Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-17 / 218. szám
6 GAZDASÁG 2012. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ Gazdamentés hitellazítással AGRÁRiuM Mentőöv lehet a feldolgozóknak az állami bankgarancia Mezőgazdasági gépeiket nem cserélhetik ugyan le, de takarmányhoz, műtrágyához könnyebben juthatnak majd a hitelből a gazdák HÍRSÁV Napokon belül válaszol a kormány az IMF-nek lényegében az utolsó szakaszához érkezett annak az alternatív tárgyjavaslatnak az elkészítése, amelyet a kormány az IMF-tárgyalások- hoz alakított ki - nyilatkozta a tárgyalásért felelős Varga Mihály. Ennek a kidolgozása hamarosan befejeződik, és a jövő hét közepéig az ezt tartalmazó levelet megküldik az IMF-nek és az Európai Bizottságnak - mondta a politikus. A magyarok egy százaléka elégedett a magyarok látják leginkább pesszimistán saját országuk gazdasági állapotát a visegrádi államok lakói közül: a Tárki felmérése alapján csupán 1 százalékuk szerint jó a helyzet - ugyanez a szám Csehországban és Szlovákiában 6, Lengyelországban 23 százalék. A megkérdezett magyarok 8 százaléka várja azt, hogy anyagi helyzete egy éven belül javul. Megszületett a döntés az e-útdíjról A kabinet 42 milliárd forintot szán a használatarányos elektronikus útdíj rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az éles üzemi indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére - áll a Magyar Közlönyben megjelent határozatban. Budai: nő a léalma felvásárlási ára Budai Gyula államtitkár emelkedni fog a léalma fel- vásárlási ára októbertől - közölte Budai Gyula, a Vidék- fejlesztési Minisztérium államtitkára Vásárosnamény- ban, miután egyeztetett a legnagyobb feldolgozó, az Agrana-Juice Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával. Budai kitért arra is, hogy a nagybani piacok szigorú ellenőrzését is folytatják a jövőben, mert - mint fogalmazott - „az őstermelők fele nem őstermelő”. A vízgazdálkodásról konzultálna a kormány A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tervezetnek több évtizedre kell irányt mutatnia - tette hozzá. Duplázódó futam- és türelmi idők, új szereplők beengedése a rendszerbe, hitel- kiváltásra is használható kölcsön - két nagy agrárhitelprogram feltételeit is enyhíti az MFB, ezzel próbálván segíteni az egyre nagyobb bajban lévő agráriumon. Újraindul az Élelmiszeripari Bankgarancia Program is. Braunmüller Lajos Két nagy agrárhitelprogram feltételeit is enyhíti az MFB: az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 15 milliárdjára immár pályázhatnak nyúl- és szarvasmarha-tenyésztők is, a futamidő háromról hat évre, a türelmi idő pedig egy évről három évre nő. A termelőket érintő keretösszeg legfeljebb 50 millió forint lehet, az úgynevezett integrátorok által felvehető kölcsön felső határa 250 millió forintról 500 millióra nőtt. A 15 milliárdos keret kétharmadát az állattartók, egyharmadát a növénytermesztők részére tartják fenn. Újdonság az is, hogy a kölcsön a jövőben felhasználható lesz meglévő hitel kiváltására is. Akár le is állhat 2013-tól az ön- kormányzati rendszer a bankok hitelezési gyakorlatának változása és az új önkormányzati törvény miatt - ezzel a kijelentéssel lepett meg mindenkit Kosa Lajos. A debreceni polgár- mester Népszabadságnak adott nyilatkozatában borús helyzetképet festett, és most is döntően rajta és a többi képviselőn múlik, milyen lesz a jövő. Eddig a bankok számára is megérte a városokat hitelezni, és a két fél sűrűn élt is a mindkettőjük számára előnyös lehetőséggel. A gazdasági válság és az önkormányzatok adósságának drasztikus emelkedése előtt ez fokozottan igaz volt, de A másik program, amelynek a feltételrendszere enyhül, az az Új Magyarország TESZ Forgóeszköz Hitelprogram. Ebben a maximális türelmi idő 2 évről 4 évre, a futamidő 5 évről legfeljebb 7 évre emelkedett. A konstrukcióban legkésőbb 2013. december 31-ig lehet hitelszerződést kötni. Az idén február 23-ától megkötött hitelszerződések módosításának feltétele, hogy a vállalkozás egyszeri, 2 százalékos kezességvállalási díjat fizessen a magyar államnak. Mindemellett újraindul az Élelmiszeripari Bankgarancia újraindult a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Élelmiszeripari Bankgarancia Programja, melynek célja a kiírás szerint a válság hatásainak enyhítése, az élelmiszer-gazdaság feldolgozó szereplőinek segítése. A program szerint az MFB ezzel „egyébként életképes” vállalkozásokat segítene azzal, hogy az állami bankgarancia vállalással megkönnyíti számukra a hitelhez jutás lehetőségét. Az MFB a kisebb cégek felé nyitna azzal, hogy a biztosítható hitelez elmúlt másfél évben is több- milliárdos hiteleket kaptak a városok, élükön épp Debrecennel. A bankoknak is jó üzletet is, csökkentett minimális biztosítási határral. „Globálisan kedvező a hitelprogramok módosulása, amely valóban képes segíteni az agrárgazdaság azon szereplőinek, amelyek ezt igénybe tudják venni” - nyilatkozta a Világgazdaságnak Tóth István. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára hozzátette: „a programban jelentős korlátok is vannak, amelyek miatt egyes cégek nem tudják igénybe venni a támogatást. Az állat- tenyésztés például rendkívül leterhelt a korábbi hitelek miösszeg minimális értéke 200 millió forintról 50 millióra csökkent. a programra komoly összeget szánnak: az állam a támogatott forgóeszközhitei tőkeösszegének 80 százalékáig helytáll, legalább 40 millió és legfeljebb 2 milliárd forintértékben vállalkozásonként. A garanciadíj mértéke 0,5-6,3 százalék évente - ez az érintett vállalkozás minősítése alapján meghatározott kockázati osztályoktól ßgg. jelentett ez, hiszen gyakorlatilag biztosak lehettek, hogy egy ön- kormányzat vissza fogja fizetni a hitelt. Kosa most arról beszélt: att, és az eladósodottságán túl is nagy gond, hogy az átadási árakat nem lehet úgy igazítani, hogy az összhangban legyen a ráfordítási árakkal. A támogatás mértéke ráadásul elmarad a szükségestől.” Tóth István ugyanakkor hangsúlyozta: a programok egyes gazdaságoknak jelenthetnek segítséget, és a kezdeményezés mindenképpen alkalmas arra, hogy fékezze az agrárium kibocsátásának további csökkenését. „Ezek jó programok, a hitelképes vállalkozások igénybe tudják majd venni” - értékelt Raskó György. Az agrárközgazdász lapunknak azt mondta, fontos szempont, hogy az Agrár Forgóeszköz Hitelprogramban az állattenyésztés prioritást élvez, hiszen a szektor régóta nagy bajban van. „Jó feltételek esetén sem szabad azonban hitelt felvenni, ha a termelés maga veszteséges” - tette hozzá. Raskó szerint ugyanakkor az Élelmiszeripari Bankgarancia olyan cégeknek segít, amelyek normál körülmények között nem kaphatnának hitelt - alultőkésítettek, vagy a menedzsment nem végez jó munkát. „A program elodázza a csődöt, így ezeknél elmarad a reorganizálás” - vélekedett Raskó György. a bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket nem számolják fel, de újabb pénzeszközöket már nem helyeznek ki. Baljós jelek mutatkoztak már korábban is. Pécsett például tavaly meghirdettek egy hitel- pályázatot, ám néhány héttel később