Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-27 / 72. szám

HEVES MEGYE GAZDASAGA 2013. MÁRCIUS 27., SZERDA PROMÓCIÓ Megtérül a kis cegek tamogatasa MiKROHiTEL Az adó- és illetékbevételeken át a helyhatóság és az állam is haszonélvezője Magyarországon egyedül­álló kutatásba kezd a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány, amely azt vizsgálja, meny­nyi állami többletbevételt hoznak a vállalkozásoknak nyújtott támogatások. Tóth Balázs A Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány a megye gazdaságának meg­határozó szereplője, hiszen tá­mogatással kombinált mikro- hiteleivel a helyi vállalkozások számára a fejlesztési források megszerzésének egyik legke­resettebb pénzügyi megoldását kínálja. Ez a tevékenység egyik hatékony eszköze a megye gaz­daságfejlesztésének. Az alapít­vány jelenleg 900 vállalkozást kezel, hitelportfoliójuk nagy­sága eléri a négymilliárd forin­tot. Az alapításának huszadik évfordulóját az idén áprilisban ünneplő szervezet egy egyedül­álló kísérleti programba kezd.- A következő három évben négyszáz együttműködő vállal­kozást kísérünk majd figyelem­mel, s eközben azt nézzük meg, hogy tényleg visszatérül-e a magyar államnak a támogatás. Sokan ugyanis úgy gondolják, a nekik adott forintok tulajdon­képpen ingyen pénznek számí­tanak. Szeretnénk bebizonyíta­ni, hogy ez nem így van, hanem minden fillér megtérül - mond­ta el a Hírlap érdeklődésére Farkas Zoltán, a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejleszté­si Alapítvány kuratóriumának elnöke. - Magyarországon nem volt jellemző, hogy a multipli- kátor-hatást a makrogazdasági szinten túl a konkrét vállalko­zásoknál követték volna végig. Ez a kutatás erősíti majd a cé­gek és az alapítvány kapcsola­tát, de bizonyítjuk azt is, hogy a kis- és középvállalkozások visz- sza nem térítendő forrásokkal való támogatása kölcsönösen előnyös befektetés. Az együtt­működésből profitál mind az állam, mind az Európai Unió, mind pedig a vállalkozás, tehát win-win szituáció alakul ki - tette hozzá Farkas Zoltán. A kutatásban 400 olyan vál­lalkozás vesz majd részt, ame­lyek kombinált mikrohitelt vet­Farkas Zoltán kuratóriumi elnök bízik abban, hogy a jövőben még szorosabbá válik a Heves megyei vállalkozók és az alapítvány kapcsolata tek igénybe. Az előzetes kalku­láció szerint a cégek három év alatt több mint 2,1 milliárd fo­rint többletbevételt generálnak az államnak és az önkormány­zatoknak, miköz­ben ehhez 2,6 mil­liárd forint hitelre, s ugyanennyi visz- sza nem térítendő támogatásra volt szükségük. A cégek többnyi­re ingatlan- és ingó beruházást hajtottak végre a kombinált mikrohitelnek köszönhetően. A támogatással 5,2 milliárd forintnyi vagyont mozgatnak A kis- és közép­vállalkozások­nak adott támo­gatások kölcsö­nösen előnyös befektetések. meg, számítások szerint a pénz 70 százalékát ingatlanszerzés­re fordítják. Ezzel illetékfizeté­si kötelezettségük keletkezik, ami számottevő többletbevételt hozhat a központi költségvetésnek. Természetesen az ingatlanvagyon nö­vekedése miatt az önkormányzatok helyi adóbevétele is gyarapszik. A vállalkozások ugyanis kötele­sek fizetni az építményadót, amely minden évben pluszbe­vételként jelentkezik majd a te­lepüléseknél. A mikrohitel program jellem­zője, hogy a fenntartási időben, azaz a három esztendő alatt foglalkoztatási kötelezettség is fennáll, amelyre legalább a for­rás felét kell költeniük. Ez ter­mészetesen az állami adó- és járulékbevételekben is jelent­kezik. Az alapítványnál feltéte­lezik, hogy mindennek a fede­zetét az árbevétel növekedésből fedezi a cég, amely természete­sen jelentős áfabefizetést gene­rál, de az önkormányzatoknak befizetendő helyi iparűzési adót is megnöveli. Az európai uniós hitelek visz- szafizetése kétségtelenül a ma­gyar költségvetést gyarapítja. A tőke visszafizetése is jelentős lesz a három év folyamán, te­hát elmondható, hogy az állam is nagy nyertese annak, ha a cégek fejlődnek. Az alapítvány hipotézise alapján a tényadatok az előzetes mimmumszámítá- sokat meghaladóak lesznek. A befektetett támogatásokhoz képest három év alatt akár más- félszeres többletbevétele is ke­letkezhet az önkormányzatok­nak, az állami költségvetésnek. Farkas Zoltán úgy véli, e pro­jekttel még inkább meg tudják erősíteni a térségben tanács­adói, támogatói szerepüket. Ismét szerepet kapnak a megyei önkormányzatok A kormány döntése alapján a vállalkozásfejlesztési alapítvá­nyok alapítói jogai visszakerül­nek a megyei önkormányzatok­hoz. Az átadást indokolja, hogy 2012. január l-jétől a közigazga­tási rendszer átalakítása miatt a megyei önkormányzatok terü­letfejlesztési feladatokkal foglal­koznak, így ehhez szorosabban kapcsolódhat az alapítványok tevékenysége is. Azok többségé­ben a megyei önkormányzatok, települési önkormányzatok és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításával jöttek létre 1991 