Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-30 / 25. szám
2013. JANUÁR 30., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 KTE: számvetés és elismerések egér Az elmúlt évet értékelte a fővárosban keddi ülésén a Közlekedéstudományi Egyesület. Az eseményen díjakat is átadtak, megyénkbe öt elismerés került. Aranyjelvény kitüntetést Rapcsák Róbert, a közútkezelő osztályvezetője, ezüstjelvényt Gombály László, a megyei közlekedési felügyelőség vezetője vehetett át. Jeszenszky István nyugdíjas Kerkápoly Endre-díjat, Botos Éva, a közútkezelő munkatársa Ifjúsági-díjat kapott. A Heves Megyei Hírlap tevékenységét a Közlekedéstudományi Egyesületért Emlékplakettel ismerték el. ■ P. A. Új cég viszi el a szemetet az idén egerszólát Változás történt a helyi hulladékszállítással kapcsolatban, mivel az előző szolgáltató felmondta az ön- kormányzattal kötött szerződést. Idén már a PEVIK Kft. végzi ezt a szolgáltatást a faluban, miután a rendkívüli testületi ülésen a képviselők úgy döntöttek, hogy két évre szóló szerződést kötnek a szolgáltatóval. ■ P. A. Falugyűlés is és közmeghallgatás is felsőtárkány Falugyűléssel egybekötött közmeghallgatást tartanak február 7-én 18 órától a faluház nagytermében. A község lakói beszámolót hallhatnak dr. Juhász Attila Simontól, aki szól az elmúlt esztendő eredményeiről és a jövőbeni tervekről. Az érdeklődők ezután elmondhatják kérdéseiket, javaslataikat is. ■ P. A. Dr. Juhász Attila Simon Véget vetne az életének elkeseredés A halálos beteg zsadányi nő egy éve nem kap járadékot Törő Istvánná és férje. Az asszony könnyeivel küszködve beszélt arról, milyen nehéz helyzetbe került. Nem lát kiutat, már az öngyilkosságra is gondolt. Elkeseredésében már az ön- gyilkosságon gondolkodik az a tarnazsadányi asszony, aki áttétes rákbetegsége okán jogosult lenne járadékra, ám azt egy éve nem kaphat. Dolgozni nem tud, így még szociális támogatásra sem tud jogosultságot szerezni. Guti Rita- Az unokám szájától kell elvennem a falatot, hogy ne haljak éhen. Már az öngyilkosságon gondolkodom - mesélte kálváriáját a végsőkig elkeseredett Törő Istvánné, amikor szerkesztőségünkhöz fordult. Az asszonynál 2010. júniusában diagnosztizálták a mellrákot, amely addigra már áttéteket is okozott. Az akkor érvényes jogszabályoknak megfelelően 66 százalékos egészségkárosodást és rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg. Közben azonban változtak a csökkent munkaképességű emberek ellátására vonatkozó törvények. Törőné állapotát is felülvizsgálták, és megállapították, hogy az nem változott. A jogszabályi módosulások miatt viszont elvesztette a járadékra való jogosultságát. Ezzel akkor szembesült, amikor tavaly februárban már nem érkezett meg a korábban folyósított rokkantnyugdíja. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) jogorvoslati osztályától kapott határozatból kiderül, miért nem kap a nyugdíj helyett bevezetett rehabilitációs járadékot. E szerint: „bár Törő Istvánné egészségi állapotának mértéke 34 százalék, C2 minősítési csoportba tartozó, de az igénybejelentést megelőző öt évben nem szerzett 1095 nap biztosítási időt.” Az asszony teljesen elkeseredett, hiszen ördögi kör az, amibe került.- A betegségem miatt nem tudok dolgozni. A betegségem előtt közvetlenül munkanélküli voltam, segélyen éltem, rövid ideig gyesen voltam. Ez most a baj, ezért nem jár a járadék. Öregségi nyugdíjra viszont jogosult lesz, ha megéri a nyugdíjkorhatárt, hiszen, mint elmondta, 27 évet dolgozott korábban fröccsöntőként. ■ A jogszabályi módosulások miatt elvesztette a járadékra való jogosultságát az asszony. Ezt erősítette meg dr. Daj- kó Péter, a Heves Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének igazgatóhelyettese is, amikor a problémával megkerestük:- Törő Istvánné megváltozott munkaképességű személyek ellátásának megállapítása iránt nyújtotta be igényét a rehabilitációs szakigazgatási szerv jogelődjéhez. Az eljárás során az NRSZH szakértői bizottsága vizsgálta az igénylőt. Az ellátás megállapításának azonban további feltétele, hogy az igénylő a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át biztosított legyen. Törő Istvánné azonban nem rendelkezett ennyi biztosítási idővel, kérelmét elutasították. Törőné fellebbezést terjesztett elő, de az NRSZH jogorvoslati osztálya az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az igénylő a határozatok ellen keresettel fordult az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, ahol a peres eljárás jelenleg is folyamatban van. Dajkó Péter hozzátette: a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvény szerint jártak el. Kérdésünkre, mennyire egyedi a tarnazsadányi asszony problémája, közölte: „kérelmek elbírálása során több esetben előfordul, hogy az igénylő a jogosultsági feltételek közül a meghatározott mértékű biztosítási idővel nem rendelkezik, ám arról nincs statisztika, hogy ezek az esetek az elutasított kérelmek között milyen arányt képviselnek.” Szociális