Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-16 / 268. szám

4 ALMA MATER 2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK Szilárd alapok, szabad választás a Szilágyi titka- Mit tart alapfilozófiájának az iskola?- Változatos struktúra jellemzi a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot, ahol barátsá­gos környezetben biztosítjuk a magas szintű oktatást- vé­li Gönczi Sándor igazgató. - A Szilágyi 60 éve hordozott értékeit megőrizve igyekszik képzését a kor elvárásaihoz igazítani. Fontos, hogy diák­jaink megállják a helyüket az egyetemeken is.- Hogyan érik el mindezt?- A 9-10. évfolyamon ala­pozó képzés folyik, minden­ki megfelelő, széles körű mű­veltséget, alapokat szerez. Ez után szabadon választ­hatnak fakultációt. Törek­szünk is a sokszínűségre, átjárhatóságra. Akár egy hu mán tagozatos is választhat reál fakultációt. Igyekszünk minél több versenyre vinni a tehetséges diákokat, hogy kiteljesedhessenek. Emellett az Arany János Tehetséggon­dozó Programban is kezdet­től benne vagyunk.- Milyen visszajelzéseket kap­nak a munka sikeréről?- Büszkék vagyunk rá, hogy az idén már másod­szor nyertük el a „A megye legeredményesebb gimná­ziuma” címet. Másrészről a 2012-ben végzettek 93 százaléka bekerült a felső- oktatásba, kétharmaduk az első helyen megjelölt intéz­ménybe, szakra. Gönczi Sándor igazgató: a Szi­lágyiban segítik a tehetséges diákokat Szilágyi Erzsébet Gimnázium PROMÓCIÓ Erzsébet-bál az egri Szilágyi gimnáziumban. Az iskola egyik legnagyobb közös ünnepe ez minden évben, temérdek érdeklődővel. A Szilágyi: jó választás kitűnő eredmények Igazi nagy múltú egri középfokú intézmény Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium igazi nagy múltú intézmény, s ezt nemcsak az eltelt több mint ötven év, hanem a kitű­nő eredmények is igazolják. Munkatársunktól Az idén, megszakítás nélkül, immár másodjára nyerte el a megyeszékhely patinás isko­lája „A megye legeredménye­sebb gimnáziuma” címet és az ezzel járó vándorserleget, mert a Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény közreműködésével szervezett tanulmányi versenyeken a szi- lágyis diákok szerepeltek a leg­eredményesebben. A végzősök évről évre 90 százalék fölötti arányban folytatják tovább ta­nulmányaikat egyetemeken, főiskolákon. A modern kor kihívásainak megfelelően rendkívül sokszí­nű az iskola tagozatkínálata. Egy-egy évfolyamon négy osz­tály és az Arany János Tehet­séggondozó Program indul. A humán tagozat a bölcsészet­tudományok, a művészetek és a jogi pálya iránt érdeklődők számára a legmegfelelőbb osz­tálytípus. A reál tagozat kere­tében két osztály indul: egy matematika-fizika-informati- ka; illetve egy biológia-kémia tagozatos. Innen egyebek kö­zött az orvosi, közgazdasági, kereskedelmi, műszaki és ag­rár pályák felé nyílik meg az út a tanulók előtt. A továbbtanulásnál komoly előnyt jelent az idegennyelv-tu­AZ EGYETEMEKEN, főiskolákon a hallgatók most ülnek be az elő­adókba, s veszik elő a jegyzetü­ket... Ezt terveztem én is, de csörgött a telefonom, hogy volt szilágyisként írjak a Szilágyiról. miben is rejlik a Szilágyi vará­zsa? A gólyatáborban kezdődik minden. Azután tanórák és tíz­percek, és megérinti a diákokat az a bizonyos szilágyis légkör. Harmadikosként ott a diákna­pok szervezése: film, újság, tánc, játék, humor. Aztán az utolsó év, mikor a végzősök hete­kig az Erzsébet-bál nyitótáncára készülnek. Erzsébet-nap, gomb­dás, ezért a nyelvoktatás