Heves Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-12 / 85. szám
2013. ÁPRILIS 12., PÉNTEK 1 Wll BL . A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóin: Juventus-Bayern München 0-2 (0-2). Továbbjutott: a Bayern, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel. Barcelona- - PSG1-1 (0-0). Tj.: a Barcelona, 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal. Képünkön: Pedro (Barcelona). Idén sem ússzuk meg a Vasast ob i A fővárosi remivel másodikként zár a ZF-Eger, így a Szeged nyeri az alapszakaszt A három lehetséges változat közül a kettes megoldás jött be, vagyis döntetlent játszott a Vasasnál a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata, így az egriek második helyen zárják a bajnokság alapszakaszát, ami az elődöntőben még garantált pályaelőnyt jelent. Fenyves Balázs , _______ HIRDETÉS "Hh ungária- Úgy néz ki, megint megmarad az a tradíció, hogy a Vasassal egymást kell gyűrnünk- fogalmazódott meg a gondolat a szerda esti Vasas-ZF-Eger bajnoki rangadót követően Gerendás György vendégtréner fejében. - A mérkőzésre rátérve: annyiban mindenféleképpen dicséret illeti a csapatomat, hogy jól kezdtünk, aztán kicsikét visszafogottabbá váltunk, változtattak minket. Nagyon sok kontrafaultot és labdanélküli kiállítást fújak ellenünk, de ebből is sikerült úgy kijönni, hogy a végén még mi nyerhettük volna meg a találkozót. így igaz. Kevin Graham kezében ott maradt a győztes találat, ám az emberelőny kimaradt, így gyakorlatilag egyik csapat sem tudta elérni célját.- ló volt, meg egy kicsit rossz is, aztán döntetlen lett, ami senkinek nem jó, mert mindkét csapat nyerni szeretett volna - értékelt Földi László angyalföldi vezetőedző.- Azt gondolom, hogy együttesem játszott már ennél jobban, de rosszabbul is, ezért egy közepes teljesítményt tudtunk nyújtani. A küzdelemre, a nagy párharcokra megint nem lehetett panasz, egy szóval jó kis meccs volt, viszont egészen biztos, hogy már megint nem úsz- szuk meg egymást az Egerrel. Az utolsó támadásnál a ZF nem tudott élni az emberelőny nyújtotta lehetőséggel. Földi László és Gerendás György, mintha összebeszélt volna. Legalábbis mindkét szakvezető mondandójából kiderül, nem épp felhőtlen az öröm, hogy már az elődöntőben megismétlődik az Eger-Va- sas párharc. Pedig a mérkőzés alakulhatott volna máshogyan is. Jól kezdtek Bátori Bencéék, akik az első negyedben már 2-0-ra is vezetett, ám akkor valami megváltozott. Két jogos ötméteres helyett csak két emberelőny következett, mivel pedig a tegnapelőtti nem a remeklő emberfóros mutatók meccse volt, nem tudott még magabiztosabb előnybe kerülni a vendég alakulat. A Juhász György és Vogel Gábor vezette összecsapás aztán egyből a feje tetejére fordult, mivel annyi kontrafault és labdanélküli kiállítás született, ami talán egy forduló alatt összesen sem. Akárhogy is, a nagy fejetlenség a piros-kékeknek tett jót, akik átvéve a vezetést, 6-4-nél el is dönthet- ték volna a találkozót. A remeklő Bisztritsányi Dávid viszont visszahozta a reményeket azzal, hogy Drasko Brguljan meg- úszásánál bravúrral mentett. Talán emiatt is vérszemet kapva, a társak pedig szépen lassan elkezdték hátrányuk faragását. A hadművelet olyannyira sikeresnek minősült, hogy az utolsó támadás jogán a ZF előtt adódott lehetőség a meccs