Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-19 / 16. szám

2 HORIZONT - OKTATÁS 2013. JANUAR 19. SZOMBAT Elsőre még nem sikerült olcsó, jó kivitelezőre rábukkanniuk bekölce Még az előző évben közel 50 millió forintot nyert a regionális operatív prog­ramból a helyi önkormányzat. Ebből alapvetően a közösségi és közlekedési infrastruktúrát javítanák. A helyhatóság a na­pokban döntött a kiírt közbe­szerzési eljárás eredményéről.- Három cégtől kértünk be árajánlatot. Az egyik vállalko­zás az út, az autóbusz-forduló és a buszmegálló felújítására ajánlatot nem adott, a hiány- pótlási felhívásnak nem tett eleget, így az ő ajánlatukat érvénytelennek minősítettük. A másik két cégé viszont érvé­nyes volt, de az általuk kért díj meghaladja a pályázati és ön­rész keretét, hitelfelvételre pe­dig nincs mód. Az eljárás így eredménytelen lett - mondta el dr. Horoghné dr. Németh Ka­talin polgármester. A testület újabb ajánlati felhívással meg­hívásos közbeszerzési eljárás kiírásáról határoz majd. Az önkormányzat az 50 millió forintból felújítaná, korszerűsítené a művelődési házat, rendezvények tartására alkalmasabbá tenné a környe­zetét. Felújítanák a gazdasá­gi épülethez, sportpályához vezető utakat, megoldanák a csapadékvíz-elvezetést és a parkolást. Megújul a hat busz­váró és a buszforduló. Remélik, a beruházás nyár közepéig be­fejeződik. ■ T. B. Hallatták hangjukat a T. Házban parlament Képviselőink 183 önálló indítványt tettek, és 263-szor szólaltak fel Az elmúlt évben Heves me­gye országgyűlési képviselői alaposan lövették a részüket a parlamenti munkából. Sike Sándor A parlamenti honlap tanúsá­ga szerint képviselőink között nincs olyan, aki ne kért volna szót az Ország Házában. Az egyetlen Heves megyei szo­cialista dr. Sós Tamás - közel száz önálló indítvánnyal (dön­tő többségük kérdés volt) és 65 felszólalással (4 óra 15 percet beszélt) - igencsak aktív volt. A Jobbiktól Sneider Tamás és Mirkóczki Ádám ugyan orszá­gos listáról jutott a T. Házba, ám kötődnek Heves megyéhez. Sneider önálló indítványainak száma éppen a fele - 48 - volt Sóséinak. Egy azonnali kérdést tett fel Kerecsenden továbbra is a cigánybűnözés az úr? cím­mel, és erre adott képviselői választ 3 perc 13 másodperc­ben. Mirkóczki Ádám ötven­négyszer kért szót és 14 önálló indítványt jegyez. A pártelnök Vona Gábor nevéhez húsz ön­álló indítvány fűződik, köztük a Magyarország uniós csatla­kozásának eredményeit és hát­rányait feltáró eseti bizottság létrehozásáról, vagy a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, s a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom álla­Dr. Lukács Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője például tizenkilencszer élt a felszólalás jogával mi megrendeléseinek jogszerű­ségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásá­ról. Vona 24 hozzászólásában több mint 2 órát beszélt. Demeter Ervin (Fidesz) elő­ször a 2012. év Világörökség Éveként történő megünneplé­séről beszélt, majd A feltáratlan állambiztonsági múlt és az el­múlt húsz év morális adósságai címmel szólt hozzá. Párttársa, Herman István a gazdasági és informatikai, a számvevőszé­ki és költségvetési bizottság tagjaként, s az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság elnöke­ként tolmácsolhatott bizottsá­gi véleményt, összesen több mint háromnegyed órában. A szintén fideszes Balázs József kilencszer, dr. Nyitrai Zsolt hét­szer