és 1996 között, hogy mikrohitelezést, tanácsadást nyújtsanak a vállalkozásoknak, a gazdasági szereplőknek. Összekötik a terveket azok megvalósításával a heves megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány ter­mészetes partnereként tekint a megyei önkormányzatra. Far­kas Zoltán kuratóriumi elnök elmondta, a megyei területfej­lesztési koncepció kialakítása­kor elküldték szakmai vélemé­nyüket. Szerepük inkább abban lesz, hogy a terveket a valóság­gal összekössék, részt vegyenek a pénzügyi eszközök, pályáza­tok kialakításában. A Heves Megyei Önkormányzat alapító­ként kiemelt feladatának tekin­ti, hogy a lehető legnagyobb for­rás álljon az alapítvány rendel­kezésére, helyzetbe hozhatja a helyi vállalkozásokat, ezzel új munkahelyeket teremthet. Januárban is növekedett Heves megye ipari értékesítése KSH Idén januárban az ipari termelés 1,4 százalékkal ma­radt el az egy évvel korábbitól. A visszaesést elsősorban a hír­adás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, az üzemanyagok irán­ti kereslet csökkenése okozta, tette közzé a KSH. Hazánkban az ipari termelés két régióban, a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon nőtt, az előző év azonos időszakához képest 25,4, illetve 6,6 száza­lékkal. A többi régióban 2 és 9,6 százalék közötti volumen- csökkenés történt. Heves azok közé a megyék közé tartozott, amelynek ipa­ra javítani tudott. Az idei első hónapban 67,81 milliárd fo­rintnyi értéket állítottak elő az üzemek, ami 6,5 százalékkal volt magasabb az egyébként sem alacsony 2012. januári bá­zisnál. A növekedés mértéke a hetedik legmagasabb volt az országban. Heves ipara 2012-ben 4,9 százalékos növekedéssel zárt, ezzel a hatodik legdinamiku­sabban fejlődő térség. A hevesi ipari cégek 786,337 milliárd forint értékben állítottak elő termékeket. A KSH szerint Magyarország ipari export­ja januárban 2,8 százalékkal emelkedett, a belföldi eladások stagnáltak. A feldolgozóipar kivitelének majdnem felét adó két alágból a közel egyharmad súlyú járműgyártás kivitele jelentősen, 18,5 százalékkal bővült. Ám a számítógép, elektronikai, optikai termék- gyártás exportvolumene foly­tatta a tavalyi trendet és 17,2 százalékkal visszaesett. ■ T. B. Heves 6,5 százalékot javított Az ipari klímák és a légtechnikai berendezések specialistái sam AiRco Holland technológiára alapozza munkáját a hevesi cég, amelynek munkájával országszerte elégedettek Hollandiában, az Altena Group cégnél szerezte meg a szak­mai alapokat Mikula István, aki 2004-ben indította ipari klímák, illetőleg légtechnikai rendszerek, légcsatornák, hűtő­tornyok tisztítására, felújításá­ra, fertőtlenítésére, karbantar­tására szakosodott cégét, a Sam Airco Bt.-t. A hevesi vállalkozó - aki négy saját alkalmazottat foglal­koztat, és több alvállalkozóval dolgozik együtt - azt mond­ja, nem könnyű piac. Ezen a kényes, veszélyes területen alapvető fontosságú a partne­rek gyors, pontos, rugalmas kiszolgálása és megkérdőjelez­hetetlen a magas fokú minőség biztosítása. Csak egyetlen pél­da, hogy miért is fontos annyi­ra a precizitás. Nemrég kötött velük szerződést légtechnikai rendszereinek tisztítására és fertőtlenítésére a Szegedi Tu­dományegyetem orvosi kara. A műtők esetében a hiba meg­engedhetetlen, mert emberek élete kerülhet veszélybe. Az egyenletes minőség meg­tartásáért megszerezték az ISO-tanúsítványt, amellyel megfelelnek'az uniós követel­ményeknek, de a nívót szolgál­ja még gépparkjuk folyamatos fejlesztése is. A Sam Airco Bt. holland technológiára alapozza munkáját, a törzsmegrendelők megelégedésére. Referencia­A cég munkájával az ország számos pontján is elégedettek ként említhetik a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. szentendrei oktatási központ­ját, a székesfehérvári Philip­set és TPV-t, megannyi plázát, s persze a „hazai pályán” lévő Eger Hotel Parkot. Mikula István, a cég ügy­vezetője igyekszik mindig előre tekinteni. Ezért vállal­ta örömmel a szerbiai TVM hűtőtoronygyártó cég magyar- országi képviseletét, amely a nagy márkákkal szemben is versenyképes termékeivel áll a hazai megrendelők szolgála­tára. A rozsdamentes anyagok­ból készülő egységek amellett, hogy biztosítják a hosszú élet­tartamot, az olcsó üzemeltetést és karbantartást is lehetővé te­szik. A komplett recirkulációs vízhűtéses rendszerek tervezé­sével, gyártásával, telepítésével is foglalkozó, negyven esztendő tapasztalatával bíró cég termé­szetesen maximálisan alkal­mazkodik a vásárlók egyedi igényeihez. Erejük a kitűnő ár­érték arányban rejlik. A jövőre tízéves jubileumá­nak ünneplésére készülő vál­lalkozó bízik a közös sikerben, és mindenekelőtt a gazdasági fellendülésben. Erre és vállal­kozásának eddigi eredményei­re alapozva építi új telephelyét, s tervezi a létszámbővítést is, hogy az elképzelés és megvaló­sulás találkozhasson. ■ N. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents