Heves Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-13 / 265. szám

2012. NOVEMBER 13., KEDD MEGYEI KORKÉP 3 HEEEBH Sárga mellényt is oszt a rendőrség hatvan November végéig a kerékpárosok biztonsága érdekében a rendőrség és a közterület-felügyelők közös akcióba kezdtek: ellenőrzik a kétkeréken közlekedőket, mivel az a tapasztalat, hogy a biciklisek nem mindig is­merik a KRESZ-t. A lényeg most még az, hogy büntetni nem büntetnek, csak figyel­meztetnek, hogy milyen előírásoknak kellene meg­felelünk, ha kerékpárral közlekedünk. ■ SZ. E. Tervek készülnek az iskola felújítására szilvásvárad Tovább foly­tatódik az elmúlt évek ön- kormányzati épületfelújítási programja a volt középső iskola felújításával. Jelen­leg tervezők dolgoznak a Miskolci út 80. szám alatt található épületen: az ott ta­lálható építményben most bérlők vannak. Az előzetes elképzelések szerint ide költözne át a tűzoltó egyesü­let. A felújításra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesz­tési Alapból szeretne az ön- kormányzat pályázati úton pénzt szerezni. ■ SZ. E. Megint megszólal a vizitációs harang EGER Ötven esztendő után ismételten megszólal az egri Szent Bernát-templom (Szé­chenyi Ur 15.) nevezetes vizi­tációs harangja. November 18-án, vasárnap délelőtt, a 10 órási misét követően szó­laltatják meg újra a haran­got, amely a nevét egyébként a paláston ábrázolt jelenetről - Mária látogatása Erzsébet­nél - kapta. ■ G. R. A nevezetes vizitációs harang Alvás, munka és tévénézés ' t időmérleg Napi fél óra a gyerekre, két perc hitéletre és kocsmázásra Az átlag magyar keresőtevé­kenységre napi 162 percet fordít, evésre 101-et, alvásra 517 percet, vagyis 8 és fél órát. Kocsmázásra átlago­san 2 perc jut, ugyanannyi, mint vallásgyakorlásra. A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben hozta nyilvánosságra a 2009- 2010-es időmérleget. Kovács Erika A Központi Statisztikai Hiva­tal (KSH) 2009. október 1. és 2010. szeptember 30. között vizsgálta a 10-84 éves népes­ség körében a napi időfelhasz­nálást. Az eredményhez 8798 személyi naplót dolgoztak fel. A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás szlogen ezek szerint már csak Nagy Feró dalában él tovább. Az időmérleg adatai alapján az átlag magyar a nap 24 órájából a legtöbb időt alvásra fordít­ja, mintegy 8,5 órán át húzza a lóbőrt. Munkával 162 percet tölt. A harmadik legnagyobb időigényű tevékenység a tévé­nézés, ami 2 óra 19 percet vesz ■ A felmérés szerint a legtöbb időt, több mint nyolc órát, alvással töltjük. igénybe. A tévézésnél tíz perc­cel kevesebb jut házimunkára, de az evés is elvisz 1 óra 41 per­cet. Az időmérleg adatai szerint a gyerekekre nem egészen fél órát szán az átlag magyar, az intimitást is magában foglaló egyéb családi tevékenységekre pedig 4 percet. Kocsmázásra, vallásgyakorlásra 2-2 percet hozott ki a statisztika. Persze, az ember legyinthet: a statisz­tika az csak statisztika. Az idő­mérleg minden ember életében más és más. Nem árt néha saját statisztikát készíteni, vajon jól sáfárkodunk-e az időnkkel. Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács előre megter­vezi a napjait, hogy a 24 órába beleférjen minden, aminek be­le kell férnie.