visszavonták - a város- vezetés cáfolta a szóbeszédet, miszerint azért, mert nem volt már bank, amely hitelt nyújtott volna. A legnagyobb bajban mégsem a nagyvárosok lehetnek, hanem azok a döntően 10 és 100 ezer lakos közti települések, amelyek adóssága országos összehasonlításban nem nagy, mégis rászorulnak a banki segítségre. Elakadt a döntéshozatal az új gyógyszerek támogatásáról finanszírozás Május óta egyetlen új gyógyszer sem kapott támogatást Magyarországon az egészségbiztosítótól, pedig több mint két tucat vár jelenleg is erre. Új orvosi eljárást vagy technológiát pedig több mint másfél éve nem fogadtak be a támogatásba. Az OEP adatai szerint az elmúlt két évben 76 befogadási kérelemből 21 pozitív elbírálásban részesült, míg 15 készítményt utasítottak el. Csakhogy az egészségbiztosító adataiból is látszik, hogy 12 terméknél megszűnt az eljárás, lapunk információi szerint azért, mert a gyártók, forgalmazók nem tudták vállalni az OEP feltételeit, sőt a hivatalosan befogadott orvosságok között is vannak olyanok, amelyek akkor kapnák meg a támogatást, ha a gyártóik vállalják: annak meghatározott hányadát eleve visszafizetik, vagy elfogadják, hogy a keretösszeg kimerülése után ők fizetnek minden költséget. A gyártóknak így termékeiket az elvi befogadás ellenére sem forgalmazzák. ■ Több olyan szer is támogatásra vár, amely más országokban már hatékony terápiát kínál bizonyos betegségekre. Az OEP tájékoztatása szerint a legtöbb sorban álló készítmény onkológiai, haematoló- giai, kardiológiai, neurológiai, reumatológiai és urológiai szer, a többségük terápiás újdonság. „Akár betegek életébe is kerülhet, hogy Magyarországon finanszírozási problémák miatt még nem elérhetőek az EU által tavaly törzskönyvezett hatékony gyógyszerek” - hívta fel a figyelmet Hunyady Béla, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke. Magyarországon csaknem háromezer hepatitis C-vel fertőzött beteg várakozik évek óta új gyógyszer bevezetésére. Egy, a melanoma kezelésében áttörést jelentő szer 2011 októbere óta vár támogatásra, és ugyancsak las.- san két éve várnak a sclerosis multiplexes betegek, hogy egy Nyugat-Európában hozzáférhető új gyógyszer hazánkban is elérhetővé váljon a számukra. ■ H. É. A pénzcsapok elzárásában nagy szerepe van a parlamentnek, így az újra megnyitásuk is a képviselőkön múlhat. Az új önkormányzati törvény szerint működési hitelt 2013- tól már csak kormányzati engedéllyel, az adott éven belüli visszafizetéssel igényelhetnek a városok. Márpedig enélkül már most is nehéz a települések működtetése, jövőre pedig újabb 90-100 milliárdos spórolásra is rákényszerülhetnek a városok. Kosa ígéretet tett arra, hogy hamarosan kidolgoznak egy áthidaló javaslatot; mostani vészterhes szavai valószínűleg ezt előlegezik meg. ■ SZ. I. A megyei jogú városok által felvett legnagyobb hitelek, illetve aláírt hitelszerződések (millió forint, 2011. január 1. óta) város összeg cél lejárat Debrecen 3528 Szeged 2970 fejlesztési, panel plusz Nagykanizsa 2806 fejlesztés, városközpont rekonstrukciója 2020,2029 Szombathely 2500* 2021 Békéscsaba 2000* 2010-2014-es gazdasági program Kecskemét 1435 panel plusz, áthidaló keret 2025 Eger 924 fejlesztés 2016,2030 Nyíregyháza 700 vagyoni kiadások 2018 Kaposvár 686 felújítás, felhalmozás 2031 Tatabánya 600 beruházás 2031 •KÖTVÉNYKIBOCSÁTÁS FORRÁS: VG-GYŰJTÉS Kosa Lajos: leállhat az önkormányzati rendszer krízis A települési hitelezés szabályátalakítását készíthetik elő a polgármesterek Élelmiszer-ipari garanciaprogram újratöltve