Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-22 / 273. szám

ViiagKUpa. Huszonegy vb-cimet birtokló öt világbajnok indul a fogathajtóknál a jovo hét végi, 6. alkalommal sorra kerülő Lovas Világkupán. A fedeles Vk-sorozat negyedik, budapesti állomá­12 2012. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK SPORT Uj egyesületben, felnőtt mezőnyben állhatott a dobogó harmadik fokára Különbségként egy tucat ob i Motiváltán pólóztak az egriek a ferencvárosiak elleni meccsen tenisz A pécsieknek búcsút intve, immár az MTK színei­ben indult a Park-kupa I. ka­tegóriás, férfi felnőtt tornán Farkas Richárd. A kék-fehér színű egylet pályáin az egri játékos a korosztályában (15 évesek) versenyző Horváth Pé­tert 6:0, 6:0-ra verte, majd a 18 esztendős, a ranglista 18. he­lyén álló MTK-s Kovács Márk ellen 6:3, 6:2-re nyert. A leg­jobb 8 között a szintén 18 éves, 23. helyen rangsorolt Kaszás Benjáminnal (MTK) szemben 2,5 órás küzdelem után 4:6, 6:4,6:l-re diadalmaskodott. Az elődöntőben a torna 2. kiemelt­jén, Madarász Gergőn már nem tudott túljutni (3:6, 3:6) az edzőként Kisszőllősi Szánthó Krisztián által segített Ricsi, aki számára a 3. hely azért is kiváló eredmény, mert két tor­nagyőzelemre esélyes játékost búcsúztatott. Teljesítményével a ranglista 112. helyéről fel­lépett a felnőtt 50-be, ahol a Diego-kupán már az előkelőbb hellyel szerepel.- Ricsi folyamatos fejlődése és sikerei hátterében a kemény edzésmunkán kívül az Szilá­gyi Erzsébet Gimnázium igaz­gatójának, Gönczi Sándornak a maximális támogatása és a szaktanárok segítségnyújtása áll - közölte az édesapa, Far­kas Mátyás. ■ B. CS. Farkas Richárd: a bronz is fényes Elmaradt a meglepetés a fér­fi vízilabda OB I-ben, amikor az FTC látogatott a Bitskey- uszodába. A ZF-Eger 12 gó­los különbséggel győzött. Fenyves Balázs „Ha akadtak is hibák, jó volt látni, hogy nagyon motiváltán játszott a csapat.” Gerendás György szavainak alátámasz­tásaként elég csak az ered­ményre pillantani, amely 12 gólos hazai győzelmet mutat. Nem alakult ilyen csendesen a hétközi pólós nap másik mérkőzése a Bitskey-uszodá- ban, ugyanis az EKF-Eger- Food-Imola gárdája már-már botrányos körülmények kö­zött szenvedett 7-6-os veresé­get Szentes társulatától. HUNGÁRIA A déli összecsapást követően a medencetérben helyet foglaló Tóth Kálmánt, a ZF-Eger segéd­edzőjét ráadásul igen heves reklamálása miatt fel is jelen­tették a Magyar Vízilabda Szö­vetség képviselői. Noha a hi­vatalos személyzet összetétele csaknem ugyanúgy nézett ki az esti találkozón, hasonló iz­galmakra mégsem kellett szá­mítani. Az inkább derültségre adott okot, hogy hiába játszott a Fradi a klub színeinek meg­felelően zöld sapkában, a zsűri asztalnál egy-egy mikrofonos bejelentkezéskor mindig kék színű játékosokat emlegettek... Ezalatt közvetlenül a part mentén ténykedő játékvezetői működésre ezúttal egy rossza szavunk sem lehetett. A ven­déglátónál premierre is sor ke­rült. Az ifjúsági korú Kovács Zoltán a szombati, szentesi ta­lálkozón már bemutatkozhatott az OB I-ben, a Bitskeyben még­is első ízben élhette át, milyen érzés is első osztályú össze­csapáson részt venni. Az utolsó percekre a tízgólos különbség Salamon Ferenc (5) annyit nem dobott, mint a sapkájának száma, de négy gólig eljutott Képgaléria: h60l.hu is kialakult, két tényezőnek kö­szönhetően. Amennyiben Szé- csi Zoltán nem véd kettős emberhátrányban, úgy Kevin Graham ötméterese sem jelent­hette volna az említett differen­ciát. Az i-re a pontot végül az a Salamon Ferenc tette fel, aki öt másodperccel a vége előtt távolról bombázott, saját maga negyedik, csapata tizenhatodik találatát szerezve ezzel. A férfi OB I. 7. fordulójában: ZF-EGER-FTCWATERPOLO 16-4 (5-1, 2-1, 2-2, 7-0) Eger, Bitskey-uszoda, 400 né­ző. V.: Birri G., Marnitz M. EGER: SZÉCSI - GRAHAM 3, Gór Nagy, Biros, SALAMON 4, Mezei 1, KOVÁCS G. 2. Cs.: Gerritse 1, Bátori 1, Sémán 1, CHILKÓ 3, Bundschuh. edző: Gerendás György. FERENCVÁROS: Pijetlovics ­■ Kárteszi, Deutsch 1, MacDo- nell 1, Francsics, Paján 1, ERNYE 1. Cs.: Vogel, Kolozsi, Mocsári, Szilágyi A. edz6: Ambrus Tamás. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 8/5, ill. 5/0. ÖTMÉTERESBŐL: 3/3, Ül. - kipontozódott: Paján ű 20. percben. az eredmény alakulása: 1-0, 3-0, 5-1, 7-2, 7-4, 9-4, 12-4.- Valamikor a felkészü­lés időszakában, Debrecen­ben vettünk részt egy tornán, amikor három góllal kaptunk ki az egriektől - nyilatkozta a lefújást követően Ambrus Tamás, a vendége mestere. - Az akkori csapatomhoz ké­pest nyolcán már nem állnak rendelkezésemre, ezért nem meglepő a különbség. Úgy gondolom, hogy amikor az alapszakaszban legközelebb jövünk Egerbe, az EKF ellen több esélyünk lesz. Mit lehet erre mondani? Majd meglátjuk! következik: Bajnokok Ligá- ja-mérkőzés, ZF-Eger-Schuur- man BZC (holland), Bitskey Aladár Uszoda, november 28., szerda, 19.00. .. .................... . ..................................... .................. . .. sá n a magyar színeket a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József (képünkön) képviseli. Útiköltség belépővel csak 1600 forintért labdarúgás Jelentős kedvez­ményben részesülnek azok a szurkolók, akik a helyszínen kívánják megtekinteni az Egri FC-Haladás NB I-es mérkőzést. A szombaton 16 órakor az Illovszky-stadion- ban sorra kerülő találkozóra a drukkerek által szerve­zett, és az egri klub által támogatott autóbusz indul. Akik pénteken 19 óráig jel­zik részvételi szándékukat, azok 1600 forint ellenében láthatják a Fáy utcában a ta­lálkozót. Említett összeg az útiköltséget és a belépőjegy árát is magában foglalja. Ér­deklődni Gáspárdy Beánál lehet a 20/574-7914-es tele­fonszámon. ■ B. CS. Negyvenhét pontos hatvani vereség kosárlabda Az NB II Közép A csoportja 6. fordulójában: Hatvani TC-MAFC Mar­tos 64-111 (20-33, 24-27, 10-28,10-23). Kodály Zoltán Ált. Isk., 15 néző. V: Farkas J., Szabó L. Hatvan: Sott, Ke­lemen 19/12, Nagy G. 11, Ro­botka, Bállá 2. Cs.: Jávorszki 4, MARKÓ A 4, MOHÁCSIK 11, NAGY B. 13/3. Robotka Tamás játékos-edző: - Ösz- szességében megérdemelt a néha talán túl keményen védekező vendégek sikere, de a különbséget túlzottnak érzem. ■ B. CS. TOTÓ Tippjeink a 47. heti szelvényekhez 1. Mainz-Dortmund 1,2 2. Bayern München-Hannover 1 3. Schalke-E. Frankfurt 1 4. Fürth-Nürnberg X 5. Wolfsburg-Bremen X 6. Freiburg-VfB Stuttgart 1,2 7. Augsburg-M.gladbach X, 2 8. Hoffenheim-Leverkusen X 9. Palermo-Catania 1 10. Torino-Fiorentina 2 11. Pescara-Roma X, 2 12. Sampdoria-Bologna X 13. Chelsea-Man. Citv 1.X.2 Plusz egy mérkőzés 14. Milan-Juventus X Biros, Koczka és Zombori kiemelkedett utánpótlás Az Újpest után a Ferencváros vendége lesz az Egri FC U7-es csapata Hét együttes lépett parkett­re a Füzesabonyban rendezett utánpótlástornán, ahol a 2006- os és a 2007-es születésű labda­rúgók mutatták be tudásukat. Az Egri FC Fükő Péter veze­tésével két csapatot szerepel­tetett. A 2006-os korosztályú gyermekekből álló együttes csoportjából a Szolnoki MÁV és a Pásztó legyőzésével a döntőbe jutott, ahol a Debreceni Foci­suli állta útját az együttesnek. A 2007-esek a csoportmeccsek során a Gyöngyös elleni győzel­met követően kikaptak a Deb­recentől, majd a Borsod Volán csapatával játszottak döntet­lent. Végül jobb gólkülönbség­gel a bronzéremért léphettek A megyeszékhelyi fiatalok sokat fejlődtek az utóbbi Időszakban pályára, ám a harmadik helyért rendezett találkozón a Szolnoki MÁV jobbnak bizonyult.- Maximálisan elégedett va­gyok, mindkét csapat alaposan kitett magáért. A 2007-eseknél Biros Vincze és Koczka Kriszto- fer egészen kiemelkedőt nyúj­tott. A 2006-osoknál Zombori István különdíjban is részesült - értékelt Fükő Péter. A megyeszékhelyi gyerme­kek a hét végén a fővárosban vendégszerepeinek egy négy­csapatos tornán, ahol a házi­gazda Újpest FC, a Vasas, és az Ikarusz SE lesz az EFC ellenfe­le. Két hét múlva a Ferencváros meghívásának tesznek eleget az egriek. ■ S. K. Gárdonyi-kupa. A helyi iskola nevét viselő 22. utánpótlás teremlabda­rúgó-tornán fölényes hazai siker született. A 2000-2001-ben született fiúk részére rendezett kömlői Gárdonyi-kupán a Besenyei János vezette házi­gazdák gólt sem kapva végeztek az élen. A végeredmény: 1. Kömlő (25-0) 9 pont, 2. Tiszanána (5-5) 3,3. Tenk (3-6) 3,4. Kisköre (3-25) 3. Salamon, Graham és Chilkó „sorozta” a Fradit

Next

/
Thumbnails
Contents