Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-29 / 279. szám
5 2012. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK OLVASÓINK ÍRTÁK A gimnázium táncosai szinte elbűvölték az egri idősotthon lakóit Dalok hűséges egri őrzője méltatás Vitai Sándor negyven éve énekel, táncol az Egri Csillagokban Köszönet illeti az egri kórház odaadó, felkészült gyógyítóit Vitai Sándor F. Molnár Gabriella (balról) és Tóth Mihályné alapító tag társaságában. Máig is boldogan készülnek a fellépésekre. A Pásztorvölgyi Gimnázium tánccsoportja Lukács Réka és Tóth Ferenc vezetésével újból meglátogatta az Egri Petőfi utcai idősek otthonát. Gyimesi táncukkal és „katonabúcsúztatójukkal” szinte megbűvölték az intézet lakóit. Három éve jártak már nálunk, mint kis- gimnazisták. Mára a lányok kivirultak a fiúk felnőtt férfiak lettek. Csak a tanár úr nem változott. Tanítványaival együtt ropta a táncot fiatalosan. Mindannyiunkban a fiatalkori, 60-70 évvel ezelőtti emlékeket ébresztettek fel. Köszönet ezért. Jöjjenek máskor is, szeretettel várjuk őket! Kovács Zoltán, Eger Egy sportszerető ember töprengései az utóbbi években sok hazai és külhoni hír hallatán keseredhettünk el. Én - talán hivatásomból eredően - legutóbb azon háborodtam fel, hogyt Párizsban a Pompidou Központ előtt felavatták Adel Abdesse- med szobrát. Az alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor a 2006-os futball vébén Zinedine Zidane francia labdarugó mellkason fejelte olasz ellenfelét, Marco Materazzit. Tudom, hogy a szobrász nem európai származású, s azt is, hogy „művét” New Yorkban mutatták be először. A kérdés akkor sem hagy nyugodni: miért kellett ezt Európába hozni és bemutatni? Állandóan azzal büszkélkedünk, hogy a görög-római kultúra az európai - áttételesen a világ - kultúrájának bölcsője.Van is ebben igazság, de akkor miért kell nekünk máshonnan átvenni, bemutatni mindenféle esztétikai silányságot? Úgy vélem, ezzel is romboljuk ízlésünket, relativizáljuk amúgy sem magas szinten álló erkölcseinket. Minden sportszerető ember tudja: Z. Zidane tette nem szolgálta sem a sportszerűséget, se az ő, illetve Európa hírnevét... Ezt elfelejteni nem lehet, de hogy még a művészet ürügyén propagálják is... Nem értem! Monori Zoltán, nyugalmazott művelődésszervező, Hatvan Vitai Sándor tősgyökeres felnémeti nagy családból származik. Édesapjáék hatan, édesanyjáék hárman voltak testvérek, majd az ő házasságukból is hat gyermek született. Ezek egyike Sándor, aki korán kitűnt a többiek közül szép énekhangjával. A szülők néhány holdon gazdálkodtak, mezőgazdaságból éltek. Akkor még falu volt Felnémet, és alig volt ház, ahol baromfi ne kapirgált volna az udvaron, disznó ne röfögött volna az ólban. S egy gyermek számára a disznótor, a kuko- ricafosztás, a szüret örökre meghatározó élmény maradt. Ezeken az alkalmakon mindig összejött a család, a sógorok, a komák, a jó szomszédok, és munka ide-vagy oda, vég nélkül zengett a dal, nem ritkán hajnalig. A gyermeki lélek akkor boldog, ha felnőttek között lehet, és azokat vidámnak látja. Egészen biztosan örök lenyomat marad a lelkében mindaz, amit akkor és ott hallott. Vitai Sanyika is szívta magába a szebbnél szebb népdalokat, balladákat, s kiváltképpen csodálta szüleinek szép énekhangját. Amikor a nála nyolc évvel idősebb bátyja beállt a felnémeti rezesbandába muzsikálni, ő állandóan ott sertepertélt körülötte. Persze, akkor is elkísérte a zenekart, amikor a muzsikusok Felsőtárkányban, Egersza- lókon, Egerbaktán szórakoztatták a nagyérdeműt vagy a lakodalmi vendégeket. Vitai Sanyit a nyolc osztály elvégzése után az Egri Állami Gazdaság iskolázta be kétéves állategészségügyi szakiskolába, amelyet a Dunántúlon végzett el, s ezután az állami gazdaságban dolgozott. Itt is hamarosan híres lett szép énekhangjáról, táncos kedvéről. Tagja lett a gazdaság néptáncegyüttesének, és később a felnémeti színjátszócsoportban a legelső alkalommal a Népházban jöttek össze az alapító tagok: Czibere Marika, Nagy Istvánné-Eged Piros, Dávid Gá- borné-Bóta Marika, Eged Emil- né-Kocsor Angela, Nagyjózsef- né-Sütő Juliska, Tamás Ferenc- né Erzsiké, Kovács Miklósné-Sü- tő Margit, Eged Mari néni, Eged Józsi bácsi, Erdélyi Jóska, Buku- li Pista és Vitai Sándor. Egészen is sikereket aratott. Később a Bervában dolgozott nyugdíjba vonulásáig, de mindig közösségekben érezte jól magát. Ezért egyáltalán nem gondolkodott, hogy tagja legyen-e az Eged Mari néni által kezdeményezett Röpülj Páva Körnek, hiszen a televízióban oly népszerű vetélkedő 1972-ben egy országos mozgalmat indított útjára. Vass Lajos kedves egyénisége, az ország lakóit megénekeltető varázsereje felpezsdítette a néplelkekben lakozó éneklési kedvet. Vitai Sándor az elsők között lépett be a későbbiekben Egri Csillagok Népdalkor néven közismertté vált együttesbe. 1973 őszéig aztán a Népházban is tartották próbáikat, később viszont átmentek az akkori Petőfi tsz. irodájába, a Tárkányi u. 40. sz. alá. 1976-ban összevonták a Nagy József, a Dobó, a Rákóczi, a Petőfi téeszeket, hogy azok az egyesülés után az Egri Csillagok nevet vegyék fel. A népdalkor is mindmáig ezt a nevet használja. Amikor a téeszek megszűntek, a dalos közösség fenntartó nélkül maradt, de 1992-től a J Megyei Művelődési Központban lehetőséget kaptak a próbák megtartására. Vitai Sándor szeretettel beszél a csoport korábbi vezetőiről: „Először Fischer Tiborral kezdtük, azután volt több vezetőnk is. Auer Gyu- láné, Fajcsák Attila, Veliczkyné Csák Judit. És lassan 20 éve te vagy, Gabika...” Vitai Sanyika (mert a népdal- [ körben ő mindenki Sanyikája) immár négy évtizede hűséges a magyar nép, a palóc kultúra dalaihoz, a körülötte folyton változó, új tagokkal bővülő együtteshez. Alapító tagként már csak ő jár próbákra. Eged Marika néni már régen az an- j gyaloknak énekel, s Takácsné j Esztike sem jár már, mert sú- j lyos beteg férjét ápolja. Megkérdeztem Sanyikától, árulja már el, vajon mit jelent számára az éneklés, hogy még a nyolcadik évtizedet taposva, ilyen-olyan egészségügyi gondokkal küszködve is énekel... A válasz lakonikusan rövid volt: MINDENT! F. Molnár Gabriella, Eger A Népházban kezdődött el a nagy-nagy kaland ezúton szeretném megköszönni az egri Markhot Ferenc Kórház 4. emeleti sebészeti osztály minden dolgozójának mindazt a türelmet, szakértelmet, kedvességet, amivel a betegeket körülveszik. Különösen hálás vagyok dr. Horváth Tibor főorvos úr lelkiismeretes, fáradtságot nem ismerő, odaadó munkájáért, akinek az egészségemet köszönhetem. Erőt, jó egészséget kívánok további munkájához. Suha Kálmánná, Szajla Mindenképpen szeretnénk óvni a gyermekeinket háromgyermekes családanya vagyok, az oldalamon tisztességesen dolgozó férjjel, aki nem iszik, nem dohányzik, nem lop, nem sikkaszt. Gyermekeimet is úgy nevelem, hogy ne bántsanak senkit. Se szóval, se tettekkel. Számomra nagyon nehéz elfogadni, hogy ma már arra is nevelnem kell őket (főként, mert lányokról van szó), hogy ha kell, bizony csapjanak oda gyermektársuknak, ha nem kapnak segítséget. Az pedig egyenesen felháborít, hogy a tanárok is félnek azoktól a diákoktól, akik rendszeresen terrorizálják társaikat. Sajnos, az emberek többsége nem tudja, hogy milyen módon védheti meg magát, és gyermekét azokkal az atrocitásokkal szemben, amelyek nem csupán dühítőek, de abszur- dak is. Számomra hihetetlen, hogy ma Magyaroszágon olyan helyzet alakult ki, melyben a tudatlan, káromkodó, részeges emberek rettegésben tartják a környezetüket. Nem túlzók: a tetű ellen minden héten kezelem a lányok haját, s nem merünk baromfit tartani, mert úgyis ellopják. De ha már semmi lehetőségünk sem marad, legalább a sajtó segíthetne, hogy mindenki tudjon e szörnyű esetekről, s arról, hogyan állt vidéken fejre a világ. Sok embernek hasonló a véleménye, csak nem mernek szólni, mert azt sem tudják, hogy mit tehetnének. L.