Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-05 / 30. szám

Vége. Befejezi profi pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) és a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka. A 33 éves öklöző döntésében szere­pet játszott klubjának, a német Universumnak a csődje, illetve több kisebb-nagyobb sérülése. 12 2013. FEBRUÁR 5., KEDD 1 PERCES INTERJÚ Hudák csak véd, inkább nem jósol kézilabda „Úgy fogott, mint a festék!” - értékelték a csa­pathoz közel állók Hudák Henrik kapusteljesítményét, aki egészen parádés produk­cióval vette ki a részét a B. Braun Gyöngyös Váci KSE elleni győzelméből (25:19) a Budapest Bank Férfi Kézi­labda Liga 17. fordulójának mérkőzésén.- Legutóbb úgy tűnt, a sérülé­se már a múlté. Érzi még?- Hál 'istennek túl vagyok rajta, bár még nem vagyok teljesen százszázalékos állapotban - válaszolta a Hírlapnak Hudák Henrik.- Fizikálisán még van némi lemaradásom, ezt igyekszem mielőbb pótolni.- A hét végén egészen kiváló teljesítménnyel került a figye­lem középpontjába. Mennyit készül egy-egy mérkőzésre?- Valamennyien az előre megbeszéltek szerint csele­kedtünk. Remek volt előt­tem a védekezés, a társak érdeme is, hogy jól ment a védés. Előzetesen minden já­tékosról kapok DVD-t, s azok alapján igyekszem felmérni, hogy ki hová szeret lőni. Ezúttal Bajorhegyi Ádám és Nikolicza Renátó kitüntetett figyelmet kapott.- Nagy Károly vezetőedző gya­korta hangsúlyozza a kapus­teljesítmény fontosságát. Mennyire éli meg ezt teherté­telként?- Tisztában vagyok vele, hogy a modern kézilabdában felértékelődik a kapusok szerepe. Ahhoz, hogy egy csapat győztesen hagyja el a játékteret, elengedhetetlen a jó teljesítmény. Egyáltalán nem teher, mindig igyek­szem a legjobbat nyújtani.- Legközelebb előző csapatá­hoz, a Pécshez látogatnak. Ott is hasonlóra számíthatunk ön­től, mint a legutóbb?- Nem szeretek jósolgatni, nincsenek jó tapasztalataim ezzel kapcsolatban. Pénte­ken 20 óra körül, ha kérdez, szívesen válaszolok. Jobbára fiatal kézilabdázók alkotják a mecsekaljai gárdát, tele ambícióval. A pécsi hálóőr, Nebojsa Nikolics produkció­ját feltétlenül felül kell múl­nom. ■ S. K. Hudák Henrik még ' nem száz- százalékos „Hátha ez is erőt ad neki” játékvezetés A 2012-es év bírója beteg édesapjának ajánlja a díját '{wu.' Ducsai József számára olyannyira sikeresen zárult a tavalyi esztendő, hogy a társak választásakor a hevesi bíró érdemelte ki a legjobbnak járó díjat A döntések embere ko­moly elhatározásra jutott. Felhagyott a nagypályás fut­ballal, hogy fentebb léphes­sen a sípmesteri ranglétrán. Ducsai József, a 2012-es év megyei játékvezetője megra­gadja az utolsó lehetőséget. Bódi Csaba- A bíróbál díjazottjait nézve nem volt benne az első száz­ban, mégis immár a legérté­kesebb címmel rendelkezik. Számított rá?- Titkon reméltem - adott választ a 35. évét márciusban betöltő Ducsai József, akit az el­ismerésben részesültek közül utoljára, 101,-ként szólítottak díjának átvételére.- Kelemen Attila megyei JB-el- nök úgy fogalmazott, hogy már két éve szerepel azoknál, akik közül most a legjobbnak talál­tatott. Ezek szerint a 2012-es éve jobban sikerült, mint az előzőek?- Valóban így történt. Meg­próbáltam a lehető legkevesebb hibával működni, ami egyéb­ként is mindig vezérel, ha mér­kőzést vezetek.- Segíti-e a bíráskodást, hogy még mindig aktív futballista Jászárokszálláson?- Pontosítok: csak voltam. A télen ugyanis bejelentettem a vezetőknek, hogy befejezem aktív nagypályás labdarúgó pályafutásom.- Mi áll a háttérben?- Azon három játékvezető közé tartozók, akikből kettő az országos keretbe léphet. A ko­romat tekintve erre ez az utol­só lehetőség, így nem kockáz­tathatok focistaként. Leálltam, mert bármikor közbe jöhet egy sérülés, ezt pedig nem akartam megkockáztatni. A korábbi kér­désre felelve csak annyit, igen, nagyon jó, hogy egészen mos­tanáig futballoztam. Akiknek ugyanis vezetek, azok jó része ellen játszottam, így tudom, mi­re számíthatok tőlük.- Magasabb osztályban, vagy­is az NB lll-ban viszont már nem így történik...- Valóban nem és ezt már tapasztaltam, ám a korábban megélt esetekből tanulva úgy érzem, ezzel sem lesz gond.- Akadt már példa arra, amikor „gond” volt?- Beugróként vezettem a Felsőzsolca-Putnok NB III-as mérkőzést, amit így utólag sen­kinek sem kívánok. Kezdve az 1. percben megadott vendég 11-essel, a piros és a sárga la­pokkal. Visszaidézni is rossz...- Jó emlék?- Valamennyi osztályban tör­tént bemutatkozás ilyen.- Számadatokat sorolna?- Statisztikát nem, csak a já­tékot vezetek.- Kit hívott elsőként, miután átvette a serleget?- Édesapámat. Ha valaki nem tudná, ő szintén sípmes­terként ténykedett. Általa eb­ben, mármint a futball világá­ban nőttem fel.- Mi volt az apai válasz?- Gratulált és nagyon örült...- Miért érzékenyült el?- Mert apu daganatos beteg­ségben szenved... Csak remélni merem, hogy ez a díj is erőt ad neki a küzdelemhez.- Önnek mi nyújt lendületet?- A családom, benne a felesé­gemmel, 6 éves lányommal és a 3 éves ikerfiúkkal.- Az előbb arra figyelmeztett Szabó Sándor kollégája, hogy nagycsaládosként nem sokan érdemelték még ki az Év játék­vezetője címet.- Talán azért mondta, mert ő is így van ezzel. Egyébként meg ahogy Sanyinak, úgy Kalicz Jó­zsefnek és Dudás Sándornak köszönhetem a legtöbbet azért, hogy idáig jutottam.- És ez még nem is a csúcs.- De fontos lépés afelé. HÍRSÁV JIRDETÉS HUNGÁRIA Több mint fontos meccs vár a ZF-re vízilabda A kedvező tovább­jutó helyek megszerzésének szempontjából kulcsfontos­ságú mérkőzés előtt áll a ZF-Eger férficsapata. Holnap este a Bajnokok Ligája A cso­portjának utolsó előtti fordu­lójában az az orosz Szpartak Volgográd érkezik a Bits- key-uszodába, amely gárda otthonában 10-7-es veresé­get szenvedtek az egriek. A visszavágáson túl azért fontos a 19 órakor kezdődő mérkőzés, mert a csoport végelszámolásánál sok múl­hat a gólkülönbségen. Mivel a ZF októberben három gól­lal kapott ki, legalább ennyi­vel kellene nyernie, hogy az első két, a nyolcaddöntőben pályaelőnyt jelentő pozíció­ban fejezze be a küzdelme­ket. ■ F. B. Péterkei emlékezés győztes mérkőzésekkel sakk Gyászszünettel kezdő­dött Egerben a Heves-Nóg- rád megyei csapatbajnokság harmadik versenynapja, emlékezve a váratlanul el­hunyt Csendes Sándorra, Pétervására csapatának oszlopos tagjára. Ered­mények, 5. forduló: Egri SRSK-Pétervására 4:6, Egri Vasas SE-BM Heves 1,5:8,5, Füzesabony-Andornaktá- lya 6:4, Hatvan-Pásztó 1:9, Maklár-Mátra SE 1:9. 6. forduló: Pétervására-Mátra SE 8:2, Pásztó-Maklár 10:0, Andornaktálya-Hatvan 7:3, BM Heves-Füzesabony 5:5, Egri SRSK-Egri Vasas SE 7:3. Az állás: 1. Pétervására 39,5 pont, 2. BM Heves 38,5, 3. Pásztó II. 36,5,4. Andor- naktálya 34, 5. Mátra SE II. 33,5,6. Egri SRSK 33,5. Az ifik ezúttal nem szerepeltek. A 7. és a 8. forduló mérkőzé­seire február 24-én kerül sor a szokásosnak számító hely­színen, az egri Kereskedelmi iskolában. ■ B. CS. Bélapáti boldogság Szilváson bélkő-kupa Fiúk és lányok is futballoztak a teremtornán Mindkét nem végső sorrendjét figyelembe véve, idén a béla- pátfalvaiak hódították el a 12. Bélkő-kupát, ugyanis a fiúknál első helyen végeztek, a lányok­nál pedig holtverseny alakult ki. Ä Bélapátfalva Sport Köz­hasznú Egyesület hagyomá­nyos teremlabdarúgó-tornájára a szilvásváradi Jókai Mór isko­lában került sor, ahol a bélapát- falvai Petőfi Sándor Két Tanítá­si Nyelvű, a helyi Jókai Mór, az egri Szent Imre és a mátrade- recskei iskola IV. korcsoportos fiú és lány csapatai játszottak egymással. Az összesített má­sodik helyen a szilvásváradiak, harmadikként a mátraderecs- keiek végeztek. ■ B. Cs. Horváth Tamás testnevelő IV. korcsoportban győztes tanítványaival Szparis éremhalmozás a krosszon: nekik nyolc atlétika Nyolc győzelemmel a rendező Egri Testedző Club in­dulói vitték a prímet az Agria Cross terepfutó versenysorozat 1. fordulójában. Az elsők. Gyer­mek, 1600 m, lány: Kocsik Nó­ra (ETC). Fiú: Soltész Noel (De­ák Tagóvoda). Serdülők, 1 kör, lány: Boros Kitti (ESP-EVSI, EKF). Fiú: Révész Tamás (Ke­mény isk.). Ifjúsági, nő, 1 kör: Erős Evelin (ETC). Férfi 2 kör: Karácsony Gábor (ETC). Felnőtt nő 1 kör: Kovács Zita (ETC). 2 kör: Simon Ágnes (ETC). Fel­nőtt férfi 2 kör: Kovács Ádám (ETC). Szenior, 1 kör, nő: Mar- czis Márta (ETC). Férfi: Király Lajos (Nagy SE). Férfi 2 kör: Nagy Zoltán (ETC). ■ B. CS. Hóban futottak a Varró-háznál

Next

/
Thumbnails
Contents