Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-05 / 208. szám

2012. SZEPTEMBER 5., SZERDA 15 SPORTTÜKÖR Csíkos ász lett Váraszón megyei in. osztály A kömlői csapat idei első győzelmét ünnepelte Csíkos Csaba (jobbra) nem kegyelmezett a hevesaranyosiaknak. A váraszói játékos hatszor talált a hálóba. A Bélapátfalva már nem indult, az Egri Nyomda parádésan kezdett teke A Bélapátfalva SKE nél­kül kezdődött a 2012/2013-as Nemzeti Bajnokság. Bélkőalján megszűnt a tekeszakosztály, a játékosok szétszóródtak a szél­rózsa minden irányába.- Már az előző év is elég­gé kínkeservesre sikeredett, anyagi gondok miatt tavasz- szal már az is felmerült, hogy nem tudjuk befejezni a pont- vadászatot - válaszolta érdek­lődésünkre Mayer Árpád, a bélapátiak korábbi csapatveze­tője. - A helyzet a nyáron sem javult, így meghiúsult a neve­zés, a játékosok más klubok­hoz szerződtek. Nagy múltú, Szuperligát is megjárt egylet tűnik el a sportági térképről, s jelenleg nem sok esélyt látok arra, hogy a közeljövőben a csapat újjászerveződne. Vin- cze Zoltán és jómagam az NB I-es Egri Nyomda együttesénél folytatjuk pályafutásunkat, míg Tősi Pál 73 évesen igazolt át a Széchenyi SC Egerhez. Az NB I Keleti csoportja 1. fordulójának mérkőzésén: EGRI NYOMDA SE- TISZAKÉCSKE VSE 8:0 (3227:3049,18:6) NYOMDA: TAMASI A. 521 fa, NAGY G. 531, ZSÍROS P. 544, TAMASI B. 543, CSONTOS Á. 553, VINCZE Z. 535. IFIK: 3:1 (1044:1019). ZSÍROS 0. 528 fa, Gembiczky D. 516. Az NB II Északi csoportja 1. fordulójában: SZÉCHENYI SC EGER-TÜKER MSC 5:3 (3135:3010,15:9) SZÉCHENYI: Tősi 476 fa, NAGY T. 544, BAKOS P. 523, GULYÁS 520, Bakos J. 548, Baj­zát R. 524. IFIK: 0:2. Bárdos 425. ■ S. K. Mayer Árpád: irány a Széchenyi! A 3. fordulóban megszerezte idei első győzelmét Kömlő csapata a labdarúgó me­gyei III. osztályban. A Pély Hevesvezekény elleni sikeré­vel egyedüliként áll hibátlan mérleggel a tabella élén. Hírlap-összeállítás A megyei III. osztály 3. forduló­jának mérkőzésein: Kömlő SC­Andornaktálya II. 4-2 (3-1) Kömlő. V.: Szalai Béla. kömlő: Konkoly D. - Túró S., Túró József (Németh M.), Suha Z., Rézműves A., Túró L., Pen­gő P. (Farkas R.), Nagy T. (Réz­műves I.), Túró L., Túró János (Nagy S.), Lóié E. andornaktálya: Jenei - Baj­zát L., Tollner, Bőgős (Tamás T.), Ladmaczi (Kővári), Deáki R, Nagy J., Bársony (Kollár S.), Ba­logh R, Zvara (Tóth D.), Kollár T. GÓLSZERZŐK: Lóié E. 3, Túró János, ill. Nagy J., Kollár T. Mikófalva-Noszvaj 1-2 (1-2) Mikófalva. V.: Gyetvai Béla. mikőfalva: Tompos - Her- czeg, Tóth L. (Puskás R), Lázár R, Nagy R., Kovács Z. (Csóka B.), Balázs D., Csóka P. (Csóka D.), Fónagy Cs., Kovács R, Pá­linkás J. (Balázs L.) noszvaj: Horváth