Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-05 / 54. szám
SPORTTÜKÖR 11 /rann Heart 2013. MÁRCIUS 5., KEDD Hengerelt az új szellemű Mátraderecske megyei ii. osztály A Visontát megleckéztette az Erdőtelek, a Csány nézők nélkül verte a Zagyvaszántót ecséD: Balogh S. - Szklenár, Kovács, Szluka, Bálint (Magyar), Balogh A. (Balázs), Szik- szai (Kővári), Tóth, Balogh R., Nagy, Berki, edző: Tóth Tibor. HATVAN: Pocsaji - Oldal, Gyurovics, Czakó (Bitter), Abe- lovszki R. (Varjú), Galasi, Oláh Z., Abelovszki (Lábát), Pető T., Fehér I., Szabó J. (Sápi), játékos-edző: Lábát Zoltán. gólszerzők: Nagy M., Szklenár, Berki (11-esből), ill. Fehér I. 2, Oláh Z. kiállítva: Balogh S. (65.). JÓK: Szklenár, Kovács N., Nagy M., Tóth N., Berki, ill. Fehér I., Abelovszki, Galasi, Oláh Z. ifik: 0-4. Tóth Tibor: - Mindkét csapat három pontért és nem három gólért érkezett. Talán így eshetett, hogy hat gól született. varga János elnökségi tag: - Úgy látszik, a játékvezetők úgy döntöttek, a Hatvani Lokomotív a dobogós helyezetteket nem verheti meg. Tóth Tibor Csány-Zagyvaszántó 3-0 (0-0) Csány, zártkapus. V.: Do- moszlai László (Pádár, Forgó). csány: Árkocsevics - Horváth K., Mága Arnold, Kovács D., Tövis, László T. (Erdélyi Z.), Habány (Zalatnai), Tánczos (Maksa G.), Tamás (Nágel F.), Káposzta, Mága Arnold, edző: Id. Mága Alfonz. ZAGYVASZÁNTÓ: György - Szaka, Repka, Koren (Molnár T.)( Matula, Juhász K., Juhász Zs., Sándor, Gál (Sági), Krato- fil, Molnár M. edző: Rabecz Csaba. GÓLSZERZŐK: Mága Alfonz 2, Mága Arnold. JÓK: Mága Alfonz, Mága Arnold, Tamás, ill. Matula, György. IFIK: 2-4. id. mága Alfonz: - Sportszerű csapat ellen nyertünk. RABECZ CSABA: - Sikerült kapura lövés nélkül lehozni a mérkőzést. Ködmön Levente A Keleti-csoport állása 1. Tárnáméra 15 11 4- 50-14 37 2. Visonta 15 8 4 3 47-21 28 3. Domoszló 15 7 4 4 24-13 25 4. Egerszólát 15 7 3 5 31-30 24 5. Erdőtelek 15 7 3 5 22-27 23 6. Poroszló 15 6 3 6 29-32 21 7. Gv.solvmos 15 6 3 6 16-27 21 8. Szihalom 15 5 5 5 19-22 20 9. Abasár 15 5 2 8 19-25 17 10. Energia SC 15 4 4 7 25-28 16 11.Egerbakta 15 3 3 9 17-31 11 12. Mátraderecske 15 21322-51 6 MEGJEGYZÉS: AZ ERDŐTELEK ÉS AZ EGERBAKTA CSAPATAITÓL 1-1 PONT LEVONVA. A 16. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. MÁRCIUS 9., SZOMBAT, 14.30: Energia SC Gyöngyös-Gyön- gyössolymos, Egerszólát-Tar- naméra. vasárnap, 14.30: Erdőtelek-Szihalom, Domosz- ló-Mátraderecske, Abasár-Po- roszló, Egerbakta-Visonta. A Nyugati-csoport állása 1. Heréd 13 11 2 - 58-10 35 2. Gyöngyöstarján 15 10 3 2 44-11 33 3.Ecséd 15 10 2 3 55-20 32 4. Apc 15 8 2 5 35-28 26 5. Zagyvaszántó 14 7 3 4 21-23 24 6. Hatvani Lók. 15 5 6 4 35-26 21 7. Lőrinci 14 6 1 7 28-41 19 8. Csány 14 5 3 6 35-30 18 9. Petőfibánya 12 5 2 5 26-20 17 10. Gvóngvőspata 13 3 - 10 14-44 9 11. Vámosgyörk 15 2 1 12 16-59 7 12. Hort 15 - 1 14 9-64 1 A 16. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. MÁRCIUS 9., SZOMBAT, 14.30: Lőrinci-Ecséd, Petőfibánya- Gyöngyöstarján, Zagyvaszán- tó-Gyöngyöspata, Apc-Hatva- ni Lók. VASÁRNAP, 14.30: He- réd-Vámosgyörk, Hort-Csány. Megduplázta addigi pontjai számát Mátraderecske labdarúgó-csapata a megyei II. osztály Keleti-csoportjának tavaszi nyitófordulójában. Hírlap-összeállítás HIRDETÉS A Keleti-csoport 15. fordulójának mérkőzésein: A visontai Barkóczi Lászlóék (középen) számára nem úgy alakult a szezonnyitó, ahogy azt előzetesen remélték Tamaméra-Energia SC 5-1 (3-0) Tárnáméra, 100 néző. V: Györki Bence (Szabó S., Tóth- pálK.). tárnáméra: Korsós I. - Ugrai A. (Csintalan), Ugrai L, Bernát, Nagy Á. (Poroszka Zs.), Korsós M., Vágó (Balogh B.), Laubert | R., Szabó J. (Szabó Z.), Vajner V, | Balogh T. edző: Kovács János. | energia: Vidra - Fehér, Bo- | ros, Ócsai, Balogh (Kiss D.), Kábái, Berkes, Besze, Csoszánszki (Haller), Szabó P. (Kotka), Pogány. edző: Labancz Róbert. GÓLSZERZŐK: Balogh T. 3, Vajner V. 2, 111. Fehér (11-esből). jók: Korsós M., Laubert R., Balogh T., Vajner V, Bernát, ill. Kábái, Fehér, ifik: 3-0. kovács János: - Nehezebb mérkőzésre számítottam, azonban már a 4. percben kiderült, hogy nem lesz az. labancz Róberté - Gratulálok a hazaiaknak! Előházi Béla Gvöngyössolymos -Egerbakta 2-0 (0-0) Gyöngyössolymos, 50 néző. V: Urbán Eszter (Török D., Do- moszlai L.). GYÖNGYÖSSOLYMOS: Borsi - Dugnovics, Kovács L, Králik (Weszelovszki), Szabó R. (Nyilas), Szabó B., Hajdú, Szerdahelyi Z., Sztankó, Sándor N. (Bíró), Bakos (Nagy D.). edző: Bágyi Csaba. EGERBAKTA: Szálkái - Varga, Kaspár, Seres, Malacsik D., Lik- tor (Veréb), Fehér, Pusoma R., Malacsik E., Mata Á., Mata R. játékos-edző: Mata Róbert. GÓLSZERZŐK: Szabó B., Nagy D. jók: Szabó B., Nagy D., Kovács L., Sztankó, ill. Seres, Malacsik E., Mata Á., Varga, ifik: 0-0. bágyi Csaba: - Idény eleji forma, de a lényeg a három pont megszerzése. mata Róbert - Sajnos cserék hiányában a második félidőben elfáradtunk. Králik Zoltánné Szihalom-Abasár 0-2 (0-0) Szihalom, 60 néző. V: Szigetvári Márk (Rézműves, Forgó). szihalom: Forgó - Kotta L., Bucsi, Hídvégi P., Zsiga, Erdős, Jablonkai, Szakái (Szilágyi Zs.), Szalai (Aux L.), Angyal (Hídvégi G.), Gyurcsik Zs. játékos-edző: Nagy Péter. abasáR: Jancsovics A. - Farkas P. (Jancsovics J.), Pusoma A., Heidrich, Kiss L., Fülöp, Pusoma L., Mayer, Krisztián (Major), id. Pusoma L., Kiss G. edző: Somodi Péter. GÓLSZERZŐK: KÍSS G., id. Pu- soma L. kiállítva: Bucsi P. (55.). jók: Erdős, Jablonkai, ill. Mayer A. (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat, ifik: 1-4. NAGY PÉTER: - Olyanok voltunk, mint a szabálytalan elbeszélés. Volt előszó, tárgyalás, csak befejezés nem. somodi Péter: - Megérdemelt győzelem. Tóth József Poroszló-Domoszló 0-2 (0-1) Poroszló, 50 néző. V.: Kasza Dénes (Kocsis J., Rácz K.). poroszló: Dáné - Csala L, Hajnal, Pusztai, Farkas L., Mester (Görbe), Kiss Z., Kis L. (Kis T.), Tóth A., Habóczki, Tóth