Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-07 / 210. szám
2012. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK GAZDASAG 7 finanszírozás A Diákhitel 2-t már ötezren, a Diákhitel 1-et négyezren igényelték az idén r*i . Diákhitelt igénylők száma umulált, fő) 2007 2008 2009 2010 2011 VG-GRAFIKA FORRÁS: DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. Hétfőn aukciókat tart a DHK Nagy az érdeklődés a kizárólag a képzés költségeire felhasználható, alacsony kamatozású új diákhitel iránt. Eddig több mint 5 ezer hallgató igényelt ilyen kölcsönt egymilliárd forintnál is nagyobb értékben. Átlagosan 233 ezer forintot vennének fel erre a félévre. Herman Bernadett Még másfél hetük maradt azoknak a hallgatóknak a diákhitel igénylésére, akik szeretnének hozzájutni október 15-éig a kölcsönhöz - közölte a Diákhitel Központ Zrt. Az idei tanévtől a diákok kétféle kölcsön közül is választ- J hatnak, az új konstrukció a Diákhitel 2, mely kizárólag csak a képzés költségeinek finanszírozására használható fel. Az igényelhető hitelösszeg felső határa az oktatási intézménynek fizetendő tandíj ösz- szege, a kölcsönt pedig azok vehetik fel, akik részösztöndíjas vagy költségtérítéses képzésben vesznek részt, emellett nem töltötték még be a 35. életévüket. A jogosultak maximum 10 szemeszteren át egy igen kedvező hitelkonstrukciót kaphatnak, amelynek az éves kamata az ügyfelek számára ÖTMILLIÁRD FORINT értékű kötvényt kíván értékesíteni hétfőn a Diákhitel Központ Zrt. (DHK) - közölte nemrég a társaság. A kibocsátásra a központ 40 milliárd forint értékű kötvényprogramjának keretében kerül sor. A kötvények névértéke 10 ezer forint, a legkisebb aukciós vételi ajánlat egymillió forintról szólhat. az aukciós hirdetmény szerint jogi személyek és magán- személyek is jegyezhetnek a hitelpapírból. A három év múlva lejáró hitelpapírokra 7,75 százalékos fix kamatot fizet a DHK, a kamatfizetés évente történik meg, a tőke végtörlesztése pedig a futamidő végén esedékes. szintén hétfőn visszavásár- lási aukciót is tart a DHK. A hallgatói hitelrendszer finanszírozása érdekében a központ 2010 márciusa és októbere között összesen 22 milliárd forint névértékben hozott forgalomba 2013. február 12-ei lejáratú kötvényeket. A társaság likviditáskezelési céllal kezdeményezte a kötvények lejárat előtti visz- szavásárlását, összesen a sorozat kint lévő állományának legfeljebb 50 százalékáig. a visszavásárolt kötvényeket bevonja a DHK. mindössze 2 százalékos. A piaci kamatszint és az ügyfeleket terhelő ráta közötti különbözetet az állam fizeti meg. Ilyen kondíciók mellett szinte vétek lenne kihagyni a kölcsönt, hiszen akinek van is esetleg elegendő megtakarítása a tandíjra, valószínűleg magasabb kamattal be tudja fektetni a tanulmányok idején, mint amennyibe az új diákhitel kerül. Valószínűleg ennek is köszönhető a kölcsön népszerűsége: augusztus közepe óta a Diákhitel Központ tájékoztatása szerint már több mint 5 ezer hallgató kért az új kölcsönből 1,163 milliárd forint értékben, egy hallgató átlagosan 233 ezer forintot igényelt erre a szemeszterre. A régi típusú, szabad felhasználású diákhitelre is van kereslet, igaz, valamivel szerényebb, mint az újra. A Diákhitel 1-et igénylők száma valamivel 4 ezer fölött jár már, az átlagos kölcsönösszeg pedig szemeszterenként 220 ezer forint. A kölcsön kamata változó, jelenleg évente 8 százalékos. A régi diákhitel összege egyébként limitált, havonta maximum 50 ezer forintot igényelhetnek a hallgatók. A korábban kötött kölcsönszerződések esetében ez a maximum csak a költség- térítéses képzésben tanulók számára volt elérhető, az államilag finanszírozott hallgatók maximum havi 40 ezer forinthoz juthattak hozzá. Az alacsonyabb felvehető hitelösszegek változatlanok, havonta 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer forint érhető el. Az idén további korlátozásként vezették be, hogy a régi típusú diákhitel is maximum 35 éves korig vehető fel. A Diákhitel Központ szerint a Diákhitel 2 lét- jogosultsága megmutatkozik a társaság ügyfélszolgálati mutatóiban is. Augusztus 15-én nyitották meg a központ új irodáját a fővárosi KÖKI Terminálon, a két ügyfélszolgálati iroda pedig az elmúlt két és fél hétben háromszor annyi ügyfelet szolgált ki, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kedvező közlekedési csomópontnál található KÖKI Terminált csaknem ezren keresték fel személyesen, a telefonos ügyfélszolgálatra a tavalyinál 25 százalékkal több