Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-18 / 245. szám
16 2012. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK SPORT Bemutatkozás. Története során először jutott ki a nemzetközi porondra a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata, amely péntektől vasárnapig a finnországi Vaasában szerepel. Az előző idényben magyar bajnoki ezüstérmes borsodiak először éppen a házigazdák együttesével találkoznak. Félholdra vertük okét vb-selejtező Huszonkét év után sikerült a győzelem a törökök ellen Szalai Ádám (9) az első gólban is szerepet vállalt, a vezető találat pedig egyértelműen a támadó nevéhez fűződik Normál távon arany, ezüst és bronz is jutott az ETC-seknek tájfutás Kovács Ádám nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt megyénkben versenyzőink közül a normáltávú ob-n. Az Egri Testedző Club válogatottja a felnőtt férfiaknál több mint négy perccel végzett a szegedi színekben versenyző cseh Zbra- nek Roman előtt. A Nyugat-Mecsekbeli rendezvényen a vasárnapi döntő terepe a nagy szintkülönbségeknek köszönhetően fizikálisán nagy kihívás elé állította a résztvevőket. A megyei klubokból az Egri Testedző Club szerepelt a legsikeresebben, Kovácson kívül az ifjúsági női mezőnyben Bartus Petra szerzett ezüstérmet, a legfiatalabb szenior nőknél pedig Simon Ágnes léphetett a dobogó harmadik fokára. A MEGYÉNKBELI INDULÓK jobb eredményei. F20:4. Bar- kász Dániel (ETC), 10. Pintér Ábel (Gyöngyös TC-GYO). F21:1. Kovács Ádám, 8. Szabó András (minkettő ETC). F35:4. Lajszner Attila (ETC). F45: 4. dr. Mohácsy Tamás (GYO). F65: 6. dr. Nagy Árpád (ETC). N18: 2. Bartus Petra (ETC), 4. Udvari Lilla (Egri Spartacus SE). N21: 8. Hren- kó Ivett (ETC). N35: 3. Simon Ágnes (ETC). N40: 9. dr. Kiss Teodóra (ETC). N45: 6. Radies Anna (ETC). N50: 8. Marczis Márta (ETC). ■ B. CS. Tippjeink a 42/2. heti szelvényekhez: 1. Dortmund-Schalke 1 2. Düsseldorf-Bayern München X 2 3. Leverkusen-Mainz IX 4. Frankfurt-Hannover X 5. Wolfsburg-Freiburg IX 6. Bremen-Mönchengladbach 1 7. Nürnberg-Augsburg 1 8. Hamburg-VfB Stuttgart 2 9. Juventus-Napoli 1X2 10. Lazio-AC Milan 2 11. Internazionale-Catania 1 12. Parma-Sampdoria IX 13. Udinese-Pescara 1 Plusz egy mérkőzés 14. Genoa-AS Roma X Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a törökök ellen kedd este 3-1-re megnyert vb-selejtezőn, az első 20 percet leszámítva, sikerült azt játszania a csapatnak, amit előzetesen eltervezett. Bódi Csaba A nemzeti együttest 25. alkalommal irányító szakember úgy fogalmazott, játékosai fegyelmezetten futballoztak, zártan védekeztek, s a ritmusváltásoknak köszönhetően voltak háromszor eredményesek a Puskás Ferenc Stadionban. „Az történt, amit mi akartunk, még azokban a periódusokban is, amikor az ellenfélnél volt többet a labda” - nyilatkozta a távirati irodának Egervári, akinek együttese mostani sikerével 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg a törökök ellen, ugyanis a magyar csapat legutóbb 1990. szeptember 5-én egy barátságos mérkőzésen győzte le aktuális riválisát.. „A fordulópontot egyértelműen az egyenlítő gólunk jelentette, annak köszönhetően hamar visszakerültünk a mérkőzésbe.” A magyarok kapitánya hozzátette, továbbra is hisz