D. - Tóth Zs. (Sánta A.), Tuboly, Fülep, Énekes, Hegedűs, Nyilas, Bíró T., Tóth S., Magyar L., Nagy T. gólszerzők: Lázár R, ill. Nagy T. 2. KIÁLLÍTVA: Lázár P. (90.), ill. Hegedűs J. (90.). Váraszó LC­Hevesaranyos SE 14-1 (4-1) Váraszó. V.: Palásti Krisztián. váraszó: Suha Sz. - Varga Z. (Köböl), Fehér (Ország R), Ivády T. (Kovács Sz.), Tóth J., Csóka K. (Balázs A.), Csíkos Cs., Baranyi D. (Vincze), Barkóczi, Ludvig (Szilágyi R.), Porteleki. HEVESARANYOS: Lukács - Oláh, Nagy R., Suha G., Nagy A., Hudi, Kárász D., Kárász Ba­lázs, Varga D., Rácz (Kocsis), Kárász Benjamin. GÓLSZERZŐK: Csíkos Cs. 6, Tóth J. 3, Baranyi D. 3, Szilágyi R., Csóka K., 01. Nagy R. Pély SE­Hevesvezekény SE 2-0 (2-0) Pély. V: Rézműves Ferenc. pély: Tóth J. - Aszódi, Bu­rai A., Vona Zs., Burai R, Túró Gy., Pengő (Dobóczi), Nagy Zs. (Csonka), Czvitkovics, Poczók L. (Danyi L), Asztalos. HEVESVEZEKÉNY: Tóth I. - Lu- kács Cs. (Kiss B.), Viktor R, Réti B., Madarász R, Uzelman (Balogh Á.), Tóth L, Ádám, Bordács (Oláh R), Madarász J. (Csontos Gy.), Tóth G. GÓLSZERZŐK: CzvitkOVÍCS K., Poczók L. Egri Sportcentrum SE- Matraballai FK 3-1 (1-0) Leányka út. V: Györki Bence. EGER: Lőj - Utassy (Sztankó), Ladányi, Pádár B. (Lőrincz), Er­délyi, Bódi (Cserős), Bóta (Al- mási), Aux R, Balogh (dr. Ivan- csó), Szabó Z. (Garabás), László (Szabó A.) MÁTRABALLA: Pádár G. - Kle- ment, Forgó L., Kovács L, Bar- czai, Szatmári J. (Varga Balázs), Miklós A. (Bánik S.), Suha R. (Varga Bálint), Kovács T., Berki V. (Hegyi L), Mező R. (Laczik I.) gólszerzők: László J., Pádár B., Lőrincz R, 01. Kovács T. Kerecsendi SE- Balaton SE 9-2 (5-1) Kerecsend. V: Pádár Sz. kerecsend: Csóka Gy. - Hu­szár L. (Balogh R), Szajkó Zs., Huszár R, Vas L. (Farkas L.), Varga A., Szajkó R., Nagy L, Ba­log Cs., Suha R, Szajkó L. (Szaj­kó J.) Balaton: Kelemen K. - Ko­vács D. (Bajnai), Kormos L, Kor­mos K. (Kóczián), Kormos Cs., Kovács A., Kovács R., Csóka A., Molnár D., Gavrilete, Berecz I. (Kormos M.). gólszerzők: Huszár L. 3, Szajkó R. 2, Szajkó J. 2, Varga A. 2,01. Kovács R., Gavrilete. Vécs-Karácsond 3-4 (1-3) Vécs. V: Rácz Károly. VÉCS: Kanderka V. - Erdélyi P. (Puporka T.), Minczér R. (La­katos J.), Kanderka D., Katona T., Farkas J., Csiki A. (Molnár D.), Bodnár G., Nagy A., Lakatos K. (Báder B.), Puporka Gy. KARÁCSOND: Kiss K. - Kalá- nyos K. (Kiss G.), Peredi R., Ma­jor T. (Burai A.), Mága J. (Sza­mosi), László T., Farkas 0. (Rácz R.), Farkas, G., Váradi A., Nagy M. (Sebestyén), Pusoma P. gólszerzők: Puporka Gy. 3, 01. Pusoma P. 2, Váradi A., Nagy M. kiállítva: Peredi (30.). A bajnokság állása 1. Pély 3 3­­12-2 9 2.Váraszó 3 2 1­22-7 7 3. Noszvai 3 2 1­12-3 7 4. Kerecsend 3 2 1­13-5 