Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-16 / 63. szám

4 A főzés nemcsak nagyon hasznos, de az önkifejezés eszköze is lehet egyszer magazin, másszor napilap. Hol papírsárkány, hol távirányítós kisautó. Néha kri­mi, néha romantikus. Az idő múlásával, életkorunk előreha­ladtával egyre tapasztaltabbak leszünk, fejlődünk, s persze, változtatunk mindennapi szo­kásainkon. Nincs ez másképp a konyhabeli ízlésünkkel sem: ma sós, holnap édes, délelőtt egyszerű, délután komplikált. Egy biztos: nincs ember, aki számára ne lehetne az önki­fejezés egyik módja a főzés. Ez mindenkiben kivált bizonyos érzéseket, még ha nem is min­denkor kellemeset, magával ra­gadót. Ám a próbálkozás már maga fél siker. A lényeg hogy kipróbáljuk, s erőt vegyünk magunkon. Az már mindegy, szakácsköny segítségével-e, netán anélkül, ám tény, ke­vés olyan lehetőség van, mint ez, ahol az ember (a szakács) ennyire szoros kapcsolatot te­remthet azokkal, akiknek főz.. Előnyös ezt a foglalatossá­got már egészen fiatal korban elkezdeni, gyermekeinket a főzés alapfogásaival megis­mertetni. A rántott hús paní­rozástól a cukor adagolásáig bármely egyszerű dologgal elindulhat a folyamat, amely később kiteljesedhet azok szá: mára, akik korán belevágnak. Bár ellehetünk e tudomány nélkül is, hisz éttermek egész sora vár ránk, ha utóbbiakban költjük el ebédünket, vacso­ránkat, lemaradunk valami szépről. A főzés ugyanis művé­szet. Egy jó szakács az ételek­be miden vágyát, szenvedélyét belerakja, ráadásul úgy, hogy azzal másokat gyönyörködtet. Bemáth Lúcia, 11. osztály Neumann János Középiskola Vitathatatlan, a főzés művészet is... SÉTA 2013. MÁRCIUS 16., SZOMBAT Lecsóval is lehet karriert építeni leonardo-program A gyakorlat mellett önbizalmat is adtak a finnországi tapasztalatok Egykori közgés lányok - Sipos Dóra (jobbról a második) és Sári Erika (jobbról a harmadik) - a finnországi Ouluban ottani munkatársaikkal Lendíthet az ember kar­rierjén egy Finnországban elkészített magyar lecsó? Én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetés és szerve­zés mesterszakának hallga­tója, a saját bőrömön tapasz­taltam meg, hogy igen. Még középiskolás voltam, ami­kor Leonardo-ösztöndíjasként egy hónapot a finnországi Ou­luban tölthettem. Később kide­rült, az út nemcsak életre szóló élményekkel gazdagított, de ott szerzett tapasztalataim, nyelv­tudásom és az Europass mobili­tási igazolvány ahhoz is hozzá­segített, hogy a főiskolás évek alatt a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózatának hazai iro­dájánál dolgozhassak. Az Andrássy György Katoli­kus Közgazdasági Szákközép­iskolába jártam, s tizenkette- dikes voltam, amikor az iskola először nyerte el a lehetőséget, hogy a Leonardo-program ke­retében 20 diákot küldhessen ki egy hónapra Finnországba. Egy hétig előadásokat hallgat­tunk egy iskolában, ezután há­rom hétig dolgoztunk. Minden­kit máshova küldtek szakmai gyakorlatra. Korábban közösen elkészítettük az Europass ön­életrajzainkat, amibe 18 éve­sen sok szakmai tapasztalatot nemigen tudtunk beleírni, de az érdeklődési terület, a hobbi alapján mindenkit beosztottak valamilyen céghez. Én az egyik osztálytársammal, jelesül Sári Erikával együtt egy szoftver- fejlesztő cégnél dolgoztam. Az első hét a munkahelyen