Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-11 / 35. szám

2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 A szervezés nem volt elég jogerő Másodfokon is bűnösnek mondták ki a volt egri polgármestert A szakszolgálati feladatok ellátásában az egri Móra Ferenc általános iskolának szerepet szántak. Nem rajtuk múlt, hogy ez elmaradt. Képünk illusztráció. Tizenhárom csapat a régiós döntőben EGER A Pannonhalmi Ben­cés Főapátság és a Rákóczi Szövetség az idén tizenhar- madszor hirdette meg a Kár­pát-medencei középiskolás diákok Cultura Nostra című történelmi versenyét. Az egri regionális döntőbe 13 gárda jutott be, s a háromfős csapatok a Keriben mérték össze tudásukat. ■ G. R. Beiratkozási akciót szervez a könyvtár hatvan Hétfőtől péntekig kü­lönleges Bálint napi akciót tartanak a hatvani Ady End­re Könyvtárban. A szerelme­sek ünnepén ugyanis egy esztendőre szóló ingyenes könyvtári tagsággal aján­dékozzák meg a szerelmes­párokat, nem különben a házastársakat. ■ T. B. Kétmillió forintba került a patikaépület mikófalva Elkészült a tele­pülés új gyógyszertári épüle­te. A polgármesteri hivatali korábbi épületét belül át­alakították, s új vizesblokkal bővítették. A kétmillió forin­tos átalakítást követően im­máron várják mindazokat, akik berendeznék az ingat­lant, s patikát nyitnának a településen. ■ T. B. Új helyre költözött a NORDA-iroda EGER Megváltozott a NORDA Heves megyei irodájának címe. A pályázók, kedvezmé­nyezettek ezentúl Egerben, a Szálloda utca 5. szám alatti irodaépületben találhatják meg a közreműködő szerve­zetet. ■ T. B. A Szálloda utcába költöztek A Balassagyarmati Törvény­szék helybenhagyta az Egri Városi Bíróság tavaly áprilisi elsőfokú ítéletét, amelyben társtettesként elkövetett jo­gosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében mondta ki bűnösnek Eger volt polgármesterét, dr. Nagy Imrét. A döntés jogerőre emelkedett. Szalay Zoltán Amint arról a Hírlap többször is beszámolt, az ügyészség társtettesként jogosulatlan gaz­dasági előny megszerzése bűn­tettének és magánokirat-hami­sítás vétségének elkövetésével vádolta meg Eger 2006 előtti polgármesterét, az Egri Kistér­ség Többcélú Társulása elnökét és Kovács Attilát, a kistérségi iroda vezetőjét. A társulás köz­oktatási referense, Molnár La­jos és általános elnökhelyette­se, dr. Bajzát György esetében bűnsegédként megvalósított magánokirat-hamisítás volt a vád. Hét tárgyalási nap után az Egri Városi Bíróság mondta ki az elsőfokú verdiktet, amellyel dr. Nagy Imrét 300 napi tétel pénzbüntetéssel sújtotta, egy napi tétel összegét 3 ezer forint­ban állapítva meg. Jelezte azt is, hogy a 900 ezer forint meg nem fizetése esetén a szankciót napi tételenként egy - összesen 300 - nap fogházbüntetésre kell átváltoztatni. Kovács Atti­lát 450 ezer forint pénzbünte­tésre ítélte, egy napi tétel össze­gét 1.800 forintban határozta meg. A fogházra való átváltoz­tatás (250 nap) lehetőségét itt is fenntartotta. Ugyanakkor a bíróság mind a négy vádlottat felmentette a magánokirat-ha­misítás vádja alól. Indokolásában az elsőfokú bíróság egyebek között meg­fogalmazta, hogy az ország 2005. évi költségvetéséről szó­ló, 2004-ben megalkotott tör­vény értelmében a kistérségi többcélú társulások - így az eg­eger valamikori polgármestere az egész büntetőeljárás során végig kitartott amellett, hogy nem