Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-25 / 70. szám
2 2013. MÁRCIUS 25., HÉTFŐ 1 PERCES INTERJÚ . Szakmákat és tudományokat népszerűsítenek az IQ Pontban EGER Ma és holnap tartja az egri IQ Pont Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola a Szakmai Tudományos és Kulturális Délután című rendezvényét. A programsorozat a tudományok és a művészetek széles skáláját vonultatja föl, minden diák megtalálhatja az érdeklődési körébe tartozó előadást. Hétfőn délután szó lesz a napenergiáról, a katasztrófavédelem és az elsősegélynyújtás fontosságáról, de bepillantást nyerhetnek a tanulók egy rendszergazda mindennapjaiba is. Csontos Sándor a közgazdaságtanba, Róth Katalin a nyomdászatba vezeti be a fiatalokat. Bemutatkozik a Demjéni Hímzőszakkör és Balatoni Tibor fafaragó. Kedden délután fél egytől négyig Herczeg István grafikus és festőművész, Kopcsik Lajos mestercukrász, Major Attila testépítő bajnok mesél hivatása szépségeiről. Az Eszterházy Károly Főiskola oktatói fizika és kémia kísérletekkel népszerűsítik a tudományt, Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója az intézmény kultúrában betöltött szerepét mutatja be. A Bükki Nemzeti Park kincseiről Tolnay Zsuzsa ad ismertetőt. ■ T. B. Összeszedik a szemetet erdőn és mezőn HULLADÉKGYŰJTÉS A 2004-eS, „Lépjünk tisztán Európába” nevű akciót követően az idén tizedik alkalommal szedik ösz- sze a1 szemetet erdőn, mezőn. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával hét szervezet - a Magyar Országos Horgászszövetség, a Magyar Cserkész Szövetség, a Magyar Turista Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület, az Országos Magyar Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Vadászati Kulturális Egyesület - összehangolt akciójával hirdetik meg a programot áprilisra, a vadászok kiemelt időpontja április 6-7., a horgászoké április 13. ■ G. R. Boscfr a legvonzóbb cégek közt munkáltatók Fontos a biztonság és az érdekes feladat Az Aon Hewitt és az AIESEC 2012 végén újra elindította a Munkáltatói Márka Kutatását, feltérképezve a hallgatók, a pályakezdők és a munkatapasztalattal rendelkezők elvárásait. Tizennégyezer embert megkérdezve állították össze a Legvonzóbb Munkáltatók listáját. A válaszadók 243 vállalatot értékeltek, és számos munkahellyel kapcsolatos kérdésre is választ adtak. Kiderült, a nőknél némileg hangsúlyosabban jelenik meg a vezetés emberközpontúsága, a munka-magánélet egyensúlya és a munkahely megközelíthetősége is, míg a férfiak jobban figyelembe veszik a vállalat sikerességét, innovativitását, a szervezet által nyújtott szakmai fejlődési lehetőségeket, de azt is, mennyire van lehetőségük mások vezetésére. A gyengébb nemnél fontos még az is, hogy másoknak segíthessenek és számukra nagyon lényeges a vállalat társadalmi felelősség- vállalása is. A diplomás munkavállalók átlagos fizetési elvárása 258 ezer forint, a diplomával nem rendelkezőké 177 ezer forint. A válaszadók túlnyomó többsége számára továbbra is az anyagi-erkölcsi elismerés a legfőbb szempont, amit a munkáltató stabilitása, hosszú távú megbízhatósága, a jó munkahelyi légkör követ. A diplomás munkavállalók számára a stabilitás és a munkahely megközelíthetősége kevésbé játszik szerepet, de hangsúlyosabb az elő- relépési lehetőség, a szakmai fejlődés, a nemzetközi háttér, az innovativitás. A válaszadók szakmájuktól függetlenül a biztos megélhetést, a folyamatos fejlődést és változatos, érdekes feladatokat szeretnék megtalálni az ideális munkahelyen. A vélemények alapján Magyarország Legvonzóbb Munkáltatói 2013-ban az Audi, a Mercedes és a MÓL. A megyénkben két gyárral jelenlévő Bosch-csoport a hetedik legnépszerűbb. ■ T. B. Mónosbéli ősi almafajták százéves fák Batulokat, piros kálvilokat, aranypármeneket védenek meg Varga Sándorné polgármester kitörési lehetőséget lát Mónosbél számára az almáskertben. Szervezik is már a Batul Fesztivált. Kezdeményezi a mónosbéli önkormányzat a szerviták által az 1700-as évek végén telepített almáskert helyi védelembe vételét. A BNPI segítségével megújítják az ősi fajtákat érlelő gyümölcsöst, almafesztivált szerveznek ezentúl évente a faluban. Guti Rita- .Ilonczai Zoltán, a nemzeti park természetvédelmi szakmérnöke keresett meg bennünket tavaly, hogy tudjuk-e, micsoda kincs van a faluban- mesélte Varga Sándorné polgármester. - Nem tudtuk. Ám azt észleltük, hogy hosszú évek után újra termést hoztak az őszön a templom alatti területen az öreg almafák. Nem is keveset. A falu apraja-nagyja kóstolta a gyümölcsöt, az íze össze sem hasonlítható a piacon kapható modern fajtákéval.- A mónosbéli templom alatt- amit a szervita rend építtetett 1758-ban - egy sokáig elhanyagolt kis almáskert található, öreg almafákkal. A gyümölcsös a rend gazdasági birtokához tartozott, a ma is meglévő almafák egykor virágzó gazdaság utolsó hírnökei. Éveken át nem termettek, nem lehetett tudni, milyen fajtákat őriznek az öreg fák- mondta Ilonczai Zoltán, aki hosszabb ideje dolgozik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával a térségben található őshonos gyümölcsfajták megmentéséért.