Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-09 / 237. szám
2012. OKTÓBER 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP IEESEBH Bagdy Emőke a Közéleti Szalonban hatvan Bagdy Emőke, az ismert és elismert klinikai szakpszichológus, pszicho- terapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa volt a Közéleti Szalon vendége a művelődési házban. Mint előadásában elmondta, a nehéz helyzetekben a humor mindig segít, hiszen a nevetés ragályos és remek feszültségoldó. ■ SZ. E. Sikeresek voltak a könyvtári napok pétervására Október első hetében került sor országszerte a könyvtári napokra, amelynek idén az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet a tartalmas idős korra. Ehhez kapcsolódóan hétfőn az egészséges táplálkozás alapjairól Tóth Gábor élelmiszer ipari mérnök, táplálkozási szakértő tartott előadást a Szántó Vezekényi István Művelődési Házban és Könyvtárban, szerdán az első szerelem témakörében várták beszélgetésre a kamasz fiatalokat, csütörtökön pedig az Állatok Világnapja alkalmából játékos vetélkedőn vehetett részt a városka apraja-nagyja. ■ SZ. E. Önkéntes véradókat várnak az óvodába szilvásvárad Pénteken 9 órától 12 óráig véradásra várnak minden segíteni szándékozó polgárt az óvoda tornaszobájába. A donorok 1000 forintos vásárlási utalványt kapnak ajándékba. Kérik, mindenki hozza magáva a személyi igazolványát, a TAJ-kártyáját és véradó igazolványát. ■ SZ. E. Véradás. Képünk illusztráció. ítélet van, igazság nincsen zárt láncolat Magyar Elemér drámájával nyitott a Földszint 2. Akinél a fegyver, annál a hatalom és az ítélet. Bregyán Péter és Megyeri Zoltán a darab során felváltva birtokolják a pisztolyt, az igazságot keresve. Mondhat-e ítéletet olyas valaki, aki maga is bűnös? Számon kérhet-e bárkit egy betörő? Lehet-e szórakoztatni a jog nyelvén? Minderre (is) választ ad a második szezonját kezdő Földszint 2. lakásszínház új bemutatója. Pócsik Attila Mit tehet egy ember, ha arra riad fel, hogy betörő jár a házában? Ráadásul a gazember nemcsak összepakol, amit tud, de még a sört is megissza. Mit tehet egy ember, ha ártatlanul ítéli el a bíróság 30 évre? Ráadásul a bíró egoista, iszik, s nem érdeklik a tények, pusztán már ránézésre előre tudja az ítéletet. Mit tehetnek ők ketten, ha szembetalálkoznak, s az elítélt a betörő, az iszákos bíró pedig az álmából felriadt áldozat? Első blikkre ilyen kérdéseket feszeget dr. Magyar Elemér Zárt láncolat című műve, amelyet a napokban mutattak be az egri Fszt. 2. lakásszínházban. A Szegvári Menyhért rendezte darab kis térben, a nézők közvetlen közelében játszódik, mintha csak ide írta volna a szerző. Az igazság az, hogy a jogászból lett drámaíró valóban így tett. Az alapszituáció, azaz, hogy egy szökött fegyenc éppen az őt elítélő bíróhoz tör be, s amaz fegyvert ránt elő a fiókból, már önmagában abszurd létet eredményez. A szereplők nincsenek nevükön nevezve, a két férfi patthelyzetbe kerül. Közös és egyéni sérelmek törnek felszínre, s olyan témákat feszegetnek, mint a jogos önvédelem, a halálbüntetés vagy a honi igazságszolgáltatás eredményessége. Ismert ügyek ezek, naponta elhangzó érvekkel és ellenérvekkel. Nekik azonban éppen a túlélést jelentik, nem egy parlamenti vitát. Miután a szerző életét meghatározták a paragrafusok, különös nyelven szólaltatja meg a figurákat, s a