Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-23 / 69. szám
1 PERCES INTERJÚ az oldal az Egri Vízilabda Klub és lapunk kiadójának közös együttműködése alapján készült. A válogatott pólós háromgólos sikert vár CZIGÁNY dóra a görögországi mérkőzésen két góljával főszerepet vállalt az Olympia- kosz Pireusz legyőzésében.- A 8-7-es idegenbeli siker után kijelenthető, hogy lefutott párharcról beszélünk?- Azért elég kemény meccs lesz ez - szögezte le a ZF válogatott játékosa. - Egyáltalán nem mondanám, hogy lefutott a párharc, de mi készen állunk a megpróbáltatásra. Jó kis küzdős, igazi görög csapat az ellenfelünk. Szeretnek csapkodni, hisztizni, ám azért lehet ellenük játszani.- Vélhetően óriási csalódás lenne, ha a görögök valami meglepővel rukkolnának elő.- Már a pireuszi összecsapás előtt is videóztunk, és ugyanígy tettünk a ma esti találkozót megelőzően is. Jó csapat az Olympiakosz, ám nem hinném, hogy tudnának váratlant húzni. Amit játszik riválisunk, azt jól csinálja, ezért biztosan nem a szezon legkönnyebb mérkőzése vár ránk.- A héten olyan fokú érdeklődés volt tapasztalható a városban, ami talán a tavalyi bajnoki döntőt idézi. Mennyire érzik a szurkolók lelkesedését?- A fiúk szerdai mécsesén olvastam, hogy milyen nagy az érdeklődés, ami nagy örömmel tölt el. Ennél nagyobb motiváció nem is kell egy sportolónak. Nem reagáljuk ugyanakkor túl a dolgot, mindenki megfelelően tudott készülni az ütközetre. Egyébként háromgólos győzelmet tippelek, ami, ha nyugodtan játszunk, biztosan teljesül. Czlgány Dóra is a négybe vágyik 2013. MÁRCIUS 23., SZOMBAT SPORTTUKOR - VÍZILABDA A görög Olympiakosz Pireusz ellen a Bajnokok Kupája Final Fourjáért, egyben az egri rendezésű négyes döntőért ugranak vízbe a ZF-Eger hölgyei, akik újra sporttörténelmet írhatnak. Fenyves Balázs HIRDETÉS HUNGÁRIA Együtt ez is sikerülhet. A Kelemen Attila vezette hölgyek sokszor bizonyították már, hogy összefogással, precíz csapatjátékkal nagy tettekre képesek. Nagy nap a mai az egri, és úgy egyáltalán a magyar női vízi- labdasport életében. Nagy, mivel a ZF-Eger bajnoki címvédő, Magyar Kupa-győztes együt- | tese története első nemzetközi I kupás szezonjában újabb siker- f történet fontos szakaszához ért. | Az egri lányok mondhatni I négy évet vártak arra, hogy Európában is megmutathassák magukat, az egymás után megszerzett három bajnoki bronz azonban hiába jelentett volna zöld utat a nemzetközi kupaporondhoz, az anyagiak hiánya miatt nem vált lehetővé az indulás. A BVSC elleni OB I-es arany azonban már túl nyomós érvet jelentett ahhoz, hogy a ZF-Eger név ne csak a férfiak európai versenyeiben legyen ismert és főleg elismert kifejezés. A bemutatkozás olyannyira jól sikeredett, hogy a legerősebb nemzetközi sorozatban, a Bajnokok Kupájában már a négyes döntőért csatázhatnak a sárga-kékek. Az esélyek elég kecsegtetőek, éppen ezért a görögországi egygólos sikert követően már a döntetlen is elegendőnek bizonyulna az álmok megvalósításához. Ennek eléréséhez csütörtökön a Szentes is hozzásegítette a lányokat, a két edzőmeccs biztosan jó hatással szolgálta a felkészülést. Hogy egy kicsit előre is tekintsünk: a BK negyeddöntőjének másik három párharcából két csata eldőlni látszik. A görög bajnok ismerős lehet számunkra, ugyanis az őszi kvalifikáció során egyedül a Vuliagmeni tudta legyőzni a magyar aranyérmes egrieket. Nos, a sorozat egyik, nagy esélyese ezúttal is Franciaországban szerepelt és a Nancy otthonában végül 17-5-re végzett. A másik már-már elődöntős gárdát a spanyol bajnok Sabadell jelenti. Az olimpián negyedik helyezett magyar válogatott tagjának, Szűcs Gabriellának alakulata Hollandiában szerepelt, ahol rossz vendégnek bizonyult, mert ötgólos különbséggel (13-8) gyűrték le a Nijver- dalt, ezzel már a Németalföldön eldöntve a továbbjutást. A miénken kívül így maradt egy kiegyenlített csata, a Kinef Kirisi-Imperia összecsapás. A Stieber Mercédesz személyében szintén magyar pólóst foglalkoztató olaszok ugyan nem szereztek előnyt idegenben, a 12-12-es döntetlennel mégis ők várhatják derűlátóbban a visszavágót. A papírforma alapján tehát görög, spanyol, olasz és magyar csapat alkothatja az április 26-27-ei egri Final Four mezőnyét. Igen, egrit, merthogy két héttel korábban az Európai Úszószövetség soros, budapesti ülésén úgy ‘határozott, a megye székhelye adhat otthont az idei Bajnokok Kupája négyes döntőjének. Ehhez pedig már csak egy valaminek kell megvalósulnia: a ZF-nek mindenképpen tovább kell jutnia ma este. HIRDETÉS Az egri vízilabdasport fő támogatója a ZF Hungária Kft. HUNGÁRIA Elhoznák az egri Final Fourt bajnokok kupája Már a döntetlen is sporttörténelmi sikert jelenthet Szolnokon az EKF A férfi OB 1/ 23. fordulójának mérkőzése: Szolnoki Dézsa-Közgép (4.)