7 5. Karácsond 3 2­1 14-9 6 6. Mikófalva 3 2­1 5-3 6 7. Egri SSE 3 2­1 9-10 6 8. Mátraballa 3 1 1 1 3-4 4 9. Kömlő 3 1­2 7-7 3 10. Balaton 3 1­2 6-13 3 11.Vécs 3­1 2 7-14 1 12. Hevesaranvos 3­1 2 4-25 1 13. Andornaktálya II. 3­­3 7-13 0 14. Hevesvezekény 3­­3 2-8 0 A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. SZOMBAT, 16.30: Mátraballa- Pély, H.vezekény-Karácsond. vasárnap, 16.30: Váraszó-Vécs, H.aranyos-Mikófalva, Noszvaj- Kömlő, A.tálya II.-Kerecsend, Balaton-Egri Sportcentrum. Az akadémiai képzés kerül előtérbe holnap Gyöngyösön kézilabda A Magyar Kézi­labda Szövetség (MKSZ) által az utánpótlás akadémiai kép­zésével kapcsolatban elképzelt rendszerről tart tájékoztatót csütörtökön Gyöngyösön Ju­hász István, az MKSZ szakmai igazgatója és Kovács László mesteredző. A Gyöngyösi KK utánpótlásában dolgozó edzőkkel folytatandó zárt körű megbeszélést követően a meg­hívott szakemberek 16 órától bemutató-foglalkozást tarta­nak az ifjúsági csapat részvéte­lével, a helyi sportcsarnokban. Az edzés mindenki számára nyilvános. Pénteken négy korosztály­ban, összesen 42 csapat rész­vételével indul a 2. Mátra-kupa utánpótlástorna. A három­napos viadalon mérkőzéseket a sportcsarnokon kívül a Kál­váriaparton és'a Berze gimná­ziumban is láthatnak az érdek­lődők. ■ S. K. Hét hevesi arany Budapestről, öt kvalifikációval atlétika Hét elsőségre lehettek büszkék a Hevesi SE atlétái az őszi idény első versenyének számító Budapest Bajnoksá­gon. Az Ikarus sporttelepen rendezett eseményen induló 11 hevesi közül Holló Henrik (diszkosz), Kovács Noel (súly), Csivincsik Karina (súly), Si­pos Csenge (60 m) és Papp Szabolcs (súly) kvalifikálta magát a majanói nemzetközi versenyre. Kovács Gyula edző tanítvá­nyainak érmes eredményei. Súlylökés, 13 évesek: 3. Kovács Noel 11,21 m (3 kg-os golyó­val). 1. Csivincsik Karina 12,10 m (2 kg). 14 évesek: 1. Papp Szabolcs 15,85 m. 15 évesek: l. Holló Henrik 15,10, 2. Szabó Máté 13,38 m. Ifik: 1. Detrik Balázs 16,33. Diszkoszvetés, 13 é.: 1. Kovács Noel 32,24 m. 1. Csivincsik Karina 23,6. 15 é.: 1. Holló Henrik 41,68. Gerelyhajítás, 13 é.: 3. Kovács Noel 34,5 m. 80 m síkfutás, 13 é.: 2. Sipos Csenge 10,73 mp. 300 m síkfutás: 2. Sipos Csenge 44,36. ■ B. CS. sorsolás Csupán a Kaposvár, a Kecskemét és a Siófok ellen idén játszandó bajnoki találkozó nem kerül képernyőre A labdarúgó OTP Bank Liga idei hátralévő fordulóinak pon­tos menetrendje. 8. forduló SZEPTEMBER 21., PÉNTEK, 17.00: Haladás-MTK (Sport2). 19.00: DVTK-Paks (Sportl). szombat, 14.00: Újpest-KTE (ml). 16.00: Eger-DVSC (Sportl), Honvéd-Kaposvár. 18.30: Pápa- Pécs (Sportl). VASÁRNAP, 16.30: Videoton-Győr (ml). 18.30: Sió- fok-FTC (Sport2). 