R. (Kovács J.). játékos-edző: Görbe Róbert. domoszló: Holecz - Tresó V, Tóth A., Karsai, Gyuris, Paulen- ka R., Kiss G., Szilágyi G., Gra- becz G. (Dudás P.), Molnár B., Reviczki I. edző: Pócs Tamás. gólszerzők: Szilágyi G., Molnár B. JÓK: Farkas L., Habóczki Gy., ill. Holecz, Tóth A., Paulenka R., Gyuris, ifik: 2-2. GÖRBE RÓBERT: - Az első percben, figyelmetlenségből kapott gól rányomta a bélyegét a mérkőzésre. pócs tamás: - Az első félidőben sokszor túl hosszúak voltunk, a másodikra pedig kiengedtünk. Görbe Róbert Visonta-Erdőtelek 1-3 (0-2) Visonta, 50 néző. V: Mencsik László (Jávorszki Z., Bodó L). visonta: Marosvári - Adorján, Majdán, Gubala, Kiszály (Petes), Kovics (Blaskó), Antal, Stál (Simon), Barkóczi L., Bog- dány, Tóth P. edző: Dérfi Zoltán. erdőtelek: Huszár - Oszlán- czi, Domán, Pusoma J., Forgács, Burai M. (Veres), Kovács R., Kis J. (Danó L.), Maksó, Horváth Zs. (Burai K.), Horváth B. (Gordos). játékos-edző: Németh Sándor. GÓLSZERZŐK: Adorján (11-esből), ill. Horváth Zs., Burai M., Kovács R. kiállítva: Barkóczi L. (87.). jók: Gubala, ill. és az egész vendégcsapat. IFIK: 5-3. DÉRFI ZOLTÁN: - Csodák nincsenek, ahogy készültünk erre a tavaszra, úgy is kezdődött. Németh Sándor: - Helyenként szépen játszva, megérdemelten nyertünk a bajnokesélyes ellen. Dérfi Zoltán Mátraderecske -Egerszólát 5-2 (1-2) Mátraderecske, 50 néző. V: Jávorszki Zoltán (Rozsnaki G., Der- daj.). mátraderecske: Tarjányi - Szomolyai, Pabolkov, Tordai, Csikós Zs., Suha, Szabó M., Kó- czián, Csikós J. (Szajkó), Varga, Csík, (Gáspár), játékos-edző: Kolozsvári Imre. egerszőláT! Szűcs - Horváth L., Török, Prokaj Á., Báder, Kla- isz, Kanalovics, Bata, Pusomai (Prokaj K.), Horváth Z. (Bozsik), Érsek (Sas), edzők: Horváth László, Linninger István. GÓLSZERZŐK: Varga, Kanalovics (öngól), Kóczián, Csikós Zs., Szabó M., ill. Pusomai, Horváth Z. KIÁLLÍTVA: Szomolyai (11.). JÓK: az egész hazai csapat, ill. Horváth L, Klaisz, Török, ifik: 1-1. kolozsvári IMRE: - Új szellemű csapatom szinte végig emberhátrányban játszva nyert. LINNINGER ISTVÁN: - Nem bírtunk az agresszív hazaiakkal. Fónad István A Nyugati-csoport 15. fordulójának mérkőzésein: Petőfibánya-Vámosgyörk 4-1 (2-0) Petőfibánya, 100 néző. V: So- hajda László (Bálint J., Lucián). petőfibánya: Kozsa T. - Nagy Z., Lénárt F., Krekács, Parádi, Bucsok, Panyi, Bicskei (Balázs K.), Makalicza, Gedei (Kalicz), Tamási, edző: Molcsán László. vámosgyörk: Bódi B. - Labo- da, Incze (Horváth Zs.), Lakaa megyei i. osztály 16. fordulójának válogatottja: Balázs L. (Pétervására) - Kulics A. (Szűcsi), Dávid (Makiár), Nagy Á. (Gyöngyöshalász), Forgács (Nagyréde), Budai (Tarnaleleszi MSE), Csóka (Pétervására), Tóth Z. (Detk), Balogh B. (Márkáz), Érsek M. (Egerszalók), Csemer (Szűcsi). tos G., Galó, Varga Z. (Medve), Morvái (Halász), Józsa, Bartók T. (Vígh J.), Rézműves L., Fodor (Budai) edző: Csiba József. gólszerzők : Tamási 2, Gedei, Makalicza, ill. Rézműves