Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-03 / 77. szám
2013. ÁPRILIS 3., SZERDA SPORT Hölgyek. Szombaton este hatkor - kis túlzással - megismétlődik a tavaly nyár eleji bajnoki döntő, vagyis a finálé két résztvevője újból egymásnak feszül. A ZF-Eger női együttese azt a BVSC-t fogadja az OB I alapszakaszában, amely gárdát az ősszel 15-8-ra győzte le a Kőér utcában. 1 PERCES INTERJÚ Hátul mindennek klappolnia kell mint minden más vízilabda- rangadón, a ZF Szeged elleni meccsén is kulcskérdés lehet a bekk és center poszt kapcsolata. De hogy látja ezt az egri védelem egyik alappillére, Wiwo Gerritse?- Legalább kettővel, de inkább hárommal kell nyerni az alapszakasz első helyének megszerzéséhez. Mennyire nyomasztja a csapatot ez a folyton visszatérő különbség?- Az ilyen meccseket lépésről lépésre kell megnyerni, nem kell mindenáron a háromgólos sikerben gondolkodni - fejtette ki a holland légiós. - Először inkább foglalkozzunk csak azzal, hogy győzzünk. Persze, ha úgy adódik, megyünk előre a harmadik gólért is, de nem szabad, hogy kizárólag ez legyen a szemünk előtt.- A Szegedet nézve fontos lenne az esetleges rájátszásbeli pályaelőny, a play-offra mindig veszélyessé váló Vasas, a puskaporát tartalékoló Szolnokról nem is beszélve...- A rájátszásra biztosan minden csapat nagyon jó lesz, ezért nem is tudom megmondani, kivel lenne jó összekerülni. Nekünk most az a feladatunk, hogy megpróbáljuk elérni a minden ellenféllel szembeni pályaelőnyt. Ha ezt megoldanánk, hazai pályán nagy sanszunk lehetne a végső sikerre.- Ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis ma este sem számíthat akármilyen „vízi balettra". Felkészült a Joseph Kayes, Molnár Tamás centerpárosból?- Az elmúlt napokban sok időt fordítottunk arra, hogy miként oldjuk meg a Szeged centerei elleni védekezést, Kayes és Molnár Tamás ugyanis két teljesen másfajta játékot képvisel. Úgy érzem, hogy a két említett játékoson kívül is sok a jó pólós ellenfelünknél, ezért mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Wiwo Gerritse: . lépésről lé- pésre kell haladni Megint az a három közte ob i Az alapszakasz-elsőséghez lehet, hogy két gól is elég a ZF-nek A Szegeden elszenvedett kétgólos vereség miatt legalább ennyi, de inkább nagyobb gólarányú ZF-sikerre lesz szükség ma este a férfi vízilabda-bajnokság szuperrangadóján. Fenyves Balázs HIRDETÉS ^HUNGÁRIA Az alapszakaszból három nehezebb mérkőzése maradt a ZF-Eger férfipólósainak, amelyek közül vélhetően ma este vár a legnehezebb feladat Biros Péterékre. A Szeged eddigi 27 bajnokija közül a mezőnyben egyedüliként egyszer játszott döntetlent, a többi esetben viszont győzött, vagyis veretlen az OB I-ben. Dr. Vincze Balázs csapatának a Bajnokok Ligájában sincs követője, a nemzetközi sorozatban ugyanis már csak egy magyar együttest vélhetünk felfedezni. A csongrádi gárda nevében ugyanakkor már nyoma sincs az egykori Beton-kifejezésnek, azt azonban leszögezhetjük, habár a Tisza-partiak már nem ZF-Eger (2.) Cserék: 14 Bisztritsányi Dávid (kapus), 2 Wiwo Gerritse, 6 Kovács Gábor, 8 Varga I. Zsolt, 9 Lukas Sémán, 10 Gór- Nagy Miklós, 11 Chilkó Márton, Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. Cserék: 14 Molnár Dávid (kapus), 4 Varga Péter, 5 Joseph Kayes, 7 Hegedűs Gábor, 10 Juhász Zsolt, 12 Somogyi Balázs, 13 Törők Béla. Edző: Dr. Vince Balázs. az oldal az Egri Vízilabda Klub és lapunk kiadójának közös együttműködése alapján készült. Biros Péter már sok nehéz feladatot megoldott. Ma is komoly próba vár rá. egyesülnek a cementtel vizes közegben, ettől függetlenül bátran kijelenthető: ilyen kemények még sohasem voltak. Ezért is ígérkezik komoly erőfelmérőnek a mai csúcsrangadó, amelyen ráadásul az a tény csak nehezíti a mieink feladatát, hogy a komoly célok elérése érdekében nem elég az egygólos diadal. A decemberi, alföldi csörte során 9-7-es hazai siker született, így a két, egyaránt 64 ponttal rendelkező társaság közül a sárga-kék színűeken lehet nagyobb nyomás. Mivel a listavezető vendégek egy összecsapással kevesebbet játszottak, plusz több rangadójuk nincs már a szezonban, ezért ameny- nyiben az Eger minden hátralévő találkozóját hozza, a két rivális azonos pontszámmal zárja a pontvadászat első részét. A már említett kétgólos vereség miatt legalább ennyivel, de inkább többel kellene visszavágni ahhoz, hogy a ZF az egymás sál szembeni mérlegben jobban álljon ellenfelétől. Idén viszont, mint tudjuk, nem igen volt sok szerencsénk a legalább hárommal nyerni kell címszavú esetekkel (lásd: Vuliagmeni, Volgográd), ezért alapvetően kétkedő az ember. Amennyiben viszont mégis összejön a legalább közte kettő, a Vasast és a Honvédőt még akkor is le kellene győzni a fővárosban. Nem egyszerű tehát a feladat, de teljesíthető, ám ehhez az utolsó pillanatig fegyelmezett és koncentrált játékra lesz szükség. ZF-Eger (2.) A-Híd-Szeged VE (1.) 