nagyon nehéz volt. 18 évesen külföldön, először igazi mun­kahelyi szituációba csöppen­ni..., nos, ez igazán mély víz. Bár a suliban elég sok órában tanultunk angolt, nem volt egy­szerű kommunikálni sem, hi­szen valamilyen szinten üzleti nyelven is meg kellett szólalni. De valahogy mindig megértet­tük egymást. Sőt, nekünk azt mondták, a finn 18 éveseknél sokkal rátermettebbek, talpra esettebbek voltunk. Jó volt az­zal a tudattal eljönni, hogy el­ismerték: sokat segítettünk. A cégvezető nagyon megkedvelt minket. Utolsó este meghívott vacsorára, amiz aztán az osz­tálytársammal mi készítettük: lecsót, valamint marhapörköl­tet nokedlivel. Egy magyar is­merőse kapcsán még nokedli- szaggatója is volt, így mindent meg tudtunk főzni, jóllehet a lecsó elég édes lett, mert csak kaliforniai paprikát kaptunk. Nem pont olyan ízek születtek, mint idehaza, de azért nagyon ízlett neki. A pályázatnak egyéb konk­rét hozadéka is volt. Nagyon komoly önbizalmat adott ma­ga a tény, hogy mindezt vé­gigcsináltam. Sokat fejlődött a nyelvtudásom, s miután hazajöttünk, letettem a felső­fokú angol nyelvvizsgát. Meg­kaptam az Europass mobilitá­si igazolványt, sőt, az ottani főnököm nagyon kedves volt, még egy szép referenciát is írt. Ezeket azóta is mindig mel­lékelem az önéletrajzomhoz. Ezekkel együtt egyértelműen, eredményesebben tudtam pá­lyázni, hiszen már 18 évesen volt munkatapasztalatom, amit nem sokan mondhatnak el ma­gukról. így, amikor a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karára jártam humán erőforrások szakra, és szakmai gyakorlatra jelentkez­tem, az önéletrajzomban nem kellett az egész „szakmai ta­pasztalat” részt üresen hagyni. Örültem neki, mivel azt nem nagyon szokták díjazni. Sze­rintem az a kategória, hogy „pályakezdő”, már nem nagyon létezik, hiszen amikor szakmai gyakorlatra jelentkezem, akkor is azt nézik, csináltam-e már a tanulás és a munka mellett persze, rengeteg izgalmas prog­ramot is szerveztek számunkra. Megismertük egyebek mellett Outut, aztán átmentünk Tallin- ba hajóval, s mielőtt hazajöt­tünk volna, természetesen a fő­városban, Helsinkiben is szét­néztünk. Jártunk aztán az igazi Mikulásnál is Rovaniemiben ­valahol valamit, ami a pozíció szempontjából fontos lehet. A főiskola" mellett a BDO Magyar- országnál dolgoztam, ahol kü­lön kiemelte a cégvezető, hogy sokat számított a felvételemben a Finnországban töltött egy hó1 nap. Nyilván nem szakmailag releváns egy ilyen információ, inkább az ember személyisé­géről árul el többet. Ha nem tudnak dönteni két pályázó között, akkor pontosan ezeket a pluszokat keresik az önélet­rajzban. A mai napig is az Eu­ropass önéletrajzot használom, megjegyezném, hogy augusz­tusban mínusz 2 fok volt reggel, s mivel erre nem igazán voltunk felkészülve, egymás után vásá­roltuk a különböző meleg hol­mikat, így a sapkákat, sálakat. Voltunk állatkertben, láttunk rénszarvasokat, szóval rengeteg élményt szereztem, s azóta is vágyakozom vissza. bár sokat kellett alakítgatnom, hiszen azóta a HR-menedzseri alapképzést befejeztem, voltam szakmai gyakorlaton a Ma­gyar Posta vezérigazgatóságán, majd a BDO-nál, és elkezdtem a BME-n a mesterképzést. Immár végzett HR-mene- dzserként azt tanácsolnám azoknak, akik közelítenek a 18. életévük felé, netán most