megnyerésére, azonban az emberelőny kimaradt. Ezzel a Szeged számított a fővárosi rangadó legnagyobb nyertesének, ugyanis ameny- nyiben a Tisza-partiak győzni tudnak a Fradi otthonában, az Egert megelőzve első helyen zárják az alapszakaszt. A mieink a negyeddöntőben így a 7. helyen záró csapattal, vagy a BVSC-vel, vagy a Honvéddal csatázhatnak, hogy aztán a két nyert meccses párharc remélhetőleg győzteseként a Vasas következzen a sorban. Itt megjegyzendő, egészen idáig biztos a ZF pályaelőnye. A 18. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Szeged-Pécs 13-6, Debrecen-Juniorválogatott 16-11, EKF-EgerFood-Imola- Honvéd 10-11, Szolnok-Szentes 15-8, Kaposvár-FTC 7-7, BVSC-OSC 8-6. Oeler, Bundschuh: kipontozódott gólvadászok A férfi OB 118. fordulójából bepótolt mérkőzésen: TEVA-VASAS-ZF-EGER 7-7 (2-2, 3-2,1-1,1-2) Budapest, Komjádi-uszoda, 800 néző. Vezette: ifi. Juhász Gy., Vogel G. VASAS: NAGY V. - Brguljan, Takács B., Katonás, Vámos 1, Há- rai 1, OELER 4. Cs.: Csapó M. 1, Fazekas, Angyal, Hóna, DR. STEINMETZÁ. EDZŐ: FÖLDI László. EGER: BISZTRITSÁNYI - Graham 1, BUNDSCHUH 2, Biros, Bátori 1, Sémán, Gór-Nagy. Cs.: Gerritse, Salamon 1, Kovács G., MEZEI 1, Varga II. Zs. 1, Chilkó. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 13/3, ill. 12/3. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, Ül. - kipontozódott: Bundschuh a 27., Oeler a 32. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 2-2, 3-2, 4-2, 5-3, 6-4, 6-6, 7-6, 7-7. A bajnokság állása 1. ZF-Eger 2623 2 1 318-149 71 2. Szeged 2523 1 1 304-187 70 3. Vasas 2521 3 1 268-166 66 4. Szolnok 2518 1 6 290-148 55 5. Debrecen 2515 2 8 249-199 47 6. BVSC 2514-11 225-212 42 7. Honvéd 2513 111 195-198 40 8. Szentes 2511-14 224-262 33 9.0SC 25 8 314 197-254 27 10. EKF 25 5 218 162-257 17 11. Juniorválogatott 26 5 219 226-312 17 12. FTC 25 4 219 170-250 14 13. Pécs 25 4-21 204-305 12 14. Kaposvár 25 2 122 168-301 7 hírek Ciesielski és Troskin elsősége a nyitányon sportlövészet Az Egri Polgári LE indulói közül hatan állhatták dobogóra az Eger-kupa szituációs lövészverseny 1. fordulójában. Az egriek jobb helyezései. Standard kategória: 1. Marcin Ciesielski. Standard szenior: 2. Zele Imre, 3. Antal Tibor, 6. Kálmán Péter. Standard szuper szenior: 1. Nyikolaj Troskin, 2. Bonusz György, 3. Kovács László. ■ B. CS. Kelemenék Pakson, Varga Nyíregyházán LABDARÚGÁS Az OTP Bank Liga 23. fordulójának mai mérkőzései, 17.00: Kapos- vár-Budapest Honvéd. Tv: Sportl. 19.00: Paks-Diósgyő- ri VTK. V: Vad II. István (Kelemen Attila, Varga Gábor, tartalék játékvezető: Farkas Ádám). TV: Sportl. A szin- > tén mai (kezdés: 15.00, Tv: Duna) Nyíregyháza-Kazinc- barcika NB Il-es találkozót Varga László vezeti. ■ B. CS. Második hellyel kezdte az évet Sztruhár József kerékpár Sztruhár József, a Mátra Biker KHSC szeniorja másodikként végzett a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság Kerékvár-Békás 18 kilométeres időfutamver- senyén. ■ B. CS. Négy körzetis első hely kislabdahajításban atlétika Hat iskolából érkeztek indulók az idény első szabadtéri viadalát jelentő Heves városi kislabdahajító versenyre. A győztesek, 2000-es kcs.: Szatló Nóra (Újtelepi isk., Heves) 37,4 méter, Seres József (Tarna- örs) 44,5.2001-es kcs.: Balogh Daniella (Újtelepi) 34,5. Somodi Bálint (Boconád) 54,2. 