Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-18 / 90. szám

2013. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP HIRSAV Vízhiány várható a megyeszékhelyen egér A Heves Megyei Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint ma reggel nyolctól délután négy óráig vízhiány lesz Egerben a Sándor Imre utcában, a Maczky Valér utcában, a Ka­tona tér Sándor Imre utca és Maczky Valér utca közötti területén, illetve a Zalár ut­cában és a piaccsarnok teljes területén. ■ P. A. Új helyre költözött az egri adóiroda EGER Új helyen, a Kossuth Lajos utca 10. szám alatt - a biztosító volt épületében - várja ügyfeleit az egri önkor­mányzat adóirodája kedden és csütörtökön 9-16, szerdán 9-17 óra között. ■ P. A. A téli idény utolsó ételosztása EGER A Vöröskereszt a téli étkeztetési idény utolsó étel­osztására várja pénteken a hajléktalanokat és a nehéz sorban élőket. A szervezet munkatársai és önkéntesei déli 12-kor a Balassi Bálint Általános Iskolánál, 13 órá­tól pedig a Klapka utcában száz-száz adag meleg egytál­ételt osztanak ki a hozzájuk fordulók között. ■ SZ. I. Önkéntesek is gyűjtik majd a szemetet verpelét A település is részt vesz a Magyar Közút Nonpro­fit Zrt. által kilencedik alka­lommal szervezett országos szemétgyűjtő akciójában. Áp­rilis 20-1lh, szombaton, reggel 8-ra a községháza előtti par­kolóba várják azon önkénte­seket, akik tenni akarnak a környezetért. ■ P. A. Önkéntesek a környezetért... A gyermek legyen a mérték Waldorf Egy tanintézmény, ahol a diákok megőrizhetik egyediségüket Waldorf-bemutató óra. Az egri kezdeményezők rendszeresen tartanak felvilágosító programokat a módszerről az érdeklődők számára.. Tavaly a szülői összefogás­nak köszönhetően megkezd­te működését Egerben az első Waldorf-óvodai csoport. Ha minden a tervek szerint alakul, idén egy általános is­kolai osztály is elindulhat. Szomszéd Eszter Egy esztendeje kezdett az első egri Waldorf-óvoda szervezésé­be egy helyi szülőkből álló cso­port. Munkájukat siker koronáz­ta, s szeptemberben elindult egy csoport a Benedek Elek Óvoda OVI-VÁR (Tavasz út) tagóvodá­jában. - Jelenleg tizenöt aprósá­gunk van, akikkel két óvónő és egy mentor foglalkozik. Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi munkájukkal, és mi is nagyon sokat tanulunk a módszerről, amit a hétköznapokban, az ott­honi gyermeknevelés során is tudunk kamatoztatni - mesélte a kezdeményezést elindító De­meter Orsolya, a Kreatív Élet Alapítvány létrehozója. - Kis­gyermekes szülőként most azon munkálkodunk, hogy Eger kör­nyékén legyen Waldorf-iskola is, amely terv megvalósításához minden segítségre szükségünk van. A kezdeményezéshez peda­gógusok, érdeklődő családok és pártoló segítők kapcsolódtak és kapcsolódnak. Reményeink sze­rint még az idén elindulhatunk, jóllehet ez még sok mindentől függ. Az iskola szervezését Berecz- né Dobos Judit demjéni anyuka vette a kezébe, aki elmondta, hogy olyan tanintézményt sze­retnénk megvalósítani, ahol a gyermekek megőrizhetik egye­diségüket, kreativitásukat, szorongásmentes környezet­ben tanulhatnak, megmarad kíváncsiságuk a világ és az ember dolgai iránt. - Iskolán­kat felmenő rendszerben ter­vezzük megvalósítani. Célunk, hogy a következő tanévekben már Waldorf-szellemű oktatási intézményben kezdhessenek 1. osztályos tanulóink, illetve hogy hosszú távon nyolcosztá­lyos általános iskolát működ­tessünk a hevesi megyeszékhe­lyen vagy környékén - mesélte elképzeléseiket