-né Mária, Tófalu Majd száz éve áll őrt a gyalogos honvéd a Kossuth tér fái alatt múltidézés A szobor elkészítését Hatvan akkori képviselői határozták el, a város lakói pedig egymillió koronát gyűjtöttek Verőfényes reggelre ébredt Hatvan város polgársága 1917. november 25-én, vasárnap, a szoboravatás napján. E jeles napon Hatvan ünnepi díszbe öltözött, a házakon nemzetiszínű zászlók lobogtak. A szoboravatásra igyekvő, ünneplőbe öltözött polgárok szívében az a szilárd elhatározás érlelődhetett meg, hogy soha nem felejtik el a hősi halált halt honvédjeik emlékét, és nem főként ünnepelni akartak, hanem emlékezni. Az emlékezés eredete a világháború vérzivataros éveihez nyúlik vissza. A keleti arcvonalon súlyos vereséget szenvedtünk az orosz túlerőtől. Az első vonalban harcoló báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a magyar katonák hősiességét látván levelet írt az akkori miniszterelnökhöz, Tisza Istvánhoz 1916. decemberében, és ebben többek közt azt javasolta: „Az országgyűlés már most hozzon törvényt, amellyel az állam minden községében egy szép kőemléket állít, amely minden idők legvéresebb háborújának elesett hőseit név szerint bevéseti, maradandó példaként a serdülő utódok számára.” Az országgyűlés 1917 tavaszán alkotott törvényt a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről. A törvény szövege így hangzik: „Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelő sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan elismerésére váltak érdemessé. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékkezetét, akik életüket áldozták a veszélyben forgó haza védelmében.” A törvény hatályba lépése után megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, amelynek felhívására először Hatvan város „válaszolt” Finta Sándor „Őrszem” elnevezésű szobrával. A szobor elkészítését Hatvan képviselő-testülete határozta el, s „a település közönsége 1 millió koronát túlhaladó összeget gyűjtött be a szobor készítéséhez, a többletet az elesettek árvái között osztották szét” - írta a Hatvan és Vidéke című lap 1917 novemberi számában. A szoboravatás napján ünnepi istentisztelet volt minden felekezet templomában, majd a képviselő-testület tagjai a pályaudvaron fogadták a fővárosból érkező előkelő vendégeket, kiknek vezetője Ugrón Gábor belügyminiszter volt. A megemlékező ünnepély 11 órakor vette kezdetét a Szózat eléneklésével, melyet az Egri Koszorús Dalkör tagjai adtak elő. Az első szónok Vass János főispán volt, aki köszöntötte a megjelent előkelőségeket. Ugrón Gábor belügyminiszter beszédében megköszönte a hatvani polgárok áldozatkészségét, és méltatta, hogy ez a város elsőként állított emléket hősi halált halt honvédjeinek. Az emlékszobor átadása előtt az Egri Koszorús Dalkör előadta a Szentelt hantok című Kórusművet, majd a szoborbizottság nevében Sternberg Albert a bizottság elnöke átadta a szobrot Hatvan város polgárainak. A szobor Finta Sándor szobrászművész alkotása, s a teljes menetfelszerelésben, puskájára támaszkodó gyalogos immár 95 éve áll őrt a Kossuth tér gesztenyefái alatt. Az őrt álló katona arcéle a magyar fej jellegzetes vonásait egyesíti: nyugodtan, ám keményen néz a távolba, jelképes őrszemként vigyázza azokat, akik megtervezték, megálmodták. Szinte elvonult előtte a XX. század magyar történelme, s idegen nemzetek katonái - román, német, szovjet - meneteltek itt. Átélt forradalmakat és rend- szerváltozáskat, s máig őrzi a 209 hősi halott emlékét, kiknek nevei ott vannak a szobor talpazatán. Legyen áldott az emlékük! Széplaki Sándor, Hatvan
