Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-13 / 241. szám
BEKÜLDÖTT FOTÓ 20 12. OKTÓBER 13., SZOMBAT Személycsere. Szabó Bencét, a kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, az eddigi sportigazgatót választották a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkárának. Az elnökségi ülésen Borkai Zsolt MOB-elnök kezdeményezte, járuljanak hozzá Molnár Zoltán főtitkári megbízatásának megszüntetéséhez. SPORT A gyöngyösiek meg egyszer nem lépnének abba a gödörbe kézilabda A Budapest Bank Férfi Liga 7. fordulójának mérkőzése: B. Braun Gyöngyös (5.)- Pécsi VKC (11.) Gyöngyös, sport-, és rendezvénycsarnok, szombat, 18.00. V.: Kisfalvi I., Péli S.- Tavaly ősszel elkövettük azt a komoly hibát, hogy alábecsültük a Pécset, majd a végén a Jóisten és a szerencse is kellett a győzelmünkhöz - kezdte szavait Nagy Károly, a gyöngyösiek vezetőedzője.- Ismerjük az ellenfél képességeit, tudjuk, kik azok a játékosok, akik kitüntetett figyelmet érdemelnek. Hasonló mentalitást várok, mint az utóbbi összecsapásokon tapasztaltam, anélkül nehéz harcba indulni. A Pécs az elmúlt fordulókban bizonyította, hogy bármire képes lehet, így nagyon veszélyes vetélytársnak számít. A baranyaiak öt vesztes mérkőzés után legutóbb - óriási bravúrt végrehajtva - a Tatabánya ellen szerezték meg idei első győzelmüket (23-19), míg a gyöngyösiek hét találkozót követően nyolc ponttal állnak a tabellán. ■ S. K. Érzelmektől túlfűtötten nb m. Vasárnap Gyöngyösre várják a listavezető FC Hatvan csapatát A Gyöngyösi AK gárdájának vendége lesz vasárnap délután az FC Hatvan csapata a labdarúgó NB III. Mátra- csoportja 9. fordulójában. Sike Károly Gyöngyösi AK-Ytong (11.)- FC Hatvan (1.) Gyöngyös, Komiéi spt., vasárnap, 15.00. V.: Kovács Tamás (Dobsonyi L, Katona L). A két csapat jelenlegi formáját illetően a Zagyva-partiak számítanak a mérkőzés esélyesének, ám megyei rangadóról lévén szó a papírforma ez alkalommal nem mérvadó. A találkozó presztízs jellege megkérdőjelezhetetlen, vélhetően érzelmekkel túlfűtött összecsapást láthat a várhatóan népes számú közönség. A hatvaniak legutóbbi gyöngyösi fellépése 2-1-es vereséggel zárult, majd Hatvanban 5-1-re nyertek Gál- völgyi István edző tanítványai. s A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK. I gyöngyös: Éles - Barta Á., Nagy | Á., Gergely, Kovács Á. - Czéh, I Nagy G., Horváth V., Vidra R. - £ Molnár B., Ludányi N. A gyöngyösi Horváth Viktorék (elöl) megtörnék Tóth Péterék lendületét hatvan: Bollók - Illés, Tóth R, Horváth K., Hibó - Radovits, Németh R, Franyó - Surányi, Simon M., Szabó R. Másik két megyénkbeli csapatunk közül a tárkányiak nógrádi, az egriek Pest megyei ellenfelet fogadnak. Felsőtárkány SC 13.)- Nagybátonyi SC (12.) Felsőtárkány, szombat, 15.00. Vezeti: Gelb Tamás (Lovász L., Csete Cs.). A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Bákonyi - Sebők, Nagy Cs., Bíró R, Szűcs Á. - Kaszás - Debreceni, Nagy R, Ragó (Vágó), Fekete V. - Baji (Besenyei F.) Egri FC II. (14.)-Tura VSK (10.) Eger, Felsővárosi spt., vasárnap, 15.00. V.: Bartkó Dániel (Vörös Z., Leél-Őssy Á.). A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Gyárfás - Zsíros, Molnár K., Kasza, Szaszkó - Szabó R. - Szabó G., Szőllősi, Kiskartali - Zvara, Horváth Z. sérült: Takács Á. A TOVÁBBI PÁROSÍTÁS. SZOMBAT, 11.00: MTK II.-SBTC. 15.00: Tápiószecsó'-RKSK, Bükkáb- rány-Ózd, Maglód-REAC. Detken délután már véget vetne rossz sorozatának az Egerszalók labdarúgás Az öt mérkőzésből álló győzelmei sorozatot követően háromszor is veszítő egerszalókiak detki pályára lépése kínálja a leginkább kiélezett párharcot a megyei I. osztályú bajnokság 9. fordulójában. Az elmúlt hetek eredményei alapján ezüstérmes helyen álló házigazdák nem igen érnék be a döntetlennel, ám a győzelem érdekében bizonyosan sokat kell tenniük Labancz Róbertéknek. Nem tekinthető előre lefutottnak az andornaktályaiak péterkei vendégjátéka, noha az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szólnak. A 9. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. szombat, 15.00: Besenyőtelek (13.)-Tarnaleleszi Meteor (11.). V.: Tyukodi. Bélapátfalva (14.)- Szücsi (16.). V: Czeglédi. Verpe- lét (lO.)-Novaj-Ostoros (15.). V: Sipeki A. Borsodnádasd (12.)- Szőlőskert Nagyréde (3.). V: Kónya. Pétervására (l.)-Andor- naktálya (8.). V: Tóth Z. Detk (2.)-Egerszalók (5.). V: Györgyik vasárnap, 15.00: Gyöngyös- halász (6.)