a két gyerme­kes édesanya. - Az egrin kívül jelenleg az ostorosi és az an- dornaktályai önkormányzattal folytatunk tárgyalásokat ez ügyben. Ám most mindenhol a türelmünket kérik, mert a kor­mány még változtatásokat ter­vez az alapítványi iskolák mű­ködésével kapcsolatban. Általános problémaként ér­tékeli mindkét kezdeményező szülő, hogy a Waldorf-módszert még mindig kevesen ismerik, továbbá, hogy sok-sok téves információ kering ezzel kap­csolatban, ezért nem véletlen, hogy ismeretterjesztő progra­mok sorát szervezik az érdek­lődők számára. Nemrégiben dr. Kádár Annamária látogatott A rendszeresség a kicsiknek biztonságérzetet ad A WALDORF-ÓVODÁK és -iskolák az egész családot bevonják a nevelésbe a programokon ke­resztül: természetes alapanya­gú játékok készítésével és hasz­nálatával, kertgondozással és szabadidős tevékenységek szer­vezésével. Itt tehát egyfajta kö­zösségépítésről is szó van, azaz az épület és a hozzá tartozó kert közösségi térként is funk­cionál. - A Waldorf-oviban na- gyon-nagyon fontos a ritmus, vagyis, hogy a kicsik pontosan tudják, milyen foglalkozás mi­lyen foglalkozást követ. Ez nem véletlenül van így, lévén a rend­szeresség biztonságérzetet ad. Nagyon sokat vannak kint a ter­mészetben, kirándulásokat szer­vezünk számukra - mondta el a módszerről Demeter Orsolya. el Egerbe, aki a mese pszicho­lógiájáról tartott előadást, de ugyanazon a héten „Hívogató” címmel bemutató tanórát tar­tott a Forrás Gyermek- és Ifjú­sági Házban Kocziha Miklós is, aki egy több éves tapasztalattal rendelkező osztálytanító. Dobos Judit elmondta: a Wal- dorf-iskolák nemcsak alterna­tív intézmények, ahol a hagyo­mányostól eltérő módszereket használják, de olyan iskolák, ahol megkísérlik - az em­ber hármas tagolású egysége (test-szellem-lélek) alapján - a gyermek átfogó oktatását, egyé­ni képességeinek szabad kibon­takoztatását, fejlődésének elő­mozdítását, amihez hozzátarto­zik a fej, a szív és a kéz egyidejű fejlesztése. Mivel ez az oktatás jóval gyakorlatiasabb, könnyeb­ben is ragad meg a gyermekek fejében. Egyszval itt egy telje­sen más a rendszerről van szó. Dobos Judit példaként emlí­tette, hogy egy-egy korszakról ugyanabban az időben tanul­nak a gyerekek, legyen szó iro­dalomról, történelemről vagy éppen ének-zenéről. A hagyo­mányos oktatásban mindeze­ket szétszeletelik, ezért aztán a gyerekek a külön-külön szer­zett ismereteiket nem - vagy csak nehezen - tudják össze­kapcsolni. NÉZŐPONT (!S f BARTA ZSOLT Egyre szorítóbb a hitelcsapda egy minapi devizahiteles fórumon többször is elhang­zott, hogy a devizahitelek kifizethetetlenek. Az ár­folyamváltozásból és kamat­növekedés eredményeként elviselhetetlenül magasra emelkedtek a havi törlesz­tő részletek. Ettől pedig a családok százezrei szen­vednek. Volt, aki öt éve 2,6 milliót vett fel a kocsijára, a hitelt fizeti, de ma még több mint 3 millióval tartozik. Sokan azt mondták, hogy nincs kiút számukra. Nem voltak nagy vágyaik, csak egy saját lakás, melyben a gyerekeket fel tudják nevel­ni, most pedig a fejük felett ott lebeg Damoklész kardja. van olyan ismerősöm, aki kétkezi munkás, kétszobás lakást vett, a kétmilliós be­ugróhoz felvett hétmillió forintos frankos hitelt. Ma már nem tudja törleszteni. Amikor kérdeztem, nem érzi-e magát felelőtlennek azzal, hogy bevállalta az árfolyamkockázatot, nem­mel válaszolt. Amikor le­szerződött, jelezték ugyan az árfolyam-ingadozás lehetőségét a bankban, de azt is