hívás érkezett a tanév kezdetén, az elektronikus úton beküldött és megválaszolt e-mailek aránya pedig 50 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva. ■ Egy hallgató átlagosan 233 ezer forintot igényelt erre a szemeszterre. Pályakezdőket céloz meg csomagjával az OTP Bank uj, online alapú, moduláris elven működő szolgáltatáscsomagot fejlesztett ki az OTP Bank: ennek lényege, hogy az ügyfél a szerződéskötés után szabadon, adminisztráció nélkül módosíthatja az igényelt szolgáltatásokat. A hitelintézet tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint az új, Simple névre keresztelt, pályakezdő fiataloknak kifejlesztett rendszerben az ügyfél döntésén múlik, milyen további szolgáltatásokat vesz igénybe az ingyenes alapelemeken felül. Kovács Antal, az OTP Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese közölte: a pályakezdőknek kínált Simple az online banki kapcsolattartásra helyezi a hangsúlyt, a szerződés megkötését is az interneten lehet kezdeményezni, az ügyfél által választott bankfiókba • csak egyszer, a szerződés aláírásához kell bemenni. A rendszerben alapból, díjmentesen jár a részben áttetsző MasterCard PayPass elektronikus kártya, havi két ingyenes készpénzfelvétel a hitelintézet kétezer saját automatájából, az internetes felület használata, az online csoportos átutalások és beszedési megbízások, illetve - elektronikus számlakivonat igénylésekor és legalább a minimálbérnek megfelelő jövedelem jóváírásakor - a számlavezetés. A számlacsomagot 18 és 30 év közötti fiatalok igényelhetik. A vezérigazgató-helyettes szerint a szolgáltatáscsomag bevezetését komoly piackutató Kovács Antal munka előzte meg. A bank megbízásából végzett kutatások szerint a fiatalok körében különösen a pénzügyeknél nagy a jelentősége annak, hogy kontrollálják a folyamatokat: tipikus jellemzője a korosztálynak, hogy szereti online intézni pénzügyeit, és természetes számára a 24 órás rendelkezésre állás. Emellett a korosztály jellemzője még, hogy a pénzügyi szolgáltatásoknál is nagy hangsúlyt helyeznek az ár-érték arányra, és személyre, illetve élethelyzetre szabott megoldásokat keresnek. A szolgáltatáscsomaggal kapcsolatban - közölte Kovács Antal - az OTP Bank elvárásai ambiciózusak: ez azt jelenti, hogy a bevezetéstől számított egyéves távlatban tízezres nagyságrendben terveznek szerződéseket kötni. ■ B. M. HIRDETÉS Marians 2 hónapra 1470 Ft helyett csak 960 Ft-ért! jURKZKI Z01TAN &SZIHEURDORA GÁSPÁR GYOM Megköszönjük, hogy előfizetőnk! Evelyn ajándékba kapott Megyei napilap előfizetőként tesztelje női magazinunkat: Most 960 Ft-ért fizethet elő két hónapra; Kiskegyed-re! Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 170 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 112 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Rendelje meg! 06-40-510-510 Egy kis kényeztetés Önnek is jár! Ajánlatunk 2012. szeptember 30-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/ tartózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. Megrendelését kővetően az előfizetési dij kiegyenlítésére számlacsekket küldünk. Az előfizetés időszakáról és az első kézbesítendő lapszámról a számlacsekken talál Információt. Az előfizetési díj számlacsekken megadott határidőig történő kiegyenlítése esetén az előfizetés a számlacsekken megadott időszaktól indul, későbbi befizetés esetén az előfizetés kezdete 1 hónapot tolódhat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 2017 HÍRSÁV A Mercedes-gyár hajtja az exportot az export euróbán 4,6, az import 4,0 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH. A Mercedes-gyár felfutó termelése ellensúlyozza a csökkenő külső keresletet. A kézműipart ünnepelte az IP0SZ A magyar Kézművesség Napja ünnepén Németh László, az IPOSZ elnöke közölte: azért küzdenek, hogy nagyobb mértékben vehessenek részt a gazdaságpolitikában. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. szeptember 6-án: > €/Ft 287,10 2,00 Ft ;> S/Ft 227,15 1,00 Ft CHF/Ft 238,08 1,14 Ft A €/$ 1,2632 0,002 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 09.06.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2012. dec. 70300 Malmi búza Index 2012. dec. 70300 Takarmánybúza 2012. dec. 68100 Takarmánykukorica 2012. nov. 73000 Tak.kukorica index 2012. nov. 73000 Takarmányárpa 2012. dec. 64 000 Olaj napraforgó 2012. okt. 145000 Olajnapraforgó index 2012. okt. 145000 Repce 2012. nov. 142000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE