Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-20 / 247. szám
2 2012. OKTÓBER 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Az időarányos túlteljesítés ellenere is kell az óvatosság Szinglik társadalmává váltunk fiatalok Harmincévesen még alig akad manapság, aki már családot alapított volna testület A Gyöngyös idei költségvetésében prioritásként megjelölt feladatokat igyekszünk végrehajtani, ám továbbra is óvatos pénzügyi politikát kell folytatnia a városnak - mondta a képviselő-testület ülésén dr. Réthy Béla alpolgármester. Kovács Róbert, a városháza pénzügyi igazgatója hozzátette: a takarékosságra továbbra is szükség lesz annak ellenére, hogy a tervezettnél 200 millió forinttal több adó folyt be szeptemberben. A többletbevétel ugyanis csak időarányos túlteljesítésként értelmezhető. A testület egyetértett a Felsővárosi Általános Iskola fejlesztésével, ezért a korszerűsítésre szolgáló pályázat benyújtásához a tervek elkészítését hatmillió forinttal támogatta. A grémium hosszasan vitázott a járási hivatal kialakításával kapcsolatban, ami miatt a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak a Kossuth útról a Lokodi útra kellene költöznie. Ez - az ingatlan felújítása miatt - a városnak mintegy 6 millió forintjába kerülne. Az MSZP-frakció tagjai a járások kialakításával kapcsolatos nemtetszésüket úgy fejezték ki, hogy a megállapodás jóváhagyására vonatkozó szavazáson nem vettek részt. ■ J. M. Szovjet katona holttestére leltek a Kossuth téren ►Folytatás az 1. oldalról sziNYEi András szerint a közelben talált gyógyszeres fiola alapján az is elképzelhető, hogy korábban katonaorvosként szolgált az eltemetett személy. A holttestet kellő kegyelettel szállították el a városgazdálkodás munkatársai. A település vezetése azt tervezi, hogy illő módon temetik majd el, de előbb további kutatóárkokat ásnak, hogy bizonyossággal meggyőződhessenek arról, nyugszanak-e mások is a tér egyéb szegleteiben. Az obeliszk városi temetőben történő felavatásra és az újratemetésre várják Oroszország képviselőit is. ■ T. 0. Sokat változott mára az egyedül élők megítélése. Az 1960- as években még vénlánynak (öreglegénynek) nevezték azt, aki nem ment férjhez vagy nem nősült meg, ma pedig szinglinek. De az az adat is nagyon beszédes, hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Szomszéd Eszter Miért élnek manapság sokan egyedül? Általában három, sokat emlegetett magyarázat van erre: megnövekedett az átlagéletkor, a megváltozott társadalmi attitűd sok országban ahhoz vezet, hogy a házassággal járó előnyök - pénzügyi biztonság, stabil kapcsolat, szexuális viszony - ma gyakran már a hitvesi hálószobán kívül is megtalálhatók, illetve a fiatalok szakmai lehetőségeik vagy tanulmányaik miatt később házasodnak meg. A húszas éveikben járók élettervezésébó'l kitapintható a korosztálybeliek szülői háztól való függőségének, illetve függetlenedésének új dinamikája. Az elköltözés leginkább a házasság vagy az együttélés időpontjával esik egybe, és kevésbé kapcsolódik a tanulmányok befejezésének vagy a munkába állásnak a tervezett időpontjához. Az 1960-as években még a legtöbb nő vonzónak találta azt a perspektívát, hogy férjhez menjen, önálló háztartást vezessen, gyermeket szüljön - ez volt az önmegvalósítás talán egyetlen lehetősége. Mára szinte teljesen átfordult az egyedülállóság fogalmának jelentése: ha egy harmincéves nő még egyedül él, úgy nevezik, karrierista szingli, míg korábban azt mondták, vénlány, aki nem kell senkinek. A nyugati szak- irodalom a biztos egzisztenciával rendelkező, karriert építő, 25-35 éves fiatalokat sorolja a szinglik (eredetileg: single) közé, akik egyszemélyes háztartásuk ellenére is figyelemre méltó fogyasztói réteget képviselnek. Magyarországon e réteg felmérése még nagyon kezdetleges, felfedezésre váró terület, Andalgó pár. E korosztály többségében még azt gondolja, ez így kényelmes, félig szabadon: sem közös háztartás, sem gyerek. Képünk illusztráció. de mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a hazai társadalom egyfajta „gyárként” működik, mivel egyre magasabb - kortól és nemtől függetlenül - az egyedülálló emberek száma. Ehhez sok tényező hozzájárul, de a legkézenfekvőbb az, hogy a reklámok és a média folyamatosan az önálló létet helyezi előtérbe, a bulvárújságok cím■ A leglátványosabb változás a gyermeket vállaló nők életkorában következett be. lapjai pedig majd mindennap a celebek válásával, lehetetlen magánéletével vannak tele. Nem azt közvetítik felénk, hogy a házasélet egy követendő lépés. A tavalyi évben a Központi Statisztikai Hiyatal kiadott egy Gyermekvállalás és gyermeknevelés napjainkban című kiadványt. E szerint az utóbbi két évtizedben a szülőképes korú nők között közel 20 százalékkal csökkent a házasok aránya: a harmincas korosztályban több a hajadon, mint a házas, pedig, mint ahogy azt már korábban is említettem, évekkel ezelőtt még a fordítottja volt a jellemző. Főleg a huszonévesek körében dinamikusan megemelkedett a házasságon kívüli, törvényileg nem elismert, így nem számon tartható párkapcsolatok száma - több mint háromszorosára emelkedett az élettársi kapcsolatban élők aránya -, az összes pár 21 százaléka mondható ilyennek. A leglátványosabb változás a gyermeket vállaló nők életkorában következett be, aminek az a magyarázata, hogy egyre kevesebben vállalják fiatalon áz anyaságot. A korábban alegtermókenyebb életkorúnak számító 20-24 éves nők helyét a húszas éveik második felében, illetve a harmincas éveik elején járók vették át. A 35 éves Gál Renáta helyzete ellentmond a statisztikáknak: három gyermekes, a megyeszékhelyen dolgozó édesanya. Mikor kérdeztem, csodálkozva nézett rám:- Erre most mit mondjak?! PÓSÁN GYÖRGY, pSZÍCholÓgUS azt mondta, az emberek manapság elfelejtenek élni, mert mindig csak az élet kellékeit hajtják. Nagyon magasak az elvárások: mindent érjek el 35 éves koromig, ez a tökéletes karrierépítés lényege. Nem véletlen, hogy a legtöbb cégvezető 40 év körüli. A nők más helyzetiem akartam biológiai zsákutca lenni. Engem viszonylag későn vállaltak a szüleim, és ezt mindenképp el akartam kerülni, mivel ennek most érzem hátrányát. Huszonöt éves voltam, arrjikor férjhez mentem, szerelemből, nem agyaltunk éveket a házasságon, mint a mai huszonévesek, és mégis meg tudunk élni. Egy évre rá már megszületett az első gyermekünk, aki nemrég múlt tízéves. Nem mondom, hogy egyszerű, de úgy érzem, sok szempontból - főleg a gyermekvállaláséból -, ez így volt a legjobb. Az egyik egri multinacionális cég munkatársa, a 31 éves Tóth Gábor így fogalmazott: - Egyedül élni kényelmes, de nem jó, párosán sokkal jobb. Már a főiskolai éveim alatt azon voltam, hogy önálló laben vannak, nekik dönteni kell: karrier vagy család, és ez nagy terhet ró rájuk. Aztán vannak a céltudatos szinglik. Építik az egzisztenciájukat, de egyszer minden nőben feléled az anyai ösztön, és felmerülnek a kérdések: mire vágyom? Van-e értelme gyerek nélkül az életemnek? Ki tudok-e teljesedni anyaként? A szakértő szerint: az emberek elfelejtenek élni ■ Ön elfogadhatónak tartja a szingli-életformát? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. kásba költözhessek, amikor lehetett, munkát vállaltam, tanítdttam. A gyermekvállaláson eddig azért nem gondolkoztam, mert amikor lett volna kivel, akkor még nem éreztem elég érettnek magamat, a kapcsolatunkat hozzá. Mostanában kezdem észrevenni, hogy egyre gyorsabban szaladnak el mellettem az évek. Számomra az első a magánélet, a munkám meg azért van, hogy legyen majd pénzem finanszírozni a családomat. Jelenleg ugye van egy stabilnak tűnő, egri viszonylatban jól fizető állásom, ám olyan piacképes tudásbázissal rendelkezem, ami lehetővé teszi, hogy ha a munkám meg is szűnne, találnék hasonló minőségűt. Nem könyörgök fizetésemelésért, nem vágyom előrelépésre, nem erőltetem meg magam a szükségesnél jobban - ha randim van, akkor mindenképpen szakítok rá időt. ■ HIRDETÉS BERUHÁZÁSOK MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI TANÁCSADÁSA előkészítő szakaszban önkormányzatok, vállalkozások, magánszemélyek részére INGYENES KONZULTÁCIÓ MECSET KFT 23 éves magasépítési és tervezési tapasztalatok 3300 Eger Pacsirta u. 25. Telefon:-36/518-628 • 06-30/9727-166 • 06-30/2244-359 E-mail: mecset.kft@gmail.com Ritka gyűjtemények tárlata színes Családi programnak is kitűnő lehet a kiállítás Tehetséges művészdiákok mutatkoztak be kiállítás Egerben az Even- tus Üzleti Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium tanárai és diákjai időről időre igényes képzőművészeti kiállítással örvendeztetik meg a lakosságot. A napokban az idei rajz érettségi vizsgán bemutatott legjobb alkotásokból nyílt tárlat a megyeszékhelyen, a Cifrakapu tér 4. száma alatt található id. Süllős Gyula rajzés kiállítóteremben. A tehetséges diákok alkotásaiból nyílt tárlatot még három hétig, november 9-éig tekinthetik meg az érdeklődők az intézményben. ■ B. K. Sokszínűség, játékosság, igényesség. E szavakkal lehetne jellemezni az Egri csodabogarak című kiállítás anyagát, amely Egerben a Bartakovics Béla Közösségi Házban az Ezüstidő Szabadidős Egyesület szervezésében nyílt meg. A tárlaton 23 egri ritkasággyűjtő tárgy-, eszköz-, makett-, modell-, játékanyagából láthatók példányok. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt élményt nyújtanak a hajómakettek, a különleges matrica-, szalvétagyűjtemények. Felfedezhetünk még régi rádiókat, minikönyveket, logikai játékokat. Az érdekes anyag ma még megtekinthető. ■ B. K. A makettek rendkívül aprólékos gonddal készültek