolit a 30Y-ból, a Kistehén együttes frontemberét, Kollár-Klemencz Lászlót és Szűcs Krisztiánt, a Heaven Street Seven énekesét említeném. Kihagyhatatlan estének ígérkezik, s mindennek a Bolyki Pince remek környezete ad otthont. A belépés ingyenes! ■ SZ. E. Oroszi Katalin: a költészetet és a zenét szeretőket várjuk... Sike Sándor Dr. Palotai Zsuzsanna, az egri önkormányzat irodavezetője a közelmúltban vehette át a Pro Familiis Díjat. A miniszteri elismerést egyebek között az emberek, a gyerekek feltétel nélküli szereteté- ért és tiszteletéért kapta.- Több mint két évtizede dolgozik az önkormányzatnál. Miként fogadta a kitüntetést?- Természetesen nagy örömmel. Egész életemben valamiféle humán területen dolgoztam. Jogászként viszonylag hamar leragadtam a társadalombiztosítás azon területén, amelyek az emberekhez, emberi sorsokhoz kötődnek. Az államkincstár elődjénél is a közalkalmazottak bér- és munkaügyi dolgaival foglalkoztam. A városházán huszonegy éve viszem a szociális és gyerekjóléti ügyeket. Az elismerés értéke különösen azt követően tudatosodott bennem, hogy olyan emberek szólítottak meg személyesen, telefonon, az utcán egy kézmozdulattal, és gratuláltak őszintén, akiktől erre nem is számítottam. Olyanok, akik semmit nem várnak tőlem, nem jönnek be holnap, hogy valamire szükségük lenne. Dr. Palotai Zsuzsanna: - Mindig arra törekedtem, hogy jó munkahelyi légkörben lehessen dolgozni, hiszen ez az én munkámat is nagyban megkönnyíti...- A polgármester által előterjesztett javaslatból kitűnik, hogy nyitottsága, érzékenysége, empátiája is szerepet játszott a kitüntetésében...-A Pro Familiis Díjra való előterjesztést a város bölcsődei igazgatóságának munkatársai kezdeményezték. Ez alapján tett javaslatot Habis László. Ezen háttér ismeretében természetes is, hogy a méltatásban nagyobb súlyt kapott a munkámnak az a része, amely a bölcsődei területhez kapcsolódik. Azt a munkámat kerekítik ki, ami a mostani feladatköröm egy részéhez, a bölcsődei gyermekjóléthez, a kisgyermekes családokért végzett tevékenységemhez kötődik. Örülök annak, hogy az ezen a területen dolgozók úgy látják: az emberek minden helyzetben bizalommal fordulhatnak hozzám problémáikkal. ÁHét ijmbgre- Önt a legtöbben úgy ismerik, mint aki a város szociális ügyeinek „felelőse”. Mennyire megterhelő ez? A munkaidő végén le lehet-e tenni azokat a gondokat, amelyeket az emberek bevisznek a hivatalba?- Sok minden kerül haza is. Munkatársaimmal húsz év után már viszonylag ismerős arcokká váltunk a városban. Akit feszít a gond, nem mindig tud belátó lenni abban, hogy ne szólítson meg, hiszen esetleg nekünk is van magánéletünk. Ez a munka olyan, hogy meg kell próbálni „színessé tenni”. Annak is van izgalma, amikor például speciális esetekben nyomozunk az ügyeskedők kiszűrése érdekében. Pozitív érzés, hogy amit így nem adunk oda a jogosulatlannak, azt a valóban rászorulók kapják. A kollégáimmal sokat beszélgetünk..., kibeszéljük az ügyeket, hogy oldjuk a feszültségeket. Mindig is arra törekedtem, hogy jó munkahelyi légkörben lehessen dolgozni, mert ez az én munkámat is segíti. Híve vagyok a fehér asztalos tapasztalatoknak is. Ha az ember kicsit többet tud a kollégájáról, jobban képes együtt dolgozni vele. Ez alatt a két évtized alatt amennyire tudtuk, megoldottuk magunk között a problémákat.- Mi történik, amikor kikapcsolhatja a „városházi gombot”?