-Füzesabony (9.). V: Török. Márkáz (7.)-Maklár (4.). V: Varga L. ■ B. Cs. Medálból 27 a házigazda péterkei karatékáknak Küzdelem (kumite) és kata (formagyakorlat) várt a viadal résztvevőire karate Tizenégy klub (Nagy- kálló, Szerencs, Gödöllő, Kazincbarcika, Ózd, Bükkábrány, Heves, Andornaktálya, Felsőtárkány, Mezőkövesd, Párád, Ostoros, Eger, Pétervására) 150 indulója mérettetett meg a 2. Kelet-Magyarországi Regionális Shotokan Karate versenyen. - A pétervásárai rendezvény célját az utánpótlás korosztály versenyzéshez szoktatása, a haladók felkészítése és a versenybírók képzése jelentette - közölte az esemény rendezője, Eged László három dános mester. A Pétervására SE szakosztályvezetője elmondta továbbá, hogy a bírák gyakorlati vizs- gájátnemzetközi tanfolyammal kapcsolták össze, ahol húszán feleltek meg a követelményeknek - nem is akármilyen szak- tekintély előtt. - A viadal referenseként Sensei Colin Putt a nemzetközi szövetség angol vezetőbírója felügyelte a próbatételt - emelte ki Eged László, megköszönve a szponzorokat támogatását, valamint a helyszínt biztosító Eged István polgármester segítségét. A pétervásáraiak eredményei. Bíró Ivett, kata: 2. helyezés, kumite: 1. helyezés. Bíró Vivien, kata: 1., kumite: 2. Nagy Ágnes, kumite: 3. Bán Viktor, kumite: 2. Csapat kumite: 3. Kárpáti Luca, kata: 3., kumite: 4. Hosszú Kálmán, kata: 1. kumite: 3., csapat kumite: 1. Kárpáti Lili, kata: 2., kumite: 1. Kalas János, kata: 3., kumite: 2. Lakatos Antónia, kumite: 3. Gengeliczki Péter, kumite: 3. Bódi Adrián, kata: 1., kumite: 1. Forgó Bence, kata: 3., kumite: 3. Papp György, kumite: 3. Milotai Gréta, kata: 3., kumite: 1. Hangácsi Renátó, kumite: 3. Lakatos Sándor, kumite: 1. Varga Bálint, kumite: 3. ■ B. CS. A hazai pályán való játék már önmagában hajtóerő labdarúgás A Ligakupa E csoportja 4. fordulója: Egri FC-Diósgyőri VTK Stadion, szombat, 14.00. V: Kovács J. Z. Online: egrifc.hu. A házigazdákat ezúttal Voj- tekovszki Csaba másodedző irányítja, aki úgy véli, a megszokott környezetben való játék kellő hajtóerőt adhat valamennyi labdarúgónak.- Az már önmagában nagy motivációnak számít, hogy végre hazai pályán futballozhatunk - tért ki a csapat szereplését alapvetően befolyásoló tényre a szakember. - Igazából mindegy, bajnoki vagy Ligakupa mérkőzésen, az a fontos, hogy itthon játszhatunk. Az elsődleges szempontot követően az is meghatározó, hogy azok a labdarúgók, akik az NB I-ben kevesebb lehetőséghez jutnak, ebben a sorozatban bizonyíthatják helyüket a csapatban. Erre most nincs alkalma Katona Attilának. A védő bokájában hegesedést mutatott ki a legutóbbi orvosi vizsgálat, így egyelőre kérdés, hogy milyen folytatás vár rá. Koós Gábor és Dusán Pavlov viszont újra hadra fogható.- A Sztankó - Preklet, Kna- kal, Mecinovics - Pillér, Albert Á, Farkas Á, Hamouz - Koós, Pavlov - Pisanjuk (Kabele) tizeneggyel kezdjük a mérkőzést - árulta el Vojtekovszki Csaba. - A keretből néhány labdarúgó pihenőt kapott a hétvégére, tekintettel arra, hogy ők a bajnoki találkozók zömén játszottak. Bízom benne, hogy futballistáink nem mazoisták, vagyis a bajnoki és a Ligakupa-vereség után nem akarnak ismét kikapni. Ha nem a megy játék, akkor bizony rá kell tenni egy lapáttal a teljesítményre, hogy legyen eredmény. ■ B. CS. HIRDETÉS Sörcsaládok MONA USA® érkeztek! QelCO KABÁTVÁSÁR-10-30 % Az akció 2012.10.13-tól a készleterejéig tart. Várjuk szeretettel az Agria Park 1. emeletén, \ HIRDETÉS Q ÉMAFA KLASZTER SZÉCHENYI TERV MEGHÍVÓ Az Észak-Magyarországi Faipari Klaszter (ÉMAFA Klaszter) kiállítóként részt vesz a HOVENTA kiállításon, ez alkalomból az ÉMAFA Klaszter standjára tisztelettel meghívjuk Önöket! HOVENTA 31. Nemzetközi szálloda-, vendéglátóipari és gasztrotechnikai szakkiállítás Időpont: 2012. október 16-18. (kedd-csütörtök) 10.00-17.00 óra Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, „A” pavilon 310E stand (Budapest, X. Albertirsai út 10. Bejárat az I. és III. kapun) Díjmentes belépőjegyet igényelhet az alábbi e-mail címen (válaszlevélben megküldjük belépőjegyét): mark.becskei@hkik.hu A rendezvényről további információ a kiállítás honlapján: www.hoventa.hu www.emafa.hu További információ: INNTEK Nonprofit Kft. Tel: 36/429-614,121-es mellék, Mobil: 30/894-1023, Fax: 36/323-615, E-mail: mark.becskei@hkik.hu ÉMAFA - Észak-Magyarországi Faipari Klaszter menedzsmentszervezetének létrehozása - ÉMOP-1.2.1-11 -2011 -0021