Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-24 / 275. szám

2012. NOVEMBER 24„ SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Januártól új jegyző lesz a faluban Balaton Új körjegyzőt keres Balaton, Bekölcé, Mikófalva önkormányzata. A három képviselő-testület nemrég döntött a pályázat kiírásáról. Az új jegyző januártól tölthe­ti majd be a pozíciót a három településen. ■ T. B. Megszűnik az abonyi kistérségi társulás Füzesabony Miután vala­mennyi részt vevő település rábólintott, a Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társu­lása csütörtöki ülésén dön­tött arról, hogy az év utolsó napjával megszünteti a munkaszervezetet. A tanács­kozáson javaslatokat fogal­maztak meg a társulás által működtetett szolgálatok, így például az orvosi ügyelet térségbeli további megoldási lehetőségeiről. A polgármes­terek tájékoztatót hallgat­tak meg a mozgókönyvtári szolgáltatásról, elfogadták az FKTT, a munkaszervezet, a Füzesabonyi Kistérségi Ne­velési Tanácsadó és Logopé­dia III. negyedéves költség- vetési jelentését. ■ G. R. November végéig várják az ajánlatokat kompolt A hónap végéig, november 29-éig várják a kompolti szennyvíztisztí­tó-telep építésére az ajánla­tokat. Az értékelés után a remények szerint januárban hirdetnek eredményt és indulhat el a telep építése, amelynek próbaüzemét így várhatóan jövőre, azaz 2013. őszén kezdhetik meg. A veze­tékfektetés a tervek szerint halad: a hálózat 90 százalé­kos készültségű. ■ G. R. A csövek már a földben Mennyiért tankolt Juhász? szolgálati Gyöngyöspata polgármestere sokat költ üzemanyagra Kritizálói szerint a községvezetőnek önmérsékletet kellene tanúsítania a közpénzek felhasználását illetően Is. Képünk Illusztráció. A napokban a médiában megjelent híradások szerint aránytalanul sok pénzt költ szolgálati gépkocsijába tan­kolt üzemanyagra Juhász Oszkár, Gyöngyöspata pol­gármestere. Tart Ottó Gyöngyöspata jobbikos polgár- mestere az üzemanyagszámlák alapján havonta 3500 kilomé­tert autózik a falu érdekében- állítja az egyik televíziós hír­csatorna internetes portálja. Az atv.hu kikérte a községházáról a luhász Oszkár kizárólagos használatában álló szolgálati autó üzemanyag-bizonylatait, amelyekből az látszik, hogy a faluvezető a megválasztását követő öt hónap során - 2011. augusztusától december vé­géig - havonta átlagosan kö­zel 130 ezer forintért tankolt. A „csúcshónap” október volt, amikor 141 ezer forintért vá­sárolt üzemanyagot; ebből az összegből az akkori átlagárat, 392 forintot figyelembe véve 360 liter 95-ös benzint lehe­tett vásárolni, ami - nyolc li­teres fogyasztással kalkulálva- 4500 kilométer megtételéhez elegendő. Mindezekhez képest az idei évben már mérsékel tebb összegekről állították ki a számlákat: júliusban csupán 60 ezerért tankolt a szolgálati autóba, ám az első félév átlaga így is meghaladja a havi 102 ezer forintot. Az önkormányzat közlése szerint a polgármester a ta­valy augusztusa óta eltelt idő­szakban összesen egymillió 319 ezer 657 forintot autózott el szolgálati célból - állítja az internetes honlap, amely az adatokból további következte­téseket is levon. Ezek alapján 2011. augusztus 13-án délelőtt 10 órakor 50 litert tankolt, ami 625 kilométer megtételére elég; a bizonylatok tanúsága szerint luhász Oszkár meg is tette ezt a távot, hiszen aznap délután 3 órakor ismét üzemanyagot