- Mindenkinek kell, hogy legyen rendszer az életében, anélkül szétfolyik a nap. Per­sze, a tervezés ellenére termé­Meg kell találni a középutat, hogy minden napi feladatot el tudjunk végezni. A10-84 éves népesség napi Tevékenység Férfi Nő Együtt Kereső, termelő tevékenység 197 131 162 Tanulás, önképzés 42 38 40 Saját háztartás ellátása 75 177 129 Vásárlás, szolgálta­tás Igénybevétele 17 23 20 Közlekedés 69 58 63 Alvás 513 519 517 Étkezés 105 97 101 Beszélgetés 31 31 31 Kocsmázás 3 0 2 időfelhasználása* (2009/2010) Tevékenység Férfi Nő Együtt Egyéb családi 4 4 tevékenység Vallásgyakorlás i 2 2 Olvasás 19 21 20 Tévénézés 146 132 139 Internetezés 15 8 11 Szobanövények, házi kedvencek 6 7 6 gondozása *Egy főre jutó átlagos időráfordítás (percben) a teljes vonatkozási körre számolva, függetlenül attól, hogy az adott sokaságból ténylegesen hányán végezték a vizsgált napon az adott tevékenységet. FORRÁS: KSH szetesen vannak csúszások, nem gép az ember - mondta. Prohászka Béla a statisztiká­ban szereplő 162 perces kere­sőtevékenységgel ellentétben napi 12 órát, vagyis 720 percet dolgozik. A tanulás, önképzés is ez idő alatt zajlik nála. Az ét­kezés, az esetleges - átlagosan 1 órát igénybe vevő - munka­ebédeket leszámítva, inkább az esti időszakra korlátozódik. Va­csorára fél órát szán. Gyermek- nevelésre pedig napi egy-más- fél órát.- Bevallom őszintén, a házi­munka távol áll tőlem, inkább karbantartásokra, kisebb javí­tásokra korlátozódik. Porszívót inkább csak a boltok polcain szeretek látni. Mi több, annyira környezetbarát vagyok, hogy a füvet sem bántom - árulta el. Tévét este 9 órától 11-ig, fél 12-ig néz. így az alvásra átlago­san 5-6 óra jut. De ennyi elég ■ A statisztika azt mutatja, a gyerekekre alig fél óra jut csupán naponta, ami kevés. is - summázta. Prohászka Béla elégedett a saját időmérlegével. Vele ellentétben sokaknak nem sikerül jól beosztaniuk a napjukat.- Könnyebb helyzetben van­nak azok, akik dolgoznak. Meg­határozott, mikor kell beérniük a munkahelyükre, meddig tart a munka. Ez már lendületet ad a nap hátralévő részének meg­szervezéséhez is - mondta Koz­ma Zoltán klinikai szakpszicho­lógus. A hosszabb ideje munka nélkül lévőknek tudatosan kell a napjukat megszervezni. Akinek nincs napi beosztása, szétfolyik az ideje - állítja a szakember.- Nekik azt javaslom, tűzze­nek ki célokat délelőttre, dél­utánra és estére is. Strukturálni kell az időt, mert ha nem, azt veszik észre, aznap sem tettek semmi hasznosat. Kozma Zol­tán a statisztikai adatok ismere­tében nagyon kevésnek tartja a gyermekekre fordított, illetve a társas kapcsolatokra szánt időt.- A kapcsolatok több időt igé­nyelnek, különben egy idő után nem működnek. A tévénézés rovására a gyerekekre is több időt kellene fordítani. Ez olyan befektetés, ami a jövőben meg­térül - javasolta Kozma Zoltán. JEGYZET Af I ÁRPÁSI ZOLTÁN Amerika magyarul este, amikor Barack Oba- mát kihirdették a választás győztesének, az Egyesült Államokban még minden happy volt. Másnap azon­ban Mitt Romney közölte, hogy az elnök csalással nyert, mire különféle szer­vezetek és egyének elfog­lalták a Fehér Ház kertjét, ahol sátrat emeltek éjsza­kára, gulyáságyút szerez­tek valahonnan a krumpli­paprikáshoz, s Toy-Toy WC-t állítottak a gyepre. Közben rendületlenül skan­dálták: „Obama takarodj!” Este egy kis csoport meg­rohamozta és elfoglalta a CNN székházát, s laposra verte a rendőröket. Ä tette­seket később elítélték, ám még később egy semmis­ségi törvénnyel törölték a büntetésüket. így nézne ki az amerikai elnökválasztás „lecsengése” magyar hang- szerelésben. ezzel szemben a magyar miniszterelnök (Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai - kinek ki tetszik) megvá­lasztása után a vesztes fel­hívta a győztest és gratulált neki. Közölte, hogy aggódik Magyarország jövőjéért, mert más utat képzelt el hazája számára, mint a mi­niszterelnök, de a választók másként döntöttek. Egyben mindenkit arra kért, hogy imádkozzanak vele együtt a miniszterelnökért és az országért. A győztes szinte ezzel egy időben bejelentet­te, hogy a következő hetek­ben találkozni akar az el­lenzék kormányfőjelöltjével, hogy megbeszéljék, hogyan tudnának együttműködni. Nos, így nézne ki a magyar választás éjszakája ameri­kai stílusban. LEHET ABBAN valami, amit a miniszterelnök mondott a közelmúltban: félázsiai nép a magyar. Csak elfelejtette hozzátenni: félázsiai népnek csak félázsiai politikusai le­hetnek, akik félázsiai módon politizálnak. Ot ország pedagógusainak egri randevúja comenius Angol, holland, görög és svéd tanárok figyelték az Arany iskola munkáját Négy megyei díjazott a tudomány ünnepén A Tempus Közalapítvány pá­lyázatán nyerte a lehetőséget az egri Arany János Általános Iskola, hogy részt vegyen az Élethosszig tartó tanulás Come­nius programjában. Az angol, holland, görög és svéd partne­rekkel közösen megvalósított projekt címe: Fenntarthatóság Európában: hogyan tudnánk jobban hasznosítani természe­tes erőforrásainkat? Az egriek az angol parne- rintézményben már jártak, nyáron Görögországba, majd a svédekhez, hollandokhoz lá­togatnak el, hogy összevessék tapasztalataikat. November ele­jén pedig Egerben fogadtak 14 pedagógust a négy partnerin­tézményből. A görög, holland, angol és svéd pedagógusok ellátogattak az Arany János Ál­talános Iskola elsőseihez, ahol a Meixner-módszer továbbfej­lesztett változatát ismerhették meg gyakorlatban, s kézmű­ves-foglalkozást, illetve úszás­órát is megtekintettek. A ven­dégeket fogadta Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke is. A program folytatódik, és a résztvevők szeretnék, ha meg­valósulna a kitűzött cél, jelesül, hogy a résztvevő tanulók nem­csak saját környezetük adottsá- | gait ismernék meg jobban, de | tanáraikkal együtt jártasságot | szereznének a hatékony kom- I munikációban is. ■ G. R. A közgyűlés elnökénél a Comenius-programban Egerbe látogató tanárok Miskolc 2003-ban nyilvánítot­ták november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé. Idén az MTA Miskolci Területi Bizott­sága „Tudomány a társadalom szolgálatában” címmel tartot­ta ünnepi ülését, amelyen - a szokásoknak megfelelően - a régió kiemelkedő kutatói is el­ismerést kaptak. A régió okta­tási, tudományos, gazdasági felemelkedése érdekében és az MTA-MAB keretében végzett több évtizedes munkája elis­meréseként MAB-emlékérmet vehetett át dr. Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola rektora. Tudományos eredményeik és a MAB keretében végzett munkájuk elismeréseként Ki­tüntető Tudományos Díjban részesült Kecskeméti Gábor, Bárkái László és Szeidl György (mindannyian a Miskolci Egye­tem tanárai). Eddigi kiemelkedő kutató­munkájuk elismeréseként 12 fiatal kutató részesült tudomá­nyos díjban, többen közülük a Miskolci Egyetem oktatói, hár­man a Heves megyei felsőokta­tási intézmények tanárai. Díjat kapott dr. Juhász Tibor mate­matikus (Eszterházy Károly Fő­iskola), dr. Baják Imre közgaz­dász (Károly Róbert Főiskola), valamint dr. Simándi Szilvia Ildikó művelődésszervező-né­met szakos tanár (Eszterházy Károly Főiskola). ■ T

Next

/
Thumbnails
Contents