groteszkséget csak fokozza, hogy helyzetükből adódóan mindkét pali ismeri a jogot, igaz, sokszor más értelmezésben. A bizonyítékok zárt láncolata örökkön azt mutatja, hogy a nehéz sorsú ember bűnös, míg a tanult - legyen bár labilis személyiség - nem ■ A darab figurái érveiket meglehetősen sajátságos módon, a jog nyelvén fogalmazzák meg. hibázhat. Persze, utóbbit sem véletlenül küldték pihenni idő előtt... A nyugdíjas bírót Bregyán Péter, míg a szökött fegyencet Megyeri Zoltán alakítja. Nem ismeretlenek ők az egri közönségnek, több évadon át játszottak a város színházában. Most azonban egy kis szoba felében kell őszintének lenniük. Hibázni gatyára vetkőzve sem lehet, akkor vége a drámának, s ami talán még fontosabb, vége lenne e groteszk világnak, ami annyira abszurd, hogy sokszor már valós. Törés azonban nincs, Szegvári úgy vezeti színészeit, hogy a jelenetek nem válnak statikussá, s a néző sem fészkelődik székében a jogi nyelvet használó viták során. Pedig a határ itt igen szűk, az ember - hacsak nem muszáj - nem akar egy bírósági tárgyalást nézni, még akkor sem, ha az történetesen egy szobában zajlik. A lényeg azonban, s ez szép lassan körvonalazódik, nem az elcsépelt frázisokon, a meg nem született megoldásokon vagy az évtizedes vitákon van. Sokkal erősebb az a kérdés: létezik-e igazság, s ki- mondhatja-e azt úgy bárki, hogy mások függenek ettől. A pisztoly nemcsak gazdát cserél, de többször el is sül, ám a vitának egyáltalán nincs vége. Általános igazságot nem állapíthatunk meg, minden szekrényben csontváz, minden fridzsiderben feldarabolt holttest rejtőzik. ítéletet azonban többször is megfogalmazunk, igaz, a véleményünk aszerint változik, mennyi mindent tudunk..., no, meg, hogy mennyi mindent nem. Könyv, film és dráma a repertoárban a zárt láncolat műfaja szerint „bűnügyek komédiája", ami nem meglepő ez a korábban jogászként tevékenykedő szerzőtől. Dr. Magyar Elemér könyvet is írt az igazságszolgáltatás visz- szásságairól. A Kezdő bűnözők kézikönyve című kötetet 2001- ben mutatták be Egerben, az akkori Ifjúsági Házban: dr. Szikinger István, az ismert alkotmányjogász ajánlotta az olvasók figyelmébe. Dr. Magyar Elemér a közelmúltban írta a Keresd a nagypapát! című bűnügyi játékát is, de forgatókönyvíróként is ismert lehet a neve: Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmje, valamint az első magyar egészestés animációs film, az Egon és Dönci kapcsán. 3 ■naan* I JL '^1 ÁRPÁSI A1 ZOLTÁN Nyíró kontra Saguna jól össze lettek kutyulva a dolgok! Nyírő József állami szintre emelt újratemetési kísérlete után itt a román válasz: ragaszkodnak a 2008-as kormánymegállapodáshoz, miszerint legyen szobra magyar földön az Erdélyi Unióval szemben fellépő, majd a szabadságharc ellen a románokat fellázító Andrei Saguna ortodox püspöknek. A büszt elhelyezése sérti nemzeti érzületünket, miként Nyírő dísztemetése vagy az aradi vértanúk emlékművének újbóli felállítása a románokét. Ami nekünk öröm, az nekik fájdalom, és viszont. A MAGYARELLENESSÉGÉRŐL ismert - Miskolcon született, Pesten jogot és bölcseletet tanuló, magyar főrendiházi üléseken résztvevő - Saguna rendezte a román iskolaügyet, segítette a román fiatalok külföldi iskolázását, kijárta, hogy Brassóban és Brádon román gimnázium nyíljon. Ma úgy mondanánk, mindent elkövetett, hogy a zömében iskolázatlan népét