Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-07 / 260. szám

4 HORIZONT - SZOLGALTATAS 2012. NOVEMBER 7., SZERDA Tízezrek fogadták Mindszentyt Hatvanban szentségnapok A főpásztor Jézus Szíve és az Oltáriszentség városának nevezte a Zagyva-parti települést Mindszenty József. A kommunisták közellenségnek kiáltották ki, az Andrássy út 60.-ban megkínozták, vallomásait meghamisították. Egyes források szerint félszázezren hallgatták Mindszenty József hercegprí­más Hatvanban megtartott beszédét. A főpap 1947-ben példamutató városként szólt a településről. Tarl Ottó Az idei esztendő Mindszenty József éve. Az egykori herceg- prímás 120 éve, 1892-ben szü­letett; egyetemes történészi vélekedés szerint nemcsak a hazai egyházhistória, hanem a magyar történelem egyik legjelesebb alakja is, aki élete, munkássága révén és az 1956- os forradalomban betöltött sze­repe folytán emblematikus sze­mélyiséggé vált. A főpásztor neve Hatvannal is összekapcsolódik, hiszen 1947-es, a település főterén el­mondott beszéde - amit egyes adatok szerint 35-40 ezren, Ko­vács János és Soós Ádám hely- történészek forrásai szerint vi­szont 65 ezren hallgattak meg a városháza előtt - mindmáig az egyik legfontosabb mozza­nata a XX. század regionális jelentőségű vallási és egyben közéleti eseményeinek. Hat­vani Márk helytörténész ku­tatásai szerint az 1947. június 7-én és 8-án az Oltáriszent­ség tiszteletére megrendezett eucharisztikus kongresszusról Mindszenty kijelentette: az túl­nőtt a Váci Egyházmegye kere­tein, és szinte országos jelleget öltött. Ami tény: a katolikus ün­nepség a második világháború utáni helyi vallási megmozdu­lások közül máig a legnagyobb volt. Csak a Duna-Tisza közéről körülbelül tízezren jöttek el. (A néhai Németi Gábor „mint­egy 10 000 főt” jelöl résztvevő­ként egyik írásában, a Hatvani Lexikon „30-35 ezer embert” említ, míg az esemény után jú­lius 28-án felülnyomott alkal­mi levelezőlap „a helybelieken kívül 50 000 fős hívőseregről” beszél.) A katolikus hívek már a rendezvény előtt egy-két nappal gyü­lekeztek a vá­rosban, a ne­ves vendége­ket pedig a hatvani prépostság papjai fogadták személyesen a vasútállomáson. Hogy ki szá­mított kiemelt vendégnek, azt a képeslap hátnyomatán külön is feltüntették: „Részt vett ezen Megyésfőpásztorunkon, Her­cegprímás úron, az egri érsek úron kívül még három püspök, négy prelátus és több kanonok, apát és pré­post. Jelen volt 150 áldozó­pap.” Június 7-én, szombaton dél­előtt 8 óra 30 perckor a Mind­szenty József által celebrált ün­nepi misével kezdődtek a prog­ramok. Ezután a Katolikus Körben, az Ipartestületben és a városházán voltak előadások, illetve megbeszélések. Csík Jó­zsef prépost a templomban mi- nistránsokat avatott, majd és éjféli misét tartott. Június 8-án, vasárnap este a gyertyás körme­net után a résztvevők elismerés­sel nyilatkoztak a kongresszus hatalmas erkölcsi sikeréről. S hogy miről beszélt Mind­szenty bíboros a Kossuth té­ren...? Családról, hazáról, hit­ről. Szólt az elszakított ország­részek vagyonfosztottjairól, deportáltjairól, az igazságról és az igazságtalanságról. És hát, Hatvanban lévén, szólt a hely Az utolsó hercegprímás mindszenty József 1892-ben Csehimindszenten született. Bí­boros, Esztergom érseke, Ma­gyarország utolsó hercegprímá­sa. A kommunista hatalom 1948-ban letartóztatta, s a nép­bíróság koncepciós perben élet­fogytig tartó /egyházra ítélte, később házi őrizetbe került. A forradalom idején rádióbeszé­deket mondott, s felmentette hi­vatalukból a kollaboráns papo­kat. November 4-én az amerikai követségre menekült; 1971-ben hagyhatta el Magyarországot, 1975. május 6-án halt meg a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét Mariazellben helyez­ték el, majd 1991-ben az eszter­gomi érseki kriptában talált végső nyugalomra. szelleméről is: „Ha kimondjuk ezt a szót, Hatvan, vasúti sín­párjaival az élet lüktetését je­lenti. Valahányszor népünk életében idegesen és gyötrően izgalmas időszak következik, Hatvan mindig hallatott magá­ról. (...) Hatvan tanít és példát ad az Oltáriszentség és Jézus Szíve városaként. (...) A hatva­ni szentségnapok segítsenek az értékek egybefogásában és az üdvösségben, Ámen." ■ A neves vendégeket a prépostság papjai személyesen fogadták a vasútállomáson. MOZI AGRIA MOZI 16 ÉS 18 ÓRAKOR: Lorax 16.30 ÉS 18.30 ÓRAKOR: ízek palotája 17 ÉS 19 ÓRAKOR: Magic boys URÁNIA MOZI 14 ÓRAKOR: Asterix és Obelix - Isten óvja Britanniát 16 ÓRAKOR: Kertvárosi kommandó 18 ÉS 20.45 ÓRAKOR: 007 - Skyfall ILLÉS GYÖRGYTEREM 17.30 ÓRAKOR: Nővér GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 ÓRAKOR: Lorax 16 ÓRAKOR: Rontó Ralph, 3D 18 ÓRAKOR: 007 - Skyfall 20.30 ÓRAKOR: Elrabolva 2. 15 ÓRAKOR: Tüskevár 17 ÓRAKOR: Paris-Manhattan 19.30 ÓRAKOR: Szerelmet a feketepiacról ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet, no­vember 7-én este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Szarka Szilárd látja el az állatokat. (RENDELŐ: Eger, Szvorényi u. 42.) Telefon: 70/2752-694. AZ ÜGYELETI beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hír­lap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu cím­re várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotó­ját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Ikrek Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen“ fényképezőgépét, várjuk a fotóit! EGER VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó. a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szig­nál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés, útinform 18.20 Angol nyelvleckék (ism.) 18.30 Pénz­világ - gazdasági magazinműsor 18.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés, űtinform 19.20 Nem­zeti Park híradó, 4. rész (ism.) 18.30 Kutturkorzó - kulturális ajánlóműsor 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés, útinform 20.20 J. Haydn Krisztus hét szava a keresztfán - jótékonysági koncert az egri Bazilikában. A Szent István Tv műsora (ism.) 21.25 Az egri Tűzoltó Múzeum története (ism.) LÍCEUM TV-képújság - 08.00-tól az aktuális keddi adás ismétlése 08.00 LTV-szignál 08.02 Mondjunk mancsot, Bende! - Bemutatkozik a 'Mondjunk mancsot!" Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület 08.08 Tudományos arcképcsarnok - Vissy Károly meteorológus 08.55 Zenekar az árok­ban - Juhász D. Viktor (Mozgóképkultúra és Média- ismeret szak) dokumentumfilmje 09.30AZ ébenfa paripa - Manu-Art Bábcsoport Pomáz - k é p ú j s ág-10.00 EKF Sport - az Eszterházy Kárai) Főis­kola sportmagazinja - szerk. Fenyves Balázs (ism.) 10.30 EnterHód Vásárhelyi KS-EKF-Eger-HÉSZ- férfi kosárlabda mérkőzés (ism.)- képújság -14.00 Arról van szó...- az EKF közéleti magazin- műsora -képújság -18.00 Firkászok, ami a toliból kifér - szerk. Fenyves Balázs 18.30 Kispesti NKK-Eszterházy KFSC-GloboSyS - női kézilabda mérkőzés (NB IB, kelet. 7. forduló) 20.00 SBS-Eger Eszterházy SzSE-Nyíregyháza-Nyír-Komplett - fér­fi kézilabda-mérkőzés - képújság - 21.30-től a múlt pénteki adás ismétlése 21.30 LTV-szignál 21.32 lonescu, a kopasz énekesnő - abszurd drá­ma 22.32 Insequence - természetfilm, kész. Tisza Balázs 23.00 Királydráma, avagy a náthás király esete a rebellis birkapásztorral - Mákvirágok Báb­csoport, Sárszentmihály 23.15 Itt is, ott is Recsk - helytörténeti magazin -képújság­GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 17.00 Novum - Tudásközpont a környezetért, és az egészségért (12) 17.30 Képúj­ság 38.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 38.02 Hitvilága - vallási műsor 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Sport? 1. rész 19.00 Reklám 19.03 Sport? 