mondták, hogy tíz év alatt 10-20 százaléknyi volt a mozgás. Az ismerős úgy számolt, hogy képes bevál- lamf Í5 évre a havi 33 ezer“' * forint törlesztő részletet a feleségével. Árfolyammozgás esetén, ha ennek az összege megduplázódik, akkor sem esik kétségbe, a 66 ezret is vállalják. De arra nem szá­mított, hogy 360 százalékkal emelkedik majd 120 ezerre a havi törlesztése. az esete nem egyedüli. Sok ezer család áll a fizetési csőd­helyzet előtt. Emiatt csökken évről évre a hazai fogyasz­tás, nő a munkanélküliség, s hagyják el egyre többen az országot. Formálódik a második Trianon? Csak míg 1921-ben a határok léptek át hárommillió magyar felett, most az adósok egy része lépi át a határokat. Húsz pincészet húsz bora egy-egy Kiderült az egri titok: minden borász a legjobbját hozta Komoly feladattal szembesül­tek, akik részt vettek az egri Bikavér Borház hagyományos bemutatósorozatának legutóbbi állomásán. Az eredetileg A pin­ce legjobb bora - 12 pincészet 12 bor címmel meghirdetett programra végül 20 egri borá­szat hozta el egy-egy remekét. Kenyeres Zoltán, a borház tulajdonosa itt ragadta meg az alkalmat, hogy felhívja a ven­dégek figyelmét arra az öröm­teli hírre, miszerint az egyik internetes portál minap zárult szavazásán az olvasók a leg­kedveltebb hazai borvidéknek | választottak az egrit, amely J megelőzte többek között Vil- s lányt és Tokajt is. ■ K. G. it i» *• if -­Nagy érdeklődés a pincészetek bemutatóján, sokan kóstolták a legjobbakat A Föld napján vonul maja fel a „kritikus tömeg” bringára! A Föld napja alkal­mából április 22-én, hétfőn is­mét biciklis felvonulást rendez Egerben a Part Egyesület. A cél, hogy felhívják a figyelmet a kekérpáros közlekedés lét- jogosultságára. A Critical Mass az érsekkerti szökőkúttól indul délután öt órakor. A tervezett útvonal: Érsekkert - Hadnagy út - Makiári út - Kossuth L. út - Eszterházy tér - Barkó- czi u. - Széchenyi u. - Malom u. - Cifrakapu u. - Rákóczi út - Egri út - Bervai út - Akácfa u. - Hársfa u. - Bervai út - Eg­ri út - Rákóczi út - Kisasszony u. - Vörösmarty u. - Árpád u. - Deák F. u. - Hadnagy u. - Érsekkert. ■ SZ. E. Önkéntesség fejlesztése: harmincmilliót költhetnek pályázat Az önkéntesség fej­lesztésére nyert el uniós progra­mot az egri Eszterházy Károly Gyakorlóiskola. A közel négy­száz tanuló bevonásával az Új Széchenyi Terv keretében meg­valósuló tevékenységre idén áp­rilistól a jövő év március végéig 30 millió forintot költhetnek. A digitálisan rögzített, idős emberekkel készített életinter­júktól a növényültetésig igen összetett, amivel a gyerekek foglalkoznak. Közös programo­kat szerveznek majd például a szociális ellátásban részesülő emberekkel. A felsősök korre­petálást vállalnak az alsóbb évfolyamokon, gyermekotthon­ban, sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek nevelését-ok- tatását végző intézményekben. Más területeken is besegítenek nevelési-oktatási intézmények­ben, közgyűjteményben önkén­tes feladatokat látnak el. A program fontos részét ké­pezi a környezetvédelem, így a parkrendezés, a közösségi terek tisztítása. Közintézményekben, oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi és sport létesít­ményekben tevékenykednek. Figyelnek a közterületekre úgy is, hogy kerítést festenek, par­kot rendeznek, építenek, javíta­nak. A környezettudatosságra, fenntartható- fejlődésre nevelő programokban részt vesznek, azokat népszerűsítik. ■ S. B. S.

Next

/
Thumbnails
Contents