Európába vigye. A román ortodox egyház 2011-ben szentté avatta, az UNESCO pedig 2008-at Saguna évének nyilvánította. Érthető tehát, ha a Magyarországi Román Ortodox Püspökség saját területén szeretné tudni az emlékművet. a püspök mellszobrának felállításához a magyar kormány négy évvel ezelőtt már hozzájárult, de a helyi ellenzék tiltakozása miatt az ügyet elfektették. A román külügyminiszter minapi nyilatkozata szerint „a magyar fél most teljes nyitottságot tanúsít”. Vagyis még egy kis huzavona, csöppnyi diplomáciai csetepaté, és a szobor állni fog Gyulán. Nyírő Józsefet is előbb vagy utóbb eltemetik. Egyszer a feszültséget okozó érzelmi kérdések is megoldódnak, és akkor talán a két ország és nép valós problémáiról is szót lehet majd váltani. Ideje lenne! Szórakoztat, egyben fejleszt a játszótér egerszalók A lakásotthonban élő gyermekek maguk is segítettek Kis szünet után újjáalakul a polgárőrség Balatonban Játszótérrel bővült a Heves Megyei Gyermekvédelmi Központ Egerszalóki Különleges Lakásotthona. Palotainé Po- gonyi Ágnes elmondta: több mint 300 ezer forintot nyertek el a Victoria a Gyermekekért Egészségvédelmi Közhasznú Alapítvány pályázatán, így valósíthatták meg a beruházást. - A háromfunkciós mászóka és a láncos egyensúlyozó segíti a nálunk lakó, halmozott fogyatékossággal rendelkező gyermekek mozgásfejlesztését, színesíti a közös programokat, s csereüdültetéskor is többet nyújthatunk a nálunk vendé- geskedőknek - mondta a lakásotthon vezetője. Ott jártunkkor magunk is láttuk, a nyolc gyermek nagy örömmel vette birtokába az új játszóteret, amely nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését szolgája, de mozgáskoordinációt is fejleszti. Megtudtuk: nemcsak az elnyert pályázat jelentett komoly segítséget az intézménynek, ugyanis a beruházás igazi összefogás eredménye. Az egerszalóki önkormányzat által foglalkoztatott közmunkások a terület rendezését végezték el, egy helyi vállalkozó, | valamint a játékok kivitelezője | pedig - látva a nemes célt - f szintén segítő kezet nyújtott, de 5 a gyerekek sem tétlenkedtek I a munka során. ■ P. A. A gyerekek az átadás után nyomban birtokukba vették az új játékokat. összefogás Nem rossz a köz- biztonság Balatonban, a helyiek és az önkormányzat mégis úgy ítélik meg, szükség volna a polgárőrség újjáalakítására. A szervezet idén szüneteltette a tevékenységét, mert nem volt elég pénz a működésükre. Az pedig nem elvárható, hogy a polgárőrök a szabadidőn túl pénzt is áldozzanak, például a drága üzemanyagra. A járőrök hiányát megérezték.- A közbiztonság nagyon fontos, ezt mindenki látja. Főként az iskolások közlekedése, valamint a falu idősebb lakói miatt lenne szükség a szervezetre. Előfordult ugyanis a közelmúltban is, hogy trükkös tolvajok bukkannak föl, akik megpróbálják becsapni és meglopni az egyedülálló szépkorúa- kat - magyarázta a polgárőrség szükségességét Udzeliné Murányi Enikő polgármester. A szervezet első gyűlésén tizenegy, főképp régi tag volt jelen, de a tervek szerint húsz önkéntessel indul újra a polgárőrség. A törvényi változások miatt módosítják az egyesület nevét és alapszabályát is. A helyi körzeti megbízott tanácsokkal segíti a tevékenységüket. Az önkormányzat a költségvetési keretből különített el forrást számukra, de pályázni is szeretnének a működés biztosítása érdekében. ■ T. B.