Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám
2013. FEBRUAR 28., CSÜTÖRTÖK KOZELET Visszaüt a korkedvezmény foglalkoztatás A 40 éves munka utáni nyugdíjba vonulás árnyoldalai Kritikus helyzetben az egészségügy: az ápolók, asszisztensek tizede már elérte a 40 éves szolgálati időt, vagy a közelében van - ki jön helyettük? HÍRSÁV Fellegi Washingtonban az antiszemitizmusról az antiszemitizmus kérdésében világos demarkációs vonal húzódik a nyíltan antiszemita Jobbik, illetve a jobbközép kormány és a magyar politikai fősodor többi pártja között - jelentette ki szerdán Washingtonban Fellegi Tamás. A volt miniszter a külügyi bizottság albizottsága előtt azt mondta: az antiszemitizmus a rendszer- változás miatti csalódottság miatt erősödőben van Magyarországon. Hozzájárul ehhez a mély gazdasági, erkölcsi válság is. Ugyanakkor a zsidó élet reneszánsza zajlik, amit minden nagy párt üdvözöl és bátorít. ■ MTI Tárki: a Fidesz és az Együtt 2014 erősödött SZÁMOTTEVŐEN NŐTT a Fi- desz-KDNP támogatottsága februárban, az MSZP és az LMP népszerűsége esett, az Együtt 2014 mozgalomé nőtt - derült ki a Tárki havi kutatásából. A pártválasztók között a Fidesz-KDNP támogatottsága a januári 40 százalék után februárra 48 százalékra emelkedett, az MSZP-é pedig 28-ról 22 százalékra esett. A Jobbikot a pártválasztók 16 százalékve tántogatjér.AzTMP 3, az iAtí Együtt 2014 pedig 9 százalékon áll. «MTI Kitüntetések: több lehet a pénzjutalom a Kossuth- és a Széche- nyi-díjjal együtt járó jutalom összege emelkedhet. A fideszes Lázár János szerdán törvényjavaslatban kezdeményezte, hogy a bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse helyett annak hatszorosa legyen kifizethető a díjazottak számára, ötvenezer, illetőleg százezer forintra való felkerekítéssel. Ének megfelelően a művészeti díjak mértéke is arányosan több lehet. ■ MTI A szakdolgozók egytizedét is elveszítheti az egészségügy, ha minden arra jogosult él a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazás lehetőségével. Márpedig a tendenciák alapján ez valós veszély. Hsiinan Éva-Braunrmite Lajos Tovább fokozza az ápolóhiányt, és akár kritikus helyzetet is eredményezhet, hogy a mintegy százezer egészségügyi szakdolgozó körülbelül tíz százalékának már megvan, illetve az idén meglesz a negyven év szolgálati ideje. Két éve ugyanis ennyi is elegendő ahhoz, hogy egy nő nyugdíjba menjen. Márpedig az ápolók, asz- szisztensek 95 százaléka nő. Mint megírtuk: 2011-ben még csak 16,5 ezren, 2012-ben már csaknem 80 ezren éltek a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével. Félő, hogy a tendencia fokozódik, ezért Balog Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a hónap közepén jelezte Szócska Miklós államtitkárnak, hogy a korengedménnyel nyugdíjba vonulók kiesése komoly gondokat okozhat. Különösen, hogy a szakdolgozók migrációja elérte a kisebb kórházakat, ráadásul évente csak néhány tucatnyian jelentkeznek szakápoló, szakasz- szisztens képzésbe. A nyugdíjba vonulással a szakdolgozók „derékhadát” alkotó tapasztalt sziakképzett ápolók, nővérek eshetnek ki a rendszerből, és nincs utánpótlásuk. Balog Zoltán szerint a tömeges nyugdíjba vonulás veszélye akkor is fennáll, ha ugyanakkor a kényszemyugdíjazás alól a nyugdíj mellett dolgozóknak a 60-70 százaléka mentességet kért. „A nők 40 éves szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulása eddig nem érintette hátrányosan az iskolákat, mert a korábbi szabályozás értelmében emellett tovább lehetett dolgozni”- nyilatkozta Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője. Hozzátette: Júliustól a közalkalmazotti területen választani kell az illetmény és a nyugdíj között, Ennek ugyanis részben a beígért kompenzáció az oka, és az, hogy az alacsony összegű nyugdíjból nem lehet megélni. Ha a nyugdíj és a munka között vívódók azt látják, semmüyen további béremelésre nem számíthatnak, vagy az legfeljebb néhány ezer forint lenne, akkor nagy valószínűséggel a biztos, inflációkövető nyugdíjat fogják választani. Azt, hogy a probléma ^fokozódik”, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója is megerősítette. Miskovits Eszter egy konferencián adott hangot aggodalmának: nem lesz elegendő képzett laborasszisztensük, és ez a választási kényszer eleve kérdésessé teszi az érintettek döntését. Egy kormány- határozat emellett megtiltja az állam irányítása alá tartozó területeken, hogy azokat a közalkalmazottakat, akik esetében fennállnak a nyugdíjba vonulás feltételei, tovább