Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-27 / 277. szám

2012. NOVEMBER 27., KEDD 15 SPORTTÜKÖR HÍRSÁV Az NB ll-be kerülnek a hibázó játékvezetők labdarúgás Puhl Sándor, az MLSZ játékvezetői bizottsá­gának alelnöke az NB 116. fordulójának mérkőzéseit kö­vetően elmondta, a sorozatos bírói hibáknak a téli szünet­ben komoly következményei lesznek. Páran tavasszal már az NB II-ben folytatják.- Bár még egy forduló hát­ravan, egy pár játékvezető számára is lesz annak követ­kezménye, hogy nem tudnak fekete-fehér szituációkat jól megítélni. Ahogy a játékosok is a tartalékcsapatba kerül­nek, ha rosszul teljesítenek, most nálunk is ez követke­zik - fogalmazott a Sport TV Harmadik Félidő című mű­sorában a négyszer is a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl. ■ S. K. Egyiptomban játszik a magyar ligaválogatott labdarúgás A magyar ligaválogatott a jövő héten Egyiptomban edz majd, és két nemzetközi mérkőzést is játszik. Az mlsz.hu-n ol­vasható közlemény szerint a csapat El Gounába utazik, s ott jövő szerdán a város élvo­nalbeli együttesével találko­zik, majd szombaton újabb összecsapást vív, ám az még nem dőlt el, hogy utóbbi meccsen melyik gárda lesz az ellenfele. Az OTP Bank Liga legjobb teljesítményt nyújtó játékosaiból álló csa­pat minden nap edz majd Egyiptomban. >c ■ S. K. Lőrinciben győztes az FC Hatvan csapata kispályás foci A döntőben a Hort együttesét felülmúló FC Hatvan nyerte a Lőrinci­ben, hat csapat részvételével rendezett U13-as utánpótlás­tornát. A fedett műfüves pályán lebonyolított viada­lon a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a herédiek állhatták, negyedikként a Lőrinci, ötödikként a Ener­gia SC Gyöngyös, míg hato­dikként a Petőfibánya zárt. Különdíjban részesült Eck Kristóf (FC Hatvan), Maksa Márk (Hort), Szepesi Ádám (Heréd), Czank Gábor (Lőrin­ci), Benedek Ármin (Energia SC Gyöngyös) és Valkó Erik (Petőfibánya). ■ S. K. A kettesek még veretlenek szezonzáró Érsek, Adorján, Tari és Pusoma az ősz legjobb góllövői Érsek Martin (balról) teljesítményére nem lehet panasz. Az egerszalókiak támadója ősszel - tizenöt mérkőzésen - összesen huszonhárom gólt szerzett. A megyei labdarúgó-bajnok­ságok közül utolsóként hét végén az I. osztályban is vé­get értek az őszi küzdelmek. A tavaszi „pole pozíciót” a Márkáz birtokolja, amely há­rom ponttal előzi meg a má­sodik Gyöngyöshalászt. Síké Károly A játékos-edzőként Szerdahelyi Gábor által irányított éllovas, a záró fordulóban a Verpelét legyőzésével (2-1) biztosította be őszi elsőségét. A markaziak utolsó hét mérkőzésüket meg­nyerték, amely feltétlen meg- süvegelendő teljesítmény. A Gyöngyöshalász a záró találko­zót követően lépett fel a dobogó második fokára. Szabó Gyula csapata, az NB III-tól vett kény­szerű búcsút követően megfia­talított együttessel vágott neki a megyei küzdelmeknek, ahol bőven a várakozások felül tel­jesítettek. A képzeletbeli dobo­gó harmadik fokán a detkiek találhatók, Ivony Attiláék több győzelmüknek köszönhetően előzik meg a Pétervásárát. A