Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-22 / 68. szám
4 SÉTA 2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK Törtetve, netán visszahúzódóan érdemes leélni az életünket...? Az ember hűséges segítői kiképzés A menhelyi kutyákból is nagyszerű terápiás ebek lehetnek Ebben az évben már másodszor rendezett az iskola gyümölcsnapot Nagyon hosszú út vezet odáig, amíg egy házi kedvencből terápiás kutya lesz, ám megéri az erőfeszítés, hiszen ezek az állatok kiválóan segítik az embert középút Szerintem a világon alapvetően két embertípus létezik (persze, vannak kivételek): azok, akik céltudatosan haladnak előre, tudják, mit akarnak, semmi sem tántoríthatja el őket, miközben egyre inkább elveszítik igazi mivoltukat, s lesüllyednek olyan mélységekbe, ahonnét nincs visszaút. Mások ezzel szemben az életüket úgymond a háttérbe szorulva élik, félnek a véleményüknek hangot adni, kiállni önmagukért, még ha igazuk van, akkor is. Remélem, mindenki érzi: egyik út sem járható. Sokan nem is ismerik fel magukban a csalót, a fennhé- jázót, a segítőkészség teljes hiányában élőt, az emberekkel állandóan kihívóan versenyzőt, esetleg a szüntelenül okos- kodót, az álszentetet, a lenézőt. Ők nem tisztelik embertársaik véleményét, fáradozásait. Az erkölcstelenség pedig erkölcstelenséget szül. Amit kap, azt adja vissza. Bosszút áll saját sérelmei miatt azokon, akik túl gyengék, hogy szembeforduljanak vele. Akkor mindenki lehet erkölcstelen, becstelen és zord, mint a csípős komor téli szél? Természetesen nem. Az embereknek harcolniuk kell a saját lelki boldogságukért, és felkutatni az élet szépségeit, örömeit, a célt, amiért érdemes létezni, vigyázva közben arra, nehogy átlépjük a megengedett határokat. Mert ha igen, úgy a lét fájdalmas, kínkeserves lesz, és nem fogunk kitalálni az útvesztőből..., vagy csupán akkor, ha tetteink súllyá ólomként nehezedik ránk, amitől szinte levegőt sem kapunk. Ekkor vesszük majd észre, hogy életünk erkölcstelen tettei futótűzként terjedtek szét, leégették erdőnket, házunkat. Végső elkeseredettségünkben pedig elkezdhetünk gondolkodni azon, miként építsünk a hamuból még az előzőnél is fényesebb noha lelkűnkbe kitörölhetetlenül beleivódott a korábbi kudarc. Ezért a saját érdekében valamennyiünknek meg kell találnia az arany középutat, s persze, egy olyan palotát építeni, ami kiállja az idő próbáját. Nagy Tímea, Neumann János középiskola Hosszú folyamat, amíg egy ebet terápiás segítőkutyává képeznek. Ha a kutya alkalmas, érdemes belevágni ebbe a nem könnyű munkába. Úgy emlékszem, hogy az első parancs, amit a kutyám megtanult az „Ül!” volt, s ez elég könnyen ment. Már akkor is nagyon szeretett tanulni. Januárig játékosan és sikeresen megjegyzett minden fontosabb parancsszót. Ez volt az a hónap, amikor gyökeresen megváltozott boldog kiskutya élete. írtunk egy e-mailt a „Mondjunk mancsot!” Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesületnek, s végigolvastuk a honlapjukat. Ők küldtek nekünk egy jelentkezési lapot, mi pedig kitöltöttük, hiszen be akartunk kerülni a csapatba. El is jött az első találkozó napja, 2012. március ló-án. Ekkor ismertük meg Zahirát, a gyönyörű skótjuhászt, és gazdiját, akiknek akkor már sikerült egy vizsgájuk. Ők meséltek az egyesületről, a terveikről, s érdeklődtek rólunk is. Megbeszéltük, hogy majd a kiképző teszteli az én kutyámat is, aztán elkezdhetjük a tanulást. Addig pedig Zahiráék segítettek gyakorolni. Március végén Almárba utaztunk, hogy kiderüljön, kedvencübk alkalmas-e terápiás kutyának. Ott találkoztunk először Fannival, a vizslával, valamint a gyönyörű angol szetterrel, Sonjával. A