Heves Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-11 / 35. szám
2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ HORIZONT - SZOLGALTATAS 13 Heves megye: kerékpárúton előbb járunk zagyva-gát A Hatvant érintő projekt a tervek szerint zajlik, immár a közbeszerzési eljárások is elindultak A Zagyva-menti kerékpárút előkészítése megyénket illetően a tervek szerint zajlik. Már elkezdődött a közbeszerzési eljárás is. Tari Ottó- „A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Salgó- tarján-Boldog települések közötti szakaszon” című kiemelt pályázat előkészítése kistérségünkben a tervek szerint alakul. Eszes Béla jánoshidai polgármester félreérthetően nyilatkozott a Salgótarján és Szolnok közötti kerékpárút-projekt Hatvant is érintő részével kapcsolatosan - közölte lapunkkal Szabó Zsolt, a Zagyva-parti város vezetője, országgyűlési képviselő. Tette mindezt annak kapcsán, hogy a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei, Hatvantól mintegy ötven kilométerre fekvő település első embere nemrég egy interjúban összevontan említette meg a két térségben zajló előkészítő munkálatokat. Eszes Béla azt mondta: a hatvani kistértséget Szolnokkal összekötő, a Jászságot átszelő kerékpáros út megépítéséhez elvileg a pénz rendelkezésre áll, ám az előkészítő folyamat több mint egy évig is eltarthat még. A Salgótarján és Szolnok között létesítendő kerékpárút nyomvonalának nem jelentéktelen része a Zagyva folyó gátján vezet majd. A fejlesztést valamennyi térségben fontosnak tartják. Az új közlekedési útvonal funkciója többféle lehet, így a turizmust és akár a munkába járást egyformán segítheti. A tapasztalatok szerint előbbi lesz a domináns, de lehet olyan hozadéka is, hogy a sportosabb munka- vállalók kényelmesebb, biztonságosabb körülmények között juthatnak el munkahelyükre. Valószínű az is, hogy egyesületek, civil közösségek vagy éppen iskolai csoportok Zagyva-parti kerékpártúráinak lesz a színhelye az új kerékpárút.- A hatvani kistérségben mintegy tíz kilométeres szakasza halad majd az útnak, a további kilencven kilométer pedig Jászfényszaru és Boldog határától Szolnok megyében - mondta a jánoshidai polgár- mester. - A nyomvonal döntő mértékben a Zagyva gátján vezet, ahol viszont erre nem nyílik lehetőség, ott a töltés mentén, illetve helyenként a 32-es főútvonal mellett - jelentette ki Eszes Béla., megjegyezve: a Jászfényszaru és Szolnok között tucatnyi település ön- kormányzata érintett a fejlesztésben, s egyeztetni kell a vízüggyel, a közútkezelővel és az érintett magánszemélyekkel is. Úgy vélt, mindezek figyelembe vételével legkorábban 2014-ben kezdődhet meg az építkezés. Szabó Zsolt hatvani polgár- mester szerint az általa vezetett település és annak térsége előbbre tart az előkészítésben, mint a Szolnok megyei régió.- Az Észak-Magyarországi Régióban „A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Salgótarján-Boldog települések közötti szakaszon” című kiemelt pályázat gesztora Hatvan - jelentette ki. - A Boldog és Hatvan közötti, mintegy tíz kilométer hosszú kerékpárút csatlakozik majd az Észak-Alföldi Régióban megvalósuló Szolnok és Boldog község közötti szakaszhoz, s ezáltal megvalósul a két régió összekötése. Tehát két különállóan Kalandpark is lesz majd A TERVEK szerint a kerékpárútvonalon végig jól követhető, többnyelvű információs és orientációs táblákat helyeznek ki. A nyomvonalon több ponton pihenőhelyek létesülnek padokkal, asztalokkal, kerékpártárolóval, információs táblával. Az, útvonal mentén Hatvanban, a Kastélykert és a Zagyva-töltés közötti területen kerékpáros- lombkorona kalandparkot alakítanak ki. A Zagyva felett kerékpáros- és gyalogoshíd épül, ami összeköti a lombkalandpar- kot, az úgynevezett „szigetet” és a Népkertet. A szigeten lesz egy felszíni kerékpáros akadály- és kalandpark, ami több nehézségi fokozatú pályát tartalmaz. megvalósuló, ám egymáshoz szorosan kapcsolódó turisztikai fejlesztésről van szó. Ennek értelmében a közbeszerzés is külön ütemezésben történik. A Hatvant érintő kerékpárút megépítése tehát az elképzelések szerint zajlik, a projekt előkészítése az ütemezésnek megfelelően halad, s immáron a közbeszerzési eljárások is elindultak. A két régióban futó két külön pályázat más-más ütemezésben valósul majd meg - közölte Szabó Zsolt. MOZI, SZÍNHÁZ AGRIA MOZI 16 ÉS 19 ÓRAKOR: A nyomorultak 17.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Jégbe zárva 17.30 ÓRAKOR: URÁNIA MOZI 15.30 ÓRAKOR: Egyesült állatok 17.30 ÓRAKOR: Lincoln 20.30 ÓRAKOR: Hitchcock ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 ÓRAKOR: A messzi dél vadjai GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16 ÓRAKOR: Egyesült állatok iá órakor.- Pi élete 20.15 ÓRAKOR:UnCOln 15.30 órakor Samsara 17.30 ÓRAKOR: Kettős játszma 19.30 ÓRAKOR: A rajtaütés GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 14.30 érakor: Filharmónia (Ifjúsági bérlet) 19 ÓRAKOR: „Molto vivace” (az Egri Szimfonikus Zenekar koncertje) ÁLLATORVOS éjszakai állatorvosi ügyelet február 11-én este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Varga Éva látja el az állatokat. (RENDELŐ: Eger, Ankli J. u. 13.) Telefon: 06/30-9950-600. az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen” fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAKI A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Farsang 10.