bűnös a terhére rótt cselek­ményekben. Véleménye szerint a jogszabályok által megkívánt közoktatási és szakszolgálati feladatellátásba a szervezés, az előkészítés is mindenképpen beletartozik. Meghallgatásakor elmondta azt is, hogy az ügy­ri is - intézményfenntartással összefüggő normatív működési támogatást igényelhettek köz­oktatási, szociális, gyermek- jóléti, intézményi feladatok ellátására. Ennek az volt a fel­tétele, hogy teljesítsék az adott ■ A társulás a kincstártól átutalt összeget logopédiai ellátásra fordította. ágazatra érvényes, külön kor­mányrendeletben megszabott követelményeket. Ezek között szerepelt az is, hogy a pénz­ügyi segítség felhasználásának feltétele a teendők tényleges végzése, s az, hogy legkésőbb 2005. február 15-étől gondos­kodnak is a feladat-megvalósí­tásról az egyes szakszolgálati ben rhinden döntés testületi elő­készítés után született, külön szakapparátus vizsgálta a jog­szabályi hátteret. Külön is hangsúlyozta: nem is igazán érti, miért vádolták meg, hiszen senkinek nem volt egy fillér haszna sem az ügyön. Az egri kistérség példaértékű működését pedig országos el­ismerés övezte. ellátásban résztvevő gyerme­kek, tanulók száma alapján. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a rendeleti feltételek tel­jesüléséhez nem volt elegendő, hogy az említett feladatok ellá­tását vállalják, azt szervezzék, hanem valóságosan kellett (vol­na) eleget tenni a jogszabályi kívánalmaknak. Ehhez azon­ban 2005. február 15-éig meg kellett volna születnie a meg­állapodásnak, hogy a feladatok végzéséről - ez esetben - az eg­ri önkormányzat intézményei, a Városi Nevelési és Logopédiai Tanácsadó, illetve a Móra Fe­renc Általános Iskola és Előké­szítő Szakiskola gondoskodik. A támogatási igényléshez szük­séges formanyomtatvány azon­ban valótlanul tartalmazta, hogy a többcélú társulás teljes körűen biztosítja a rendeletben előírtakat. Az Államkincstár a benyújtott igénylés alapján több mint 8 millió forintot utalt át több részletben a társulás­nak, amely ezt 102 ezer forint kivételével logopédiai ellátásra használta fel, míg a 102 ezer fo­rintot utóbb visszautalta. Az ítélet ellen fellebbezett az ügyész, illetve dr. Nagy Imre és Kovács Attila is. Ám másodfo­kon a Balassagyarmati Törvény­szék helybenhagyta a döntést, amely így jogerőre emelkedett. Nem félünk a medvétől A medve vérszomjas vadállat. Igaz ez akkor is, ha csupán egy hetvenkilós, Szlováki­ából hozzánk tévedt barna- medvéről van szó. Szeren­csére mi, magyarok ma már tudjuk a bajt kezelni, hiszen szinte valamennyi televí­ziós csatornán „nyomatták ezerrel” a segítőkész vadász intelmeit: ha összetalálkoz­nánk és a jószágnak támadó kedve lenne, nem szabad megijedni. Kiabáljunk, or­dítozzunk, és lehetőleg mu­tatkozzunk nagyobbnak a Kárpátok fenevadánál! értem, bólintottam hang­talanul, végigmérve saját testalkatom, miközben arra gondoltam, hogy mégis csak szerencsésebb lenne, ha a Balassagyarmat környéki málnásban Fekete Laci - a harmadik évezred Toldi Miklósa - szaladna össze az elkóborolt macival. Ő biz­tosan tudna nagyobbnak mutatkozni, és a hangja sem oly „megfakult”. Az is meg­fordult a fejemben, hogy ha nem egyedül kirándulnék, talán hasznát venném sprin­ter múltamnak. Mert a med­vével szembeni túlélési tech­nikák közül jó a vadász által említett is, de több ember kb- zül azért a