tesztelés kezdeteként be kellett mutatnunk a pórázon történő sétát és az alapengedelmességet (ül, fekszik, marad). Megnézték, hogyan reagál a kutya a hangos zajokra, az esernyő kinyitására, a sípszóra, stb. A mi kutyánk szerencsére jól viselte ezeket is. Következett az élelemmegtagadás. A kiképző, Évi jutalomfalatkákat adott a kutyánknak, majd ledobott elé néhány szemet, miközben én határozottan azt mondtam: „Nem!”Ebből a kutya tudta, hogy nem szabad hozzányúlnia, ezért még a fejét is elfordította. Nagyon megdicsértem, így megértette: nem érdemes foglalkozni azzal a pár darab finomsággal. A legutolsó teszt a dominanciára vonatkozott. Évi megfogta a kutyát, s a hátára akarta fordítani. Az összes feladat értékelése után büszkén kijelenthettem: a kutyám megfelelt. Az egyik legjobb dolog ebben az volt, hogy így „mancsos kutyádként, vihettem őt rendezvényekre, amelyek után rendszeresebbé vált a képzés: minden héten gyakoroltunk, október végén pedig végre megkapta a kutya a terápiás hámot. Gyönyörű szép, kék színű, az oldalán ott látható a felirat: Terápiás Tanuló Kutya. Télen végre megtapasztalhattuk, hogyan dolgozik egy terápiás eb: egy Mikulás-ünnepség során ellátogattunk a Szent Anna napközis otthon autistáihoz. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire örülnek nekünk. Nemrégiben voltunk Miskolctapolcán az Összefogás a fogyatékos emberekkel című konferencián. Itt egyfelől sok hasznos előadást hallgattunk, másfelől pedig mi is tartottunk beszámolót és bemutatót, amelyek iránt igen sokan érdeklődtek. A legközelebbi program egy ugyanilyen konferencia lesz Nyíregyházán, majd utána Poroszlón. Mi tagadás, nagyon várom már mindkettőt. Addig is gőzerővel készülünk a vizsgára. Persze, a vizsgázott kutyáiknak is folyamatosan szükségük van szinten tartásra, továbbképzésre. Mint mondtam, kutyánkat az egri menhelyről fogadtuk örökbe, s most, másfél évvel később eljutottunk oda, hogy sérült és ép emberek egyaránt terápiás kutyaként vehetik igénybe. Nagyon jó lenne, ha minél többeknek lehetne segíteni ilyen módon. Remélem, sok-sok kutyatartó kedvet kap ehhez a dologhoz, és jelentkezik a képzésre. Dávid Dorottya Neumann János középiskola másodszor rendeztek gyümölcsnapot a „Közgében”. Hetekkel korábban láthattuk a hirdetéseket a plakát- és kabalafigura-pályázatokra, így elég idő volt átgondolni és elkészíteni az alkotásokat. E nap az egészséges életmód jegyében telt. Délelőtt és délután egyaránt színes és izgalmas programokat rendeztek az iskolában. Reggel néhány diák már a kapuban egészséges rágcsálnivalóval kínált minden érkezőt: a tálon volt alma, répa narancs, uborka, saláta, retek. ■ Tanáraink minden kreativitásukat beleadva szervezték meg nekünk e jó hangulatú versenyt. Az aulában és a folyosón a falakat olyan gyümölcsös és zöldséges plakátok tették színesebbé, amelyeken hasznos információkat olvashattunk a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalmáról, fogyasztásuk szükségességéről. A délelőtti programok között szerepelt a plakátverseny, amelyre sok szép és ötletes pályamű érkezett. A kabalafigura-tervező pályázat legszellemesebb alkotásainak készítői joggal örülhettek megérdemelt jutalmuknak. Délután sok frappáns és izgalmas feladattal várta az osztályok csapatait a természettudományi munkaközösség egy játékos vetélkedőn. A mi osztályunk három csapatot is indított. A versengés még jobban összekovácsolt bennünket, miközben persze, nagyon jól szórakoztunk. A végeredmény nekünk kedvezett, mivel az osztályunk két csapata hozta el az első két helyezést, sőt, még az egyik díjazott plakát készítője is az osztályunkba