foglalkoztassák. Ráadásul a nyugdíjba vonuló álláshelyét zárolják, vagyis azt később és akkor „lehúzhatják a rolót”. Tavaly ötvenötén, idén pedig már több mint húszán kérték a nyugdíjazásukat, azért, mert attól tartanak, hogy később megszűnik ez a lehetőség - mondta lapunknak a főigazgató. Szerinte a legnagyobb baj, hogy ezek a szakemberek nem pótolhatók diplomásokká], márpedig az utóbbi tízegynéhány évben alig képeztek középszintű laborasz- szisztenseket. Gondot jelenthet a korengedményes nyugdíj a védőnők körében is: több térségből jelezték, hogy az idén a jelenlegi létszám fele-harmada kéri a nyugdíjaztatását. nem is lehet fiatalabb munkaerővel betölteni” - mondta el Szüdi János. a klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) tegnap közölte: tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok. Összhangban a kormányhatározattal, és a szak- szervezetekkel kötött megállapodásnak megfelelően született ez a döntés. Nagyot bukhatnak a magyarok a Tesco szigorításán nem lehet biztosra venni, hogy a Tesco beszállítói láncának mélyreható reformja miatt nem fognak majd többet fizetni a vásárlók az élelmiszerért - nyilatkozta a brit kereskedelmi lánc vezérigazgatója a Telegraph-nak adott interjújában. Philip Clarke a lapnak elmondta: a Tesco reformokat fog bevezetni a lóhúsbotrányra válaszul. Ezek egyike a „közelebbről történő beszerzés lesz”, vagyis több terméket fognak vásárolni brit farmerektől. Clarke ígérete szerint kevesebb tengerentúli húsimportot bonyolít majd a Tesco, hosszabb távú szerződéseket köt a brit termelőkkel, és új minőségellenőrző rendszert is bevezetnek. Hozzátette: júliustól minden brit Tescóban árult csirkehús brit farmerektől származik majd. ■ A Tescónak szánt csirkehús fő beszállítói között van Magyarország is A brit Tesco sajátmárkás, azaz Tesco Value csirketermékeinek döntő része, több mint 90 százaléka importból származik. A fő beszállítók között van Lengyelország, Hollandia, Brazília, Thaiföld, és Magyarország is. „Évente megközelítőleg ezer tonnányi árut szállítunk az angol Tescónak, dqptőóty.ffjss és fagyasztott csirkemellet, valamint sütésre előkészített, pácolt, konyhakész termékeket. Ezeket a termékeket az angol baromfiipar képtelen lenne ezen az áron előállítani” - nyilatkozta a lapunknak Bárány László, a Master Good cégcsoport elnöke. Hozzátette: „Ha a brit Tesco beváltaná ezt az ígéretét, akkor azonnal 20-30 százalékkal nőne a value termékek ára. Ez fokozottabban igaz lenne a feldolgozott termékek esetében.” Hozzátette: ezzel a brit Tesco baromfi-értékesítésének akár 20-30 százalékát is elveszthetné. „Alighanem egy nem kellően végiggondolt marketingfogásról van szó” - vélekedett a Master Good elnöke. ■ B. L. TOVÁBBI RÉSZLETEK: VG.HU/TESCOCSIRKE A KIK közölte: a nyugdíjas tanárok a tanév végéig dolgozhatnak Nagy tömeg előtt búcsúzott el a pápa Vatikán Utolsó audienciáját tartotta meg XVI. Benedek a Szent Péter téren XVI. Benedek pápa utolsó általános audienciáján szerdán a római Szent Péter téren kijelentette, hogy ugyanazzal a bizalommal távozik tisztségéből, mint amellyel nyolc évvel ezelőtt a pápai szolgálatot elfogadta. „Mindig tudtam, hogy az egyház bárkája az Úré és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy elsüllyedjen ez a bárka” - hangsúlyozta az egyházfő beszédében, amelyet több televíziócsatorna, köztük a Duna Televízió is élőben közvetített. XVI. Benedek köszönetét mondott munkatársainak, a bíborosoknak, a püspököknek és paptestvéreknek, „Isten egész népének” a szolgálatában XVI. Benedek audienciáján hetven bíboros vett részt a Vatikánban nyújtott segítségért. Ez volt a tisztségéből csütörtökön távozó 86 éves pápa utolsó, 348. általános audienciája. A hajlott kora miatt most távozó pápa a szokásosnál hosz- szabban járta be a teret, hogy minél többen láthassák. A hívők tapssal, imával, énekkel és könnyekkel köszöntek el tple. A téren vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil és magyar zászlók is lobogtak. „Szentatya szeretünk, imádkozz értünk!” - szólt az egyik transzparens. A nyolc évvel ezelőtt megválasztott pápa korábbi bejelentése nyomán február 28-án távozik hivatalából. Ezután a konklávé új pápát választ. ■ Orbán Viktor Budapesten azt kérte az Európai Tanács (ET) elnökétől, Herman Van Rompuytól, hogy miután nem vagyunk része az eurózó- nának, legyen megértéssel a kormány intézkedései iránt. Herman Van Rompuy kiemelte, tovább kell haladni a gazdasági unió megteremtése felé. Az ET elnökét fogadta Áder János államfő is.