min­den tagozaton kiemelten fontos szerepet kap. A gimnázium­ban az angol, német, francia, spanyol, orosz és latin nyelv közül választhatnak a diákok. A nyelvtanulás iránt különösen elkötelezettek számára speci­ális angol tagozatos osztályt indít az iskola. A Comenius-, illetve az ausztriai, csehországi testvériskoláinkkal szervezett diákcsereprogramjaik segítsé­avató: a műsor, a vacsora, a „buli”. Majd jelentkezés egyetem­re, főiskolára. Tanulás gőzerő­vel, szerenád, ballagás, írásbeli érettségik, szóbeli érettségik és a bankett... ez az egész olyan gyorsan tör­tént, szívta magával az embert, annyi élmény s kaland volt, hogy el sem hittük: vége. Szeptember­ben nem a „sárga ház” évnyitójá­ra mentünk, s nem a megszokott kollégiumba költöztünk be. Szilá­gyis öregdiákok lettünk... Csáki Zoltán, a Szilágyis Öregdiákok Szervezetének megálmodója gével a vállalkozó kedvű ta­nulók testközelből ismerhetik meg más országok kultúráját. Az Arany János Tehetség- gondozó Program keretében induló öt évfolyamos osztályok­ban a hátrányos helyzetű tehet­séges diákok nyelvvizsgára, egyetemi és főiskolai felvételire történő felkészítése történik. A Szilágyi gimnáziumban a ta­gozatválasztás nem feltétlenül jelent végleges elköteleződést, mert, ha egy tanulónak meg­változik időközben az érdek­lődési köre, akkor a 11-12. év­folyamon fakultáció keretében lehetősége nyílik a továbbta­nulási szándékának megfelelő tantárgyak választására. A kollégium és a menza az iskolától két-három perc sétára található. A kollégiumban csa­ládias hangulatban tanulhat­nak, és tartalmasán tölthetik el szabadidejüket az ott lakók. A kollégiumi ellátás ingyenes, csak az étkezés jelent költséget. Miért a Szilágyi tekinthető a legjobb választásnak? Első­sorban azért, mert itt a diákok otthonos légkörben szerezhetik meg a továbbtanuláshoz szük­séges magas szintű tudást. TUDTA-E ■... Gál Péter (tavalyi 12. D) az OKTV-n földrajzból 2012-ben országos 1. helye­zett lett. m... Bolyki Zsolt (12. C) élethű hajómodellezésben három­szoros országos ifjúsági bajnok és világbajnokság 7. helyezettje. ■... Tavaly megjelent Hegy- megi Flóra Hajnalka (tava­lyi 12. A) Diadém című regé­nye. ■ ...A SZEGfloorball (kispá­lyás) lány csapata az Orszá­gos Diákolimpián 2. helye­zett lett. ■ ...A SZEG a karácsonyi jóté­konysági műsor bevételével már hetedik éve a határon túli magyarságot segíti. ■... Vízi Mátyás Tamás (11. B) a Tai-Qi Boxing világbaj­nokság bronzérmese. ■... Minden évben a Szilágyi rendezi „A kezek összeér­nek. .. ” Kárpát-medencei történelemversenyt és az AJTP országos irodalmi ver­senyét. m... Zakkar Antónia (12. B) több országos fotóművésze­ti pályázaton is fődíjas lett. ■... 2012 őszén Rab Fannit (tavalyelőtti 12. B) és Bese- nyei Zsuzsát (13. E - AJTP) is felvették az Eötvös Colle- giumba. ■... Farkas Richárd (9. B) te­niszező a korosztályos ranglista vezetője. ■... Bauer Balázs (11. C) an­gol nyelvből a Kenguru ver­senyen országos 2., a Miko­la Sándor fizika versenyen országos 3., az Irinyi János kémia versenyen megyei 1. és országos 16., a Kémia Lapok feladatmegoldó ver­senyében 2. helyezett lett. ■... Kovács Krisztián (11. C) a Mátrai Tibor megyei fizi­ka és a Palotás József me­gyei matematika versenyen, valamint á Gordiusz mate­matika versenyen megyei 1., a Kenguru matematika ver­senyen megyei 1. és nemzet­közi 3. helyezést ért el. m... Erős Evelin (11. D) a Nemzetközi Junior Tájfutó Bajnokságon a 3. helyen végzett, a