Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-07 / 210. szám
2012. SZEPTEMBER 7., PENTEK MEGYEI KORKÉP 3 Épülhet a palóc sztráda 21-ES főút A nagy forgalom a betonkockákat, az aszfaltcsíkot kinőtte A forgalom igencsak megnőtt az utóbbi években. A Lőrincit elkerülő gyorsítósáv tavaly készült el. Ez csak rövid szakaszon könnyíti a közlekedést. HÍRSÁV Nem kell utazni az ügyfeleknek abasár Új szolgáltatást vezetett be a hulladékkezeléssel megbízott társaság. Minden hónap első csütörtökén kihelyezett ügyfélfogadást tart a polgármesteri hivatal tanácstermében, ahol a céggel szerződésben állók reggel 8 és 10 óra között kérhetnek tájékoztatást. ■ J. M. Király Zsiga-díjat kapott az iparművész gyöngyös A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) Király Zsiga-díját a kuratórium a gyöngyösi Fiser Jósefné hímző népi iparművésznek adta. Azt a XXVI. Mesterségek Ünnepén adta át a NESZ elnöke, Pál Miklósné és a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, V. Német Zsolt. ■ J. M. Jubileumot ünnepelt a civil szervezet mátrafüred Idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját a Bene Egylet. A főként nyugdíjasok alkotta közösség kulturális és hagyományőrző tevékenységet folytat, szervezői is a gyöngyösi és a mátrafüredi rendezvényeknek. Továbbra is szeretnének a közönség számára is hasznos munkát végezni. ■ J. M. Több oktató is főiskolai tanár lett gyöngyös A Károly Róbert Főiskolán a főiskolai tanári kinevezésről szóló okiratot dr. Alvinczi József, Baró- csi Zoltán, Bozsik Norbert, dr. Réthy István és dr. Tóth László vehette át. ■ J. M. Dr. Alvinczi József kinevezése ►Folytatás az 1. oldal A Miniszterelnökségről hívták, és arról tájékoztatták a Zagyva-parti város vezetőjét, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormány- bizottság kiemelt kormányzati projektté nyilvánította a 21-es számú főút Hatvantól a Nógrád megyei Bátonyterenyéig terjedő szakaszát. A fejlesztés az elképzelések szerint három ütemben valósul majd meg, és mindjárt az első etapban szerepel a Hatvan és Lőrinci közötti nyolc kilométeres szakasz kétszer kétsávosra bővítése. A pályázat benyújtásának a határideje a dokumentum alapján 2013 eleje, s ha minden kedvezően alakul, akár már 2014-ben átadhatják a beruházást. Hogy mindez mit jelent igazából, azt csak azok tudják a legjobban, akiket mostanában a 21-esen való közlekedésre kárhoztatott a sorsuk. A forgalom már rég kinőtte a keskeny, s állagában rendkívül megromlott aszfaltcsíkot. Szinte mindennaposak errefelé a tragikus kimenetelű balesetek, amelyek egyik okaként az M3-as autópályáról lehajtó járművezetők gyorshajtását tartják számon. A 21-es főút - amely Magyar- ország egyik legjelentősebb észak-déli tranzitútvonalának a része - Salgótarjánt és a Felvidéket (Losoncot és Füleket) köti össze Hatvannal és áttételesen Budapesttel. Mindez egyébként a kamionforgalmon mérhető le leginkább. Az 1960-as évek elején építették meg ezt a főutat, felváltva a Mátra nyúlványai alatt a Nagygombos, Lőrinci, Apc, Jobbágyi, Szurdokpüspöki és Pásztó érintésével kanyargó nyomvonalat, amit az idősebbek még ma is „régi 21-esként” emlegetnek. Nem árt tudni, hogy a „palóc sztráda” őse eredetileg betonelemekből készült, akárcsak a hajdani M7-es. Az 1980-as évek legelején azután vastag aszfaltot terítettek az előzőleg óriási vasgolyókkal összezúzott cementlapokra. Az azóta elA térség másik „problémás” útvonala, a 32-es számú főút ugyancsak az észak-déli tranzitforgalom lebonyolítását biztosítja. Ennek „minősége" jelenleg a 21-es út állagával vetekszik. Szabó Zsolt lapunknak elmondta: a 32-es főút rendbetétele érdekében Hatvan összefogott fászfényszaruval és Jászberénnyel, továbbá az út mentén műtelt három évtizedben aztán a 21-es megyénkbeli szakaszán komoly felújítás nem is történt egészen tavalyig, amikor a selypi és a lőrinci leágazók között megépült az előzősáv. Ám ■ A régi út betonelemekből készült, mint annak idején a balatoni autópálya. azt a döntéshozók is tudják és elismerik, hogy a helyzet már rövid távon sem tartható, hiszen a 21-es főút jelenlegi lehetőségei - sem a mérete, sem az állapota - rég nem felelnek meg az elvárásoknak. Hét szakaszt már kétszer kétsávossá alakítottak - ezek túlnyomó részét Nógrádban -, ám ahhoz, hogy az út teljes hosszáködő cégekkel, hogy előteremtsék a kellő pénzt. A tervek szerint a felújítás Hatvannál kezdődik majd, s az anyagiak függvényében halad Szolnok irányába. A beruházás 2017-re készülhet el, hacsak - minta 21-es esetében történt - korábban nem történik szerencsés fordulat - fogalmazott a hatvani polgármester. ban négysávos legyen, további 31,2 kilométer, összesen hét szakasz hiányzik, ebből kettő Heves megyében. Egy hat évvel ezelőtti kormányhatározat garanciát vállal arra, hogy a hiányzó szakaszokat 2013-ig uniós pénzből megépítik, s erre 30 milliárd forintot el is különítettek a Közúti Operatív Programban. Az egy esztendővel ezelőtti elképzelések azonban jóval későbbre prognosztizálták a megvalósítást. Tavaly nyáron még Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a teljes 21-es főúton végzendő munkálatok előkészítési szakaszban tartanak.