abban, hogy a D csoportban lesznek körbeverések, szerinte a „hatpontos” meccseken kell nagyon koncentrálni. Szalai Ádám, a második magyar gól szerzője úgy nyilatkozott, tudatosan kezdték óvatosabban az összecsapást, az első húsz percben megpróbáltak kivárásra játszani. „A török gól után nagyon jókor, hamar sikerült egyenlítenünk, ráadásul utána a szünetből is jól jöttünk ki, úgy érkeztünk vissza a pályára, hogy megvolt a kellő önbizalmunk" - fogalmazott a Mainz csatára. „Viszonylag hamar sikerült megszereznünk a második gólt, a harmadik pedig már csak pont volt az i-re.” Áz egyenlítő találatot szerző Komán Vladimir azt mondta, nem szabad a csoport többi csapatának eredményeivel foglalkozni. „Múltkor is beleestünk abba a hibába, hogy másokat figyeltünk, ezt most jobb lenne elkerülni” - tette hozzá az A vb-selejtező D csoportja 4. fordulójának mérkőzésén: MAGYARORSZÁG-TÖRÖKORSZÁG 3-1 (1-1) Puskás Ferenc Stadion, 25 ezer néző. Vezette: Daniele Orsato (olasz). Magyarország: Bogdán - Van- czák, Mészáros N., Korcsmár, Kádár - Varga L, Elek (Pátkai, a szünetben) - Komán (Koltai, 73.), Hajnal (Pintér, 77), Gern - Szalai. orosz FK Krasznodar légiósa. „Persze örülünk, hogy a mi szempontunkból kedvező eredmények születtek a többi mécsesén, de nekünk a saját játékunkkal kell foglalkozni.” Abdullah Avci, a török válogatott szövetségi kapitánya szerint a vezetés megszerzéséig csapata úgy játszott, ahogyan Törökország: Volkan - Ham. Altintop, Korkmaz, Toprak, Kal- dirim - Ekici (Sararer, 69.), Sa- hin, Belözoglu, Erkin (Bulut, 75.) - Turun (Yilmaz, a szünetben), Erdinc. gólszerzők: Komán (31), Szalai (50.), Gera (57,11-esből), ill. Erdinc (22.). sárga lap: Elek (16.), Pátkai (52.), Gera (86.), ill. Erkin (31.), Altintop (57.), Korkmaz (61.), Toprak (92.). azt eltervezte. „Egygólos vezetésnél sajnos egy nagyon „egyszerű” gólt kaptunk, de a szünetben azt mondtam a játékosaimnak, hogy továbbra is türelmesen kell futballoznunk” - nyilatkozta a szakember. „Ebben a hónapban legalább négy pont megszerzését terveztük, sajnos ebből nulla lett. Ezzel együtt nem gondolom, hogy le kellene mondanom, nem tettünk semmi olyat, ami szégyen vagy bűn lenne.” Idén még egy barátságos találkozó vár a válogatottra, novemberben Norvégia ellen. A CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Andorra-Észtország 0-1, Románia-Hollandia 1-4. A csoport állása: 1. Hollandia 12 pont, 2. Magyarország (10-5), 9, 3. Románia (8-4) 9, 4. Törökország (4-6) 3, 5. Észtország (1-6) 3, 6. Andorra 0. következik: Magyarország- Románia, március 22. Horváth Bence diák bajnoki címe gazdagította az Egn VSI-t cselgáncs Egy, csak egy egri legény volt talpon Ikrényben. Horváth Bencének hívják az ifjút, aki 11 évesek „B” kategóriájában négy győzelemmel végzett a Diák országos bajnokság 41 kilósai között az élen. Az Egri Városi Sportiskola dzsúdózója mellé felzárkózhatott volna Kőrfy Bence és Takács Bálint is, ám az 50 kilósok nélkül érdekelt előbbi induló bírói döntéssel maradt el az aranyéremről, míg a 32 kilósoknál érintett utóbbi csel- gáncsozó aranyponttal kapott ki ellenfelétől a döntőben. Az ugyancsak a „B” korcsoportot erősítő Szabó Áron (35 kg) egy győzelemmel és egy vereséggel gyorsan kiesett. A12 évesek „A” kategóriájában Lőkös Balázs (35 kg) és Pogonyi Patrik (41 kg) is két siker mellé két kudarcot könyvelhetett el, ami az 5. helyre bizonyult elegendőnek. Juhász Péter és Korózs Norman egy-egy győzelme és két-két veresége nem ért helyezést, ami Horváth Tamás edző szájára nem csalt mosolyt.- Kőrfyt és Takácsot az élre vártuk, Lőköstől és Juhásztól pedig dobogót reméltünk, így nem lehetek teljes mértékben elégedett, noha egy bajnoki arany-, és két ob-ezüst gyarapítja a dicsőséglistánkat - vont mérleget az Egri Városi Sí szakembere. ■ B. CS. Horváth Tamás jobbat remélt Huszonötezren a Puskás Ferenc Stadionban Két hónap alatt készül el a stadion világítása beruházása 183 milliós kiadást a TAO-ból, városi támogatásból és saját forrásból fedezi az Egri FC Marcin Ciesielski aranyat lőtt az Egri PLE számára Napokon belül hozzálátnak a Szentmarjay-stadionban a villanyvilágítás kiépítéséhez.- A pályázat győztese a TEN-T Zrt. - közölte a klub hivatalos honlapján Kocsis Zoltán, az Egri FC Kft. tulajdonos-ügyvezetője. - A munkához napokon belül nekilátnak, és a kezdéstől számított két hónap múlva felgyulladnak a fények a létesítményben. A csapatok 1300 lux fényerő alatt játszhatnak majd, azonban erre már csak tavasz- szal lesz lehetőség. Az idő ebből a szempontból nem sürgető tényező, így nem kell kapkodni, meg lehet építeni úgy a világítást, hogy az a végleges változatot jelentse. Kocsis Zoltán a beruházás anyagi részét illetően közölte: 183 millió forintba kerül a „villanyosítás”, amelyből 130 milliót a TAO-ból fedeznek, 29 milliót a klub tesz hozzá, míg az önkormányzat 24 millió forinttal járul hozzá a kivitelezéshez. A kiemelt kockázattal járó mérkőzések rendezéséhez azonban a világítástól is többre van szükség.- A korábban elvégzett felújítások és a most következő beruházás is arra lesz egye- | lőre elegendő, hogy a normál | szintre besorolt találkozókat | rendezhessünk saját pályán - e folytatta a vezető. - Tavasszal S azonban elkezdődnek azok a A Szentmarjay-stadiont még az idén villanyfény is éri majd felülről munkálatok is, amelyek nyomán később lehetőség nyílik valamennyi hazai összecsapás lebonyolítására. Itt elsősorban a lelátó egyelőre lezárt szektorairól van szó, amelyek statikailag nem felelnek meg a követelményeknek. Azt már Vancsa Miklós klub- igazgató jelentette be, hogy az egri egylet a jövőben országosan ismert ügyvéd jogi tudására támaszkodhat. „A stadionrekonstrukció, a TAO és a klubbal kapcsolatos további fontos területek intézése során nélkülözhetetlen a jogi háttér, amiben Dr. Kamarás Péter felkészültsége és tapasztalata rendkívül fontos számunkra”. ■ B. CS. sportlövészet Alaposan megnehezítette az indulók helyzetét, hogy az idei IPSC országos bajnokságot a Szegedi Rendőr Szakközépiskola zárt lőterén rendezték. A falak közé ötletesen felépített, sok mozgást igénylő 7 pályát 118 minimum lövéssel lehetett teljesíteni a különböző kategóriák résztvevőinek. A megyénkbeliek jobb eredményei. Standard: 1. Marcin Ciesielski (Egri Polgári Lövészegylet), 2. Szászi Csaba (MFS LK Sírok). Standard szenior: 2. Zele Imre, 4. Antal Tibor, 5. Kálmán Péter. Standard szuper szenior: 2. Bonusz György (mind EPLE). ■ B. CS.