emelkedett szólásra. Szabó Zsolt 11 felszólalásával 44 per­cet vett igénybe, dr. Tóth József három hozzászólásában túllép­te a negyedóra beszédidőt. Ő az önálló indítványainak egyi­kében arról érdeklődött, miért járhatatlanok a dél-hevesi utak. Dr. Lukács Tamás tizenki­lencszer emelkedett szólásra és a nemzetiségi jogokkal össze­függő egyes törvények módosí­tásáról önálló indítványt is tett. Habis László kétszer szólalt fel napirend előtt, hat percben vett részt a kulturális örökség vé­delméről, s az egyes közpénz­ügyi tárgyú törvényekről szóló záró, illetve általános vitában. A kormánymegbízott szintén aktív volt Horváth László (Fidesz) hoz­zászólásaival az október 1-jei ülésnap munkájából vette ki ré­szét. Ekkor folyt vita a kiemelt jelentőségű beruházások meg­valósításának gyorsításáról szó­ló törvény módosításáról. A kép­viselő előbb kétperces felszóla­lást kért, majd az általános vitá­ban közel tíz percet beszélt még. A kormánymegbízott a fideszes dr. Navracsics Tiborral, dr. Sza­bó Erikával, Kosa Lajossal, Ro- gán Antallal, dr. Láng Zsolttal és dr. Pesti Imrével közösen jegyzett önálló indítványt is tett a 2012-es esztendei költségvetés módosításához. ■ Jól vizsgáztak képvise- lőink az ülésteremben? Szavazzon hírportálunkon t ma 16 óráig: HEOLhu A szavazás eredményét holnapi szá­munkban közöljük. ili A '"" /■ ■ •• >*>" I / ■ ■ V i uj köznevelési törvény számos változást hoz idén HIRDETÉSEK If, rlnrivi AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY szerint idén szeptembertől kö­telező lesz az óvodáztatás. Az óvodavezetők szerint felesleges pánikot kelteni, eddig is egyez­ségre tudtak jutni a szülők és a pedagógusok arról, hogy a gyerek elég érett-e az iskolára. Az iskolák egy részének pedig egyenesen jól jön majd a sok új elsős, a körzeti iskolák viszont bajban lehetnek.- Eleve annyi gyerek jelent­kezik hozzánk, ami meghalad­ja a férőhelyek számát, így ha több beiratkozó jön tavasszal, ak­kor sem kell iga­zán új helyzettel szembenéznünk - fogalmazott az egyik egri általános isko­la igazgatója az idén januártól életbe lépett új köznevelési tör­vény hozta változásokról. A mó­dosítások értelmében ugyanis idén szeptembertől már azok a gyerekek is tankötelesek, akik csak augusztus 31-én lesznek hatévesek, várható tehát, hogy jóval többen kezdik majd meg az általános iskolát. Am az óvodavezetőknek és a szakér­tői bizottságnak megmarad a lehetősége, hogy ha a gyerek nem áll készen, még egy évet az óvodában tartsák. A törvény módosítja a tankötelezettség időtartamát is: az óvodai neve­lés hároméves kortól kötelező, a felső korhatár pedig 16 évre csökken. A törvénymódosítás követ­kezménye az is, hogy bármeny­nyire is szeretnének az óvodák elnézőek lenni, ha a hatéves gyerek érettnek bizonyul az iskolakezdésre, el fogják kül­deni, mert különben nem lesz hely a belépő gyerekeknek. Két éve, a törvény terveze­tének tárgyalásakor Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár azt nyilatkozta: a pedagógusok életpályamodelljét 2013-ban vezetnék be, ám ennek egyelő­re nem látni az anyagi fedeze­tét. Ha mégis sikerülne forráso­kat átcsoportosítani a központi költségvetésben, netán a szak- szervezetek bér- követelése nyo­mán egyezségre jutni: a pedagó­gusok jelentősebb béremelésre szá­míthatnának. Ha nem, akkor csupán 2014-től jutnának ma­gasabb bérhez. A pedagógu­sok alapilletménye egyetemet végzettek esetében a jelenlegi