Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-19 / 220. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. SZEPTEMBER 19., SZERDA Újra tárgyalja a bíróság a gyöngyöspatai verekedés ügyét ■»"Folytatás az 1. oldalról a vád szerint a roma férfi tavaly április 26-án este 9 óra tájban két ismeretlen társával Gyöngyöspatán, a Bajcsy-Zsilinszky utcában megrugdosott egy, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel szimpatizáló férfit. Ez ügyben a gyanúsítottat az Egri ! Törvényszék korábban társtettesként elkövetett könnyű testi sértés miatt bűnösnek találta, és két év börtönbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A gyöngyöspatai férfi most is tagadta az ellene felhozott vádakat. Azzal védekezett: otthonát az adott napon csak azért hagyta el, mert kiabálásra lett figyelmes, és kíváncsiságból a Bajcsy-Zsilinszky út felé szaladt. Ám a félelemtől és térdproblémái miatt nem tudott elszaladni a helyszínről, ezért kapták el őt a rendőrök. Az egyik egyenruhás tanú azonban úgy emlékszik, a gyanúsítottat azért bilincselte meg és állította elő, mert azt látta a helyszínre érkezve, hogy a férfi társaival egy földön fekvő embert bántalmaz. Ám mire odaért, a két másik férfi elszaladt. A gyöngyösi bíróság októberben a tanúk meghallgatásával folytatja a tárgyalást. ■ J. M. A fiatalokra is számít majd a Vöröskereszt gyöngyösön már tradíció, hogy minden negyedévben városi véradónapokat szervez a Magyar Vöröskereszt gyöngyösi területi szervezete. A hagyományos kiszállásos véradásokon kívül a kétnapos akcióra azért van szükség, hogy elkerüljék a vérhiányt. Az önkénteseket idén Kardos István, a Magyar Vöröskereszt új főigazgatója is meglátogatta. A szervezők elégedettek voltak a program sikerével, hiszen nemcsak többszörös, hanem első véradók is vállalták, hogy segítenek. Az év hátralévő részében a középiskolákat és a főiskolát látogatják majd meg a véradásszervezők. ■ J. M. I A hivatal nem lehet játszótér szabályok A versenyszférában nincs miért, a hivatalokban lehet korlátozni a netezést Miként szabályozzák megyénk hivatalaiban az internet-használatot? Egyáltalán szükség van-e ilyen intézkedésre, s van-e valami értelme? Barta Katalin Tarlós István néhány vezető kivételével megtiltotta a főpolgármesteri hivatalban dolgozóknak, hogy levelezgessenek, játsszanak, chateljenek, közösségi oldalakat használjanak, netán pornót nézegessenek munkaidejük alatt. Első hallásra nagyon frappáns megoldásnak tűnik a szigorítás, azonban felvetődik a kérdés: vajon milyen munkát végeztek a munkatársai, ha ilyen szabályozásra volt szükség. A főpolgármester nem csupán a pornónézegetést és a közösségi oldalak használatát tiltotta be, de az internetes levelezőprogramok és a videók is a tiltólistára kerültek, csakúgy, mint a „közerkölcsöt sértő anyagok”. A fővárosi hivatalban nem lehet továbbá „másokra nézve sértő, mások vallási, etnikai, politikai vagy más jellegű érzékenységét sértő” célra használni a hivatal internetes kapcsolatát, s aki nem a munkájára használja az internetet, azt felelősségre vonják. Kíváncsiak voltunk, megyénk hivatalaiban miként szabályozzák az internet-használatot. Egy általunk megkérdezett egri irodai alkalmazott elnevette magát, amikor megkérdeztük: mire használja a hivatali gépet egy átlagos munkanapon.- Vajon mire? - kérdezett vissza, majd tömören meg is válaszolt: - Munkára. A helyzet az, hogy táblázatokkal kelek, táblázatokkal fekszem. Reggelente, ha bekapcsolom a gépem, maximum a hivatalos leveleket futom át, aztán megnyitom a munkámhoz szükséges programot, ahonnan gyakorlatilag ki sem lépek délután négyig. Délben van egy félórás ebédszünet, és kétóránként sétálok 5-10 percet, mert a szemnek és a lábnak jár eny- nyi pihenő. Napközben semmi egyébre nincs időm, s bár HÄIMmt'JES.BEltPtK A HONLAP EROTIKUS TARTALOMMAL B MEGTEKINTÉSÉT KIZÁRÓLAG 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLJUK! sierffon. ingyen pornó, vkteó. pornó, pomo, ingyen szex, anál, oral, tree pom, masztt, csajok, sex, eiotika. Ingyenes szexJUm, letöltés, hard A munkánál bizonnyal szórakoztatóbb a felnőtt tartalmak látogatása, azonban erre egyre kevesebb munkahelyen nyílik lehetőség. Képünk illusztráció. otthon van számítógépünk, ha nem muszáj, eszem ágában sincs mellette üldögélni. Az internet-használatot nálunk is korlátozzák, de engem ez csep■ Az egri hivatalban internet-hozzáférése csak annak van, akinek ezt az irodavezető engedélyezte. pet sem zavar - összegezte véleményét. Mint azt a városháza kommunikációs munkatársától, Zentai Lászlótól megtudtuk, a városi önkormányzatnak egy, a hivatali munkával kapcsolatos, minden informatikai tevékenységre kiterjedő informatikai biztonsági szabályzata van. Az „IBSZ” foglalkozik az internethasználat kérdésével is. Az egri hivatalban internet-hozzáférése csak annak a dolgozónak van, akinek ezt az adott iroda vezetője engedélyezte. Ez a hozzáférés nem korlátozott, de minden alkalmazottra kötelező érvényű a jegyző által jóváhagyott informatikai biztonsági szabályzat betartása, amely többek között kimondja, hogy a felhasználók feladata a támogatott és az engedélyezett irodai alkalmazások, másrészt az úgynevezett szakrendszerek, iktató- és egyéb szakalkalmazások használata. Itt egyébként a hivatal vezetője jogosult az internet használatának a korlátozására, sőt, a használati jogosultság megszüntetésére is. Kerecsenden viszonylag kevesen dolgoznak a község polgármesteri hivatalában, így nagyjából mindenki látja, ki mivel foglalkozik. Kiss Sándor körjegyző azt mondja, a kisebb településeken nem sok értelme van külön szabályozni az eged istván, Pétervására polgár- mestere úgy fogalmazott, hogy a polgármesteri hivatalban mind ez idáig nem szabályozták ezt a területet, azonban magát az ötletet egyáltalán nem tartja rossznak. Jóllehet, arról nincs tudomása, hogy kollégái szórakozásra vagy más időtöltésre fordítanák az ininternet-használatot, hiszen a munkatársakra éppen elég adminisztratív teher hárul, tehát szinte kizárt, hogy szórakozásra használnák a netet. V. László évekig dolgozott rendszergazdaként egy multinacionális cég alkalmazásában. Arra a kérdésünkre, mi értelme, illetve haszna lehet a munkahelyeken a korlátozásnak, így fogalmazott:- Úgy gondolom, a verseny- szférában alapvetően semmi. Ahol pontosan meghatározzák a teljesítményt és az elvárásokat, amit rendszeresen és következetesen mérnek is, ott nemigen jut idő arra, hogy temetet, az elkövetkező időszakban minden bizonnyal alkotnak majd egy olyan belső szabályzatot, ami a világháló hivatali használatára vonatkozik. Ennek kidolgozására informatikus szakembert kérnek fel, és tájékozódnak a más hivatalokban már alkalmazott metódusokról is. Pétervásárán is szabályozhatnak ■ Ön szerint szükség van az internet korlátozására? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. munkaidőben pornóoldalakat töltögessenek le, netán játsz- szanak. Ha mégis, akkor az a munkatárs már egész biztosan elvégezte a rábízott munkát. Ha nem így lenne, nem sokáig maradhatna az adott munkahelyen. A hivatalokban egy kissé más a helyzet. Ezeken a helyeken valóban előfordulhat, hogy valaki magánlevelezést folytat vagy különböző honlapokat nézeget, bár ezt sem tartom általánosnak. A legtöbb helyen egyébként pontosan szabályozzák az internet-használat szabályait, amit illik betartani, s attól nem térhetnek el. Őszintén szólva, arról nem hallottam, hogy bárhol is szankcionálták volna ezt a területet. Energiaudvar a Bükk lábánál felsőtárkány Átadták a megye első töltőoszlopát Milliárdos pályázati pénzek tudásközpont Egyre eredményesebb az Egerfood RET Mintegy 13 millió forintot nyert el Felsőtárkány energiaudvar kialakítására. Az összegből egyebek mellett 50 napelemet helyeztek el az általános iskola épületének tetején. Az ezzel előállított egyenáramot egy automatikusan működő inverter alakítja át váltóárammá. Az ön- kormányzat így nem csak költséget takarít meg, de a megújulóenergia-ellátást is biztosítja. Ugyancsak e beruházás része volt annak a töltőoszlopnak a kialakítása, amelyet tegnap f adtak át. Heves megye első | ilyen szerkezete elektromos < járművek akkumulátorainak | töltésére alkalmas, s ingyené- I sen használható. ■ R A. ■ i * f í íj : u y.|Az elektromos-autósok ingyen tankolhatnak. Képgaléria: HE0L.hu Folytatás az 1. oldalról- Az említett program stratégiai célja a hazai élelmiszer- iparnak kitörési pontot jelentő, magas hozzáadott értékű élelmiszerek egyedi biztonsági-eredetvédelmi rendszerének kialakítása új informatikai megoldásokra, saját kidolgozású bioanalitikai műszerekre, kémiai-biotechnológiai módszerfejlesztésekre és új paraméterekre alapozva - fogalmazott dr. Kiss Attila az Egerfood RET főigazgatója. Az intézetvezető egyebek mellett elmondta azt is: a program segítségével távlatilag lehetővé válik kiemelkedő beltartalmi sajátságú, stressztűrő búzafajtákra, illetve csökkentett allergén hatású tejekre alapozott funkcionális élelmiszerfejlesztés is. Tájékoztatása szerint az EKF és az Egerfood Tudásközpont spin-off vállalkozása, az Egerfood Kutatás- fejlesztési Kft. is sikeresen szerepelt egy uniós pályázati keretprogramban. A támogatói döntés értelmében a vállalkozás 105 millió összköltségvetésű tejipari kutatásfejlesztés programot valósíthat meg. Az egri főiskola vezetésével felálló másik konzorcium 385 milliós támogatásra vált jogosulttá pályázata nyomán. A Komplex, penészedésgátlási technológiai rendszer kidolgozása a kolbászgyártás példáján keresztül, újonnan kifejlesztett műszerek alkalmazásával címet viselő programban az intézmény partnere a Gyulai Húskombinát Zrt., melynek teljes termelési és logisztikai rendszerét átfogó kockázat- elemzésnek vetik alá. Az Egerfood Tudásközpont továbbá a Magyar Gomba Kertész Kft.-vel konzorciális együttműködésben valósítja meg a 181,8 millió forint támogatási összegű, egzotikus gyógyhatású gombák termesztés-technológiai megvalósítására irányuló programját - tudatta dr. Kiss Attila. ■ S. B. S.