Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-21 / 67. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK Oko-ószereseket, nulla hulladékot javasol az LMP a megyeszékhelyre Büntetik a szemeteteket szigorítás Egy eldobott csikkért is ezreket fizethetnek Kerecsenden ötlet Űj hulladékgazdálkodási rendszer kidolgozását kezde­ményezi a Lehet Más a Politika a megyeszékhelyen és környé­kén - mondta sajtótájékoztató­ján dr. Csarnó Ákos. Az LMP-s képviselő úgy fogalmazott: az egri, az Eger környéki települé­sek hulladékgazdálkodását be­folyásoló tarthatatlan helyzet szűnt meg azzal, hogy az AVE cég felmondta a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálko­dási Társulással kötött szerző­dést, s megnyílt a lehetőség a hulladékgazdálkodás új kere­teinek kialakítására.- Kezdeményezzük több éves nulla hulladék stratégia kidolgozását civilszervezetek segítségével - emelte ki. - E szerint minden hulladék egyben nyersanyag is. Szorgal­mazzuk öko-ószeres hálózat kiépítését, s új, többféle hulla­dékot befogadó telephely kiala­kítását, a meglévő átalakítását. A tanácsnok kifejtette: az öko-ószeresek a tavaszi lom­talanítás helyett egész évben üzemelnek, bejelentés alapján házhoz mennek, ha megunt bútort, elektromos eszköz, tex­tíliát dobnak ki. Teherautók járnák a környéket, begyűjtve a lomokat. A telephely mun­katársai ezeket feldolgoznák vagy megjavítanák. ■ P. A. Pelenkagyárat épít Gyöngyösön a Procter & Gamble ►Folytatás az 1. oldalról foglalkoztatás Marek Ka­puscinski, a Procter & Gamble közép-európai vezérigazgatója elmondta, döntésükben közre­játszott a jól képzett munkaerő, az infrastrukturális és logisz­tikai adottságok sora, a vállalat igényeinek megfelelő földterü­let. Fontos a pozitív befektetői és üzleti környezet, s a kor­mányhivatal segítőkészsége. Horváth László, Heves me­gye kormánymegbízottja sze­rint a beruházás a környező települések, a régió szempont­jából is nagyon fontos, hiszen pozitív hatással lesz a munka­nélküliségi mutatókra. ■ T. B. Kerecsenden megelégelte az önkormányzat az újratermelődő szemétkupacokat. Körlevélben értesítette a lakosokat: mostantól bírság jár a szemetelőknek. Kerecsenden minden posta­ládába bekerült a polgármes­ter figyelmeztetése, melynek lényege: ha szemetelsz, bün­tetésre számíthatsz. Barta Katalin Kerecsend, átlagos hétköznap. A falu központjában a fedett buszváróban eldobott petpa- lackok, üdítős fémdobozok, tetemes mennyiségű, szétköp­ködött maghéj. A váró plexi-ab­lakát sokadjára zúzták szét szó­rakozásból, az éj leple alatt. A buszra várók morogva ke­rülgetik a szemétkupacokat:- Hihetetlen, hogy senki nem tud a faluban rendet ten­ni - sóhajt egy néni. - Hiába takarítunk a portánk körül, ha egy-két nap alatt megint min­dent elborít a szemét. Jön a hús­vét, ilyenkor mindenki takarít, csinosítja a környezetét. Itt fö­lösleges bármit tenni. A szeme- telőket senki nem állítja meg. Továbbsétálva az utcákon, feltűnik, hogy a csapadék-el- vezető árkok - kevés kivétellel - szintén dugig vannak sze­méttel. Elhajigált csokipapír, műanyag flakonok, koszos, ázott zsebkendő-halmok alól kandikálnak a ki a tavaszi vi­rágok hajtásai. A szelektív sze­métgyűjtő szigetek környékén hetekig termelődött a kommu­nális szemét, míg végre elszál­líttatta az önkormányzat. Ezt elégelte meg a falu veze­tése, amikor elhatározta, hogy véget vet az áldatlan állapotok­nak. Ha szép szóval nem megy, elrettentő büntetéssel. Sári László polgármester valameny- nyi postaládába eljuttatott egy ■ Akár 30 ezer forintos helyszíni bírságot is kiróhatnak a szabály- szegőkre. figyelmeztető levelet. Ebben az áll, hogy fokozott rendőri jelen­létre számíthatnak az itt élők. Nemcsak a közlekedés és a köz­rend biztonságának erősítése lesz a feladatuk, hanem a közte­tudomásul kell venni, hogy az önkormányzatoknak manap ság egyre kevesebb saját bevéte­lük van. Kevés a munkalehető­ség, miközben folyamatosan gyarapodik az eltartottak tábo­ra, előbb-utóbb finanszírozha- tatlanokká válnak a települé­sek. Közfeladat ezzel szemben rengeteg van, ami nem kis pénzbe kerül. Be kell látni, rületek tisztaságának megőrzé­se is. Az önkormányzat kiemelt célja a környezetszennyezéssel kapcsolatos szabálysértések visszaszorítása. A felhívásban szerepel: a jö­vőben akár egy eldobott ciga­rettacsikkért, vagy papírzseb­kendőért is több ezer forintot kell fizetni a szemetelőknek. A napraforgómag héját sem le­het közterületen szétköpködni. A levél azzal zárul: a szülők be­szélgessenek otthon a gyerme­keikkel, hogy senkit ne érjen váratlanul a szigorú rendőri, vagy más hatósági intézkedés és a súlyos pénzbírság. A polgármester elmondta, a falu tévében már januárban figyelmeztette a lakosságot, hogy ügyeljen mindenki job­ban a közterület tisztaságára, hogy valahol határt kell szabni, legalább a közrend és a közbiz­tonságérdekében. Arra is töre­kedni kell, hogy az emberek megtanuljanak önellátásra be­rendezkedni, azaz kertet művel­ni, esetleg jószágot tartani. El­lenkező esetben hamarosan sok családnak felkophat az álla - összegezte a mondandóját Sári László. ■ Ön egyetért-e ezzel a szigo­rítással? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a hol­napi számunkban közöljük. rendjére. Eddig tartott a türel­mi idő, mostantól keményen bírságolnak is a rend őrei. A két körzeti megbízott járja az utcákat, s ha valakit szabály­talankodáson érnek, arra akár 30 ezer forintos helyszíni bírsá­got is kiróhatnak. A kérdésre, hogy miből fi­zetik be a súlyos bírságot a szegény családok, egysze­rű a sválasz, ha készpénzben nem megy, majd ledolgozzák közmunkában. Sári László azt mondta, a közel kétezres lélek­számú településen sok a hátrá­nyos helyzetű s kétszáz mun­kanélkülit tartanak nyilván. Indulnak a közmunkaprogra­mok, de csak az juthat ilyen lehetőséghez, aki tiszteletben tartja az elemi együttélési nor­mákat. Minimálisan elvárható, hogy a gyerekeket rendszere­sen járassák iskolába a szülők. Ha valaki erről nem gondosko­dik, ne számítson szociális se­gítségre a helyhatóságtól. Kevés a munka, és bizony sok az eltartott 1 PERCES INTERJÚ Intézmények fűtése újulhat meg rendkívüli ülést hívott ösz- sze a múlt héten Füzesabony polgármestere. A képviselők azért gyűltek össze, mert a város egyik pályázata ezt szükségessé tette, mondta el Gulyás László.- Milyen pályázatokról tárgyalt a testület?- A Környezet és Energia Operatív Programban még februárban nyújtottunk be pályázatot, hogy több intéz­mény fűtésének korszerűsí­tésre nyerhessünk el támo­gatást. E kiírásnak a feltéte­lei módosultak időközben, ezt kellett megvitatnunk, de a szennyvízelvezető-rend- szer bővítésére irányuló pá­lyázat is szóba került.- Mely városi intézményeket érint a remélhetőleg sikeres pályázat?- A Teleki Blanka Általá­nos Iskola, a Hétszínvirág Óvoda és a városi művelődé­si központ energetikai fej­lesztésére az eredeti kiírás szerint 85 százalékos támo­gatás lett volna elnyerhető, így a városatyák 55 milliós saját erő biztosításáról dön­töttek korábban. Ezt kellett most módosítani, mert az elnyerhető támogatás 68 százalékosra mérséklődött. A képviselők ezúttal is meg­szavazták, hogy ha nyer a projekt, akkor a város biz­tosít több mint 116 milliós saját forrást a korszerűsítés­hez. A pályázatot nyár elejé­re bírálják el.- A csatornapályázat mit tar­talmaz?- A szennyvíztisztító kapacitásnövelését, a még nem csatornázott területek szennyvíz-elvezetésének megoldását célozná az az anyag. Ez még előkészítési szakaszban van. ■ G. R. Gulyás László: korszerűbb fűtés lesz. A vendégek sem tétlenkedtek egerszalók Finom falatokat ízlelhettek a Boros-Toroson Változó építésügyi szabályok hatóság Egyre több az elektronikus nyilvántartás Az egerszalóki Faluházban az elmúlt hét végén rendez­ték meg az idei Boros-Torost. A látogatók egy-egy pohár jó bor mellett végigkísérhették adisznóvágás folyamatát, be is kapcsolódhattak a munká­ba. A vendégeket sülthagymás vérrel várták, de kirándulást is szerveztek. Póczos Lászlóné, az Egersza­lóki Turizmus Egyesület veze­tője elmondta: bár gondoltak rá, hogy a havazás miatt el­halasszák a programot, végül úgy döntöttek, megtartják, s jól tették! A program Toros-bállal zárult, száznál többen vacso­ráztak a friss hurkából és kol­bászból élőzene mellett. ■ P. A. Hamisítatlan disznóvágás és jó hangulat. Képgaléria: heol.hu A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) „Mire figyel a hatóság?” című soro­zatának legutóbbi előadásán Czéli János, a Heves Megyei Kormányhivatal Építésügyi Ha­tóságának vezetője a hatályos jogszabályokat ismertette. A kamara honlapja beszá­molt arról, hogy idén alapjai­ban átalakult a magyar építés­ügyi szabályozás. Gazdasági társaságok számára megszűnt a tervező, a tervellenőr, a felelős műszaki vezető, az építési mű­szaki ellenőr, a beruházás-lebo­nyolító megbízási jogviszony­ban történő foglalkoztatásának lehetősége. E tevékenységek­hez kormányrendelet felelős­ségbiztosítást, referenciát vagy vállalkozásminősítést írhat elő. Indul az e-ügyintézés, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ, az Orszá­gos Építésügyi Nyilvántartás és az ETDR. Jogszabály előírhatja az épí­tési napló elektronikus vezeté­sét is, amelyben rögzíteni kell a teljesítésigazolást is. A tervdo­kumentációt elektronikus úton kell benyújtani, bővül a terv­tanácsokhoz beadandó terv­dokumentáció kötelező tartal­ma. Módosulnak a kivitelezési tervdokumentáció tervellen­őrzésének a szabályai is. A be­ruházás-lebonyolító feladata lesz a szakértők kiválasztása, módosulnak az építésügyi és építés-felügyeleti bírságról szó­ló rendeletek is. Papp István, a Nívóber Kft. ügyvezető igazgatója, a HKIK Építési Kollégiumának küldöt­te az építőipari lánctartozások megakadályozására tett intéz­kedésekről ejtett szót. A három szintű alvállalkozói rendszer­ben, a közbeszerzési pályáza­tok kifizetési határidejének csökkentésében, de legalább a határidő megjelölésében, to­vábbá az átlagos rezsi óradíj elfogadásában, s a korrekt költ­ségvetés alapján történő pá­lyáztatásban látja főleg a cégek működőképességének biztosí­tását, megerősödését. ■ T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents