Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-11 / 213. szám
5 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nem lesz kötelező a hittan, de doboznak a helyi ferencesek Madárles az iskolaudvaron ökoiskola Pénzzel nem jár az elismerés, csupán rengeteg munkával a szeptember a legnagyobb változást Gyöngyösön a Károly Róbert Szakképző Iskola számára hozta. Az intézményt ugyanis már a Máltai Szeretetszolgálat működteti. A szervezet felkészült az új feladatra, és ahogy ígérték, az intézményben eddig oktatott képzési formákat, a vendéglátást, a kereskedelmet, a közgazdaságtant és az idegenforgalmat megtartották, sőt, azokat újakkal is kiegészítették.- Már előkészítettük a gyümölcs-, zöldség- és szőlő- termesztő képzést, a Károly Róbert Főiskolával (KRF) pedig megegyeztünk, hogy a diákok Tass-pusztán tölthetik majd a gyakorlati idejüket. Az új képzések 2014-ben indulhatnak el - mondta Milibákné Veres Erika, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának vezetője, hozzátéve: a működtető váltás semmilyen kihatással nem volt a tanulói létszámra. Az iskolában a hittanoktatás a választható tantárgyak között szerepel. A tanításba bekapcsolódnak a gyöngyösi ferencesek is, akik a hétköznapokba szintén beilleszthető hitéleti programokat szerveznek majd a tanulóknak. ■ J. M. Esszépályázat, avagy: Eger, az én történetem „nagy lehetőség adatott minden egrinek: tetteinkkel mi is tovább írjuk e történelmi város történetét” - ezzel a mondattal ajánlotta a nagyközönség figyelmébe Eger önkormányzata esszépályázatát Zentai László, a városháza sajtóreferense. Az idei, Egerben élő általános és középiskolás diákok számára kiírt pályázat címe „Eger az én történetem - a megújuló város”. Az írásokat szeptember 18-án 12.00 óráig várják. Cím: 1552@ph.eger.hu , illetve 3300 Eger, Dobó tér 2. Jelige: „Eger az én történetem”. A pályázat eredményét szeptember 21-én, 15.00 órától a Dobó téren hirdetik ki, az Eger Ünnepe rendezvényen. ■ Aki az elmúlt időszakban figyelemmel kísérte az iskola tevékenységét, jól tudja, hogy az intézmény nem érdemtelenül nyerte el az ökoiskolai címet J Idén a boldogi általános iskola is kiérdemelte a hazai közoktatásban a fenntarthatóságért adható legmagasabb állami elismerést, az „Ökoiskola” címet. Tari Ottó- Hosszú út vezetett idáig; mi tulajdonképpen már akkor ökoiskola voltunk, amikor ez a fogalom még alig-alig épült be a köztudatba. Intézményünk [ 2001-ben vette fel a községünkben született jeles természet- és földrajztudós, Berecz Antal nevét, s úgy gondoltuk, az elnevezés kötelez bennünket - mondja az intézmény három pedagógusa, Tóth Éva igazgatónő, valamint Molnárné Kovácsik Rita és Illésné Gódor Anikó. - Azóta kiemelten foglalkozunk a környezeti neveléssel. Most először | pályáztunk a címre, s mindjárt el is nyertük. Aki az elmúlt időszakban figyelemmel kísérte az iskola tevékenységét, joggal mondhatja, hogy nem érdemtelenül. A nevelői munka egyik legfontosabb tézise, hogy a természet tisztelete mellett igyekeznek azt megmenteni is. Már az „őskorban” részt vettek az azóta megszűnt tájsebészeti akciókban (2004-ben a kampány országos győztesei voltak), papírt, vasat, majd elektronikai hulladékokat gyűjtöttek abban az időben, amikor ez másfelé még nemigen volt szokás. Aztán ezek mellett bevezették az alumínium- és petpalackok ■ A madárlesversengés után meghirdetik majd a „legzöldebb osztály” vetélkedőt is. gyűjtését, később pedig mindkét telephelyen a komposztálást. A gyerekek mindennapi tevékenységévé vált a hulladékok szelektálása, amely mind a mai napig nagyon jól működik. ebben az esztendőben az országban 234 intézmény nyerte el az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett „Ökoiskola” címet. Ezek között megyénkben alapfokú oktatási intézmények is találhatók. Különlegesség, hogy a középiskolák „mezőnyében” - szőkébb hazánkból egyedüliként - a Mátra Erdészeti, Mezőgaz- Újabb és újabb ötletek jutottak eszünkbe - erősítik meg a nevelők. - Természetesen minden központi projektben részt vettünk, így az állat- és madárvédelemben is. Madárbarát udvart alakítottunk ki, virágosítottunk; régi, kedves szokás nálunk, hogy az alsó tagozattól búcsúzók fát ültetnek az első iskolaévek emlékére. Veteményeskertünk is van, amit felügyelet mellett a tanulók gondoznak. A jeles alkalmak - fák, virágok, víz, madarak napja - nálunk egy héten át tartanak, amikor