2002-es kcs.: Gulyás Johanna (Körzeti isk., Heves) 35. Daru Márk (Körzeti) 43,6. 2003-as kcs.: Tóth Lilla (Körzeti) 32. Megyeri Dávid (Körzeti) 36.2. ■ B. CS. Az egri főiskolásoknak a hétre hét 10. helyet ért HIRDETÉS Vízilabda Döntetlent játszott tegnap, s ezzel a 10. helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát az EKF-EgerFood-Imola férfi együttese. Tóth Péter tanítványai a rájátszásban várhatóan a jelenleg 13. Pécs ellen biztosíthatják be a bennmaradást, már amennyiben a főiskolások sikerrel veszik a két nyert mecs- cses párharcukat. Az OB I 19. fordulójából pótolt mérkőzésen: EKF-EgerFood-lmolaJuniorválogatott 7-7 (1-2,1-2,3-2,2-2) Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V: Csanádi Zs., Vogel G. ekf: Laboncz - Petrovai, Sán- tavy, Keresztes L, Jakab Dániel 1, Bánhidy, Keresztes F. 1. Cs.: TAKÁCS J., FARKAS P. 1, Molnár A., ZALÁNKI 3, Milcowich 1, Szöllősi. edző: Tóth Péter. JUNIOR: BENDES - Jansik Sz., Manhercz K., Lőrincz B., Csapó M. 1, NÉMET T. 2, Telegdy. Cs.: Péterfy - Szedmák, Gyárfás, MANHERCZ Á. 2, Dőry 1, Tóth B. 1, Szatmári, szövetségi edző: Horkai György. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 6/2, ill. 8/3. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, Ül. 1/1. kipontozódott: Telegdy a 24. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 2-4,4-4,4-5,6-7,7-7. következik: EKF-Debrecen, szombat, 15.30. ■ F. B. Sajtóközlemény 9 SZÉCHÉNYI TERV Idősek és Fogyatékosok Kistérségi Gondozási Centruma létrehozása Noszvajon A Medicin-Liget Alapítvány 99.979.953 Ft uniós támogatást nyert a „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A projekt során az alapítvány a Kistérségi Gondozó Központ szolgáltatásait bővíti idősek és fogyatékkal élők számára nyújtandó nappali szolgáltatással valamint a meglévő támogató szolgáltatás infrastrukturális feltételeit javítja. A nappali ellátást biztosító központ 484 m2 alapterületű, 30 férőhelyes, speciálisan erre a célra tervezett épület, kialakítását elsődlegesen az idős emberek és a fogyatékkal élők egyéni szükségletei határozzák meg. A központ rendelkezni fog közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására alkalmas helyiségekkel. A belső terek kialakítása igazodik a fogyatékkal élők igényeihez, teljesen akadálymentesített. A nappali ellátás biztosításával az alapítvány teljeskörű, komplex szolgáltatást fog nyújtani. A komplex ellátás hozzájárul, hogy a hazai idősek életük előrehaladtával minél tovább tudjanak aktívak és függetlenek maradni, a megfelelő szolgáltatásokhoz hozzájussanak és biztonságban érezhessék magukat. A fogyatékos személyeknek nyújtott szolgáltatások segítik a fogyatékkal élőket abban, hogy lehetőségeikhez képest önálló életvezetésre képesek legyenek, valamint foglalkoztatásukat képességeiknek megfelelően biztosítani szükséges. Tervek szerint a Gondozási Centrum 2014 májusában kerül átadásra. Medicin-Liget Alapítvány 3325 Noszvaj, Szomolyai út 0214/18 hrsz. www.medicinliget.hu medicinUgetOmedicinliget.hu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 630 638 MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. K i Nem Bisztritsányi Norberten múlott, hogy a „Komiban” be kellett érni a döntetlennel. Amit lehetett, azt hárította, a többi a mezőnyjátékosok felelőssége.