2, rész 19.30 Aktuá­lis - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.44 Városháza - Jászárokszállás magazinja 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 20.29 Esti képek 20.30 EP-percek Egészségvédelem (12) 20.45 Hírháló 21.00 Az ötödik támadás - jugoszláv háborús filmdráma (16) 23.00 Hírháló 23.30 Műveltségi kvíz DIÓ RÁDIÓ 00.00 - 4.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55 - 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal napindítókkal 9.55 - 10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55 -14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55 -19.55 Délutáni robogás Kür­tös Istvánnal - hazavezetó közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55 - 24.00 A legtöbb sláger változatosan RÁDIÓ EGER 00.00 - 5.00 - A város ritmusa 5.00 - 6.00 - Ma­gyar óra 6.00 - 10.00 - Jó reggelt, Egerl Szabó Sándorral (félóránként hírek, időjárás, útinform 7.15 - Sporthírek) 10.00 -12.00 - Műsorvezető Rohlicsek Judit 12.00 - 14.00 - Déli kívánság- műsor (tel.: 36/420-420, SMS: 20/339-3333, fa- cebook.com/radioeger 13.40 - Sporthírek) 14.00 : 18.00 - Műsorvezető Debnár Ádám (17.00 - Üzleti figyelő 17.45 - Sportmix) 18.00 - Agria hí­rei - napi hírösszefoglaló 18.06 - 20.00 - Rádió Eger Top 20 slágerlista Debnár Ádámmal 20.00 - 20.06 - Agria hírei - napi hírösszefoglaló (ism.) 20.06 - 00.00 - A város ritmusa SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napkószöntő hírek, kalendárium 7.00 Szent­mise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 11.05 Évezredek asztalánál 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium - Szólj, Uram! 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) A magyar irodalom gyöngyszemei 13.40 Népzenei kincses­tár 14.05 Az élet megy tovább 14.35 Neuma (ism.) 15.15 Hét végi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Ér­ték-adó 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hír­mondó 17.30 A régió Sportja 17.45 Egyházi hírek 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor - Keresztény Közéleti Akadémia 19.00 Hírek 19.10 Iránytű (ism.) 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Szi­luett (ism.) 21.35 Az élet megy tovább (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) PROGRAMAJÁNLÓ Egerben ma délelőtt 10 órától az Uránia Filmszínházban az Ara- nyéletkorúak matinéja keretében az Ezüstidő Szabadidős Egyesület ötéves fennállásáról, eddigi műkö­désükről tart erlőadást Fűrész Já­nos, az egyesület elnöke. felsőtárkányban a falu­házban ma délután 17.30 órakor, majd csütörtökön délelőtt 10 órá­tól Gyulavári Kata, kineziológus tart előadást kismamáknak és anyukáknak. GYÖNGYÖSÖN, a Károly Róbert Főiskola könyvtárában energe­tikai tanácsadó napot tartanak pénteken délután két órától, ahol az energia-racionalizálás folya­matának várható eredményeiről, a megújuló energiaforrásokról, az épületek hőkamerás vizsgálatának előnyeiről is szó lesz. EKMK NOVEMBER 7., SZERDA 16.00 CSILLAGOK EGERBEN Nemzetközi Ifjúsági Tánc­fesztivál az Egri Orosz Nyel­vi Klub szervezésében. 17.00 ISMERETLEN ÉRZÉKSZER­VEINK előadó: Fejes Anikó. 18.00 FRISSEN, TUDATOSAN, TÖBB SIKERREL A JOBB KÖZÉRZETÉRT előadó: Miskolczi Lóránt István. helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház. NOVEMBER 7., SZERDA 17.00 átlássátok, hallatok csu­dát!" című képzőművészeti és irodalmi pályázat eredmény- hirdetése és kiállításának megnyitója. A Könyvjelző Irodalmi Na­pok programjairól részletek a honlapon! helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház. NOVEMBER 11., VASÁRNAP 10.00-13.00 ÁLLATI JÓ NAP! Műsor, játszóházak, játszó­sarok, kalandjáték... helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház. INFORMÁCIÓ: 36/517-555, 36/510-020, www.ekmk.eu MŰVÉSZETEK HÁZA DECEMBER 21-ÉIG ZSINAGÓGA GALÉRIA Kapocs ég és föld között (Szakralitás a kortárs ma­gyar művészetben) VITKOVICS-HÁZ Válogatás a magyar zománcművé­szet elmúlt évtizedeiben született munkákból.

Next

/
Thumbnails
Contents