tematikus oktatás keretében bővíthetik ismereteiket a gyerekek. Fontos a kézmosás világnapja is, nyaranta pedig ökotáborokat dasági és Vadgazdálkodási Szakközépiskola kiérdemelte az „Örökös Ökoiskola” rangot is. Az intézmény az észak-magyarországi régió ökoiskolai központjaként segítheti a Bor- sod-Abaúj-Zemplén, a Heves és a Nógrád megyei általános iskolák ökoiskolai programjait is - fogalmazott dr. Ördög István, igazgató. szervezünk. Tavaly régiós elsők lettünk a Zöldi Ákos és a Földvigyázók-versenyen. Hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetséggel, s több más, természetvédelemmel foglalkozó civil szervezettel is. S hogy az ökoiskola-elisme- rés mivel jár majd? Anyagiakkal nem, csak nagyon-nagyon sok munkával, ám örömmel végzik önként vállalt feladataikat. Például éppen hogy véget ért az egész tanéven át tartó madárlesversengés, máris meghirdetik a „legzöldebb osztály” vetélkedőt, s az első helyezést az a tanulócsoport érdemli majd ki, amelyik a legtöbbet teszi a környezetvédelemért. A feladattervet az intézményben működő öko-munkacsoport készíti, amely nevelőkből, szülőkből, diákokból és technikai dolgozókból áll.- Szerencsére rengeteg segítséget kapunk - mondják a pedagógusok. - Községünkben az iskolát használók, a fenntartó és a lakosság közötti összefogás példaértékű. Még a kerítés festése és a kerti padok készítése is társadalmi munkában, a szülőkkel közösen zajlik. Van, aki az „Örökös Ökoiskola” rangot nyerte el 1 PERCES INTERJÚ A népszavazási ívet is elutasították lőrinciben le sem zárult a Mátravidéki Erőmű lakótelepének a Hatvanhoz csatlakozására irányuló tárgyalásokat indítványozó népi kezdeményezés jogi procedúrája, amikor egy állampolgár ugyanezen témában népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtő ívek hitelesítését kérelmezte.- A megfogalmazás ugyanaz, mint korábban?- Lényegében igen - közölte Rab Gyula erőműi lakos, aki hangsúlyozta: nem az általa vezetett Környezet- védelmi és Érdekvédelmi Szövetség nevében, hanem magánemberként jegyzi a beadványt. - Az aláíróíveken a nyilatkozók népszavazás kitűzését kezdeményeznék arról, hogy a lakótelep Hatvanhoz csatlakozzon.- Megszületett az erre vonatkozó határozat?- A lőrinci jegyző a helyi választási iroda vezetőjeként - hasonlóan a népi kezdeményezéshez - ezen aláírásgyűjtő ívek minta- példányának a hitelesítését is elutasította. Az indoklásában feltünteti: a választópolgár nem adhat egyértelmű választ azon kérdésünkre, amit álláspontja szerint nem fogalmaztunk meg egyértelműen, jelesül, hogy a kérdéses településrész „átadásra vagy átcsatolásra kerüljön”. Problémásnak ítéli meg az adott terület meghatározását is, mert szerinte ily módon nem lehet eldönteni, hány állampolgár aláírása kell a népszavazáshoz.- Elárulná, ml Is lesz a következő lépés?- A jogászok megállapításaitól függ, hogy bírósághoz fordulunk-e. ■ T. O. Míves matuzsálemek a téren régi járművek Kiállítással ért véget a hét végi program Szilvás nap Szilvásváradon lekvár Kenyérrel és laskával is nagyon-nagyon finom volt Immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg találkozóját és túráját a Régi Járművek Egri Egyesülete az elmúlt hét végén. A matuzsálemnek számító kocsik, buszok és motorok vezetői szombaton Felsőtárkányból indultak, majd - Répáshutáig utazva - ugyanide érkeztek vissza, miután átszelték a Bük- köt, teljesítve egyebek mellett több játékos és történelmi feladatot is. Idén 115 jármű vett részt a programokon, s az érdeklődők legnagyobb örömére ezúttal is kiállítással zárult az esemény. Egerben, az Eszter- házy téren százakat vonzottak az 1928 és 1984 között gyártott járművek. ■ P. A. Százak gyönyörködtek a veterán masinákban. KÉPGALÉRIA: HEOL.HU Szombaton tizenegyedik alkalommal tartottak szilvanapot Szilvásváradon. Az egész napos rendezvényen üstben főztek szilvalekvárt, amellyel lekváros kenyér, gombóc, valamint laska is készült. Ezt a faluba látogatók meg is kóstolhatták, miként a szilva főzetének egy másik formáját, a pálinkát is. A vendégek szórakozásáról helyi és környékbeli fellépők, óvodások, fiatal tehetségek egyaránt gondoskodtak. Színpadra álltak a Gárdonyi Géza Színház, valamint az Ózdi Zenés Színház tagjai, a mikófalvi hagyomány- őrzők és a Bükki Menyecskék, de volt bűvészshow és humoros előadás is. ■ T. B. Üstben főzték az ízletes szilvalekvárt a helyiek. Képgaléria a HEOL.HU-n.