Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-13 / 265. szám
Kiállítással segítik a döntést pályaválasztás Az idén 12. alkalommal mutatkoznak be az iskolák a körcsarnokban Tizenkettedik alkalommal rendezi meg az idén a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Egerben, a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Pályaválasztási Kiállítást. A program célja olyan tájékoztató és szakmai segítő rendezvény megszervezése, amely a megyében élő 8. osztályos tanulók számára megfelelő információt nyújt a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő pályaválasztási döntés meghozatalához. Elsősorban a végzős diákokat célozzák meg, de a rendezvény minden érdeklődő számára nyitva áll tájékozódási lehetőséget biztosítva. A program látogatói megismerhetik a középfokú oktatási intézmények felvételi rendszerét, a továbbtanulási lehetőségeket, a képzők aktuális szakirányait. így összesen huszonhat megyénkbéli iskola lesz jelen kiállítóként, a helyszínen konkrét kérdésekre is válaszolnak az érdeklődő diákoknak. Ezt egészíti ki a munkaügyi központ szakembereitől kapható segítség. Ők számítógépes érdeklődés- és képességvizsgálattal, egyéni pályaválasztási tanácsadással támogatják a diákok pályaválasztását. Különböző szakmák bemutatása során lehetőség nyílik a munkafolyamatok és munkaeszközök kipróbálására is. Előzetesen 1900 látogató regisztrált, a legtöbben, csaknem hétszázan Egerből jelezték részvételüket a rendezvényen, de népes csapat várható Füzesabonyból, Gyöngyösről, Hatvanból, Pétervásáráról, és Heves körzetéből is. A kiállítás ideje alatt üzemlátogatásokra is lehetőséget biztosítanak a szervezők. A tizenegy meglátogatható munkahely között van pékség, ipari üzem, de közlekedési vállalat is. A rendezvényen 35 kiállító várja az érdeklődőket a standokon. A huszonhat középiskola mellett pályaválasztást segítő intézmények, illetve a fiatalok informálódását segítő szervezetek képviselteti magukat. A szakmai információk mellett kulturális programok színesítik a kiállítást. így például egri és hevesi középiskolák bemutatkozó műsorai lesznek láthatók többféle műfajban a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban november 14-én, szerdán délelőtt tíz és délután kettő óra között. A kiállítás kísérőrendezvénye mindezek mellett az Egri TISZK-kel közösen szervezett pályaválasztási vetélkedő, melyet november 20-án tartanak majd meg.s perfekt H a Sanoma company ■ 3300 Eger, Cifrakapu u. 158. W Tel.: 36/411-287 • www.perfekt.hu/heves 1^.1 e-mail: eger@perfekt.hu company FAT: AL 0036 FNYSZ: 01-0507-04 2013-tól változik az OKJ! Kezdje meg tanulmányait az idei évben! /Alacsony óraszám/Rövid képzési idő/Elérhető ár/ • Logisztikai ügyintéző • Raktárkezelő • Munkavédelmi technikus • Targoncavezető • Irodai asszisztens • Vám-, jövedéki• Közbeszerzési referens _____és termékdíj ügyintéző Cs atlakozási lehetőség! Pénzügyi-.számviteli ügyintéző Mérlegképes könyvelő Tanfolyamindítás! Tb és bérügyi szakelőadó - 2012.11.15! Valutapénztáros -2012.11.28! Utolsó csoportok! f Jelentkezés: 2012.11.20! Regisztrált mérlegképes könyvelői továbbképzés f OK-TAT-60 Kft. FELNŐTTKÉPZÉS ÉS VIZSGASZERVEZÉS rövid idő alatt áll Kiemelt képzéseink, amelyeket novemberben indítunk Biztonsági őr / Eladói képzések (Élelmiszer- és vegyiáru-eladó. Bolti pénztáros. Töltőállomás kezelő...) / Fodrász Gépkezelő képzések (Targoncavezető / Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő...) / Gyermek- és ifjúsági felügyelő Kazánkezelő (2-12 t/h között) / Kereskedő, boltvezető / Kézápoló és műkörömépítő / Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h) / Kozmetikus / Lábápoló / Logisztikai ügyintéző / Mérlegképes könyvelő Munkavédelmi technikus / Óvodai dajka / Pedagógiai asszisztens / Pénzügyi-számviteli ügyintéző / Pincér / Szakács / Szociális gondozó és ápoló / Társadalombiztosítási ügyintéző / Tűzvédelmi előadó / Vendéglátó eladó • Családi napközi üzemeltetője / Informatikai képzés (ECOL) / Nyelvi képzések (angol, német alap és középfokú nyelvtanfolyamok, illetve nyelvvizsgára felkészítő intenzív tanfolyamok) www.oktBt60.hu novemberi tanfolyamok ’ Megváltoztak, illetve 2013. januárjától érvénybe is lépnek az új OKJ-s szakképesítések követelményei. Jelentkezzen novemberben induló tanfolyamainkra, hogy a jelenlegi követelményszint szerint tanulhasson, amivel tényleg időt és pénzt takaríthat rnegl Eger / 3300 Eger, Hadnagy u. 6. Hatvan / 3000 Hatvan, Tanács út 9. (bejárat Nádasdy T. út felöl) +36 36 421 138 / +36 30 349 9888 +36 37 540 042 +36 30 515 1222 / www.oktat60.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám 10-0045-06 / Intézmény-akkreditációs lajstromszám AL-0104 MIÉRT VÁLASZD A KERÍT? Mert itt • minden érdeklődő személyre szabott útbaigazítást kap • tanulni is tanítunk • a végzettek piacképes szakmát kapnak • a továbbtanulók minden területen megállják a helyüket • a sok éves tapasztalattal rendelkező, humánus tanári kar a harmadik évezred kihívásainak megfelelő korszerű okta • tó-nevelő munkát folytat VÁRUNK RÁDí Képzési lehetőségeink az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a kereskedelem-marketing és a vendéglátás - turisztika területein vehetők igénybe. a nálunk érettségizett diákok számára egyenes út vezet technikus képzésbe nem szlogen az élethosszig tanulásra való (elkészítés az iskolai légkör félelem, feszültség és szorongás mentes, nem tűrjük az erőszak semmilyen formáját értékteremtő szabadidős diákprogramokban lesz részed sikeres, boldog ifjúkorod lesz, ha minket választasz Agrár szakterület kínálata Szakközépiskola (szakmai érettségit adó képzés) Mezőgazdasági szakirány (4 év) Élelmiszeripari szakirány (4 év) Erdészet és vadgazdálkodás szakirány (4 év) Kertészet és parképítés (4 év) Szakiskola Mezőgazdasági szakképzés: • Dísznövénykertész (3 év) • Virágkötő és virágkereskedő (3 év) • Kertész (3év) • Erdészeti szakmunkást 3 év) Ezekhez az ágazatokhoz gyakorlati oktatással is szolgálunk, amire nagy figyelmet fordít az iskola, hiszen saját kávézónk, éttermünk, szállodánk, tangazdaságunk, tanpincénk, tanirodánk, cukrász, pék műhelyünk, tankonyhánk és tanéttermünk is van. További információkért látogasd meg iskolánk honlapját, www.kerieger.hu . Várunk 2012. november 14-én és 2013 január 16-án 10 órakor kezdődő pályaválasztási nyűt napunkra az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskolába, Eger, Pozsonyi út 4-6. Élelmiszeripari szakképzés: • Szőlész-borász (3 év) • Pék (3 év) Érettségi után választható szakképzés: • Élelmiszeripari technikus (2 év) • Parképítő és fenntartó technikus (2 év) • Erdészeti és vadgazdálkodásitechnikus (2 év) Gazdálkodási-szolgáltatási szakterület kínálata Szakközépiskola (szakmai érettségit adó képzés) Kereskedelem szakirány (4 év) Vendéglátóipari szakirány (4 év) Kereskedelem-marketing: • Eladó (3 év) Vendéglátás-Idegenforgalom • Cukrász (3 év) • Pincér (3 év) • Szakács (3 év) • Vendéglátó eladó (3 év) Érettségi után választható szakképzés • Kereskedő (2 év) • Logisztikai ügyintéző (2 év) • Pénzügyi-számviteli ügyintéző (2 év) • Vendéglátásszervező-vendéglős (2 év) Anyagmérnök BSc Hőkezelés és képlékenyalakítás szakirány Polimer- és vegyipari-technológiák szakirány Fémelőállítási és öntészeti szakirány Hőenergia és szilikát-technológiai szakirány Kohómérnök MSc Szilikátmérnöki szakirány Polimermérnöki szakirány Vegyiparitechnológiai szakirány Energetika szakirány Anyagmérnök MSc Öntészeti szakirány Hőkezelő és képlékenyalakító szakirány Kémiai fémtechnológiai szakirány Energetika szakirány MISKOLCI EGYETEM : MŰSZAKI * ANYAGTUDOMÁNYI KAR Ul UIIGnCR A WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA és KOLLÉGIUM és a KONTAWIG MŰSZAKI és ÜZLETTUDOMÁNYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2, tu KOflTAWIG Nyílt napot tart: 2012. november 23-án Igazgatói tájékoztató: 9:00 és 16:00 órakor A Wigner Középiskola ajánlott képzései: 01 4 évfolyamos szakközépiskolai általános képzés. 