L. jók: az egész hazai csapat, ill. Bódi B., Laboda, Józsa. ifik: 7-0. valkó Ferenc másodedző: - Jó játékkal nyertünk. GEDEI ZOLTÁN: - Az akarat és a lelkesedés most ennyire volt elég. Gubis István Gyöngyöstarján -Lőrinci 3-0 (1-0) Gyöngyöstarján, 100 néző. V: Viktor F. Péter (Palásti K., Keskeny D.). GYÖNGYÖSTARJÁN: Tűzkő (Tihanyi) - Dajka, Hágen, Hordós (Grizner), Agócs (Kiss D.), Forgács (Ozsvárth), Kulcsár, Ozsvárt, Vas Borosi Cs., Vaka (Bódis), Bartók, játékos-edző: Bódis Barna. lőrinci: Pampuk - Móricz, Tóth G., Kuris, Maksa (Ora- vecz I.), Szekeres (Kovács P.), Károly, Cseh J., Köles, Hepp K., Maksa G. edző: Varga József. gólszerzők: Vas Borosi Cs., Vaka, Bódis. JÓK: Hágen, Kulcsár T., Dajka, Agócs V., ill. Cseh J., Maksa G. ifik: 5-0. bódis BARNA: - Ha a támadások befejezésénél pontosabbak vagyunk, a különbség nagyobb is lehetett volna. varga József: - Idény eleji forma, megérdemelt hazai siker. Jenei Károly Apci TE-Hort SK 3-2 (3-1) Apc, 50 néző. V: Dajkó Tamás (Tóth Z., Kelemen II. A.). számok szerint. Össznéző- szám: 970fő. Átlagban: 121 fő. Legtöbb néző: Gyöngyöshalász- Verpelét (180 fő). Legkevesebb néző: Füzesabony-Szücsi (60 fő). Gólok száma: 38. Átlagban: 4,8. Legtöbb gól: Egerszalók- Novaj-Ostoros (11-0). Legkevesebb gól: Detk-Borosdnádasd (l-O). Két szűcsi labdarúgó a forduló legjobbjai közt Képgaléria: HE0L.hu apc: Németh I. - Jambrik M. (Szántó), Nagy Á., Kolarovszki, Faragó (Kocsa), Balogh, Fodor (Kovács Z.), Farkas I., Jambrik G., Somkuti, Varga I. (Vidman A.J. edző: Országh János. HORT: Nagy G. - Kokovai, Hajdú, Baranyi, Horváth D., Horváth L., Elek, Varga, Fábián, Balázs, Tóth R. edző: Kle- novics Róbert. GÓLSZERZŐK: Balogh 2, Somkuti, ill. Baranyi, Horváth L. JÓK: Németh I., Balogh, ill. Tóth N., Horváth L., Elek. IFIK: 2-1. országh János: - Jó kezdés után a sok könnyelműs- ködés majdnem megbosszulta magát. klenovics Róbert: - Adtunk 10 perc előnyt a hazaiaknak, de a helyzeteink alapján nyerhettünk volna. Sipkó Pál Gyön^yöspata-Heréd Gyöngyöspata, 40 néző. V: Gyetvai Béla (Bodó, Krisztián). GYÖNGYÖSPATA: Szlovencsák - Bálint, Patai, Korponyi J., Török, Korponyi Z., újlaki, Kerekes, Rácz, Mózes, Rusznyák. játékos-edző: Szlovencsák Zsolt. heréd: Fekete - Takács, Molnár A., Csiszár B., Horváth D., Szundi, Besszer (Johancsik), Fehér K. (Bóna), Szívós, Tari, Pál (Simon), Kaszás (Földi A.). játékos-edző: Niki Gábor. GÓLSZERZŐK: Pál 3, Tari 2, Kaszás, Fehér K. jók: az egész hazai csapat, ill. Tari (a mezőny legjobbja) és az egész vendégcsapat, ifik: később játsszák. szlovencsák ZSOLT! - Köszönet azoknak a játékosoknak, akik megjelentek. Öt perccel a kezdés előtt az hittem, hogy úgy járok, mint a patai vár, hogy csak emlék leszünk. NIKL Gábor: - Kellett 46 perc, hogy felvegyük az üzemi hőfokot, aztán 18 perc alatt eldöntöttük. Szálkái Gyula Ecséd-Hatvani Lokomotív 3-3 (0-1) Ecséd, 80 néző. V: Török Dávid (Bozó L, Kiss G.).