Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-27 / 277. szám

2012. NOVEMBER 27., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Játékos formában ismerkedtek a vízzel hatvan A Kossuth Lajos Ál­talános Iskola is csatlakozott az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Inté­zet idén először meghirdetett „HAPPY hét” nevű program­jához, így óvodások számára szervezett egészséghetet. A gyerekek játékos formá­ban tanulhatták meg a leg­fontosabb tudnivalókat a vízről, illetve az egészséges életmódról. ■ S. B. S. Zsaluzás után tovább építik a ravatalozót szilvásvárad Az elmúlt napokban véget értek a ra­vatalozó zsaluzási munká­latai, így a héten betonozási munkálatok zajlottak: az első tartópillérek, az előfal, az előfalat az épülettel ösz- szekötő gerendák, valamint az épület tetején végigfutó koszorúk betonozása történt meg. Decemberben a tető- szerkezetet építik fel, aztán kerülnek sorra a nyílászá­rók, a következő év tavaszán pedig a befejező munkála­tokra kerül sor. ■ S. B. S. Móricz Zsigmond híres naplója Koltaival egér Különleges színházi él­ményben volt részük tegnap azoknak, akik megnézték Koltai Róbert vendégjátékát az Eszterházy Károly Főis­kolán. A művész a 2010-es év egyik nagy könyvszen­zációját, Móricz Zsigmond 1924-25-ös naplóját állította pódiumra B. Török Fruzsina színpadi montázsának al­kalmazásával. A közel ezer oldalas naplóból egy eddig ismeretlen Móricz-kép tárult a közönség elé. ■ S. B. S. Koltai Róbert színművész Kutyák kínhalála Rózsában fagyálló Az orvos szerint szörnyű fájdalmakat okozhatott a vegyszer Jóllehet a menhelyeken elhelyezett négylábúak élete sem fenékig tejfel, legalább az életüket nem fenyegeti komoly veszély. Képünk illusztráció. Állatvédők szerint fagy­állóval mérgeztek meg öt ebet Rózsaszentmártonban. Az eset következtében vala­mennyi kutya elpusztult. Tari Ottó A szomszéd határozottan ta­gadta, hogy ő követte volna el a jelzett cselekményt. Úgy nyi­latkozott, nem tudja, ki mér­gezhette meg az ebeket, de ő értesítette azok gazdáját, ami­kor látta, hogy a kutyusok ösz- szegömbölyödve fekszenek az udvar közepén. A térségben két esztende­je már történt egy, a közvéle­ményt igencsak megbotránkoz­tató eset, amelynek elszenvedő­je szintén kutya volt: Hatvan­ban a belvárosban lőttek le egy elcsatangolt házi kedvencet, Morzsit. A békés, játékos ter­mészetű labradort gazdája por­tájától néhány száz méternyire a tüdején érte a találat. Még megpróbált haza vánszorogni, de nem messzire az otthonától összeesett és kimúlt. A feljelen­tést követően állatkínzás miatt indult nyomozás, de az elkövető kilétét azóta is homály fedi. Talán nem véletlen, hogy vi­szonylag ritkán sikerül azono­sítani az elkövetőket, hiszen az említett cselekmény 2004-ben bekerült a büntető törvény- könyvbe is, mivel az indokolás szerint Magyarországon olyan méreteket öltött az állatok bán­talmazása, kínzása, hogy ez szükségessé tette ennek bün- tethetővé tételét. Ennek alapján aki gerinces állatot indokolat­lanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészség- károsodását vagy pusztulását okozza, vagy állattartóként, há­ziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. A bünte­tés három évig terjedő szabad­KÉT esztendővel ezelőtt - te­hát a legutóbbi szigorítást meg­előzően - jogerősen hét hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélt állatkínzás és más bűncselek­mények miatt a Fővárosi Bíró­ság egy 43 éves férfit, aki ittas állapotban átdobta nevelt lánya kis termetű kutyáját egy lakó­ház harmadik emeleti folyosójá­nak a korlátján. Az ítélet indok­ságvesztés, ha a cselekményt oly módon követik el, hogy az állatnak különös szenvedést okoz. Idén augusztusban pedig tovább szigorodtak a jogszabá­lyok, ugyanis a bírság mértékét ■ Bár az állatkínzást ma már igen szigorúan büntetik, kegyetlen emberek azért akadnak. is radikálisan megemelték, így a kutyákkal szemben kegyet- lenkedőkre is sokkal nagyobb szigorral sújtanak le. A kihá­gások esetén kiszabható állat- védelmi bírság alapösszege öt­ezer forintról tizenötezerre nő, de többszöri jogsértés esetén akár több százezer forintos bír­ság is kiszabható. Az alapössze­get a jogsértés körülményeitől lásakor a bíró fontosnak tartot­ta kiemelni, hogy nem ez az el­ső eset, amikor is állatkínzás miatt letöltendő szabadságvesz­tést szab ki a bíróság; az eljáró tanács is tárgyalt két olyan ügyet, amelyben az állat elpusz­tult a kínzás következtében. Az említett illetőt egyébként egy év­re eltiltották a közügyek gyakor­lásától is. függően felszorozzák. Büntetés kiszabásánál a legmagasabb, 10-es szorzót akkor kell alkal­mazni, ha valaki az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltja, állatot kínoz, az állat tulajdonjogával, tartásá­val felhagy, az állatot elűzi, el­hagyja. Ez esetben a bírság ösz- szege százötvenezer forint. Visszatérve Rózsaszentmár- tonba, a községben rövid időn belül - igaz, teljesen más vég­kifejlettel - ez a második, kutyákkal összefüggő eset, amelyre a szélesebb közvéle­mény is felfigyelt. Tavaly feb­ruárban - amiként arról akkor a Hírlap is beszámolt - három nagytestű eb mart össze egy 88 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett meg­menteni. A helyiek azonban - amúgy jogosan - azt szeretnék, ha településük nem a hason­ló esetek kapcsán szerepelne a híradásokban. V GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint elég szigorúan büntetik-e az állatkínzókat? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Előfordult, hogy valaki letöltendő fogházat kapott JEGYZET Kis pénzből nagy nyereség aki mostanában bekerül a hazai egészségügy gépeze­tébe, kénytelen szembesülni a környörtelen valósággal: a háziorvosi rendelőkben a többnyire idős gyógyítók fásultan vizsgálják betegei­ket, a kórházakban a váró­lista nőttön nő, az orvosok csalódottak, s a számuk is csökken, az ápolók kiszol­gáltatottak, a gyógyszerek ára pedig egyre emelkedik. Mindezt mérlegelve az ember hajlamos halogatni azokat az ingyenes szűrőviszgálatokat is, amelyek sok esetben akár életeket is menthetnének. miközben jól felkészült, em­patikus orvosokra, türelmes nővérekre, kulturált rende­lőkre, gyors segítségre vá­runk, a halogatás miatt egy szép napon könnyen azzal szembesülhetünk: túl ké­ső... Mivel nem olyan időket élünk, amikor abban biza­kodhatunk, hogy holnaptól egycsapásra minden jobb lesz, nagy öröm beszámolni arról a rendezvényről, ahol egy településnyi ember ka­pott olyan kulturált, komp­lex egészségügyi szolgálta­tást, amely minden európai polgárt megillet(ne). mátraderecskén az önkor­mányzat s az egészségügyi dolgozók közös szervezésé­ben a napokban egész napos ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot rendeztek, amelyen 230 helyi lakos vett részt. Lakóhelyükön oldot­ták meg a nőgyógyászati, a prosztata- és a tüdőszű­rést, de sokan megmérették a vérnyomásukat, vércukor- szintjüket is, s végeztek csontritkulás-, szájüregi, il­letve allergiavizsgálatokat is. a különböző tesztek során 59 személynél állapítottak meg valamilyen rendellenes­séget, s őket továbirányítot- ták a megfelelő szakrende­lésre. A program mindössze 200 ezer forintjába került az önkormányzatnak. Ám a haszna, azaz a nyereség pénzben nem mérhető. A pápa is megáldotta frigyüket Helyi iparfejlesztést akarnak kézfogó Hatvan év után ismét megerősítették az esküjüket HKiK Az adóztatást illetően is vannak javaslatai a kamarának Rendhagyó, bensőséges ün­nepnek adott otthont az elmúlt hét végén a gyöngyöspüspöki templom. Vasárnap Gambár La­jos és Farkas Ilona házasságkö­tésük hatvanadik évfordulóján ünnepélyes szentmise kere­tében újra megerősítették há­zastársi fogadalmukat a helyi hívek előtt. A nevezetes esemé­nyen jelen voltak a pár gyerme­kei, unokái, barátai, tisztelői is. Az örömteli alkalomból a misét celebráló Lengyel Donát és Kár­páti Kázmér atyák köszöntötték az „örökifjú” párt. A megható­dott párnak XVI. Benedek pápa áldását is tolmácsolták a min­denki számára megható szer­tartáson. ■ B. K. A hűséges és kitartó idős párt nagyon sokan ünnepelték az évfordulón A nemrégiben bejelentett adó­változások - közműadó, helyi iparűzési adó, egészségügyi hozzájárulás - hatására több helyi közteher mértéke is válto­zik Egerben. A jövő évtől szeret­nék megteremteni az elektroni­kus ügyintézés és a bankkár­tyás fizetés lehetőségét, amit üdvözöl Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara (HKIK) is. Két év múlva a vállalkozóknak már kötelező lehetne az elekt­ronikus ügymenet. Egerben jövőre 200 millió forintos bevételcsökkenéssel számolnak, ennek ellensúlyo­zására az idegenforgalmi adó mértéke a jelenlegi 400-ról 430 forintra emelkedhet a megye­székhelyen. A telekadó nem nő, ellenben az építményadóban emelést és kedvezmény megvo­násokat javasolnak. A kamara a helyi gazdasági lehetőségek alapos feltárását, valamint a kiadási szükségletek pontos számbavételét kéri. A helyi iparűzési adó változásai el­sősorban a kereskedelmi és energiaszolgáltató társaságo­kat sújtja, ám a feldolgozóipari vállalkozásokat is érzékenyen érinti. A kisvállalkozók eseté­ben a kamara a jelenlegi 2,5 millió forintos adóalapot a két­szeresére, az 50 százalékos kedvezményt 75 százalékra növelné. Az építményadó funk­ció és alapterület szerinti diffe­renciálását jó ötletnek tartják, a különadóval sújtott társasá­gok esetében viszont csökken­tenék ezt a terhet. A kamara azt szeretné, ha az önkormányzat a többlet adó­bevételt a helyi gazdaság élén­kítésére fordítsa. Javasolják, hogy jövőre dolgozzák ki a dé­li iparterület infrastrukturális fejlesztését, műszakilag és pén­zügyileg megalapozott konkrét kiviteli tervekkel. Szintén sze­retnék, ha végre megoldanák a Sas úti kereszteződés forgal­mi helyzetét egy körfogalom­mal és egy járda-kerékpárút beépítésével. Szorgalmazzák az előre lépést több közlekedésfej­lesztési programban is. ■ T. B.

Next

/
Thumbnails
Contents