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 11.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó-Csudafa Mesenap 2012 18.30 Fogadóóra - közszolgálati magazin 19.00 HírAdás 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás 20.20 Agriasport - televíziós sportmagazin 20.50 Sport+ ZF-Eger-Junior válogatott OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Telefonos játék 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nézőtér - kulturális magazin 19.04 Reklám 19.07 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből, 6. rész - ismeretterjesztő sorozat 19.30 Aktuális 19.44 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális 20.29 Esti képek 20.30 Képújság III.II ,1II .1.1 '■■■■■■■■■ 00.00 Képújság - 6.00 így képzőnk mi - az EKF szakismertető riportfilmjei 10.00-töl és 18.00-tól a múlt keddi adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Változások a 2013-as felvételi eljárásban 10.32 Táncok Bökönyből - Jászság Táncegyüttes, Jászberény 10.40 Tanárképzés az Eszter- házy Károly Főiskolán 11.00 Az agrárágazat nemzetgazdasági szerepe különös tekintettel a HELYI MŰSOROK borágazatra 11.35 Insequence - természetfilm 11.54 így képzőnk mi - az EKF szakismertető riportfilmje 12.00 így képzúnk mi - az EKF szakismertető riportfilmjei 14.00-töl és 21.00-től a múlt pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 így képzőnk mi - az EKF szakismertető riportfilmjei 14.20 Román táncok - Tisza Tánc- együttes, Szolnok 14.27 Az EKF képzési kínálata és kiemelt hallgatói támogatások az EKF-n 15.05 így képzőnk mi - az EKF szakismertető riportfilmjei 15.30 A magyar bormarketing lehetőségei az új körülmények között 23.00 képújság RÁDIÓ EGER 00.00 - 5.00 - Aváros ritmusa 5.00 - 6.00 - Magyar óra 6.00 - 10.00 - Jó reggelt, Eger! Szabó Sándorral (félóránként hírek, időjárás, útinform, 7.15 - Sporthírek) 10.00 -12.00 - Műsorvezető Rohlicsek Judit 12.00 -14.00 - Déli kívánságműsor (tel.: 36/420420, SMS: 20/339-3333, face- book.com/radioeger, 13.40 - Sporthírek) 14.00 - 18.00 - Műsorvezető Debnár Ádám (17.45 Sportmix) 18.00 - Agria Hírei, napi hírösszefoglaló 18.06 - 20.00 - Rádió Eger Top 20, slágerlista Debnár Adómmal 20.00 - 20.06 - Agria Hírei, napi hírösszefoglaló (ism.) 20.06 - 22.00 - Luxiunk Blackmix (a legnagyobb fekete zenék, mixben) 22.00 - 00.00 - A város ritmusa AGRIA TV 0.00 Képhír 8.00 Film 10.30 Képhír 13.30 Magazin 14.30 Közvetítés 15.30 Magazin 16.00 Közvetítés 16.30 Magazin 17.00 Közvetítés 19.00 Magazin 20.00 Archív 21.00 Közvetítés 21.30 Film 22.00 Bedekker DIÓ RÁDIÓ 00.00 - 4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55 - 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55 -10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55 - 14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánióval, sztárhírekkel 14.55 - 19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55 - 24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00 -10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25. 8.25, 10.00, 18.00, 20.00, 21.55.23.55 SZENT ISTVÁN RÁDH 5.00 Napkőszöntó hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Mesterségem címere 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium - Szólj, Uram! 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá Magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.30 Hitvalló 16.05 Regionális Hírek 16.30 Kora esti hírmondó 16.45 A régió sportja 17.00 Szentmise közvetítése a Fájdalmas Anya Servita templomból 18.30 Rózsafüzér 19.00 Hírek 19.10 Nem középiskolás fokon 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.40 Hét nap - Hírösszefoglaló 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) PROGRAMAJÁNLÓ felsőtárkány A Világjáró klubban ma 17 órakor a Faluházban Barna Béla tart fényképes előadást ázsiai trópusi kalandozásokról, amelyben Kínát, Borneót és a Fülöp-szigeteket hozza közelebb az érdeklődőkhöz. hatvan Az Ady Endre Könyvtárban február 28-áig látható a Boldo- gi Gobelinek című kiállítás. gyöngyös A Mátra Művelődési Központ Fotógalériájában Váczi Anna fényképész műveiből nyílt kiállítás. SZIHALOM A Művelődési Házban ma 10 órától a Szihalmi Művészeti Iskola és az Észak-magyarországi Filharmónia közös szervezésében a Miskolc Dixiland Band ad műsort. Programajánlónkat az Evai. Zrt támogatja. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ 17.00 KRONOBIOLÓGIA MINT ÖNISMERET ELŐADÓ: Viszlay Anita. HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház. FEBRUÁR 15., PÉNTEK 20.00 Magashegyi Underground koncert HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház. FEBRUÁR 16., SZOMBAT 19.00 ÉJSZAKA ZÖLDBEN - Zenés csemege télvíz idején FELLÉPNEK: Pitti Katalin és Berkes János operaénekesek, Rácz Kati jazz díva, Felkai Miklós gitáros, Kéméndi Tamás harmonika virtuóz és sokan mások. A zenei élmény meUett táncbemutató, vetítés, gitárpárbaj, tombolajáték, stb. házigazda és műsorszerkesztő: Gonda László zongorista-előadóművész. HELYSZÍN: . Bartakovics Béla Közösségi Ház MŰVÉSZETEK HÁZA Vitkovics-emlékszoba CÍM: Széchenyi u. 55. nyitva: hétfőtől péntekig: 10-től 16 óráig. \ v