9. forduló SZEPT. 28., PÉNTEK, 17.00: Győr-Pápa (Sport2). 19.00; MTK-Siófok (Sportl). szombat, 14,00: Kecskemét-Honvéd (ml). 16.00: DVSC-Haladás (Sportl). Kaposvár-Egri FC. 18.30: Pécs- Újpest (Sportl). vasárnap, 16.30: FTC-DVTK (ml). 18.30: Paks-Videoton (Sport2). 10. forduló OKTÓBER 5., PÉNTEK, 17.00: Bp. Honvéd-Pécs (Sport2). 19.00: Diósgyőr-MTK (Sportl). szom­bat, 14.00: Újpest-Pápa (ml). 16.00: Paks-Győr (Sportl). Eg­ri FC-Kecskemét. 18.30: Hala- dás-Kaposvár (Sportl). vasár­nap, 16.30: Videoton-FTC (ml). 18.30: Siófok-DVSC (Sport2). 11. forduló OKTÓBER 19., PÉNTEK, 17.00: MTK-Videoton (Sport2). 19.00: Ferencváros-Paks (Sportl). SZOMBAT, 14.00: Pápa-Bp. Honvéd (ml). 16.00: Kecske- mét-Haladás (Sportl). Kapos- vár-Siófok. 18.30: Pécs-Égri FC (Sportl). VASÁRNAP, 16.30: DVSC-Diósgyőr (ml). 18.30: Győr-Újpest (Sport2). 12. forduló OKTÓBER 26., PÉNTEK, 17.00: Siófok-Kecskemét (Sport2). 19.00; Egri FC-Pápa (Sportl). SZOMBAT, 14.00: Budapest Hon­véd-Újpest (ml). 16.00: Diós- győr-Kaposvár (Sportl). Ha- ladás-Pécs. 18.30: Paks-MTK (Sportl). VASÁRNAP, 16.30: Vide- oton-DVSC (ml). 18.30: Ferenc- város-Győr (Sport2). 13. forduló NOVEMBER 2., PÉNTEK, 17.00: Kecskemét-Diósgyőr (Sport2). 19.00: Újpest-Egri FC (Sportl). szombat, 14.00: Kaposvár-Vi- deoton (ml). 16.00: Pápa-Ha­ladás (Sportl). Pécs-Siófok. 18.30: DVSC-Paks (Sportl). va­sárnap, 16.30: MTK-Ferencvá- ros (ml). 18.30: Győr-Bp. Hon­véd (Sport2). 14. forduló NOVEMBER 9., PÉNTEK, 17.00: Diósgyőr-Pécs (Sport2). 19.00: Siófok-Pápa (Sportl). szombat, 14.00: Haladás-Újpest (ml). 16.00: Egri FC-Bp. Honvéd (Sportl). Paks-Kaposvár. 18.30: MTK-Győr (Sportl). vasárnap, 16.30: Ferencváros-DVSC (ml). 18.30: Videoton-Kecskemét (Sport 2). 15. forduló NOVEMBER 16., PÉNTEK, 17.00: Pápa-Diósgyőr (Sport 2). 19.00: Újpest-Siófok (Sport 1). szom­bat, 14.00: Győr-Egri FC (ml). 16.00: DVSC-MTK (Sport 1). Kecskemét-Paks. 18.30: Bp. Honvéd-Haladás (Sport 1). va­sárnap, 16.30: Kaposvár-Fe- rencváros (ml). 18.30: Pécs-Vi- deoton (Sport2). 16. forduló NOVEMBER 23., PÉNTEK, 17.00: Bp. Honvéd-Siófok (Sport2). 19.00: Pécs-Paks (Sportl). SZOMBAT, 14.00: Újpest-Diós- győr (ml). íe.oo: Kecskemét- Ferencváros (Sportl). Kapos- vár-MTK. 18.30: Egri FC-Ha- ladás (Sportl). vasárnap, 16.30: Győr-DVSC (ml). 18.30: Pápa- Videoton (Sport2). 17. forduló NOVEMBER 30., PÉNTEK, 17.00: Debreceni VSC-Kapos- vár (Sport2). 19.00: Paks-Pápa (Sportl). SZOMBAT, 14.00: Ha­ladás-Győri ETO (ml). 16.00: MTK-Kecskemét (Sportl). Sió­fok-Egri FC. 18.30: Diósgyőr- Budpest Honvéd (Sportl). va­sárnap, 16.30: Videotop-Ujpest FC (ml). 18.30: Ferencvárosi TC-Pécs (Sport2). ■ B. CS.

Next

/
Thumbnails
Contents