Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-19 / 16. szám

2013. JANUÁR 19., SZOMBAT AZ EV EMBERE OLVASÓINK ELOÜ A HÉT EMBEREI ­elismerés A lapunkból kivágott fényképpel levélben, valamint a HEOLhu-n is szavazhatnak, BALÁZSNÉ FODOR EDINA Publikációi nem jelentek meg, de tavaly világot látott második önálló kötete, amit a Lajosvárosi templom felszentelésének 75. évfordulójára adott ki. BÁRDOS FERENC Az egri önkormányzat által alapított Pro Agria szakmai díjat vehette át Eger Ünnepén. Büszke arra, hogy minden funkciójára civilek jelölték. BORBÉLY ANDRÁS A Bornemissza Gergely Szakközép- és Szakiskola nyerte el tavaly Egerben az Év iskolája címet. Az igazgató rendkívül büszke iskolája szellemiségére. 1----------7,7 J3 - fl 7 7. 7 7.' BU DAI GYULA Gyermekként egyik kezében egy gyutacs robbant fel, de megfogadta az atyai tanácsot, s máig tudja: semmi sem történik hiába. Megírta Szurdokpüspöki krónikáját.---7-7,77,-­BUKTA IMRE Gyermekkori vágya teljesült, van piros traktor a mezőszemerei portáján, s boldog ember. A Műcsarnokban február tizedikéig látogatható a tárlata. ÉGÉI BENEDEK Rendhagyó módon mutattuk be a Hét emberét, a májátültetésre váró, igazán tehetséges hatvani kisfiút. Diáktársai koncerttel segítették gyógyulását. DR. GÁL JÁNOS A Magyar Könyvvizsgáló Kamara oklevéllel és ezüst érmével ismerte el az egri szakember több évtizedes, példaértékű, áldozatos munkáját. DR. HÓKA JÓZSEF A Hatvani Városi Bíróság nyugalmazott elnökének munkáját a hatvani önkormányzat a legrangosabb elismeréssel, díszpolgári címmel ismerte el. HORNYÁK ISTVÁN Ha valaki igazán ismeri a hajléktalanok világát, akkor az az egri utcai szociális munkás, Hornyák István, aki fejből tudja azt is, hogy kinek hányas lába van. JANYIK JÁNOS HENRIK Tizenötéves volt, amikor Miskolcon izomsorvadást diagnosztizáltak nála. Sosem hitte el, hogy ez visszafordíthatatlan. Optimizmusa töretlen. KAKUCSI-CSERNÁK ZOLTÁN Az Egerben élő festőművész három monumentális alkotáson örökítette meg a vár 1552-es ostromának meghatározó pillanatait. KORPONAI TÜNDE A lőrinci óvodapedagógus munkáját rövid időn belül kétszer is elismerte az önkormányzat. Munkája a kiteljesedést jelenti számára. KOVÁCS JÁNOS Az Egerben működő Agria Polgárőr Egyesület Kovács Jánost választotta az előző esztendő polgárőrének. Olyan ember ő, aki igazán szeret tenni a közösségért. LACZIK FECÓ A Beatrice hatvani illetőségű basszusgitárosa nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy nem engedi elkallódni a környék tehetséges, ifjú zenészeit.----------­DR . CSÁFOR HAJNALKA Az Eszterházy Károly Főiskola PR-igazgatója, megbízott tanszékvezetőként pályázta meg a kinevezetti státust. Egy felmérés szerint a hallgatók kedvelik. KOLLÁR BRIGITTA A Recsken élő fiatal hölgy eladta legdrágább kincsét, a krosszmotorját, megváltotta a repülőjegyét, s önmagára lelt az El Camino nyolcszáz kilométeres útján. DR. LOBOCZKY JÁNOS A Magyar- Német Filozófiai Társaság elnökségi tagjává választották 2012-ben az Eszterházy Károly Főiskola J tanszékvezető főiskolai tanárát. FÁBIÁN ZSUZSANNA A logopédus, gyógypedagógus és beszédtanár a szakma legnagyobb elismerését, a Palotás Gábor-díjat és a Mesterlogopédusi címet vehette át. FERENCZY TAMÁS Az egri városgondozási cég üzemegység­vezetőjét a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség elnöksége az Év Főkertészének választotta. DR. FÜLÖP LAJOS Nyolcvanadik születésnapja alkalmából emlékkönyvvel köszöntötték ismerősei és barátai a nyelvészt, aki mindig hűséges volt Gyöngyöshöz. DR. GYETVAI GYULA A mátraderecskei mofetta igazgatója túl a hetvenen ma sem érzi a munka súlyát, imád orvos lenni. Évtizedes küzdelme után zöld utat kapott a mofettakezelés. DR. HALMOS PÉTER Az egri fül-orr- gégész, audiológus főorvos munkáját Pro Agria Életműdíjjal ismerte el a megyeszékhely önkormányzata az augusztusi nemzeti ünnepen. DR. HAUSER ZOLTÁN Az Eszterházy Károly Főiskola rektora hálás a sorsnak, hogy részese lehetett a Líceum megújulásának. Pro Chultura Christiana-díjjal jutalmazták. KOÓS GYULÁNÉ A hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona vezetője több évtizedes kimagasló munkájáért díszoklevelet vehetett át Szabó Zsolt polgármestertől. 7 | 7 - |,7 - 7 7 | - 7 aj-----------------------­FÜ LÖPNÉ ZÁMBORSZKI MÁRIA Diákjai köszöntötték az Arany János Általános Iskola és Szakiskola nyugdíjba vonuló igazgatóját, aki Arany Katedra-díjat is kapott a pedagógusnapon. — T

Next

/
Thumbnails
Contents