minimálbér 200 százaléka, fő­iskolát végzetteknél a jelenlegi minimálbér 180 százaléka lesz az ígéretek szerint. A törvény legtöbb újdonsá­gát a 2013-2014-es tanév kezde­tén vezetik be. Ekkor lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás, a peda- gógus-életpályamodell, illetve a pedagógusok új típusú mun­kaidő-számítása. A következő tanévben indul­nak a köznevelési Híd-progra- mok, és akkortól érvényesek az új csoport- és osztálylétszámok is. Akkor vezetik be az általá­nos iskolákban felmenő rend­szerben az erkölcstant és a he­lyette választható hittant. ■ SZOLNOKI FŐISKOLA A továbbtanulás nem kérdés! Válassz a Szolnoki Főiskola népszerű alapképzései-, vagy felsőoktatási szakképzései közül, hogy megvalósíthasd önmagad! További információ a www.szolf.hu oldalon és a Nyílt napon! ■ver! A Sancta Maria Általános Iskola és Gimnázium (Eger, Kossuth u. 8.) szeretettel várja az iskolába készülő gyerme­keket szüleikkel együtt az alábbi időpontokban: 2013. január 25,7:40 nyílt nap a gimnáziumban (4-8. osztályosnak) 2013. január 28,9:00 játszóház a nagycsoportos óvodásoknak 2013. február 6,8:30 nyílt nap az alsó tagozaton (1-4.osztály) Nyílt napok: 2013. január 10. 10,00 óra 2013. január 17. 10,00 óra 2013. február 7. 10,00 óra 2013. február 14. 10,00 óra Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. i Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeretettel várjuk a leendő első osztályos gyerekeket és[ szüleiket a •0#öLA ^ fsK „Hívogat az Eszterházy! M rendezvényünkre 2013. január 26-án, 9.30-12.30 óráig az iskola Bartók tér 4. sz. alatti épületébe. Programjaink:- Tájékoztató előadás a szülők részére- Játszóház a gyerekeknek További információk: www.gyakorlo.ektf.hu JSKC Mérlegképes könyvelő és adótanácsadó tanfolyam indult Várjuk még jelentkezését! Csatlakozási lehetőség az alábbi képzésekhez: TB és bérügyi szakelőadó, TB ügyintéző, Bélügyintéző, Pénzügyi-számviteli ügyintéző Januártól új helyre költöztünk: 3300 Eger, Makiári út 4/B. Tel.: 36/515-664, 06 70/377-3204 www.skc.hu/development Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00214-2006, Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-18 21 Híreink a weben: Elkezdődtek a központi felvételi írásbeli vizsgák tegnap elkezdődtek a közép­iskolák központi írásbeli fel­vételi vizsgál: a 9. évfolyamra 59.300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mint­egy 4600-an jelentkeztek. Á 9. évfolyamra írásbeli fel­vételi vizsgát szervező intéz­mények száma 475 (az intéz­mények 45,8 százaléka), a 6 évfolyamos gimnáziumoké 66 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 47,5 százaléka), a nyolc évfo­lyamos gimnáziumok száma 56 (az ilyen tanulmányi terü­letet is meghirdető gimnáziu­mok 62,2 százaléka). Pótírásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát, amihez kü- lön-külön feladatlapok készül­tek azoknak, akik a nyolc, a hat évfolyamos gimnáziumba és a középiskola 9. évfolyamá­ra jelentkeznek. A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizs­gázó és szülője az igazgató által meghatározott helyen és időben, az iskola képvise­lőjének jelenlétében megte­kintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és - csak a hivata­los javítási-értékelési útmu­tatótól eltérő értékelés esetén - az értékelésre észrevételt tehet. ■ A 2013/14-es tanévben vezetnék be a pedagógusok életpályamodelljét.

Next

/
Thumbnails
Contents