segély igénylését tanácsolták neki akik a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira nem jogosultak, azok a jogszabályok értelmében a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvényben meghatározott ellátásokat igényelhetik a települési önkormányzat jegyzőjénél, vagy a járási hivatalnál - mondta dr. Dajkó Péter. az egy éve ellátás nélkül lévő nő ezt korábban meg is tette, igényelt ilyen ellátást a helyi ön- kormányzatnál, de hogy ezt meg is kapja, legalább 30 napot dolgoznia kellene közmunkásként. Orvosi javaslatra ezt nem vállalta. A Magyar Rákellenes Ligától is próbáltak segítséget kérni. Ott azt javasolták, keressenek jogi képviselőt. Erre viszont nincs pénzük. ÁRPÁSI ZOLTÁN Éhségérzet és memória a miniszterelnök azt mondta a héten egy nyíregyházi sajtótájékoztatón, hogy „kormánya az emberek mindennapi életét érintő özönvíz- szerű változásokat zúdított az országra, az elmúlt két évben”. Lehet szeretni vagy nem szeretni Orbán Viktort, kétségtelen, hogy beszédeiben szemléletes hasonlatokat használ. El is képzeltem mindjárt, hogy jön Noé a hatalmas bárkájával, hogy menedék nyújtson nekünk, magyaroknak. Amivel nagyon megküzdene, mert ebben a párthovatartozásoktól tagolt országban nem olyan egyszerű kérdés, ki mehet, ki nem mehet vele: ezek lelöknék azokat, s azok lelöknék ezeket. Szerencsére ezúttal sem bárkáról, sem ezekről és azokról nem volt szó, a kormányunk által ránk zúdított „özönvizet” ki így, ki úgy, de mindannyian túléltük. azért ez sem volt egyszerű! Például a mélyszegénységben élőkre gondolva eltöprenghetünk azon, hogyan vészelhették át az elmúlt éveket szinte a semmiből. A kilátástalanságon kívül vigaszuk legfeljebb csak annyi lehet, hogy nem felejtenek. Japán tudósok héten közzétett kutatási eredménye szerint ugyanis az éhségérzet javítja a memóriát. Ami a pártok és a mindenkori kormányok számára nem lehet megnyugtató. Itt van legalább kétmillió - egyesek szerint hárommillió - éhező ember, akik mindenre emlékeznek. Nem felejtették el, mit mondott (tett) Gyur- csány, mint ahogy azt sem felejtik el, hogy mit tesz (mond) a mostani kormány. nem jó, ha emberek éheznek, pláne, ha gyerekeknek nincs mit a tejbe aprítani. Enni adni nekik, „halat fogni megtanítani” őket a kormányok és a politikusok közös felelőssége. Nem feltétlenül azért, hogy elfelejtsék azt, amit szeretnének velük elfelejtetni. Emlékfal avatás a Wignerben ünnep Tisztelegtek a volt igazgató, Szabó Péter előtt Három érvényes pályázat étkezett a rektori tisztre Már januárban kevesebbet fizetnek az egriek a távhőért Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolában a napokban ünnepi kuratóriumi ülést tartottak. Az eseményen megválasztották Sós Istvánt, a megyeszékhely alpolgármesterét a kuratórium új tagjának. Az iskola volt vezetője, Szabó Péter halálának második évfordulója alkalmából emlékfalat avattak fel az intézményben. A tanintézet egykori címzetes igazgatója tiszteletére Tóth Péter, a Tometh Fémtechnika Kft. tulajdonosa, a középiskola egykori diákja adományozott emlékplakettet. Az ünnepségen a kuratórium tagjain és az J adományozón túl a Szabó Péter £ családja is jelen volt. ■ Szabó Péterné és Tóth Péter az emlékfal felavatása után ►Folytatás az 1. oldalról ekf A Rektori Pályázatot Elbíráló Bizottság tiszte értékelést megfogalmazni az intézmény szenátusa számára, így segítve a legmagasabb főiskolai testület véleményének kialakítását. Dr. Kis-Tóth Lajos elmondta: március 10-éig dolgozói értekezletet hívnának össze, amelyen a pályázók bemutathatják programjukat. A szenátus a március 27-ei ülésén tárgyalja a kérdést, amikor az elbíráló bizottság és a Tudományos Tanács véleményét is meghallgatva a pályázókat értékeli és rangsort készít a fenntartónak, amely dönt. ■ S. B. S. olcsóbb Éves szinten több mint 91 millió forintos szám- laérték-csökkenést hoz az egri távfűtés egészén a lakossági díjfizetők számára az egri távhő árának tíz százalékos csökkentése - tájékoztatta a Hírlapot Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezérigazgatója. A cég maradéktalanul végrehajtotta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly év végén hozott rendeletét a távhőszolgáltatás lakossági díjainak tíz százalékos csökkentéséről. Várkonyi György elmondta, a január elsejétől érvényes hődíjcsökkentést a tavalyi árakhoz képest hajtották végre, az inflációt sem érvényesítették, ami valójában azt jelenti, hogy a tíz százaléknál valamivel magasabb is a mérséklés. A 2013. január havi számlákat már az új díjtételekkel küldte ki az EVAT Zrt. A módosítások eredményeként egy átlagos méretű, átlagos fogyasztású lakás éves bruttó díja 18 ezer 396 forint éves összeggel csökkent, ami 12 havi részfizetés esetén havi 1533 forinttal kisebb számlát jelent. Várkonyi kiemelte: már folyik a cég éves tervének a pontosítása. Beszámolt még arról is, hogy két ajánlat is érkezett a tervezett biofűtőmű megvalósítására. Ezekről folyamatosan tárgyalnak. ■ G. R.