Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-30 / 254. szám
2012. OKTÓBER 30., KEDD GAZDASAG 7 Új korszak következik a kötelező piacán liberalizáció A biztosítók akár már a jövő év elején megváltoztathatják a ma közzétett díjaikat Számos változás jön jövőre is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a díjhirdetés napjának liberalizációja, de bevezetik a kártörténeti azonosítószámot is. Utóbbi abban segít, hogy ne legyen az idei év elejihez hasonló fennakadás az kárnyilvántartási adatok lekérdezésében. Herman Bernadett Új időszak kezdődik a jövő év elejétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A biztosítók ugyanis a díjhirdetés liberalizációjának köszönhetően immár bármikor megváltoztathatják a díjaikat, annyi csak a kikötés, hogy a hatályba lépés előtt legalább 60 nappal közzé kell tenni az új tarifákat. Ez azt jelenti, hogy bár a cégek ma a korábbi éveknek megfelelően még egyszerre hirdetik majd meg a díjaikat, ha azokkal elégedetlenek, akár már az újesztendő első napján előállhatnak egy új tarifatáblázattal, és márciustól már ezek a díjak lesznek érvényben. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tapasztalatai szerint az első hírek megjelenését követően sokan összezavarodtak a liberalizációval kapcsolatban. Nem volt világos például az ügyfelek számára, hogy a biztosítást továbbra is csak évente egyszer mondhatják fel, méghozzá a biztosítás évfordulóján. Jelenleg egyébként a mintegy 3,2 millió autós közül 2,6 milliónak esik az évfordulója még mindig január 1-jére, a AZ ELMÚLT két évben 62-ről 80 százalékra emelkedett azok aránya, akik ötezer forintnyi spórolásért cserébe, vállalnák a biztosítóváltással járó utánajárást - ismertette felmérésének eredményét a Kötelező.hu. Kérdés persze, maradék 600 ezeré pedig valamelyik másik napra, amikor az autója megvásárlásának az évfordulója volt. Összesen egyébként 4,27 millió kgfb-szerző- dés van az országban, amiből mintegy egymilliót haszongépjárművekre kötöttek. hogy ezek az autósok valóban találnak-e majd kedvezőbb ajánlatot, mint meglévő szerződésük. további díjcsökkenést ugyanis az idén már csak a megkérdezettek 18 százaléka vár; az autósok 53 százaléka Olyan félelmek is előfordulnak, hogy a biztosítók évközben emelhetik a díjaikat. Azoknak viszont, akik már leszerződtek egy céghez, az adott biztosítási év során nem változhat a díj. A korábbi évekkel szemben viszont a jövőben azzal már díjemelésre számít, 29 százaléka változatlan díjakat vára mai hirdetésekben. Az alkuszcég szerint komolyabb mértékű díjcsökkenésre leginkább csak azok számíthatnak, akik az elmúlt években nem váltottak. nem lehet trükközni, hogy az év közben váltók a kampányszezonban kössék meg előre a szerződést, azt remélvén, hogy akkor olcsóbb lesz. Jövőre mindenki csak akkor válthat, amikor ténylegesen évfordulós lesz a szerződése. A másik félelem az intézkedéssel kapcsolatban a transzparencia csökkenése volt, ugyanis ha a biztosítók akár naponta változtathatják a díjaikat, nehezebb lesz követni a tarifákat. Az internetes alkuszoknak és a Mabisz honlapjának köszönhetően azonban bárki köny- nyen összehasonlíthatja majd az éppen aktuális ajánlatokat. Napilapos díjhirdetés is ma van utoljára, jövőre már elegendő lesz a biztosítóknak a saját honlapjukon, valamint a Mabisz és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) internetes oldalán közzétenni az aktuális díjaikat. További újdonság a kötelezővel kapcsolatban, hogy január 1-jétől kötelezővé válik a kártörténeti rendszer azonosító számának használata. Ez egyszerűbbé teheti a jövőben a kártörténeti adatok lekérdezését, illetve a szerződések azonosítását. Több társaság esetében ez a szám már szerepelni fog a hamarosan kézbesítendő ügyfélértesítőkön is - állítja a Mabisz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint viszont az azonosító számnak az idei kampányban még nem lesz sok szerepe. Azokat az anomáliákat viszont, amelyeket az idei év elején tapasztaltak a biztosítót váltó autósok, biztosan enyhíti majd. Ez év elejétől vezették be ugyanis, hogy a biztosítóknak a Központi Kárnyilvántartó Rendszerből kell lekérdezniük a kártörténetet, ami a hibás, ellentmondásos adatok miatt számos autós esetében nem volt sima ügy. Ha viszont az újonnan választott biztosító nem tudja lekérni az ügyfél adatait a kártörténeti nyilvántartásból, az ügyfelet A0 kategóriába kell őt besorolnia. Ötezer forintért ötből négyen váltanának \Y\(V 29 >Í9SS loqz ß gtr A díjhirdetési liberalizáció erősíti a szolgáltatási versenyt szolgáltatás Felértékelődik a választott, saját biztosító szerepe - állítja Ilics László, a Generali vezérigazgató-helyettese- A díjhirdetés liberalizációjával a biztosítók évente akár többször is hirdethetnek díjat. Hogyan hat majd ez a piacra, és érződik-e a hatása már az idei kampányban?