Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-17 / 218. szám
4 TISZA-TO 2012. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ Az aszály miatt mostanra rendkívül alacsonnyá vált a Tisza vízállása. A tározó nélkül még kevesebb víz lenne a folyóban. Marad még víz a Tiszában aszályA tározó segít szabályozni a szőke folyó vízállását Kisiskolások tanulnak úszni a kunhegyesi strandon fürdő Kihasználva a szeptembert meghazudtoló, hamisítatlan nyári időjárást, előrehozták a kunhegyesi iskolákban a gyerekek számára szervezett úszótanfolyamokat. így egészen a hónap végéig tanulnak a kicsik úszni a város határában elterülő fürdőben. Amint azt Vincze Lászlótól, a település alpolgármesterétől megtudtuk, adott esetben akár a víz melegítésére is lehetőség nyílik. Ilyen körülmények között nem okozhat tehát gondot a gyerekek fürdőzése abban az esetben sem, ha esetleg ősziesre fordul az idő. mindemellett kimondottan jó szezont zár ebben az esztendőben a kunhegyesi strand. Május elejétől mostanáig közel 15 ezer vendég kereste fel a városi fürdőt, ami jelentős, mintegy 25 százalékos forgalomnövekedést jelent az elmúlt esztendőhöz képest. Ennek megfelelően a bevételek is jóval magasabbak a tavalyinál, annak ellenére, hogy a jegyárakat csak minimális mértékben emelték ebben a szezonban, a helyiek számára pedig még kedvezőbben a tarifákat. ■ Újabb kerékpárutak épülhetnek kerékpár A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új, kiemeltnek számító turisztikai beruházás támogatásáról döntött nemrégiben. A kiválasztott idegenforgalmi fejlesztések között több is található, amelyek a Tisza-tavat szintén érintik. Ilyen többek között a Tisza-tó és Hortobágy közötti régen tervezett kerékpárút kiépítése, a Tisza-tó kerékpáros körgyűrű megvalósítása mintegy hétszáz millió forintból, vagy a Poroszló és a Tisza-híd közötti kerékpárút kiépítése. Mindemellett a Tisza-tó kerékpáros körgyűrű észak-magyarországi szakaszának megvalósítására több mint ötszáz millió forintot ítéltek meg. ■ Bár riasztónak tűnik a Tisza vízszintje a hónapok óta tartó aszály miatt, nem példa nélküli. Éppen húsz éve alakult ki hasonló helyzet. Szilvási Zsuzsa Megnyugtató látvány tárul elénk a Tisza-tó partján. Nyilvánvaló ugyanis, hogy bőven van még a vízkészletből. így hiába rendkívül alacsony a vízállás a folyó felső szakaszán, a Kiskörei vízlépcső alatti területen nem kell attól tartani, hogy „elfogy" a víz a Tiszából.- Nincs ok az aggodalomra, az elegendő vízmennyiséghez azonban igen komoly tervezésre, előkészítő munkára volt szükség már tavasztól kezdve - mondta el a Kötivízig kiskörei szakaszmérnökségének vezetője, Fejes Lőrinc. - Annak érdekében ugyanis, hogy folyamatosan biztosítani tudjuk a vizet a folyó középső és alsó szakaszán, már májusban elkezdtük a tó feltöltését. Húsz évvel ezelőtt, 1992-ben, amikor hasonló vízállás alakult ki, született egy kormányhatározat. Ez alapján indokolt esetben külön engedély alapján lehetőség nyílik rá, hogy a szokásos nyári vízszintet tíz centiméterrel megemeljük. Ez a plusz tette lehetővé mostanáig, hogy Szolnoknál például még most is működni tudjon a felszíni vízmű. Nem számít ez különlegességnek, az elmúlt két évtizedben legalább tíz esetben előfordult, hogy 740 centiméter közelébe állítottuk a nyári szintet. Ez az a vízállás ugyanis, amely még a turizmus számára is megfelelő és a kellő tartalékot egyaránt biztosítja. Az elmúlt hetek csapadékhiányos időjárásának következFejes Lőrinc szakaszmérnök tében a Tisza és a mellékfolyók vízhozama és vízállása mára több szelvényben megközelítette az eddig mért legkisebb értékeket. Az előrejelzések alapján a további napokban is aszályos időszak várható. így a Tisza-tó- ba idén májusban, időben be- tározott 10 millió köbméternyi többlet vízmennyiség jól szolgálta a tó élővilágát és a sokféle hasznosításokat, továbbá a mezőgazdasági vízhasználatokat, a Körös-völgy ökológiai vízpótlását és Szolnok ivóvíz ellátását. A Tisza-tóba már hetek óta kevesebb vízmennyiség érkezik, a tisza-tó többlet vízkészletéből kiadott többlet vízmennyiség szeptember közepéig közel 35 millió köbméter, amely a májusi betározás eredményeként vált lehetővé. A Tisza-tóba érkező, egyre csökkenő természetes vízhozam tehát a tó többlet, majd az alapvízkészletéből lett naponta a szükséges és elégséges mértékben növelve. Ellenkező esetben a Tisza folyó Kisköre-Szolnok-Tisza- kécske közötti szakaszán új, mint amit a párolgási veszteséggel együtt kiad az erőmű. Igazán forró nyári napokon ugyanis naponta