Heves Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-20 / 297. szám

2012. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK HNHMI■■■■■■■mMHHHHHMI Erdélyből újonc csapat is érkezik januárban a férfi Dobó-kupára kézilabda Hat élvonalbeli és két másodosztályú csapat rész­vételével rendezik január 19­20-án az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Dobó Kupa nemzetközi férfi felkészülési tornát. A Heves Megyei Kézi­labda Szövetség rendezvényén újoncot is avatnak.- Az erdélyi Torda település csapata, az ÁCS Potaissa az esemény történetében először tagja a mezőnynek - tájékoz­tatott a szervezők nevében Paulovics Zsolt. - A román bajnokság dobogóra pályá­zó együtteséről beszélünk, amelyet játékerejét tekintve az esemény legjobbjai között tartunk számon. A nemzetközi jelleget az osztrák középcsa­patnak számító UHK Krems is erősíti. A magyar elit mezőnyt három együttes képviseli, köz­tük a torna egyik favoritjának számító B. Braun Gyöngyös. Heves megyei együttesként, a mátraaljaiakon kívül, a máso­dosztályú SBS Eger-Eszterházy SzSE gárdájáért szoríthatunk. A lebonyolítás a korábbi években megszokott rend szerint zajlik. Mindkét nap a körcsarnokban láthatják a csapatokat, a szombati csoport­meccsek után vasárnap a hely­osztókkal zárul a viadal. A CSOPORTBEOSZTÁS. A CSOPORT: Tatai AC (NB I/B, Nyugat, 5.), ÁCS Potaissa (ro­mániai), Váci KSE (Budapest Bank Férfi Liga, 8.), Orosházi FKSE (Budapest Bank Férfi Li­ga, 10.). B csoport: Mezőkövesdi KC (NB I/B, Kelet, 3.), SBS Eger-Eszterhazy (NB I/B, Ke­let, 5.), UHK Krems (osztrák), B. Braun Gyöngyös (Budapest Bank Férfi Liga, 6.). ■ S. K. Az egriek otthon készülhetnek A hölgyek BELGRÁDAmagyar-i Bronzérmesként zárt a szerbiai Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott. Rég­óta vártunk már hasonló ered­ményre, de a sikerek az utóbbi időben elkerülték a szakágat. Sokan már a kontinenstornát megelőzően aláírták volna az éremszerzést. A rendezési jogot év közben kapta Szerbia, a ja­nuári férfi Eb tapasztalataiból indulva nem érdemtelenül. A nők kisebb támogatást kaptak a lelátóról, mint év ele­jén a férfiak, a kijutást ugyanis nehezítette az időjárás, s a kö­zelgő karácsony is. A csoport- mérkőzéseken azonban így is több száz magyar buzdította a lányokat. Csalódást jelentett, SPORTTÜKÖR 15 IWMHIWIWWTIT'hMBBSiHHIMBlMMBIIlllTB 1111——'— EUK: összekovácsolódtak részidő Kétezertizenegy augusztusa óta sokat lépett előre a klub Az MLSZ-dnök szerint több honi, kevesebb légiós labdarúgó kell Kovács Ottó (középen) most már minden tekintetben vezető szerephez jutott az Egri Úszó Klubnál. Úgy tűnik, jó irányt választottak. Az egylet elnökeként is irá­nyít immár a szakmai vezető az Egri Úszó Klubnál (EUK), ahol kiderült: az összevonás révén hatékonyabbá vált az egylet működése. Bódi Csaba „Az idő és az elvégzett mun­ka bizonyította, hogy megvan az a személy, aki tudja mit kell végrehajtani.” Kovács Ot­tó nem szorult rá a méltatásra, ám Visontai József megyei szö­vetségi elnökhelyettes szavai alighanem legyezgették a szak­ember hiúságát. Amikor 2011. augusztusában az Eger Városi Úszó Klub és az Integra Agria SE erőit egyesítve megalakult az Egri Úszó Klub, székfogla­lójában az új vezetőedző azt hangsúlyozta „a cél, hogy min­den területen rendezett, tiszta, átlátható viszonyokat teremt­sünk, és szakmailag egységes munkát végezzenek az úszók.” Nos, olybá tűnik, hogy a ko­rábbi megosztottságot felvált­va, az egri úszósportot az okta­tástól a felnőtt versenyeztetésig egységes rendszerben kezelő tréner igazi siker-Kováccsá vált. Ezt elsősorban és legin­kább azonban nem az eredmé­nyekre