- Tavaly viszont régóta nem látott termést hoztak Mó- nosbélben a batu- lok, piros kálvilok, Entz rozmaringok, hercegnőalmafák, aranypármenek, sikulai és jonatán fajták. A pusztuló kertet nem csak a fajták bemutatása, hanem esztétikai, történeti értéke miatt is meg kell őrizni. A mónosbéli önkormányzat el is indította a helyi védelembe vételi eljárást. Éveken át nem termettek, nem lehetett tudni, milyen fajtákat őriznek az öreg fák.- Egyfajta kitörési pont nekünk ez az almáskert - közölte a polgármester asszony. - Mónosbél kis falu, nincs túl sok idegenforgalmi vonzerőnk. Ezt szeretnénk most kiaknázni. Almafesztivál hagyományát teremtjük meg idén ősszel. Úgy tervezzük, szeptember 30-án, amikorra beérik a fák gyümölcse, megtartjuk az első Batul Fesztivált. Ez az ősi fajta, ttjszi ki a kertben lévő fák felét. Á belőle készített termékekkel, süteménnyel, lekvárral igyekszünk idecsábítani a vendégeket, és ha sikerül, az Alma Együttes is muzsikál a rendezvényen. Összesen 28 almafa él még a kertben, ezek az 1700-as SS Két év, harminc fajta, háromszáz csemete A történelmi fajták szaporítása immár két éve folyik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, közel 30 fajtából 300 csemetéjük van már. A csemeték egy része visszajut abba a kertbe, ahonnan oltották. Más részük iskolaudvarokba, templomkertekbe, múzeumkertekbe, vagy éppen az igazgatóságudvarába - a facsemeték ■ Kóstolt már őshonos almafajtákat? mm Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. JP számára legjobb környezetbe - kerül. Harmadik részüket mostoha körülmények közé telepítik: például olyan - a BNPI tulajdonában lévő - szőlőhegyre, amit ötven éve nem művelnek, ezért pályázati forrásból rekonstruálhatják a gyümölcsöseit, védett fajokban gazdag félszáraz gyepeit, molyhos tölgyes ligeteit. években telepített kert harmadik-negyedik generációjának tagjai lehetnek. Nyolcvan-százéves fák. A mónosbéliek most szakmai segítséget kapnak au kert megmentésére, továbbélésének biztosítására, fiatalítására a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereitől, az Egri Kertbarát Kör Egyesülettől.- A fák nagy részét a he- lyiek-bevonásával szakszerűen megmetszettük, örülünk, hogy számítanak szakértelmünkre - mutatott rá Zerényi Endre, az Egri Kertbarát Kör Egyesület szakmai referense. Tudatta: szerencsére egyre többen felismerik, hogy az őshonos fajták megvédése mennyire fontos az egészségünk megőrzése szempontjából is. A jövőre 40 éves kertbarát körnek száz tagja van. Örömtelinek tartják, hogy minél szélesebb körben, egyre fiatalabbaknak tudják átadni az ismereteket, amelyeket apáiktól, nagyapáiktól tanultak. Dr. Édes az egri fórumon Ifjú közgazdászok Gyöngyösön krf Politikusoktól, szaktekintélyektől tanultak a résztvevők Infarktus után: egyre jobb életkilátások minden második ember Magyarországon kardiovaszku- láris betegség, azaz szívinfarktus, vagy szélütés miatt veszti életét. A háziorvosok oroszlánrészt vállalhatnak a megelőzésben, mondta Prof. Dr. Édes István, az MTA doktora, a DOTE klinikájának igazgatója az Egerben tartott Kardiológiai Napokon. A konferenciát a Markhot Ferenc Kórház kardiológusai szervezték.- Mit takar a fórum mottója: prevenciótól az akut ellátásig?- Több mint 300 orvos találkozott Egerben. Többségük kardiológus, de belgyógyászok, háziorvosok is voltak itt, azért, mert a kar- diovaszkuláris betegségek esetében a megelőzés elsőrendű. Ebben nagy szerepe van a táplálkozásnak. Az alapellátásban dolgozó orvosok sokat segíthetnek betegeiknek, az ilyen fórumok abban segítenek, hogyan tegyék ezt.- Milyen témákkal foglalkoztak ezúttal?- Az idén a hagyományos kardiológiai témakörökön kívül kiemelten foglalkoztunk a billentyűbetegségekkel, valamint a táplálkozás és a kardiovaszkuláris betegségek kapcsolatával, a különféle népszerű diéták egészségre gyakorolt hatásával. •' föilÁOÍj&AÁjOO >j /i- Milyen életkilátásai vannak ma egy, jpfarktuson átesett betegnek?- Szerencsére egyre jobbak. Míg az ezredfordulón az infarktusos betegek 20- 30 százaléka egy éven belül életét vesztette a roham után, ez mára 8 százalékra csökkent a gyors, kardio- centrumokban történő ellátásnak köszönhetően. ■ G. R. A hét végén a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola adott otthont a XXXIII. Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójának. A rendezvény központi témáját a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszak, s az oktatási rendszer megújítása adta. Előadást tartott Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke, aki szerint hazánk gazdaságának évente 1,5 százalékot meghaladóan kellene növekednie. $ Ehhez ösztönözni kell a befek- i tetéseket, ide kéne vonzani a tő- | két. Az előadók hangsúlyozták: | cél a köz- és a felsőoktatás szín- I vonalának emelése. ■ T. B. Kovács Árpád a gazdasági növekedés fontosságáról is beszélt k i r