jár. A nyereményünk gyümölcsökkel teli csomag volt. Eredményünk az osztályok közötti pontversenybe is beszámít. Boldogan és elégedetten indultunk haza. Remélem, lesz még hason: ló vetélkedő az iskolánkban. Mivel a gyümölcs- és zöldségnap egyre nagyobb sikernek örvend a közgések körében, bízunk benne, hogy e hagyományt folytatjuk majd. Tóbiás Brigitta, Zsemberi Klaudia, Nagy Gabriella Négy éve dolgoznak Egerben terápiás kutyákkal AZ egyesületet 2009 márciusában alapították azzal a céllal, hogy Egerben és környékén is népszerűsítsék a kutyák bevonásával végzett fejlesztő terápiát. Feladatuk a hazánkban is egyre inkább elismert terápiás és segítő kutyák képzése, illetve a rászorulókhoz való eljuttatása. Jelenleg hat vizsgázott kutyával rendelkeznek, valamint négy további páros folytat nagyon komoly felkészülést a terápiás vizsgára. 2012 közepén pedig megkezdték az első személyi segítőkutya, nevezetesen Bende képzését is. Tagjaik között tudhatnak több tanítót, gyógypedagógust, csecsemő- és kisgyermeknevelőt, szociálpedagógust, egészség- ügyi ápolót. Uj és nagy élményt jelentett az egri teátrum színpadán állni ismerkedés Egy érdekes kezdeményezés keretében májusban mutatják majd be egri középiskolások Az ember tragédiáját Rengeteg ember járt már a Gárdonyi Géza Színházban, s nézett végig egy-egy előadást. E megállapítás ránk, középiskolásokra nézvést is igaz. Mi azonban nemrégiben másképpen is megismerkedhettünk a színpaddal. Az ember tragédiáját készülünk bemutatni Fehér István rendezésében, és az ebben résztvevő középiskolák diákjai március közepén találkoztak először egymással. Már az is kihívást jelentett, hogy a színházba bejussunk. Mindenki a főbejáraton akart bemenni, ott azonban zárt ajtókra találtunk. Miután megkerültük az épületet, a művészbejárónál egy kedves portás irányított minket, hogy merre haladjunk tovább. Rajtunk, meg azokon a dolgozókon kívül, akik segítenek a darabban, senki nem volt ott. Minden a miénk volt! Először á nehezebb technikai dolgokat próbáltuk ki. Kit, hogyan, honnan, milyen magasról engednek le, húznak föl. Majd Nagy Zoltán, a színház karnagya, aki a darabhoz szerzi a zenéket, igyekezett nekünk megtanítani, mit is kellene énekelnünk. Elkezdtük sorra venni a színeket. Persze, ez sem ment olyan könnyen, ahogyan azt gondoltuk. Már az is szokatlan volt, hogy a helyszín nagyobb, mint a megszokott osztályteFehér István rendez... A diákok zöme életében először állt igazi színpadon. rém, s hogy hangosabban kell beszélni, különben senki sem fog egy szót sem érteni abból, amit mondunk. Aztán, hogy ami az iskolánkban mindösz- sze egy-két lépés volt, itt sok- kaTsokkal több. Arról már nem is beszélve, milyen különös érzés a színpadon állni. A nézőtérről sokkal kisebbnek tűnő hely hatalmasnak bizonyult. Onnan lenézni az üres székekre, látni a ránk világító reflektorokat, az előttünk elterülő zenekari árkot egészen új élmény volt. Díszletek és kellékek hiányában egyelőre csak elképzelni igyekeztünk azokat a dolgokat, amiket a rendezőnk mondott arról, hogy mi hol áll majd, hol kell majd bemennünk, kimennünk, mit kell körüljárnunk. Mindezt na- * gyón jó hangulatban csináltuk. Egy kicsit tanulva, annál többet nevetve múlattuk az időt. Fél kettőtől hatig ott voltunk, foglalkozva a darabbal, a hangsúlyokkal, a színpadképpel, a szövegértelmezéssel, kicsit belekóstolva a színészetbe, a színészek életébe, hétköznapjaiba. Az első próbánk végén azt éreztük, még rengeteg munkát igényel tőlünk e darab, s hogy keményen kell dolgozunk azért, hogy májusban a nézők azt lássák, amit szeretnénk. Járdán Eszter, Szilágyi Erzsébet Gimnázium