akár 1-2 centiméternyi is elpárolog a tó vizéből. Ez első hallásra talán nem tűnik nagy mennyiségnek, ám ha hozzátesszük, hogy a valóságban ez egymillió köbméternyi vizet jelent, már más a helyzet. Egyetlen centiméternyi napi párolgás ötszáz úszómedencét töltene meg. Ennek ellenére a kiskörei „szabályzócsapnak" köszönhetően még hetekig lesz elegendő víz a Tiszában, akár csapadék nélkül is. rekord kisvízi vízszintek alakultak volna ki. a következő időszakban, az eddigiekhez hasolóan tartós csapadékhiányos és kisvízi vízjárás esetén, a Tisza-tavi vízszint a Kisköre-felső vízmércén mért 725+-5 centiméteres tartományból várhatóan folyamatosan és fokozatosan csökken, a 700+-5 cm-es vízállás tartományig, a meglévő vízkészlet' a fenti célok érdekében történő felhasználásával. HÍRSÁV Régi-új vezető a sarudi óvodában A poroszlói Vass Lajos Általános Iskola és Napsugár Óvoda pályázatot hirdetett a sarudi tagóvoda vezető beosztásának ellátására. A döntés szerint öt évig Tóthné Szabad Katalin vezeti tovább az óvodát. Mélyszegénységben élőkön segítenek KÖZÖSEN PÁLYÁZTAK Ti- sza-tavi települések a mélyszegénységben élők felzárkóztatására. A pályázathoz hét település - Abádszalók, Tiszabura, Tiszaörs, Sarud, Újlőrincfalva, Tiszaderzs és Tiszagyenda -csatlakozott, közel három éven át tartó együttműködés reményében. A program összköltsége több mint 130 millió forint. Építkezéssel együtt folyik a tanítás a hónapok óta zajló építkezés miatt rendkívüli körülmények között kezdték meg a 62. tanévet a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Az osztályok ugyan visszakapták a régi tantermek egy részét, de a kollégium helyiségeire továbbra is szükség lesz, több csoportnak ott tartják a tanórákat. Szalmabábu hívogat a falunapra a hagyományos, szeptember 22-ei falunapra készül Tisza- igar. A település határában óriási szalmabábuk köszöntik az érkezőket. Jelenleg a község évente megrendezendő ünnepére hívogatják a vendégeket. Szalmabábu köszönti az érkezőket Tovább csökkenthetik a vízszintet Megtermelték Tiszaigar folyékony aranyát méhészet Csodálatos környezetben, az arborétumban fognak telelni a méhek Abádszalókon most egyeztetnek a károsultakkal Lassan téli álomra szenderül- nek a méhek a tiszaigari arborétumban. A közmunkaprogram mezőgazdasági részében ugyanis többek között méhészkedésbe fogtak Tiszaigaron, egyedüliként az egész országban. Az elképzelés még tavaly megszületett, s először 25 kaptárt vásároltak, majd a minta alapján továbbiakat gyártottak le. A méhcsaládokat gondozó munkások egytől egyig saját szorgalmukból sajátították el a méhészkedés alapjait. Sokan azonban környékbeli méhészektől tanultak, tőlük lesték el a szakma alapjait. Miután a napraforgó is elvi- rágzott, a téli időszakra az arborétumba költözették vissza a méhcsaládokat, az összegyűjtött méz lepergetését követően. Az összegyűjtött méz eleinte főként reprezentációs célokat szolgál, kimondottan tiszaigari mézként ajándékozzák meg vele a település vendégeit. A későbbiekben azonban tovább szaporítják az állományt, a tervek szerint közel száz családdal foglalkozik majd a méhészbrigád a következő esztendőben. Hosszú távon pedig olyan elképzeléseket is dédelgetnek, | hogy egy szociális szövetkeze- I tét szeretnének létrehozni Iga- | ron, amelynek komoly bevételt J hozhat az országszerte egye- £ dülálló kezdeményezés. ■ Az igari méhészközmunkások már befejezték a pergetést támogatás A polgármesteri hivatal szakemberei keresik fel ezekben a hetekben az abádsza- lóki jégeső károsultjait, miután megtörtént a megállapodás aláírása a Belügyminisztérium és Abádszalók önkormányzata között. Mint ismert, a város károsultjai 60 millió forintos támogatásban részesülnek, melyet a július eleji jégeső következtében lakóházakban keletkezett károk helyreállítására használhatnak fel. A támogatás elszámolásának szempontjait az önkormányzat rendeletben határozta meg. A döntéshozók arra törekedtek, hogy a lehető legszélesebb kör részesüljön ebből az összegből, így azoknak, akiknek nincs biztosításuk, a teljes kárt megtéríthetik, míg a biztosítással rendelkezők a biztosító által fizetett összeg és a tényleges kár közötti különbséget kaphatják meg. A támogatás felhasználásának feltételeiről - melynek végső határideje 2013. január 31. - az önkormányzat nevében a polgármester és a károsult köt megállapodást. Ebben rögzíteni kell a pontos összeget, a kivitelezéshez igazodó folyósítás időpontjait és a felhasználás célját. ■ ■ A cél az volt, minél szélesebb kör kapjon az összegből.