Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-20 / 66. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2013. MÁRCIUS 20., SZERDA Újra hasznos lesz a kastély vadászat Negyedszázadon át üresen állt Hatvan legfontosabb műemléke Szó mi szó, a látványtervek rendkívül impozánsak. A tervek szerint egy esztendő múltán már a valóságban is megcsodálható lesz majd a beruházás. Jótékonysági bál és építkezés a kórházban munkálatok A hatvani Albert Schweitzer Kórházban hama­rosan elkezdődik a rehabilitá­ciós központ építése, ezért - a balesetvédelmi szempontokat szem előtt tartva - forgalom- korlátozást léptetnek életbe az intézményben. A munkálatok teljes időtartama alatt a kór­ház egész területére tilos lesz majd a gépjárművel történő behajtás, a gyalogosok és a kerékpárosok pedig már jelen pillanatban is korlátozásra számíthatnak. Ugyancsak az egészségügyi intézménnyel kapcsolatos hír, hogy az elmúlt esztendei jóté­konysági bál sikeressége nyo­mán - amelynek eredménye­ként egyébként két inkubátort vásároltak - ebben az évben is szerveztek hasonló eseményt. A mostani rendezvényen - ahol nagyon sokan vettek részt- betegőrző monitorra, vala­mint szülőágyra gyűjtöttek, amelyek nagyban megkönnyí­tik és hatékonyabbá teszik a kórházi dolgozók munkát.- Az egyik életvédelmi eszköz, míg a másik kényel­mesebbé teszi a kórházi létet. Ezek - sajnos - nagyon drága eszközök, amelyekre jelenleg nincs pénzünk, ezért kértük, hogy aki tud, segítsen nekünk a jótékonysági bál keretében- fogalmazott dr. Stankovics Éva, a kórház főigazgatója. A rendezvényen a Magyar Állami Operettszínház és az Interoperett művészei is köz­reműködtek. Hogy miként is alakult a bál bevétele, arról későbbre ígért tájékoztatást a kórház vezetősége. Oldalszerkesztő: Tarl Ottó Telefon: 06-30/556-3165 Hirdetési ügyekben: 06-20/950-3895 Hatvani kistérségi oldalunk legközelebb április 10-én jelenik meg. Hatvanban immáron alá­írták a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kialakí­tására vonatkozó szerződést, bemutatták a látványterve­ket, majd a kivitelező átvette a területet. Tari Ottó Amint arról már beszámol­tunk, az elmúlt héten Hat­vanban aláírták a Grassal- kovich-kastély átalakítására vonatkozó fővállalkozási szer­ződést, amelynek alapján az Építő- és Epületkarbantartó Zrt. végzi majd a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum ki­alakításának munkálatait.- Az ilyen nagy értékű beru­házásoknál mindig sok a pályá­zó, s közülük kell kiválasztani a legmegfelelőbbet - közölte Szabó Zsolt országgyűlési kép­viselő, Hatvan polgármestere, majd hozzátette: - Több hat­vani vállalkozó is részt vesz a beruházásban, hiszen helyi cégeknek is szeretnénk mun­kát adni. Emellett a már műkö­dő múzeumban is lesznek majd munkalehetőségek, s persze, a megnövekedett turizmus is pozitív hatással lehet a vállal­kozásokra. Szeivolt István, az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. vezér- igazgatója az aláírás alkal­mával elmondta: a beruházás érdekessége, hogy egy több évszázaddal ezelőtt épült impo­záns kastélyban valósul meg.- A hatvaniak több mint húsz éve várnak erre - fogal­mazott. - A határidő rendkívül rövid, mivel 365 napon belül át kell adnunk a beruházást. Bízunk benne, hogy mindenki felismeri a munka fontosságát, így egy esztendő múltán ké­szen állunk. Mint ismert, a 3,15 milliárd forint értékű - európai uniós forrásból megvalósuló - fejlesz­tés során a történelmi Magyar- ország vad- és halfajait, élette­rüket és a magyar vadászat tör­ténetét bemutató múzeummá alakítják a Grassalkovich-kas­télyt. Az évezredes magyar va­dászati hagyományok bemuta­tása mellett a leendő múzeum legfőbb deklarált célja, hogy a természet szeretetére nevelje az ifjúságot. A 4500 négyzet- méter hasznos alapterületű, a pincével együtt háromszin­tes, évtizedek