- EKF-EgerFood-lmola (11.) Szolnok, szombat, 16.00. V.: Pásztor A., Horváth Cs. Nehéz lenne azt állítani, hogy Szolnokon az év mécsesére készül az EKF-Eger- Food-Imola gárdája. Az OB I-es újonc alakulat a házigazda Dózsa otthonában gyakorlatilag egy tét nélküli mérkőzésen vehet részt, pontszerző hadjáratról ugyanis talán még a legelvakultabb drukkerek sem mernének beszélni. Hogy az esélyek mennyire egyoldalúak, ahhoz elég beszédes adatnak tűnik, hogy a főiskolások kezdőjének állandó tagja, Petrovai Márton el sem utazik az összecsapásra. Az EKF balkezese a ZF-Eger női együttesének másodedzőjeként a Bajnokok Kupája-találkozón tartózkodik majd, így Tóth Péter kénytelen nélkülözni egyik alapemberét. A keret többi tagját illetően megnyugtató információkat kaptunk, szerencsére mindenki egészséges. Az előző hétvégi, elmaradt kaposvári túrát kedden pótolják Somogybán, 19.30-as kezdéssel. HIRDETÉS RPBkXPPi HNH I ZF-Eger <* >> 1 ZF-Eger Cserék: 4 Parádi Klaudia, 5 Varga Renáta, 7 Pécsi Bianka, 9 Miló-Sidló Franciska, 10 Veréb Alexandra, 12 Vályi Fanny. Edzők: Kelemen Attila, Petrovai Márton. Olympiakosz Pireusz Cserék: 8 Margarita Plevritu, 9 Virginia Panagiota Niarcaku, 10 Maria Balomenaki, 11 Michaela Vasziliki Kalogeraku, 12 Anasztaszia Kalagiru, 13 Georgia Garancioti. Edzők: Theokratisz Pavlidesz. Untai Dón 6 tesiWl® Olympiakosz Pireusz * f triantafitta Wanottudakt MrtiaWnMi * * 6M,lWlM fw’5HiW(tÜ SomheqitHoémi ' MtoM»'4“ lajáaHama CDqánfOója Haiiataa L^n Helyűin: Eger, Bitskey Aladár Uszoda. Időpont: március 23., szombat. Kezdés: 18.00. Vezeti: Andrej Franulovic (horvát), Akit Uz (török). LEN-delegátus: Gianni Lonzi (olasz). Jegyárak: felnőtt 1000 Ft, diák/nyugdíjas 500 Ft. Tévé: Sport2. A Debrecen ellen kezdődik a bajnoki rangadók sora, ma este már az autóbalesetes is visszatér a vízbe A férfi OBI. 23. fordulójának mérkőzése: Debrecen (5.)-ZF-Eger (2.) Debrecen, szombat, 19.30. V: DodogSz., Molnár P. A crvena zvezda elleni Bajnokok Ligája búcsú után nem maradt más a ZF-Eger csapatának, mint az OB I-es pontvadászat. Sok idő nem áll rendelkezésre a sebek nyalogatására, ugyanis az elkövetkezendő hetekben olyan bajnoki rangadók következnek, melyek végkimenetele nagyban befolyásolhatják, és gyakorlatilag el is döntik az alapszakasz végső sorrendjét. a közeljövő programja szerint ma este a Debrecen, április 4-én a Szeged, 6-án a Honvéd, 10-én pedig a Vasas lesz az ellenfél, nem kis sorozat vár teBátori Bence is hadra fogható hát a mieinkre. Első lépésként a négyes megpróbáltatás második legkönnyebb, de inkább fogalmazzunk úgy, a harmadik legnehezebb feladata előtt áll a ZF, hat órakor ugyanis Debrecenben kell vízbe ugraniuk az egri játékosoknak. A házigazda hajdúsági alakulat az utóbbi időszakban nem mondhatni, hogy probléma- mentes időszakot élt meg, Gyöngyösi András vezetőedző legalábbis nem kis vihart kavaró módon távozott a kispadról, átadva helyét a klub elnökének és játékosának, Varga Tamásnak. A debreceniek „mindenese” így gyakorlatilag egy személyben irányítja a piros-fehéreket, más kérdés, hogy a szezon elején komoly reményekkel startoló cívisvárosiak úgy néz ki, a kezdeti nagy lendület után kipukkadni látszanak. A úlzott elbizakodottság ettől függetlenül nagy hiba volna az egri játékosoktól, a hazaiaknál az olasz válogatott Alex Gior- getti ugyanis megnehezítheti a ZF dolgát. Gerendás György és Tóth Kálmán együttesében ugyanakkor nem egy pólóst találunk, aki meg tudja oldani a világbajnok játékos semlegesítését. Ami egyébiránt a sárga-kékek keretét illeti: a kaput a mai napon Szécsi Zoltán védi, és visszatér a csapatba a hét elején kisebb autóbalesetet szenvedő Bátori Bence is. Amennyiben pedig a hevesiek komolyan veszik a rangadót, nem lehet kérdés a győzelem megszerzése. A vélhetően telt házas debreceni uszodában viszont még így sem lehet köny- nyű összecsapásra számítani.