- Ha az ember a városházára szegődik, mindig megállapítja: ez az év is nehezebb volt..., ami igaz is. Ha csak a szociális teNévjegy: név: dr. Palotai Zsuzsanna SZÜLETETT: Eger, 1954 CSALÁD: fia: Balázs, unokák: Zita, Ákos iskolák: Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola, Eötvös Lóránd Tudományegyetem; József Attila Tudományegyetem; 2000-ben közigazgatási szakvizsgát tett munkahelyek: Heves Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság, osztályvezetőj BM Heves Megye Területei Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat, igazgatóhelyettes, osztályvezető; Eger MJV Polgár- mesteri Hivatal, irodavezető kitüntetés: A pénzügy kiváló dolgozója, Pro Familiis Díj rületet nézzük, egyre több ember került a körbe, s a munka nem mindig szorítható be nyolc órába. A fiam és családja, a két unokám nagy-nagy örömet okoznak. Ők töltik ki a szabadidőm egy részét. Szeretnek fürdőkbe járni, de túrázni is. Ezt az örömet odáig feszítettem, hogy kerestünk Egerben egy ingatlant, ahová összeköltözhettünk. Az utóbbi egy évben minden időmet a felújítás kötötte le. Kicsit lakberendező, kicsit belsőépítész voltam, remélem, lesz kedvem kertészkedni is. Olvasó ember is vagyok. Egy-két klasz- szikus között elmegy néhány könnyebb műfaj is. Szeretem a krimiket, az Agatha Chris- tie-féle angol „iskolát” elsősorban. Külön örülök annak, hogy a kultúra most - hál' Istennek - a munkámhoz tartozik, mert így a sors arra „kényszerít”, hogy gyakran menjen színházba, kiállításokra. Emberszeretet, empátia, bizalom kitüntetés Az irodavazetőnek nagyon fontos, hogy a munkát jó légkörben végezhesse PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ELETEBOL ^EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Ádám, Éva és Lucifer dallamai szólnak Május 17-én mutatják be a Gárdonyi Géza Színházban Madách Az ember tragédiája című művét, amit a „Játsszunk színházat!” program keretében diákok adnak elő. A produkcióhoz dr. Nagy Zoltán szerzett zenét.- A Gulyás László vezette Szihalmi Fúvószenekar muzsikál, az ő hangszerparkjukra komponáltam a szólamokat - mondta a művész. - Reneszánsz, romantikus és rockos motívumokat is hallhat majd a publikum. A munka előtt Fehér Istvánnal, a darab rendezőjével beszéltük át, milyen hangulatot szeretnénk bemutatni. Dr. Nagy Zoltán elárulta: a nyitány készült el legelőször, amely egy Iá pentaton dallam, s egy magyar népdalhoz hasonlít. Az első felvonás végig ebből építkezik, de külön motívum szól Ádámról, ennek tükörfordítása Éváról, s inverze Luciferről. E visszaköszönő dallamokra talán nem is feltétlenül ismer rá a közönség, mégis ettől lesz egységes a zene, s vele az előadás.- Sok munka volt vele, egy § hónapig dolgoztam rajta, s most 1 azt látom, szeretik játszani. Ta- | Ián nem is lehet más a célom - s összegzett a zeneszerző. ■ Dr. Nagy Zoltán (jobbról) ezúttal a Tragédiához komponált zenét.. közönségcsalogató darabokat kínál az egri Gárdonyi Géza Színház a 2013/2014- es évadra. A nagyszínpadon a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot, a Hajmeresztő interaktív bűnügyi játékot, a 9-től 99 éves korig ajánlott A padlás című musicalt, a Csongor és Tünde című, táncjátékkal fűszerezett drámai költeményt, Gárdonyi Géza Annuskáját és a Holle anyó című mesejátékot tekintheti meg a publikum. A stúdiószínpadon A fény éjszakája című dráma ősbemutatója, A pillangók szabadok című vígjáték és A képzelt beteg című táncjáték látható.- Új, nézőbarát bérletkonstrukciók és családi bérletek is várják az érdeklődőket - hangsúlyozta Blaskó Balázs, a színház igazgatója a minapi közönségtalálkozón. - A Gárdonyi-év alkalmából az író nevét viselő bemutatóbérlet is egyedülálló kedvezménnyel vásárolható. A felnőtt bérleteket egyösszegű kifizetés esetén július 31-éig 10 százalék kedvezménnyel kínálja a teátrum, november 30-áig pedig részletfizetési lehetőséget kapnak a bérletet váltók. ■ Kezdődik a bérletárusítás!