02 4 évfolyamos szakközépiskolai általános képzés - katonai tagozat.(alkalmassági vizsga van!) Felvételi az S.-6.-7. év végi jegyek alapján (magyar- és idegen nyelv, matematika, történelem, fizika). 03 4 évfolyamos emelt szintű szakközépiskolai általános képzés reál tantárgyakból. 01-02-03 tagozatkódon a szakmai oktatás lehetséges területei: • Gépészet, elektrotechnika-elektronika, informatika szakmacsoport 04 4 évfolyamos általános gimnáziumi képzés 05 4 évfolyamos reál tagozatos gimnáziumi képzés 06 6 évfolyamos általános gimnáziumi képzés Felvételi egységes központi írásbeli vizsga alapján. A KONTAWIG Szakiskola ajánlott képzései: | 01 3 évfolyamos gépi forgácsoló szakképzés. | 02 3 évfolyamos hegesztő szakképzés. 03 3 évfolyamos villanyszerelő szakképzés. Felvételi az 5.-6.-7. év végi jegyek alapján (magyar- és idegen nyelv, matematika, történelem, fizika).----------------------------------------------------------------------------------------üiu ________________________________________ü___________________________■ .1 UJ KEPZESEK! MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT KÁROLY RÓBERT KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, KÖZGAZDASÁGI, IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA JOVOD ALAPJA Tuitio fidei et obsequium pauperum. A 2013/2014-es tanévben indítandó 8. osztály és érettségi utáni képzéseinkről és az iskolánkról. SZAKKÖZÉPISKOLA (érettségit adó képzések) tagozat kód szakmacsoport képzési idő 11 Kereskedelem - marketing, üzleti adminisztráció 4 év 12 Vendéglátás - turisztika 4 év 13 Közgazdaság 4 év SZAKISKOLA (szakmai bizonyítványt adó képzések) tagozat kód OKJ szám megnevezés képzési idő Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport I 21 | | 34 341 01 j | Eladó [ ___3éy___I Ve ndéglátás - turisztika szakmacsoport 31 34 811 01 Cukrász 3 év 32 34 811 03 Pincér 3 év 33 34 811 04 Szakács 3 év 34 34 811 05 Vendéglátó eladó 3 év Mezős jazdaság szakmacsoport I 41 | 34 622 02 | Kertész l___3éy___I A felvételi eljárás során- központilag kiadott egységes kompetencialapú írásbeli vizsga (100 pont)- 7. osztály év végi és 8. osztály félévi tanulmányi eredmények (60 pont)- szóbeli elbeszélgetés (15 pont) eredményei alapján döntünk. Központi kompetencia alapú írásbeli ideje: 2013. január 19.10 óra Szóbeli elbeszélgetés tervezett ideje: 2013. február 20-22.13-17 óra Tanulóink - igény és lehetőség szerint - szakkörökön, korrepetálásokon, ingyenes érettségi vizsgára felkészítőkön vehetnek részt, felzárkóztatásukat mentortanárok segítik. ECDL vizsgaközpontunkban Start (4 modul) és Select (7 modul) vizsgafelkészitést és vizsgalehetőséget biztosítunk. ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉS (szakmai bizonyítványt adó képzések) Tanulóink a LEONARDO DA VINCI és COMENIUS programok keretében 1 hónapos külföldi szakmai gyakorlaton illetve nemzetközi projektekben vesznek részt Európa 7 országában. Sport- és szabadidőközpontunkban a mozgást és a versenysportot kedvelők számára is biztosítunk sportolási (atlétika, kézilabda, röplabda, labdarúgás) lehetőséget. Cím: 3200 Gyöngyös, Katona József utca 4. | Telefon: 37/311-953 | Fax: 37/312-575 e-mail: karolyrobert@maltai.hu | internet: www.maltaikeri.hu | F.ny.sz.: 10-0166-04