Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-28 / 278. szám
1 VESZI A LAPOT? Sokkos állapotba került egy 64 éves antwerpeni férfi, miután megtudta, hogy ázsiai származású felesége fiúnak született, és a nemét megváltoztató műtéten esett át. A hírt az asszony unokatestvére árulta el, aki meglátogatta a házaspárt. A férj ezután természetesen kérdőre vonta nejét, ő pedig bevallotta az igazságot. „Nagyon szép és nőies volt, sejtelmem sem volt, hogy nem az, akinek látszik" - mondta Jan, aki rosszul ismerheti a való világot: nem kell ahhoz műtéten átesnie egy férfinak, hogy nőies legyen. Mi több, megfordítva ez a tétel többszörösen is igaz. Egy, a nemét soha meg nem változtató nő is piszkosul férfias tud lenni. S még csak erőlködnie sem kell... (s. b. s.) 12278 Hatvanban nem rosszabb a közbiztonság, mint a hasonló lakosságszámú és szociológiai összetételű településeken - tartják mértéktartó helybeliek a Zagyva partján. Való igaz ugyanakkor, hogy a kábítószer-terjesztők elleni akció, majd a rendőrkapitányság épülete előtt történtek nyomán ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint szigorúbb hatósági fellépésre volna szükség, ám a szélsőséges - és hellyel-közzel máshol is előforduló - esetektől eltekintve a közbiztonság az utóbbi időben az átlagosnál jobbnak mondható a városban. Ezt állítják most az általunk megkérdezett hatvaniak. Tény, hogy az önkormányzat tízmilliókat költ a helyzet javítására. ►a. oldal Reszeg férfit próbáltak meg kifosztani bűntény Az egri börtön törzszászlósai tartották vissza a tetteseket Szolgálatba tartó büntetés-végrehajtási tiszthelyettesek akadályozták meg egy bűncselekmény megvalósulását vasárnap a megyeszékhely egyik utcáján - tájékoztatta kedden délelőtt a Hírlapot Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mint elmondta, a bv-alkal- mazottak útjuk közben azt vették észre, hogy ismeretlen személyek próbálják meg ellopni egy belvárosi szórakozóhely előtt az éppen a járdán ülő ittas férfi óráját és mobil- telefonját. A két hivatásos egyetlen másodpercet sem késlekedett, hanem azonnal a sértett segítségére sietett. Ok ketten a helyszínen elfogták az elkövetőket, akiket mindaddig visszatartottak, amíg az értesítésítésük nyomán az egri rendőrök a helyszínre nem érkeztek. A zsaruk ezek után előállították a rendőrkapitányságra a 42 és 56 éves helyi lakosokat, akikkel szemben kifosztás bűntény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A két büntetés-végrehajtási törzszászlós gyors intézkedésének köszönhetően a megtámadott sértett visszakapta az értékeit. ■ M. Z. A sínek kört ült, halálra gázolta a személyvonat vámosgyörk Gázolt a vonat a község határában hétfő délután. Az Egerbe közlekedő, menetrend szerinti vonat vezetője tett bejelentést, miszerint Vámosgyörk állomás előtt féktávolságon belül egy ember a sínek között ült a vasúti pályán. Ezt látva, hangjelzést adott és gyorsfékezést hajtott végre, de az ütközést nem tudta elkerülni. Az 57 éves vámosgyörki lakos elhunyt. A baleset helyszínén a férfi kerékpárját megrongált állapotban találták meg a rendőrök. ■ M. Z. Uj hazára leltek Egerben ESKÜ Harmincketten tettek fogadalmat a városházán Harminckét - 22 romániai és tíz ukrajnai - magyar anyanyelvű tett ünnepélyesen állampolgári esküt szerdán délután az egyszerűsített honosítási eljárás keretében az egri városháza dísztermében. A fogadalmat tevőket - akik mindannyian már jó ideje hazánkban élnek, dolgoznak és tanulnak - Habis László, a megyeszékhely polgármestere köszöntötte, aki előtt az új állampolgárok esküt tettek. Legtöbbjük nem él ugyan Egerben, de sok szállal § kötődik a városhoz. Köztük § a legidősebb ünnepelt 1944- § ben született, a legfiatalabb e két ötéves ikerlányka. ■ B. K. Már nem csak szívükben, ténylegesen is magyarok A természetkedvelő embereknek a tél nemcsak számos csodát ad, hanem feladatot is jelent. ► 4. OLDAL _______30/555-9813 TE RJESZTÉS: «0/510-510 HIRDETÉS: TEL.: 36/410-427 FAX: 36/513-630 A törvényt kellene következetesebben alkalmazni. HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk megváltozott. Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel, kérjük, hívják a 06-40/510-510-es helyi tarifás számot! Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre! HEVES.®HÍRL\P EGY PERCBEN IDŐJÁRÁS Mérsékelt keleti szélre, felhős időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 10- 11 Celsius-fokot is elérheti. ► 10. OLDAL Bordát nem tört, csak ütött Egy szolgálatirányító rendőrparancsnok ült hétfőn a vádlottak padján, az Egri Törvényszéken. ►2. OLDAL A téli etetés nagy élmény SZERKESZTŐ: A bűnözők fantáziája végtelen. Nemrég a hatvani vasúti hidat kezdték el bontani, de hamar rendőrkézre kerültek a gyanúsítottak Menesztették az egri vármúzeum igazgatóját, aki perre megy NEM jutok szóhoz - így kommentálta dr. Rémiás Tibor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezetet hétfőig igazgatóként vezető szakember Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőjének keddi közleményét. Ebben az áll: „a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyetértésével - azonnali hatállyal visszavonta dr. Rémiás Tibor magasabb vezetői megbízását. A vezetői feladatokat a hamarosan kiírandó intézményvezetői pályázat lezárásáig szakmai igazgatóhelyettesként Berecz Mátyás látja majd el.” >2. oldal PILLANATFELVÉTEL Igen, a jogszabály megfelelő. Elzárták a meleg vizet, fizet a tartozók többségé behajtás Hatásosnak látszik az EVAT Zrt. novemberben indított akciója, amellyel a társaság közel 158 millió forintos kintlévőségének lefaragására törekszik. Várkonyi György vezérigazgató akkor úgy nyilatkozott: megelégelték a távhő-, illetve melegvízszámlát hosszabb ideje nem fizetők magatartását, a 30 ezer forint feletti összegnél megkezdték a kikapcsolást a szolgáltatásból. November 1-je óta 75 adós háztartásban korlátozták a szolgáltatást, közülük két lakó nem tett semmit tartozása rendezésére. A többség cselekedett, részben vagy egészben rendezte hátralékát, így összesen négy és fél millió forint folyt be a társaság kasszájába. A tapasztalatok azt mutatják, főleg azok mutattak fizetési hajlandóságot, akik 90 napnál rövidebb ideje tartoznak. Két lakásba nem jutottak be azt EVAT szakemberei, hogy korlátozzák a szolgáltatást. Ám nem alhat- nak nyugodtan, akik tartozásuk ellenére nem működtek együtt a távhőszolgáltatóval. Várkonyi György hangsúlyozta: jegyzői határozattal, karhatalom igénybevételével is megkísérlik a lakások leválasztását a melegvíz-rendszerről. ^2. OLDAL