Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-21 / 44. szám
12 2013. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK SPORT Bajnokok Ligája. A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésein: Arsenal- Bayern München 1-3 (0-2). G.: Podolski (55.), ill. Kroos (képünkön, 7.), Müller (21.), Mandzukic (77.). Porto-Málaga 1-0 (0-0) G.: Joao Moutinho (56.). A visszavágókat március 13-án rendezik. JEGYZET BÓDI CSABA Letudom az utódom jöjjenek A fiatalok! Tanuljanak elődeik hibáiból és vigyék többre. A mester csak akkor lehet igazán büszke, ha a tanítvány magasabb szinten műveli szakmáját, s amit útravalóként kapott, azt úgy hasznosítja, hogy azzal nemcsak önnön maga, de környezete is gyarapszik. IMÉNTIEK HANGOZHATNÁNAK akár példabeszédként is, azonban nem ezért íródtak. Nem, mert a szakma nagyjai igazán jól tudják, mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó edző legyen. Külső segítségre aligha szorulnak, ha dönteni kell, különösen nem az utódlás témakörében. Hogy milyen ismérvek alapján határoznak arról egy-egy klubnál, ki legyen alkalmas vezetőedzőnek, az az egylet magánügye. Különböző helyeken, különböző hatáskörrel, a tulajdonos, a fenntartó, a klubigazgató, a vezetés, és ki tudja, még hányféle tisztséget betöltő személy található 'átra, hogy megmondja, ki lesz a szakma első számú felelőse. Akad, ahol előbb kerül nyilvánosságra, hogy mi lesz a felállás a nem túl távoli jövőben, és ott nagyon nem örülnek, ha a tervek idő előtt napvilágot látnak. A szivárgás és szivárogtatás az uszodában sem túl kívánatos, mert ha jön a (hír)fo- lyam, nehéz gátat szabni. a minap az egri pólós utánpótlás-nevelésről értekeztünk. Este aztán kiderült, jövő nyártól váltás lesz az első csapat kispadján. A kineveljük az utódunkat címet ide citálva gondolhatott volna arra is a halandó, hogy eljött Tóth Kálmán ideje. De nem. A fiatal nem Egerből érkezik. a hiányérzetet mindenképpen jelezném. Tíz év után jöhet a váltás bejelentés Gerendás helyét Dabrowski veszi át, de csak 2014 nyarán Elkezdődött a visszaszámlálás. Gerendás György talán a már az egri edzőség utáni jövőt fürkészi, amiről most még aligha lehet bármit tudni. HIRDETÉS HUNGÁRIA Egy évvel ugyan meghosz- szabbította nyáron lejáró szerződését Gerendás György, ugyanakkor hozzátette: 2014 nyarán távozik a ZF-Eger férficsapatától. Az utód Dabrowski Norbert lehet. Sike Károly Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub elnöke, az egylet hivatalos honlapján megerősítette, valóban elkezdődtek a tárgyalások, megbeszélések a 2013/2014-es idénnyel kapcsolatosan. Erre azért volt már most szükség, mert Gerendás György vezetőedző szerződése az idény végén lejár, s minden további tárgyalást, nagyban befolyásol az ezen a poszton szerződést kapó személye - olvasható az egrivizilabda.hu-n. Mint azt a klub első emberétől megtudtuk, Gerendás Györggyel sikerült megállapodni, s még egy évig marad a ZF-Eger férfi csapatának vezetőedzője. Ezzel ősszel tizedik szezonját kezdi majd a megyeszékhelyi klub trénereként, érkezik ugyanakkor másodedzőként a 2003-ban Egerben vízilabdázó Dabrowski Norbert, aki jelenleg a szintén OB I-es BVSC vezetőedzője, s Benedek Tibor szövetségi kapitány segítője. A megállapodás értelmében, amikor a tizedik szezonját befejező Gerendás távozik az egylettől, Dabrowski fel- készülten, az egri játékosok, viszonyok, hagyományok és elvárások alapos megismerését követően veszi át a vezetőedzői posztot - jelentette ki Bárány, hangsúlyozta: a klub a témával egyelőre nem kíván részletesebben foglalkozni. Az első bajnokcsapat edzője köszön el a játékosként olimpiai bajnok, jövőre 60 éves Gerendás György tavaly tavasszal sorozatban ötödször vezette bajnoki döntőbe az egri együttest. Az ő nevéhez fűződik a klub történetének első bajnoki címe (2011), ezenkívül négy ezüst- (2008, 2009, 2010, 2012) és két bronzérem (2006, 2007) is szerepel a dicsőséglistáján. Magyar Kupát 2007-ben és 2008-ban nyert az egriekkel. A hazai sikerek mellett a LEN-kupában és a Bajnokok Ligájában is ért el szép eredményeket. Információink szerint Gerendás egy három nevet tartalmazó listáiJ kapóit’ ‘a "véze- tőktől, közülük esett a választás Dabrowskira. A BVSC jelenlegi trénere - aki a hírek szerint hároméves ajánlatra mondott igent - a Nemzeti Sport érdeklődésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést.- Nem hiszem, hogy fájó lesz a búcsúszezonom, nagyon sok edző megy úgy neki az adott évnek, hogy az lehet az utolsó, én azonban még sosem voltam így vele - válaszolta az országos sportnapilapnak nyilatkozva Gerendás György. - Egy-két napig téma lesz a személyem, aztán megy minden a maga útján, s ez így is van rendben. A távolabbi céljaimról, egyelőre felesleges beszélni, addig még fontos BL-meccsek és bajnoki rangadók várnak ránk. Meteor sújtotta a vécsi tizenegyet labdarúgás A Magyar Kupa megyei selejtezője 1. fordulójából tegnap pótolt mérkőzéseken vendégsikerek születtek. Vécsen gólzáport rendeztek a tar- nalelesziek, míg Hatvanban hosszabbítás döntött a pe- tőfibányaiak javára. Eredmények: Vécs-Tarnaleleszi MSE 1-15 (0-3). G.: Bodnár G., ill. Danó R. 4, Tóth M. 3, Szabó T. 2, Ország J. 2, Zubó (11-esből), Suha Sz., Dorkó A., Dorkó I. Hatvani Lokomotív SE-Petőfibánya 2-3 (0-0,1-1,2-2) hosszabbítás után. G.: Oláh Z., Fehér I., ill. Nagy Z. 2, Berki G. A Hort-Lőrinci és a Vámos- györk-Gyöngyöspata mérkőzés elmaradtak. ■ S. K. Hatvani döntetlen a Balmazújvárossal labdarúgás NB Il-es ellenféllel szemben játszott döntetlent szerda délután mezőkövesdi félkészülési érkőzésén az NB III. Mát- ra-csoportját vezető Zagyva-parti egylet. Eredmény: FC Hatvan-Balmazújváros 2-2 (0-1). HATVAN: Vajda (Bollók) - Illés, Horváth K., juhász B. (Hibó), Tóth P. - Mundi Z., Németh (Ficsor), Székesi - Szabó R., Franyó, Simon M. (Szabó B.). A hatvani gólszerzők: Ficsor, Székesi. ■ S. K. 1— 1® TOTÓ »Ü Tipjeink a 8/2. heti szelvényekhez: 1. Bayern München-Bremen 1 2.Augsburg-Hoffenheim IX 3. Mainz-Wolfsburg X 4. Hannover-Hamburg X 5. Stuttgart-Nürnberg IX 6. Schalke-Düsseldorf 1 7. M.gladbach-Dortmund X2 8. Fürth-Leverkusen 2 9. Man. City-Chelsea 1X2 10. Atalanta-AS Roma X2 11. Bologna-Fiorentina 2 12.Juventus-Siena 1 13. Paris SG-Marseille 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Internazionale-AC Milan X Az egri négyes jelessel ér fel az őszi bajnok Győri ETO ellen ligakupa Ez a sorozat nagyon fekszik az EFC-nek - A leendő szakmai igazgató, Mészáros Ferenc a lelátón ülve elemzett Ha egy üzlet beindul! Horváth Zoltán gólfelelős üzemi meny- nyiségben termelt találatai Ci- gándon megszokottá váltak, amikor 2011-ben az NB II-be feljutott Egri FC magához csábította a hórihorgas támadót. A légkört és a magasabb fokozatban történő pörgést azonban csak lassan szokta meg a 23 éves csatár, aki az NB I-es gárdában tavaly az ősz végére lépett ívelő pályára. Triplázott az Újpest elleni Ligakupa mécsesén, majd bajnokin bevette a siófokiak kapuját. Az idei edzőmeccseken is háromszor kapituláltak előtte a hálóőrök, mit több, az Imola-Hírlap-ku- pán teremben is nyolcszor volt eredményes. Tegnap aztán újra szólt Horváth-triplát jegyezhettek a médiamunkások. Az NB I-ben éllovas Győrnek hármat hintett HZ, jelentős érdemeket szerezve az ideiglenes jelleggel Tóth Dénes klubmenedzser irányította EFC győzelméből. A munkába egyelőre még nem álló szakmai igazgató, a lelátón szorgosan jegyzetelő Mészáros Ferenc azonban nemcsak a gólgyáros teljesítményét írhatta a pozitívumok közé, hanem a csapatként remekül mozgó társai produkcióját is. A visszavágó március 6-án lesz Győrben, ahol nagyon igyekezni kell az ETO-nak ahhoz, ha tovább akar lépni. Horváth Zoltán (jobbról) háromszor villant Képgaléria: heol.hu A Ligakupa középdöntője 1. fordulójának szerdai első mérkőzésén: Egri FC-Győri ETO FC 4-1 (2-0) Eger, Szentmarjay-stadion, 200 néző. V: Szabó Zsolt (dr. Varga Zs., Márkus T.) EGER: Sztankó - Balog Zs., Mecsinovics, Kovács G., Pillér - Cs. Pavicsevics - Farkas Á. (Zvara, 90.), Albert Á. (Katona A., 46.), Koós - Horváth Z. (Pavlov, 80.), Németh N. GYŐR: Molnár P. - Takács Á., Lang, Djordjevics, Tokody - Németh L. - Dudás (Farkas II. B., 61.), Nicorec, Trajkovic (Kalmár, 54.), Andrics - Kink. gólszerző: Horváth Z. (39., 44., 74.), Takács Á. (87. - öngól), ill. Takács Á. (62.). Tóth Dénes, az Egri FC megbízott edzője: - Idény eleji formában játszottunk, de szerencsére füvön tudtunk futballozni. Igazi csapatmunka eredménye a győzelem. Gratulálok mindenkinek, aki ennek a részese volt. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk a visszavágón. IGOR nicsenko, a győriek segédedzője, aki Pintér Attila vezetőedző helyett nyilatkozott: - Gratulálok az Egernek! Két hét múlva jön a visszavágó. következik: Egri FC-Puskás Akadémia, péntek, felsővárosi műfű, 15.00. ■ B. CS.