kerül­nek a felsőoktatásba, hogy min­denképp olyan iskolát, olyan szakmát válasszanak, ami tet­szik nekik, és amit valóban szeretnének csinálni. Hiszen még ha a szíve szerint választ valaki, akkor is lehetnek olyan tárgyak, amiket nem túlzottan szeret, de legalább motiválja, hogy amikor elvégzi az iskolát, azzal foglalkozhat majd, ami érdekli. A külföldi tapasztalat- szerzésre pedig minden lehető­séget ki kell használni. Embe­rileg és szakmailag is nagyon jót tesz. Az esetemben is ezzel indult szinte minden. Sípos Dóra, egykori egri „ közgés" Érdekes programokat is szerveztek számunkra A boldogsághoz nem feltétlenül szükséges egyetemi diploma választások Napjainkban a gimnazisták döntő többsége számára egyes-egyedül a felsőoktatás tűnik reális folytatásnak Hazánkban az egyetemi okta­tás olyannyira etalonná vált, hogy maga a döntés már is nem igazán nevezhető egyéninek. Mit értek ezalatt? Ha egy kö­zépiskolás társaságban valaki nyíltan kijelenti érdektelensé­gét a felsőoktatás iránt, az szá­míthat arra, hogy leírják. Ez a legégetőbb, ezáltal pedig a leg­nagyobb nyomást gyakorló kér­dés egy 15-19 éves számára, no­ha egyáltalán nem biztos, hogy a diploma megszerzése garan­tálja a későbbi boldogságot. Nyilván oka van a felsőok­tatás térhódításának - hiszen nemzeti érdek egy jól képzett generáció -, azonban az ellentá­bor sem kizárólag tanulni nem akarókból verődik össze. A 70- es, 80-as évek óta tapasztalható tömegesedés nem csupán ha­zánkban jellemző, és nem min­denképpen sejtet gyenge, elvá­rásokat nélkülöző rendszert. A szakképzettség és a műveltség ugyanis a kor parancsá. E je­lenség egész Európára jellem­ző, így aztán megjelent egy má­sik igény is: az Európai Unión belül a tagállamok közti szabad munkaerő-áramlás, a bizonyít­ványok nemzetközileg elfoga­dottá tétele. Ez ugyan még csak néhány országban valósult meg a gyakorlatban, ám a tény, hogy huszonkilenc másik állammal együtt Magyarország is részt vett az úgynevezett „bolognai Egyetemi padban... Vajon a gimnáziumokból kizárólag ide vezethet az út? folyamatokban”, jelentősen la­zított a korábbi rendszeren. E folyamat fő célja lett egy mobi- lis, átlátható és fejlett oktatási szisztéma .kiépítése, amelynek eredményeként minden fiatal, aki retteg az ekvivalencia-pa­pírok és a munkanélküliség világától, az ingyenes felső- oktatáshoz láncolja magát: Le­gyen belőle kohómérnök vagy sportszervező, sokaknál nem is igazán számít, hiszen mind tudjuk, hogy amíg vannak ter­vei, addig senki sem pánikol. Eddig olcsóbb volt tovább­tanulni, mint nem - írja a Fox Nation -, azonban a diákhitelek egy trillió dollár fölé emelkedé­sével (világszerte), az ember felteszi magának a kérdést: megéri ez nekem egyáltalán? Megéri azt az - elméletben - öt évet a mesterképzésre for­dítani, ha az ember egy diplo­mával sem tud elhelyezkedni? A „terv“ persze, évekre elo­dázza a döntéshozatalt, az az­zal járó felelősségét, hiszen az ember az egyetemi évek alatt afféle túlélővé válik, ám a dön­tést előbb-utóbb meg kell hozni, lévén nem hibernáltathatjuk magunkat, amíg a recesszió ellebeg felőlünk. Egészen a legutóbbi időkig az ilyen hely­zetekre kiváló ötlet volt a felső- oktatás..., ám mára kevésbé az. Magyari Petra, Neumann János Középiskola

Next

/
Thumbnails
Contents