leggyorsabbnak van a legnagyobb esélye a „jobb félni, majd elszaladni” népi mondás jegyében. arra is hangzottak el jó ta­nácsok, hogy mit kell tenni, ha a „mézevő” a városba téved. Ne tegyünk például élelmiszer-maradékot a ku­kába, mert a medve ezt meg­érzi, és máris felborogatja a konténert egy-egy darabka szafaládáéért, száraz ke­nyérért. A műsorkészítők persze, nagyvonalúan elhall­gatták, hogy ha a mackónak netán sikerül megelőznie a környék mindig fürge ku­kázók. Ők ugyanis helyzeti előnyben vannak a felvidéki négylábúval szemben, már ami a helyismeretet illeti. ez van, macikám. Neked itt annyi! Dr. Nagy Imre nem is értette, miért vádolták meg Versmondók versenye Egerben elődöntő Húsz hevesbeli középiskolás mérte össze a tudását Fehérborból ízlelhettek többet a helyi borbírálók A mátrai áramkimaradások jelentős károkat okoznak A Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban húsz diák részvételével rendezték meg a „József Atti­la” X. Országos vers-, énekelt vers- és prózamondó-verseny megyei elődöntőjét A közép- iskolás korosztályt megszólító, a Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény által szervezett versenyre hat művel nevezhettek a tanulók, akik Jó­zsef Attila, Weöres Sándor és megyénkben alkotó költemé­nyeivel és énekelt versekkel érkeztek a megmérettetésre. A szakmai zsűri elnöke Kiss 1 László, a Magyar Versmondók | Egyesületének vezetője volt. Az | országos döntőre Tatabányán 2 kerül sor áprilisban. ■ Sz. E. A Heves megyei versmondók között Szakiári Réka is színpadra lépett borbírálat Nyolcadszor ren­deztek Bormustrát Makiáron. A helyi művelődési házba negy­venhat bort vittek el a termelők, hogy a borbírák véleményt mondhassanak róla. A Nagytá- lya-Maklár Hegyközség elnöke, Bajzát László elmondta: a must­rán ezúttal a fehér borok voltak többségben, hiszen ebből 25-öt hoztak a szemlére a makiári szőlősgazdák. Rozéból hármat, vörösborból pedig 18-at nevez­tek a bírálatra. A hegyközség, az önkor­mányzat és a nyugdíjasklub rendezvényén műsorok is fokozták a hangulatot. A bo­rokhoz harapnivaló járt: zsíros kenyér lila hagymával. ■ G. R. áram nélkül Újabb húszórás áramkimaradás okozott bosz- szúságot a Felső-Mátrában élőknek ás az ott turisztikai vállalkozást üzemeltetőknek a múlt héten. Ez az idei szezon harmadik nagyobb áramszü­nete volt a hegyen, és ismét jelentős károkat, bevételki­esést okozott a sípályák, szál­láshelyek üzemeltetőinek. Épp ezért érezte úgy Balázs József (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, hogy ellátogat a mát- raszentistváni Síparkba, ahol tegnap sajtótájékoztatót tartott. Szerinte mielőbb megoldást kell keresni a sorozatos áram­szünetekre a Mátrában. Ezért a felelősök egy asztalhoz ülteté­sét szorgalmazza, mivel úgy vé­li, az áramellátás a mai, kiszá­míthatatlan formájában több ezer ott élő, üdülő vagy sportoló ember életét keseríti meg. A képviselő szerint csak úgy lehet turizmust fejleszteni, ha az alapszolgáltatások bizto­sítottak. A Mátrában ez most nem garantált. Balázs József kiemelte: nevetséges vis major­nak nevezni, ha a Felső-Mátrá­ban havazás miatt szünetel az áramszolgálatás. Úgy kell meg­oldani az áramellátást, hogy a hó ne okozhasson gondot, hi­szen a hegyvidéki települések egyik legnagyobb megélhetési forrása a havas sportokhoz kapcsolódó turizmus. ■ G. R.

Next

/
Thumbnails
Contents