óta lakatlan kas­télyépületben működik majd a múzeum, ahol a tervek sze­rint Széchenyi Zsigmondnak, Fekete Istvánnak, Kittenber- ger Kálmánnak, a Hatvány- és a Grassalkovich-családnak emléket állító szobákat is be­rendeznek majd. A létesítmény­ben interaktív elemek is helyet kapnak. A többi között digitá­lis lőteret, íjász-, solymász- és úgynevezett kotorékpályát is kialakítanak a kastélykertben. (A műkotorékpályán figyelem­mel lehet kísérni, hogyan pró­bálják a kutyák szag után meg­keresni a rókát, s itt hivatalos kiképzésre is lehetőség nyílik.) A látványtervek bemutatása során Szabó Zsolt polgármes­ter kitért a további részletekre is. Miután ismertette az épület történetét, elmondta: Hatvan­ban a vadászat jelentős múlttal büszkélkedhet, hiszen a telepü­lésen már 1861-ben létrehozták a Vadóvó Egyletet.- A múzeum nem valamiféle klasszikus trófeatár lesz. Első­sorban családoknak szeret­nénk k bemutatni a vadászatot, s interaktív szórakozási lehe­tőséget biztosítani az érdeklő­dőknek - fogalmazott, megem­lítve, hogy hasonló intézmény csupán Dániában működik. Kastélytörténeti kiállítás, va­dászkonyha és a Kárpát-me­dence állatait és élőhelyeit bemutató, két emelet magas dioráma is várja majd a láto­gatókat, akik a díszteremben tekinthetik meg a leghíresebb és legkiemelkedőbb vadásztró­feákat. A pince a halászathoz kapcsolódik, itt akváriumok is lesznek majd. A kastélyban mindezek mellett több rendez­vénytér is helyet kap. Egyéb­ként a városkép megújulását a beruházáshoz kapcsolódó projektek is szolgálják, többek között a kerékpárút kialakítása és a főtér rekonstrukciója. A növényzet telepítésével kezdik majd a munkát az aláírást követően átadták az építési területet, ahová a na­pokban felvonul a kivitelező és kétévnyi előkészítést követően megkezdődik a munka látvá­nyos része. Nagy Ferenc, a Széchenyi Zsigmond Kárpát­medencei Magyar Vadászati Múzeum Beruházó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője el­mondta: első feladatként a nö­vénytelepítést végzik majd el, hogy az egyedek kellőképpen megerősödhessenek az átadás idejére. A kertben csúszdaparkot és sö­vénylabirintust is kialakítanak. A technikai feltételek megterem­tését követően pedig nyáron már az épületen is megkezdőd­het az átalakítás - tájékoztatott az ügyvezető. Az egykori jegyző búcsucédufáit tekinthetik meg a múzeumban hatvanban várostörténeti szempontból is érdekes ki­állítás nyílt a Hatvány Lajos Múzeumban. Doktay István a feltételezések szerint 1820-ban (pontos adat nem áll rendelke­zésre) született Szentistvánon. Jogi tanulmányai után ügyvéd lett, majd 1849 augusztusában Komáromba érkezett várvédő­nek. Október 4-én, azaz az ara­di kivégzések előtt két nappal tette le a fegyvert. Ekkor kapta meg a menlevelet is, hogy szabadon távozhat, de haza többé nem mehet. Bajtársai névre szóló búcsúcédulákat írtak, amelyekben kifejezték érzelmeiket a főhadnagy iránt. Ezeket állították ki a Hatvány Lajos Múzeumban. Doktay sorsát nehéz nyomon követni, ám tény, hogy évekkel a szabadságharc után Hatvan­ban telepedett le, ahol jegyző­ként dolgozott és családot ala­pított. Unokája, Doktay Gyula pedig - akinek nevét utca őrzi a településen - a hatvani mú­zeum alapítója. A kiállításon nemcsak a baj­társak írott szavaival találkoz­hatnak az érdeklődők. Olyan olajnyomatQk is láthatók a fala­kon, amik a szabadságharc esz­meiségének állítanak emléket, s amelyek a magyar otthonok­ban gyakorta előfordultak. ■ A Felvidékkel ismerkedtek meg a boldog! diákok az elmúlt tanévhez hasonlóan idén is külföldre utazhattak a boldogi Berecz Antal Általános Iskola hetedik osztályos diák­jai. A gyerekek részt vesznek a Határtalanul! elnevezésű programban, így kerülhetett sor a számos élményt kínáló programra. A siker egyik fel­tételeként kandidálni kellett azon a pályázaton, amit