- A szigorúbb természetvédelmi előírások miatt környezetvédelmi hatástanulmányra van szükség, ami csak 2013-ra készíthető el, így a nagyprojektnek minősülő, vagyis ez a brüsszeli hozzájárulást igénylő beruházás legkorábban 2015- ben kezdhető el, befejezése legkorábban 2016-ban lehetséges - tájékoztatott 2011 júniusában Loppert. Mindezek ismeretében érthető, miért örült annyira Szabó Zsolt polgármester a minapi telefonhívásnak. ■ Tari Ottó JEGYZET Trükkök a fénykép ellen nem tudom sajnálni „vesztesége” miatt azt, aki nemrég ruházott be komolyabb lézerblokkolóba, amit most már - legalábbis törvényi szinten és elviekben - nem használhat. Aki ugyanis egy ilyen kütyüre kifizetett egy zsák pénzt, az jó eséllyel amiatt vette a berendezést, hogy úgy száguldozhasson az utakon, ahogy csak ő akar. mondom ezt úgy, hogy magam is szívesen lépek a gázra, mondhatni, száz alatt szédülök. Mindemellett a lézerblokkolósok nem az átlagpolgárok közül kerülnek ki, azoknak ugyanis általában nincs arra száz-, netán százötvenezer forintjuk egyben, hogy egy tervezett, tudatos szabálysértést cselezzenek ki ily módon. Ezért hát az efféle szerkezetek jobbára a drágább, vagy éppen a luxusautókon fityegtek az utóbbi időkben. Ezzel együtt sem foglalhatják el a blokkolósok a szívemben az első helyet, az továbbra is a luxusterepjárókkal a bevásárlóközpontok ajtajában megálló „rokkantaké” lesz. eqyetértek/ehát a lézerblokkoló betiltásával. Még akkor is, ha egyébként a lesben álló, fa alatt, sebességkorlátozó tábla után, lejtő alján, híd alatt, vagy egyéb más jó helyen megbúvó traf- fipaxok, az átlagemberek zsebéből tízezreket kivevő akciók szerintem egyes esetekben többet ártanak a rendőrségnek, mint ameny- nyit anyagilag hoznak. abban azért biztos vagyok, hogy majd lesz más eszköz, berendezés a traffipax-blok- koló után. Hisz emlékezzünk csak, volt visszapillantóra féllógatott cédé, kocsi hátuljára szerelt vascső, meg ki tudja, mi még, pedig ezek nem is értek semmit. Mert az átlagember is vágyott kis sikerekre. Főleg, hogy ugyanannyi volt neki is a bírság, mint a főnökének. Napirenden a jászsági főút megújítása is Megújul, munkahelyeket teremt a detki keksz Jövőre már új termelőüzemben készülnek az édességek Jövő tavaszra készül el az a két beruházás a Detki Keksz Kft. halmajugrai telephelyén, melynek ünnepélyes alapkőletételét csütörtökön tartották. A cég telephelyfejlesztésre csaknem 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert ahhoz a több mint 180 millió forintos beruházáshoz, mellyel kétszintes épület épül Halmajugrán. A felső szinten termelőüzem, az alsón raktár lesz. A projekt hozzájárul a 125 dolgozó munkahelyének megtartásához, újabb 10 embernek tudnak munkahelyet teremteni. A gyártótechnológia fejlesztésére, szintén pályázati támogatással, több mint 350 millió forintot költhet majd a gazdasági társaság.- Azt gondoltam 1996-ban, hogy már a csúcson vagyunk, ennél jobb nem lehet. Most úgy vélem, még csak a hegy alján állunk, messze még a csúcs - mondta Olga Pavlova, a kft. ügyvezetője a cég által bejárt fejlődési útvonalra utalva. Hozzátette: sikerük titka nem más, minthogy mindig optimistán tekintenek a jövőbe. Az ünnepélyes alapkőletételen Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a Detki Keksz Kft. eddigi munkáját, és mint fogalmazott, a megye élelmiszeriparának a halmajugrai gyár a zászlóshajója. ■ J. M. NBL ^ví '■to,#» INT ,- '' íYA 1 pfj p 1 j fj Vm s JhL jBL-BAv' 1— I 1S2-' V ,S':a. m Az alapkövet és az időkapszulát Olga Pavlova és Szabó Róbert helyezte el HIRDETÉS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3300 EGER, DOBÓ TÉR 2. TEL: +36 36 523 701 FAX: +36 36 523 777, EGP0LGH9PH.EGER.HU Eger Megyei-Jogú Város Önkormányzata 2012. szeptember 13-án, csütörtökön 9.00 órakor nyílt licites eljárás során értékesíti az Önkormányzati tulajdonban lévő mezőgazdasági termelés céljára hasznosítható külterületi ingatlant. A terület elhelyezkedése: Eger külterület 0352/6 hrsz. Művelési ág: fásított terület, legelő, szőlő, erdő Terület összes nagysága: 43,6101 ha Értékesítendő terület: 39,2489 ha (392.489/436.101 + tulajdoni hányad) I Induló vételár: nettó 97.717.000,-Ft | Licitlépcső: 100.000,-Ft Licitálás helye: 3300 Eger, Dobó tér 2.1. tárgyaló ■ Pályázati dokumentáció megtekintése és az ( eljárással kapcsolatban bővebb információ: a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportjánál, a Dobó tér 2. szám alatt, a 36/523-732-es /műm' u telefonszámon előre egyeztetett időpontban.