vásárolt, ekkor több mint 47 li­juhász Oszkár az adatok ta­núsága szerint az elmúlt eszten­dőben október 16-án Oroszlány­ban járt, és 13 ezer 500forin­tért tankolt a szolgálati kocsijá­ba. November 17-én Jászfelső- szentgyörgyre utazott, és 10 ezerért vásárolt benzint. Febru­árban Mezőkövesden, május­ban Békéscsabán, júniusban Boconádon járt jobbikos ren­tert. Az atv.hu szerint mindez azt jelenti, hogy az első tank benzin öt óra alatt elfogyott, vagyis luhász délelőtt tíz és délután három óra között 625 kilométert autózott. A doku­mentumokból az is kiderül, ■ Az egyik számla alapján az következtethető ki: több mint 600 kilométert vezetett megállás nélkül. hogy mindkét esetben Gyön­gyösön tankolt, amiből nem következhet más, mint hogy luhász elautózott valahová 312 kilométert, majd visszatért a kiindulási ponthoz. Öt óra alatt - mivel Gyöngyös nem az autópálya mellett fekszik - nagyjából maximum 625 kilo­méter lehet megtenni, így tehát dezvényeken, e napokon tan­kolt is a szolgálati autóba. A számlákon feltüntetett vevő minden esetben Gyöngyöspata önkormányzata, ami az atv.hu szerint azt jelentheti, hogy a polgármester közpénzből utaz­gatott párteseményekre, holott - írják - úgy tűnik, bizonyos esetekben a Jobbiktól is kapott pénzt költségeire. Juhász nem állt meg egy percre sem: megérkezett úti céljához, és azonnal visszafordult. Ebből viszont máris adódik az a kérdés: mit intézett a te­lepülés érdekében? - teszi fel a kérdést a hírportál. (A hiteles és pontos tájékoztatás érdeké­ben itt jegyezzük meg, hogy az írás szerzője téved: Gyöngyös­től néhány kilométerre vezet az M3-as autópálya, amely a vá­rosból néhány perc alatt elérhe­tő. - A szerk.) A cikk felveti azt is, hogy a benzinszámlák szerint Ju­hász Oszkár legalább hat alka­lommal olyan napon tankolt jelentős összegekért, amikor különböző településeken a he­lyi Jobbik meghívásának tett eleget. Ide sorolható a Jobbik­hoz sok szálon kötődő Magyar Sziget fesztivál is, ahol idén jú­lius 12-én tartott előadást, miu­tán 10 ezer forintért tankolt. A fentiek kapcsán szerettük volna megkérdezni a gyön­gyöspatai polgármestert is, de a hivatalban többszöri érdek­lődésünkre azt mondták, hogy a községvezető néhány napig szabadságát tölti. Juhász Osz­kár péntek délután nem vette fel a mobiltelefonját sem. Álláspontjának természte- sen a későbbiekben is helyt adunk lapunk hasábjain. A pártja is megtérít az utazási költségekből? JEGYZET Ha eljő a Nagy Bumm már csak egy hónap van, készüljetek! - olvasom a Fa- cebook közösségi portálon, az üzenet nyilván arra utal, hogy 2012. december 21-én itt a világvége. Mármint a maják szerint. De egyéb apokalipszis-teóriák is nap­világot láttak már: egyesek például ekkorra jósolják a Nibiru kisbolygó ütközé­sét a Földdel. De végjátékot okozhat az is, hogy az Ele- nin-üstök belecsapódik a 2005 YU55 kisbolygóba, s az eltéríti a Földet. Kedvencem az az elmélet, miszerint az Elenin valójában csak a föl­dönkívüliek csatahajóinak álcázására szolgál, sőt, van­nak, akik szerint egyene­sen a Galaktikus Szövetség anyahajóját rejti. a világvége rettegésből - mint korábban már szám­talanszor - most is sokan hasznot húznak: szenzáció- hajhász tévésorozatok ké­szülnek, melyekben szak­értők fejtegetik, hogy mi vár ránk, de arra is ösztönöznek minket, hogy vásároljunk túlélőkészletet. Franciaor­szágban pedig tilos decem­ber végén megmászni az egyik hegycsúcsot, mert a jövendölések szerint az lesz azon ritka pontok egyike; ahol túl lehet élni a Bummot. MAGYARORSZÁGON nincs olyan nagy készülődés, mint például Amerikában, de a magyarok túlélésben min­dig is jók voltak. Mondjuk az alföldieknek túl sok esélye nem lenne világvége esetén, hiszen nekünk még hegye­ink sincsenek, sőt gyakorlati­lag ide folyik le minden. Épít­sünk netán hajót? Újra eljön majd Noé bárkájának ideje? egy hajóban evezünk? Hát ez mostanában nem nagyon mondható el rólunk. Akkor mégis miben bízhatunk? Leginkább abban, hogy elmarad a világ vége, s egy­szer beköszönt egy szebb világ. Addig meg használjuk a mindennapos túlélőprakti­káinkat. Bővült az egriek járműparkja tűzoltóság Új vízszállítóval erősödik a térség védelme Első díj az eFestiválról siker Élen járnak a digitális tartalmak forradalmasításában Több egység, köztük az Egri Hi­vatásos Tűzoltóparancsnokság is büszkélkedhet új vízszállító­val. Bejeződött ugyanis kilenc Heros Aquarius-X 7000 jármű gyártása és átadása. Az orszá­gos tűzoltósági főfelügyelőség és a műszaki főosztály kijelölte azokat a parancsnokságokat, amelyek előbb műszakilag és technikailag átvehetik a gépe­ket. így a csapatok a málhafel­szereléssel, a tűzoltástechnikai részekkel és a jármű részeivel ismerkedhettek. A napokban ünnepélyes kere­tek között is átadták a járművet - tájékoztatott Antal Erika tűz­oltó főhadnagy, megyei kataszt­rófavédelmi szóvivő, s ■ M. Z. Az új autó nagyban segíti a lánglovagok munkáját Az idei eFestivalra az Eszter- házy Károly Főiskola (EKF) Médiainformatika Intézetének kutatócsoportja a Nemzeti Tan- könyvkiadóval és a SzinvaNet Kft.-vel karöltve pályázott és az Elektronikus interaktív tar­talom kategóriában I. helyezést ért el, így jogosulttá vált a „Ki­váló magyar tartalom 2012” cím viselésére. A nyertes auto­matikusan indulhat a nemzet­közi verseny kategóriában is - tudtuk meg dr. Kis-Tóth Lajos­tól, az EKF rektorhelyettesétől. Az eFestivált, a kiváló ma­gyar digitális tartalmak fó­rumát ettől az esztendőtől az Informatika a Társadalomért (Infotér) Egyesület élteti to­vább. Célja arra ösztönözni az alkotókat, hogy minél színvo­nalasabb, minőségi digitális tartalmat állítsanak elő és szol­gáltassanak a hazai és külföldi felhasználóknak. Valamennyi kategória első három helye­zettje jogot nyer honlap ese­tén a „Kiváló magyar tartalom 2012” és a „Felhasználóbarát honlap” cím viselésére és ló­gójának használatára, digitális termék esetén a „Kiváló ma­gyar tartalom 2012” cím viselé­sére és a díj lógójának haszná­latára, az eFestival honlapján való szereplésre, nemzetközi versenyeken való részvételre.- Az EKF Gyakorlóiskola 8. D osztályában az idei tanévtől új alapokra helyezett módszertani pilot kutatás kezdődött. A tar­talom forradalmasításán és az egységes hozzáférés biztosítá­sán túl, amihez egyébként a szakmai támogatást és az akk­reditált tankönyveket a Nem­zeti Tankönyvkiadó nyújtotta, mindez a formai megvalósítás terén is egyedülálló - mondotta el lapunknak a rektorhelyettes, aki közölte még azt is: a gyakor­ló pedagógusok, mint szakmai mentorok vettek részt ebben a folyamatban, továbbá a fel­adatok szerkesztőmunkájában nyújtottak nagy segítséget, míg a team tagjai lényegében a kivi­telezést és a formai megvalósí­tást végezték. ■ S. B. S.

Next

/
Thumbnails
Contents