a Beth­len Gábor Alapkezelő Zrt. a határon túli magyarsággal kap­csolatos ismeretek bővülésének elősegítésére írt ki. A boldogi fiatalok tavaly Szerbiában jár­tak, ezúttal pedig Szlovákiában ismerkedhettek meg a Felvidé­ken élő emberek életével és az ország nevezetességeivel. ■ Brilliáns Optika: rendelő és üzlet HIRDETÉS HIRDETÉS A fogszabályozástól a fogbeépítésig: szépítés, gyógyítás Dr. Bernath Éva szemész szak­orvos Hatvanban és Pásztón phacoemulsificatios módszerrel végzi a szürkehályogos bete­gek szemműtétét, évente akár 700-800 esetben is. A szám nagy­sága jelzi, hogy érdemes e hosz- szú latin szó pontos jelentésével megismerkedni. Hogy miért?- Mert a jóléti társadalmaknak amennyire előnye, hogy egyre kevesebb a gyermekkori kancsal­ság, annyira hátránya is, hogy a számítógépezés, tévézés, lég­szennyeződés, megnövekedett UV- sugárzás következtében sok­kal nagyobb számban, és mind fiatalabb korban jelentkeznek látásproblémák. Az 1986-ban diplomázó, majd szakmájában egyre jobban elmé­lyülő doktornő, ('91-ben szemész szakvizsgát tett, '95-ben kontakt­Teljes körű a szakszolgáltatás lencse specialista végzettséget is szerzett) tíz esztendeje határozott úgy, hogy betegei számára teljes körű szolgáltatást nyújt. Azaz a szűrésen, orvosi ellátáson kívül a megfelelő segédeszköz biztosí­tásában is közreműködik. A Horváth Mihály út 18. sz. alatt megnyitott Briliáns Optika, üzlet és rendelő is egyben, nevéhez hí­ven, mindkettőnek kitűnő. A ren­delőben, a minőségi vizsgálatokon kívül akár ambuláns műtétek is elvégezhetők, a boltban pedig a vevők rendelkezésére áll minden olyan fajta szemüveg, illetve len­cse, amire a betegeknek szüksé­ge, igénye lehet. Megfizethetetlen előny itt a szakmai biztonság, az egyedi kiszolgálás és a garan­cia vállalás. Az egyediségre csak egyetlen finom példa: a jó szak­orvos másfajta szemüveget ajánl a muzsikusnak, ha az a zongoránál ül, vagy ha trombitál...Törzsvevők sokasága honorálja e figyelmet. A cég egyéb területen is igyek­szik többletet nyújtani a meg­rendelőknek. A szemvizsgáló műszerek hordozhatóak. így, ha szükség van rá, egy-egy nagy­üzemnél kérésre a szűréssel ház­hoz mennek... „A mi szakmánk alapja a biza­lom!” -summázza a fogászatra vonatkozó véleményét dr. For­gács Ágota, aki férjével, dr. Har- sányi Bélával 2003-tól családi vállalkozás keretében gyógyítja a hozzájuk fordulókat. Aki csak egy gyors pillantást vet barátsá­gos magánrendelőjükre, érzékel­heti, hogy itt mindent megtesz­nek azért, hogy a legkorszerűbb, leghatékonyabb technikákkal kezelhessék a pácienseket. A nagy tudású műszerek közt ott van például a három dimen­ziós CT, amely kuriózumnak számít még a megyében is. Ezzel a készülékkel nemcsak hagyo­mányos panorámaröntgent lehet elkészíteni, hanem térben is lát­hatjuk az anatómiai képleteket, a fogak elhelyezkedését a csont­ban. Segítségével korábban me­És félévente fontos az ellenőrzés is goldhatatlannak tűnő fogde­formitásokat is rendbe tudnak hozni. De a manapság egyre in­kább igényelt esztétikai fogászat minden ágához sok segítséget ad. A doktorasszony nem győzi hangsúlyozni, hogy a fogászat az utóbbi 15 évben rendkívül dina­mikusan fejlődött, s ezalatt nem­csak a műszerek, vagy az alap­anyagok változatossága értendő, de az is, hogy a szép, saját fogsor, árban is elérhetővé vált. És hogy mennyire érdemes áldozni egy egy implantátumra, fogszabá­lyozásra, láthatatlan tömésre, azt bizony jól tudják az igényesebb állást keresők... A Dicentra-Plus Fogászati Kft. teljes körű és minőségi szolgáltatá­sainak híre jóval túlterjedt Hatvan városának határain. Az elégedett páciensek tovább ajánlják a két fel­készült szakembert, akik gyakran reggeltől kora estig foglaltak. Érdemes hát időben bejelentkezni: 06-70/9454-552,06-20/2529-658 37/340-427 n A

Next

/
Thumbnails
Contents