5 Salamon f«ínc Kiss Csaba SíécSfloltá’ rħ Sie toltan Bundschuhtrik ^amjs A9 di.ttolnádamas Decker Róám gaksalászló w Kevin Giaham ■ w Sávos Márton Karonfoungei Helyszín: Eger, Bitskey Aladár Uszoda. Időpont: 2013. április 3., szerda. Kezdés: 18.00. Vezeti: Németh András, Vojvoda István. Jegyárak: felnőtt 1000 Ft, diák/nyugdíjas 500 Ft. TV: Digi Sportl. A hazai mester a védelemben, a vendégek szakvezetője az eddigi jó formában bízik a rangadó előtt GERENDÁS GYÖRGY: - A Szeged a bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabb csapata, mégsem érzem azt, hogy bármilyen szinten jobb lenne nálunk. Ellenfelünk jó eredményekkel rendelkezik, ám így volt ez tavaly is, mégis mi jutottunk döntőbe az egymás elleni párharcból. Ezzel együtt mást kell játszanunk, mint amit szoktunk, a szegedi együttes ugyanis ismeri a stílusunkat. Vetélytár- sunk nem a klasszikus vízilabda szerint pólózik, ahol kulcsszerepe van a centernek. Felváltva küldik be a jobbnál jobb játékosaikat, akik nem feltétlenül centerek, de azon a poszton is kiválóan teljesítenek. Hál’ istennek kevés olyan pólósom van, aki ne bekkelne jól, ezért esetleges sikerünk a védekezésen múlik. Gerendás György Dr. Vincze Balázs DR. VINCZE BALÁZS: - Az biztos, hogy az alapszakasz végeredménye szempontjából meghatározó lesz, hogy zárul a ma esti meccs. Az első hely megszerzéséhez mindenképp a győzelemre kell játszanunk, ezért eszünkbe sem jut, hogy az egy- gólos vereség is a mi malmunkra hajthatja a vizet. Az Eger kiváló csapat, ezért nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás. Nyilván nagyon szeretnénk az egri fellépésünk után is vezető helyen maradni, de ehhez mindenáron hoznunk kell azt a fajta jó, és eredményes játékot, amit az idei szezonban már többször bemutattunk. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy nyerhetünk mi gyengén játszva is, mint ahogyan jó teljesítményt nyújtva is kikaphatunk. WATERPOLO SZEDED Az egri főiskolások is a Bitskeyben A FÉRFI ob I 24. fordulójának másik, mai egri mérkőzése: EKF-EgerFood-lmola (11.)- BVSC-Zugló (7.) Eger, Bitskey-uszoda, szerda, 12.00. V.: Dodog, Marnitz. Legutóbb másfél hete Szolnokon ugrottak medencébe a főiskolások, ám az alföldi kirándulásban nem sok köszönetét találtak. A bajnokság idei legnagyobb arányú EKF-veresége után (3-19) a Kaposvár elleni idegenbeli túra következett volna, a rossz időjárás viszont ismét közbeszólt, a két együttes idei két párharcából már harmadjára kellett halasztani. Most viszont a Bitskey-uszodán a „világ szeme”, az elkövetkezendőkben ugyanis - a szombati szegedi utat leszámítva - kizárólag hazai környezetben játszanak a Tóth-tanítványok. A sort a mai BVSC elleni csörte nyitja, majd következik április 10-én a Honvéd, 11-én a Juniorválogatott, 13-án pedig a Debrecen egri látogatása. A négy hazai bajnoki közül a papírforma szerint egyedül a juniorok elleni összecsapáson lehetne Molnár Attiláékat egyértelműen esélyesként megnevezni, a fővárosiak déli fellépésén mégis meglepetésre készül a házigazda. A két alakulat őszi randevúján bántó módon sima, 13-2-es zuglói győzelem született. Most elsősorban azt bizonyítaná be az EKF, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között. í. Szeged 22 21 1 - 264-160 64 2. ZF-Eger 2321 1 1293-128 64 3.Vasas 2219 2 1239-148 59 4. Szolnok 2316 1 6 269-135 49 5. Debrecen 2315 2 6 239-183 47 6. Honvéd 22 12 1 9 172-169 37 7. BVSC 2212 - 10 202-192 36 8.0SC 22 8 311 181-232 27 9. Szentes' 22 9 -13195-235 27 10. Juniorválogatott 23 5 117 201-278 16 11. EKF-EgerFood-lmola 20 3 116 123-213 10 12. Pécs 22 3 -19 179-276 9 13. FTC 22 2 119 145-231 7 14. Kaposvár 22 2 - 20 150-272 6 Az egri vízilabdasport fő támogatója a ZF Hungária Kft. HUNGÁRIA 4