Bükkfennsík Ku­pa 2011-es bajnoka volt. Szösszenet a SZEG-ről öregdiák szemmel ŐK IS IDE JÁRTAK ÉS A SZILÁGYI SZÜLŐI SZEMMEL tunk, pedig tudhat­tuk, hogy szétszór minket a vakáció, legfeljebb az építő­tábor kovácsol ke­mény egységgé. A fi­úk például Fegyver­nek közelében honol­hatták a szőlőt. Mi­ZÁM ANDREA, a Gárdonyi Géza Színház színésznője BEFOGADTAK, MEGÉRTET­TEK, szeret­tek. Nem vol­tunk jók vagy rosz- szak, gyerekek voltunk. Mi vol­tunk! En voltam! És hagyták! Hagytak szárnyalni, biztattak, de nem hagyták, hogy elbíz­zam magam. Ösztönöztek, de nem erőltettek rám semmit. Lehetőségeket kínáltak, de nem döntöttek helyettem. Nem­csak tanítottak, hanem meg­tanítottak döntéseket hozni, felelősséget vállalni, küzdeni. A felnőtté válásunknak nem tanúi, hanem részesei voltak. Köszönöm! DEMETER GÁBOR, az MTA BTK Tör­ténettudomá­nyi Intézeté­nek munka­társa A GIMNÁZIUM­BAN olyan ol­vasmányélmé­nyeim voltak - köszönhető taná­raimnak -, melyek meghatározó szereppel bírtak gondolkodásmó­dom alakításában. Az irodalom, a filozófia, logika és történelem egyrészt széles asszociációs bá­zist teremtett, ami máig segít a kreatív problémamegoldásban, másrészt lehetővé tette, hogy egy­aránt otthonosan mozogjak a reál és humán tudományok vilá­gában. Megtanultam kérdezni és továbbgondolni. Toleranciára és empátiára tanítottak. ANTALL ISTVÁN, a Magyar Rádió iro­dalmi szerkesztője A SAPKAJELVÉNY a kötelező diáksap­kán alkalom volta piszkálódásra. Azon még az állt, hogy Szilágyi Erzsé­bet Leánygimná­zium és Kereskedelmi Szakkö­zépiskola. Mi pedig mégiscsak fiúk lettünk volna, hogy ne mondjam vad éjszakai álmaink­ban: férfiak. A koedukáció azon­ban remekül sikerült a vaskály­hás tantermekben a füst oldotta a vágyakat, a jégverem folyosó­kon pedig a vad remegés tette követhetetlenné az érzelmeket. Akik meg merték fogni egymás kezét a különböző neműek közül a nagyszünetben, azoknak ösz- szefagyott. Nyárról álmodoz­vel az építőtábor el­ső napján kihirdették, hogy a palackozó üzem kerítésén át­mászni tilos, így nem véletlen, hogy elsőnek az akkori fiúgim­názium egyik tanárátszedte le az éjjeliőr a kerítésről, éjnek évadján. A kudarcból tanultunk. Ivóvíz helyett Salvador vermut totyogott a bádogkannánkban. Úgy aludtunk a szőlőtőkék tövé­ben, hogy az agronómus csak a csendet tudta fölverni, minket nem. Az álom négy évig tartott, de ma is újraálmodnám. DR. BAUER Kálmán bel­gyógyászfő­orvos, orvos igazgató mit is vár egy szülő az isko­lától? Hasz­nálható tu­dást, mara­dandó, a társadalmi együtt­éléshez szükséges értékeket. Mindezt együtt nyújtja a Szi­lágyi. Két gyermekem jár ide, szeretik iskolájukat, s ez meg­nyugvással tölt el mint szülőt, mert megkapnak itt mindent, amire szükségük lesz az élet­ben. Látom a fiam eredmé­nyein is, hogy tanárai segítsé­gével nemcsak elsajátítja a szükséges tudást, de arra is ösztönzik, hogy a legtöbbet hozza ki magából. RÁCZJÓZSEF okleveles ker­tészmérnök TŐSGYÖKERES egri csalá­dunk mind a hat tagja a Szilágyi Er­zsébet Gimná­ziumba járt. Fel sem merült a kérdés, hogy négy gyermekünk is ne ide je­lentkezne. A magas szintű ok­tatás, a tanárok szakértelme, a jó hangulat, a színes diák­élet és a kimagasló továbbta­nulási eredmények mind-mind amellett szóltak, hogy a leg­jobb választás a Szilágyi Er­zsébet Gimnázium lesz szá­munkra. Nem csalódtunk, nem csalódhattunk. A Szilágyi minőséget jelent, nem csak Egerben, az országban is.

Next

/
Thumbnails
Contents