megyei II. osztály Kele­ti-csoportjában veretlenül lett őszi első a Tárnáméra együtte­se, megelőzve Visonta és Eger- szólát csapatát. A méraiakhoz hasonlóan a Nyugati-csoport legjobbja, a Heréd sem talált le­győzőre, a legfőbb trónkövete­lőnek az Ecséd és a Gyöngyös­tarján számít. A harmadik vonalban a Ka- rácsond az úr, amely az utol­só fordulót követően utasította maga mögé a sokáig élen álló Váraszót. Az Egri Sportcent­rum SE remek hajrájának kö­szönhetően lépett fel a dobogó harmadik fokára. A megyei bajnokságok góllö­vőlistájának élcsoportjai a kö- vetlezőképpen alakultak. MEGYEI I. OSZTÁLY. 23 gólos: Érsek Martin (Egerszalók). 15 gólos: Ivony Attila (Detk). 14 gó­los: Csóka Róbert (Pétervására). 13 gólos: Kiss István (Márkáz). 12 gólos: Fekete Tamás (Nagy- réde). 11 gólos: Székely Krisz­tián (Novaj-Ostoros). 10 gólos: Szamosi Szabocs (Verpelét), Nagy Gábor (Makiár), Lázár Gábor (Tarnaleleszi MSE), Bir- kás Bence (Gyöngyöshalászp’ ó gólos: Danó Renátó (Tarnalelé1 szí MSE), Szabó László (Füze­sabony). MEGYEI II. OSZTÁLY, KELET. 18 gólos: Adorján Gábor (Visonta). 12 gólos: Bata Árpád (Egerszó- lát). 11 gólos: Grabecz Gábor (Domoszló), Veres Viktor (Szi- halom), Zsidó László (Tárná­méra). 10 gólos: Kovács Róbert (Erdőtelek), Barkóczi László (Visonta). 8 gólos: Pusomai Ádám (Egerszólát). 7 gólos: Vá­gó Zoltán (Tárnáméra), Pásztor Balázs (Visonta), Csoszánszki Dávid (Energia SC Gyöngyös). MEGYEI II. OSZTÁLY, NYUGAT. 29 gólos: Tari Szabolcs (Heréd). 15 gólos: Káposzta István (Csány). 14 gólos: Berki Tamás (Ecséd). 13 .gólos: Bartók Péter (Gyön­gyöstarján). 12 gólos: Pál Balázs (Heréd), Nagy Milán (Ecséd). 11 gólos: Varga István (Apc), Lóth Ádám (Csány). 10 gólos: Som- kuti Zoltán (Apc). 8 gólos: Fehér István (Hatvani Lokomotív), Vas Borosi Csaba (Gyöngyös­tarján). 7 gólos: Kratofil Csaba (Zagyvaszántó), Csemer Krisz­tián (Petőfibánya). MEGYEI III. OSZTÁLY. 24 gólos: Pusoma Pál (Karácsond). 21 gólos: Baranyi Dávid (Váraszó). 16 gólos: Kovács Tamás (Mát- raballa). 15 gólos: Nagy Tamás (Noszvaj). 13 gólos: Váradi Atti­la (Karácsond), Asztalos Róbert (Pély). 12 gólos: Csíkos Csaba (Váraszó), Szajkó Richárd (Ke- recsend), Lóié Ernő (Kömlő). 11 gólos: Berecz István (Balaton), Pálinkás lózsef (Mikófalva), Puporka Gyula (Vécs), Czvit- kovics Károly (Pély), Gavrilete István (Balaton). Andornaktályán gólcsúcsot hozott a záróforduló a megyei i. osztály 15. forduló­jának válogatottja: Tolnai (Be­senyőtelek) - Papp G. (Makiár), Földi P. (Pétervására), Kiss Zs. (Füzesabony), Szabó T (Tarna- leleszMSE), Farkas R. (Egersza­lók), KisJ. (Detk), Fülöp V. (Gyöngyöshalász), Fükő T. (An- dornaktálya), Kiss I. (Márkáz), Érsek M. (Egerszalók). SZÁMOK SZERINT. OsSZnézŐ- szám: 910 fő. Átlagban: 114 fő. Legtöbb néző: Gyöngyöshalász- Borsodnádasd (150 fő). Legke­vesebb néző: Egerszalók-Szücsi (70 fő). Gólok száma: 29. Átlag­ban: 3,6. Legtöbb gól: Andor- naktálya-Novaj-Ostoros (5-2). Legkevesebb gól: Pétervására- Maklár (0-0). Bartók, Vas Borosi és Vaka duplázott a Gyöngyöstarján szezonzaróján labdarúgás A megyei II. osztályú bajnokság Nyugati csoportja 7. fordulójából pótolt mérkőzésen: Gyöngyöstaijáni KSK- Vamosgyörk SE 8-0 (4-0) Gyöngyöstarján, 60 néző. V.: Bozó István (Kecskés G., Pász- tory K.). GYÖNGYÖSTARJÁN: Tűzkő I. - Szluka N. (Lajer M.), Bódis B. (Lehótszky M.), Grízner G., Kis D. , Dajka R., Cseh J., Hordós D., Vas Borosi Cs., Bartók P., Vaka T. JÁTÉKOS-EDZŐ: Bódis Barna. vámosgyörk: Nagy György E. - Major B., Csiba ]., Galó D., lózsa A., Varga Z.,. Varjú L., Janka Zs., Medve Sz., Fodor R., Papp A. edző: Major Béla. GÓLSZERZŐK: Vaka T. 2, Bar­tók P. 2, Vas Borosi Cs. 2, Lajer M., Lehótszky M. JÓK: Kiss D., Cseh ]., Vas Borosi Cs., Vaka T., ill. senki, ifik: 5-2. bódis barna: - Helyenként jó játékkal megérdemelten győz­tünk. Szurkolunk Vas Borosi Csabának a minden percben születendő gyermekéhez! GEDEi ZOLTÁN egyesületi el­nök: - Gratulálunk Gyöngyös- tarjánnak! ■ Jenei Károly Az őszi végeredmény 1. Heréd 1412 2 - 60-10 38 2. Ecséd 14 10 1 3 52-17 31 3. Gyöngyöstaiján 14 9 3 2 41-11 30 4. Zagyvaszántó 14 7 3 4 21-23 24 kAp* 14 7 2 5 32-26 23 6. Lőrinci 14 7 1 6 29-38 22 7. Hatvani Lók. 14 5 5 4 32-23 20 #ÓÜáfiy 14 5 3 6 35-30 18 9. Petőfibánya 14 4 2 8 22-24 14 10. Gyöngyöspata 14 4 - 10 16-44 12 11. Vámosgyörk 14 2 1 11 15-55 7 12. Hort 14 - 1 13 7-61 1 A tarjániak (balról) nyolccal zártak Angol-kupa. A Balaton Wanderers csapatának sikerével zárult az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti műfüves pályáján rendezett Angol Kupa kispályás labdarúgó-bajnokság. A Csupasz Pisztoly elleni fináléban hétméteresek döntöttek a Wanderers javára. A végeredmény: 1. Balaton Wanderers, 2. Csupasz Pisztoly, 3. Jézus és az Apostolok, 4. True Story. Hevesi döntetlen a Pénzügyőr SE elleni rangadón labdarúgás A Pest megyei női bajnokság 12. fordulójában: Hevesi DFC-Pénzügyőr SE 2-2 (0-0) Heves, 50 néző. V: Zsákai. HEVES: Dósa F. - Dósa A., Balog É., Seres - Lakatos N., Fehér, Rezsnyák - Orosz F., Gacsal. Cs.: Erdei V., Bajzát A., Borbás, Bozsik E., Pári, Virág. gólszerzők: Rezsnyák, Fe­hér. jók: Dósa F., Balog É., Fe­hér, Rezsnyák. juhász lajos, a hevesiek edzője: - Most is bebizonyoso­dott, hogy jó úton járunk. TOVÁBBI EREDMÉNY: Viadukt SE-Biatorbágy-FC Hatvan 3-0 (1-0). ■ S. K. Aranyfényben ragyogó FC '96 honvéd kupa A győztes javára a jobb gólkülönbség döntött Popovics Róberték ötösre vizsgáztak a körcsarnokbeli rendezvényen Jobb gólkülönbségének kö­szönhetően nyerte meg a Hon­véd-kupa városi kispályás labdarúgó tornát az FC '96 csa­pata. Az Egri Honvéd SE által a körcsarnokban rendezett hat­csapatos eseményen a győztes Tóth Sándorék a Napfény Kalcit gárdájával szemben örülhettek végső elsőségnek. A VÉGEREDMÉNY: 1. FC '96 (24-8) 13 pont, 2. Napfény Kal­cit (12-4) 13, 3. Vastigris 9, 4. Heves Megyei Vízmű 4, 5. Sto­king Trade 3, 6. Lenksysteme Team 1. Különdíjak, legjobb ka­pus: Tóth Ferenc (Napfény Kal­cit); legjobb mezőnyjátékos: Ba­ta Árpád (Vastigris); gólkirály: Tóth Sándor (FC ’96). ■ F. B.

Next

/
Thumbnails
Contents