- Már tavaly évvégén is, de az idén még inkább megfigyelhető az, hogy a biztosítók a kötelező mellé egyre több olyan kiegészítő biztosítást kínálnak, ami nem a harmadik félnek, azaz egy ismeretlen autósnak, hanem magának a szerződőnek szolgáltat. Erre a liberalizáció még több lehetőséget ad majd, hiszen év közben is állandósul a verseny: a biztosítók folyamatosan fejlesztik a kiegészítő szolgáltatásaikat, ennek pedig egyértelműen az ügyfelek a nyertesei. Úgy látom egyébként, egyre inkább megdőlni látszik az a szemlélet az autósok részéről, hogy a kötelezőnek csak az ára számít, mert nem nekik szolgáltat. Ez ma már nem így van, mindezt a nemrég elkészült kutatásunk is alátámasztotta: csupán a megkérdezett autósok 11,4 százaléka mondta, hogy kizárólag az ár alapján dönt. Mindez érthető is, hiszen a potenciális károkozó a kötelezővel együtt a maga számára is számos szolgáltatást választhat. Határozottan az a véleményem, az árverseny mellé egyre inkább belép a szolgáltatási verseny, ami egy egészségesebb, érték alapú, tudatos biztosításválasztást tesz lehetővé. Ilics László, vezérigazgató-helyettes- Az, hogy a kötelező a saját ügyfélnek is szolgáltat, Európában igen elterjedt, legutóbbi hírek szerint januártól Romániában is bevezetik például a direkt kárrendezés törvényi lehetőségét. Hogy látja, erre nálunk is sor kerülhet?- Remélhetőleg igen, hiszen ez minden érintettnek érdeke lenne. A direkt kárrendezés azt jelenti, hogy az ütközésben vétlen fél is a saját választott biztosítójával rendeztetheti a kárát, függetlenül attól, a károkozónak kinél van a kötelezője, a biztosítók pedig utóbb átalánydíjak alapján számolnak el egymással. A Generali jelenleg is nyújt úgynevezett aktív kárrendezést, vagyis azon, az ütközésben vétlen autósok számára, akiknek a kötelezője és a cascója is nálunk van, kérésükre mi magunk rendezzük a kárt, majd utólag elszámolunk a károkozó kötelező biztosítójával. Ez a gyors anyagi kártalanítás mellett kényelmes ügyintézést nyújt, és mindezt olyan biztosítóval, akiben az ügyfél megbízik, hiszen maga választotta azt a szolgáltatásai alapján. így az autósok érdekeltté válnak abban, hogy a legjobb szolgáltatást válasszák maguknak, és nem „zsákbamacska”, hogy baj esetén ki és hogyan rendezi majd a kárát. Meggyőződésem, hogy a díjhirdetés liberalizációja és a saját ügyfélnek szolgáltató kiegészítők térnyerése az első lépés azon az úton, ami elvezethet a direkt kárrendezéshez, természetesen a kellő törvényi szabályozás mellett. A Generali erre készen áll.- Európában számos országban- például Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban vagy Görögországban - a törvények már lehetővé teszik a direkt kárrendezést. Mik a tapasztalatok KGFB választásnál az ár mellett mit vesz figyelembe? könnyen elérhető ügyfélszolgálatok ügyintézés online kötés gyorsasága lehetősége ezzel kapcsolatban, és vajon mű- ködhet-e ez hazánkban is?- Az európai mentalitás és kultúra sajátja, hogy döntési szabadságot ad polgárainak többek között annak megválasztásában, hogy melyik biztosító rendezze a kárát, ha vétlenül ütközik autóstársával. Véleményem szerint hazánkban is kívánatos lenne, hogy nem csak a díjak, hanem a hozzájuk kötődő szolgáltatások is megmérettessenek, és az autós ez alapján dönthesse el, melyik biztosítóban bízik. Európában egyébként az autósok egyre inkább egy csomagban kötnek gépjármű biztosítást: Spanyolországban például már alig adnak el önállóan kötelező A Generali kutatása alapján biztosítást, míg a legtöbb országban a kötelezők több mint felét olyan kiegészítő biztosítással adják el, ami a szerződő félnek nyújt szolgáltatást.- Magyarországon továbbra is a régióban a legalacsonyabbak a kötelező díjak. Ön szerint ez a tendencia milyen irányt vesz a jövőben, és az árverseny mellett mennyire tud teret nyerni egy szolgáltatási verseny is a biztosítók között? További lényegi árcsökkentés racionális megfontolások alapján már nem tehető. Ugyanakkor úgy látom, hogy éppen a relatíve alacsony kötelező díjak miatt egyre több autósnak lehet jó megoldás, ha a kötelezője mellé párezer forintért olyan kiegészítőket is vásárol, ami ütközés esetén neki szolgáltat. Ha valaki magának választ biztosítást, tapasztalatunk szerint az ár mellett a szolgáltatás tartalmát is alaposan megnézi, ráadásul egy ilyen döntésben az ügyfelek még inkább támaszkodnak a személyes tanácsadóra. Ezzel tehát felértékelődik a választott, saját biztosító szerepe, és előtérbe kerül a biztosítóba vetett bizalom, annak megbízhatósága és elérhetősége. Optimista vagyok, mert a Generálinak jó esélyei vannak egy szolgáltatás alapú versenyben, hiszen amikor fontos a minőség, a biztosító rendre a legjobbak között van. Ebben a Generali már bizonyított: akinek már volt tapasztalata velünk, szívesen választja biztosítónkat: a tavalyi kampányidőszakban például az új autóbiztosítások 65 százalékát meglevő ügyfeleink számára kötöttük. Az ügyfeleink értékelik, hogy több évtizedes tapasztalatunknak és nemzetközi hátterünknek köszönhetően az élen járunk a termékfejlesztésben és az innovációban, hogy újabb és újabb személyre szabott szolgáltatásokkal adjunk választ a változó ügyfél igényekre. A szakoldal megjelenését a Generali Biztosító támogatta a« GENERALI Biztosító