értendő, bár ott is je­lentős az elmozdulás. Erről ta­núskodik az 2012-es országos bajnokságokon elért 26 döntős helyezés, valamint a 359 pont, amely 195 egységgel haladja meg a 2011-es rangsorban 70 egyesületből egyedüli egri egy­letként 32. jegyzett integrás pontgyűjteményt. A megyeszékhelyen 1984- 85-ben sportolt, majd Békésről újra Hevesbe szegődött Kovács egyik legfőbb érdemének azt tartják, hogy a Lugosi Dénes vezette elnökséggel egyetér­tésben megoldott magára rég­óta várató problémákat. „Nem csodát akartunk tenni, hanem rendszert létrehozni” - pillan­tott vissza az elnöki tisztség­ről leköszönt Lugosi, egyben átadva a stafétát Kovácsnak. A határozott lépések emberként az Eger Termál Kft. ügyvezető elnöke megnövekedett egyéb elfoglaltságaira hivatkozva állt fel az elnöki székből, mert úgy érezte, hogy az új vezetővel „ru­galmasabb és hatékonyabb lesz a szervezet”. A hatékonyságról annyit, hogy a nem egészen másfél éves időszak alatt 630 gyermek ke­rült a klub látókörébe, s közülük 240-250 fiatalt folyamatosan bent is tudtak tartani a Bits- key-uszodában, ez pedig igen­csak példaértékűnek számít. A jelenlegi felállás szerint az EUK szakmai stábjában vezetőként Kovács Ottó a 14 és attól idősebb korosztállyal foglalkozik (ezek száma 15 fő), utánpótlás irányí­tóként Pohl Anette a 12-14 éve­sek (15), Sallai Bea a 10-12 (20), Patkó Kata a 8-10 (30), Erdélyi Krisztina és Rostás Andrea a 6-8 esztendősök (20-20) gya­korlásait vezényli. Mint az lát­ható, a 2011-es nyári állapothoz képest hárommal csökkent az alkalmazott trénerek száma, Er­délyi Annamária, Barta Monika Bajnokként Szeivolt Melinda vitte a prímet szeivolt Melinda révén orszá­gos bajnoki címnek örülhettek az EUK-nál az idén, amire rég­óta nem akadt példa Egerben. A Héraklész bajnok program 12 éves tagja a gyermek korosztály 100 és 200 méteres mellúszó számában nem talált legyőzőre. A 11 éves Cseke Petrától jövőre várhatnak még többet, mint ahogy ez érvényes a 13 eszten­dős Szilvási Gréta esetében is. Sokra hivatott tehetségként Hol­ló Balázs, Kripkó Ádám és Ko­vács Gréta kívánkozik még az élre, nem feledve a váltóban re­meklő Rompos Dórát, Szedmák Enikőt és Nagy Natáliát sem. és Lázár Rita ugyanis már nem tagja a team-nek. Az úgynevezett feladásos rendszerben az óvodás úszó programot az úszásoktatás kö­veti, majd a versenyzői csopor­tok jönnek, meghagyva a helyet a hobbi társulat képviselőinek is. A szerkezet nem igen válto­zik azok után sem, hogy a kor­mányzat jóvoltából jövőre vár­hatóan 1,5-2 milliárd forint jut­hat az úszás sportágnak. Eger regionális központként juthat kiemelt szerephez és lehetőség­hez, amely edzőtáborok, kül­földi versenyek és felszerelések formájában mutatkozhat meg. Az EUK előrehaladott tárgyalá­sokat folytat a Kemény Ferenc Sportiskolával úszóosztály be­indításról, ami újabb minőségi szintbeli fejlődést eredményez- j hét. A kezdeményezések mö­gött ott áll a vízfelület vonatko­zásban 14, a működéshez pedig 4,5 milliós támogatást biztosító önkormányzat. A klub alelnö- keként Rázsi Botond alpolgár­mester világosan látja a pénz felhasználását, amelynek jó | helyre fordítását immár a szin­tén alelnöknek választott dr. Bíró Melinda főiskolai tanár is nyomon követheti. Ehhez jön még a szülők áldo­zatvállalása, akik nélkül hiába valónak tűnne minden fárado­zás. labdarúgás A Magyar Labda­rúgó Szövetség (MLSZ) elnöké­nek bejelentése szerint limitál­ni fogják a külföldi játékosok számát a hazai élvonalbeli bajnokságban. Csányi Sándor erről az egy­kori válogatottak szerdai talál­kozóján beszélt, melyre ezúttal is a Puskás Ferenc Stadionban került sor. Az elnök köszöntő­jében reményét fejezte ki, hogy 2013-ban az egész magyar lab­darúgás olyan sikereket ér el, amelyek méltóak a válogatott idei remek eredményeihez.- Sokkal kevésbé lenne hite­les a programunk, ami alapján szeretnénk visszakerülni Eu­rópa élvonalába, ha a múltban nem lettek volna kiemelkedő sikerei a magyar labdarúgás­nak - folytatta az MLSZ elnö­ke. - Nem volt eredménytelen az idei esztendő, számos terü­leten látható pozitív változás. Szerinte az OTP Bank Liga sokkal érdekesebb, mint ko­rábban, több csapat áll harc­ban a nemzetközi kupaszerep­lést jelentő helyekért.- Az utánpótlás is jelentős javuláson ment keresztül, nőtt a csapatok és a sportoló gyere­kek száma, de hatékonyabb a szakmai munka is - mondta, majd elismeréssel szólt Mezey Györgyről, aki szavai szerint „az edzőképzés élén fantaszti­kus munkát végzett, de most átadja a helyét”. Csányi reményét fejezte ki, hogy magasabb színvonalú lesz az egycsoportos NB II., amely az élvonalba be nem ke­rülő fiatalok számára megfele­lő fejlődési lehetőséget nyújt.- Azt szeretnénk, hogy ne külföldiek és kiöregedett NB I-esek levezetőterepe le­gyen a másodosztály. Ezt a versenykiírás módosításával és anyagi ösztönzéssel fogjuk elérni - részletezte az MLSZ elnöke. - Célunk, hogy az első osztályban is minél több ma­gyar játékos szerepeljen. A ver­senykiírás tartalmazni fogja, hogy a 24 fős keretből legalább nyolc játékos hazai legyen, és ezt a számot minden évben növelni fogjuk. Az utánpótlás­pénzek elosztásánál az olyan műhelyek sokkal kevesebb támogatást kapnak, ahonnan nem kerül ki NB I-es magyar játékos. ■ S. K. is megmutatták, milyen a minőségi kézilabda íorvég elődöntő kivételével minden helyosztót csemegeként élhettek meg a kilátogató szurkolók hogy az elődöntőre kevesen, talán 200-an utaztak, ami vél­hetően a beharangozott ónos esőnek, vagy a munkanapnak volt köszönhető. A meccs esé­lyesének a norvégok számítot­tak, amely igazolta nagyobb tudását. A másik elődöntő - az egykori Társországok össze­csapása - azonban igazi sport­élményt hozott: a helyszínen ezer montenegrói biztatta csa­patát, míg a meccs végére (so­kan félidő környékén érkeztek, hiába komoly ellenőrzés volt) tízezer hazai szurkoló fütyült az ellenfél támadásainál, vagy _ éppen kiáltotta, hogy Szrbija! A J pályán hatalmas csata zajlott, I s bár a játékvezetők megadták Reméljük, jövőre ugyanitt hasonló kép készül majd a magyarokról a lehetőséget a szerbeknek, vé­gül a kistestvér jutott a finálé­ba, nem érdemtelenül. A vasárnapi finálé és bronz­mérkőzés méltó lezárása volt a tornának. A norvégok és a magyarok 500-600-an, a mon- tenegróiak kétezren gyűltek össze, a szerb tömeg azonban elmaradt. A meccsek a hibák ellenére élvezhetőnek, izgal­masnak bizonyultak. A kisdön- tőn mindenki előtt felrémlett az elvesztett aranyak képe, a hosszabbításban pedig min­denki torkaszakadtából kiabál­ta a Ria-Ria Hungáriát! Pihenni már nem lehetett. Görbicz Ani­ta kulcsfontosságú hetesénél sokan oda sem mertek nézni, aztán már csak a gála maradt. Érdemes megemlékezni az itthon nem közvetített döntő­ről is, ahol a többség a durva, ám most mégis a szimpatikus kiscsapat szerepét kapó (ezt ténykedésükkel a játékvezetők osztották rájuk) crnagorácok- nak szorított. Akik a helyszí­nen izgultak, maradéktalanul elégedettek lehetnek, csak a büntetőpárbaj hiányzott. Az éremátadás előtti, szórakozta­tónak szánt műsor viszont na­gyon nem. Bár a januárinál ki­csit gyengébb volt a szervezés, összességében jól vizsgázott Szerbia. Bízzunk abban, hogy legalább ilyen lesz a jövő évi világbajnokság is. ■ T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents